Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-03 / 28. szám
Párttitkárok a munkamódszerről „Tanuljunk egymástól“ Különbözött a bonyhádi járás 65 pártszervezetének több mint másfél ezer tagját érintő legutóbbi alapszervezeti titkári tanácskozás a többitől. Különbsége a „mit és hogyan jobban?” módjának az eddiginél erőteljesebb keresésében és tapasztalatcsere-jellegében mutatkozott meg. Első alkalommal próbálkoztak a bonyhádi járásban ázzál, hogy egy nagyközség pártszervezetének titkára teljes részletességgel — a tartalom és módszerek egységének, a IX. kongresszus határozatainak tükrében — bemutassa a többieknek, hogyan irányítják ők a pártszervezetet, miként mozgósítják, tájékoztatják a párttagságot. Hőgyész község élénkségével, lakosságának sokrétűségével emelkedik ki a bonyhádi járásban a többi közül. A községben tevékenykedő öt kommunista kollektíva között sajátos feladatkörrel bír a 29 tagot számláló községi területi pártszervezet. Munkamódszerükről —. a járási | pártbizottság felkérésére — titkáruk. Bardócz László nyújtott tájékoztatást a járás valamennyi alapszervezeti titkárának. Ami másutt is hasznosítható Kritikailag figyelték, s úgy hallgatták a tanácskozás résztvevői a magvas tájékoztatót, hogy magukban szinte azonnal szembesítették a hallottakat az irányításuk alá tartozó pártszervezet és a község helyzetével,,,-A «vitából az is kiderít, .hogy,a tájékoztatásban, td^bször.-emiített sajátosságokat és á -helyi előzményeket nem felejtik ki számvetésükből.; Ha egyéb haszna nem lenne, emiatt is lett értelme a módszerek napirendre tűzésének és vitájának. Végighúzódott azonban a bonyhádi titkári tanácskozáson a tapasztalatok kölcsönös kicserélése és a célravezető módszerek sokaságának ismertetése. A tájékoztatást adó párttitkár néhány plasztikusan megfogalmazott tételére figyelhettünk fel. Arra adott választ, hogy miben van az alapszer- vezét felelőssége, mit jelentsen a vezetőség kollektív munkája. „Elsősorban az alapszervezet a felelős, hogy a nagy cél érdekében egybefogja, mozgósítsa az életközeiben munkálkodó kommunistákat.” A másik: „A titkár vázlatot készít, s a vezetőségben kör zösen meghatározzuk, majd megvitatjuk a feladatokat, utána azonban mindenki egyénileg, reszortja szerint önállóan szorgalmazza annak megvalósítását.” Egyszerű, szinte magától értetődő példákkal illusztrálva ismertette a hőgyészi párt- titkár, náluk hogyan irányítja, miként szervezi a vezetőség a párttagságot. „Testhezálló’; feladatot kapnak a reszortok elosztásakor a vezetőségi tagok. A taggyűlés színe előtt adják a párttagoknak a pártlmegbízatást, (a 29-ből 20-nak van állandó időtartamú pártmunkája) és teljesítésüket ugyanott kérik számon. Amikor terveznek, nem hagyják ki a munkatervből a nagyobb élénkséget kiváltó, fontos helyi témákat sem. Ilyenek a községpolitika, az ifjúság helyzete, a lakosság ellátottsága, a társadalmi ünnepségek felkészültségi szintje. A párttagság időben történő felkészüléséhez minden taggyűlésen előre közlik a következő napirendjét, melyre az utolsó napokban a pártbizalmiak emlékeztetik a tagságot. Nyilvántartják a kommunisták taggyűlési megjelenését, s távol- maradás esetén, az okok vizsgálatába bevonják az illetékes pártbizalmit is. Hőgyészen volt arra példa, hogy a pártvezetőségnek kellett foglalkoznia" ä távolmaradóval. fegyelmezésre ázonban npm volt szükség,ja ta^yülés hanyajo- lása, vágy á .tagdíjfizetés elmaradása miatti Tapasztalatuk, másnak is ajánlják, hogy a főbb káderügyekben az egész pártvezetőség döntsön, ne domináljon a titkár egyedüli állásfoglalása. Elégedetlen a hőgyészi pártvezetőség, — titkáruk erről is szólott — a községi tömegszervezeti munka rendszerességével, s ügyelve önállóságukra, több segítséget kívánnak nekik a jövőben adni. Eddig kevés időt szántak a párttagsággal való foglalkozásra. E felismerést követte a taggyűlésnek az a döntése, hogy előre meg nem határozott napirendű taggyűléseket is beiktatnak, ahol a közügyek előterjesztéséhez lehetőséget biztosítanak a párttagoknak. Változatlanul legnehezebb és állandó feladatuknak tekintik a község ideológiai arculatának formálását. Közhasznú tapasztalatcsere Meglehetősen hosszas firtatás követte a vita folyamán a hőgyészi párttitkár jól összeállított, az elveket tartalmazó és helyes gyakorlatukat híven tükröző tájékoztatóját. Eleinte úgy tűnt, hogy társai „vizsgáztatják”, a kiegészítő kérdések özöne és hangvétele kis félreértést jelzett. A kétoldalú tapasztalatcsere idejéből majdnem egy órát elvefit a számonkérésre emlékeztető, bár nem haszontalan kérdések elmondása, és az arra adott részletes, korrekt válaszadás. Jól állotta az előadó a „beszámoltatás” ostromát, s azt követően sok szó esett a többi község pártszervezetének munkájáról is. Tanuljunk, tanulhatunk egymástól — vallották a párttitkárok. Győrében bevált, hogy a nemzeti ünnepségek előkészítését operatív bizottság végzi. Zombán okulással szolgáltak az általuk kipróbált és be nem vált módszer tapasztalatairól. (A puszták miatt megkísérelték a résztaggyűlések módszerét, a részközgyűlésekhez hasonlóan. Elvetették, mivel még inkább szétforgácsolta a' 'Szerteszét dolgozó párttagság erejét, zavarta az egységet.) Tevelen sikerült a kollektív vezetést gátló, a mindenhova párttitkárt váró felfogást leküzdeniük. ígéretes, jó a kezdet, legyen folytatása. A sok jó tapasztalatot feltáró bonyhádi titkári értekezleten többen igényelték a folytatást Javasolták, hogy a jövőben egy-egy közepesen tevékenykedő párt- szervezet titkára is adjon tájékoztatást és szervezhetnének ágazati alapön, helyszíni tapasztalatcserét is. Forrai Fábián, a járási pártbizottság csoportvezetője a tájékoztatást méltányolva elmondotta, valóban tükrözi a hőgvósziek jó munkáját, az ottani helyzetet. Jugoszláv szereplői is lesznek a mohácsi busójárásnak Mohács bőséges látnivalóval várja vendégeit a február 8-i busójárásra, a sokacok farsangvégi, vidám mulatságára. A sok évi hiedelemgyökérből táplálkozó népszo- kát a több nemzetiségű Duna parti város „népünnepévé” s az utóbbi hét esztendő alatt, amióta' „rendezik” a busójárást, országos hírű esemény- nyé vált A város utcáin, terein megjelentek a programot ismertető plakátok, takarítják a tereket, az érdekes farsangi játék szabadtéri „törzshelyeit”. A busójárás ezúttal is a kü’önféle nemzetiségek találkozója, a népek barátságát szimbolizáló ünnepség lesz. Ezt tükrözi a műsor, amely reggeltől a késő éjszakáig változatos szórakozási sok-sok. érdekességet ígér. A megye legnevesebb német és délszláv együttesei lépnek fe A szomszédos Jugoszláviából a dubosevicai népi együttest és dr. Alexander Dejanovicsi népdalénekest várják' vendég- szereplésre. A „Virágim, virágim...” című műsor a nemzetiségek zenéjéből ad ízelítőt a Kossuth filmszínházban. Kora délután kezdődik a busók farsangja, látványos zenés-táncos játéka Mohács főterén. Készülnek a kiállítások is. A város legnagyobb üzeme, a tízéves farostlemezgyár bemutatja fejlődését, csaknem százféle termékét. Ezenkívül fotókiállítás, a mohácsi galéria értékes képanyaga várja a látogatókat. A mohácsi maszkfaragók negyedik alkalommal mutatkoznak be kiállításon A továbbiakban divatbemutató, gyermekkamevál, sokac- bál és színpompás tűzijáték zőrakoztatja majd a mohácsi ousójárás vendégeit. (MTI) Ezt követően ismertette a terveket, melyek szerint a jövőben a működési terület, a pártszervezet jellege szerint kémek fel alapszervezeti párttitkárt, egy-egy fontos résztéma vitaindító előadására. „Tájékoztatás és nem beszámoltatás, mert utóbbihoz csak a felettes pártszerveknek, a választott testületeknek van joguk.” Finomítják, differenciálják tehát a titkári értekezleteken az egymás közösségi örömeinek, gondjainak, az előrejutás módszereinek megismerését és hasznosítását szolgáló tájékoztatókat. SOMI BENJÁMINNÁ Népújság 3 1970. február 3. Megkezdték a szolioüványok készítéséi A Szekszárdi Állami Gazdaságban hétfőn megkezdték a szőlőoltványok készítését. A hajtatóüzemben a gazdaság saját, 53 holdas anyatelepén termesztett amerikai fajtájú alanyvesszőkbe oltanak a szekszárdi borvidéken az utóbbi években meghonosított eabemet franc, továbbá otto- nel muskotály és szőlőskertek királynője szőlőfajtákat, valamint a Lengyeli Tangazdaságból vásárolt traminit. A március végéig tartó idényben hárommillió szőlőoltványt készítenek Szekszárdon, zömével szovjetunióbeli megrendelésre, valamint a belföldi társgazdaságok és termelőszövetkezetek ellátására, s kisebb mértékben a házikertek tulajdonosainak a részére is — amint azt Wéber János, a hajtatóüzem vezetője kérdéseinkre közölte. A hajtatóüzemben mintegy nyölcvanan készítik elő és oltják a szőlővesszőket. A munkaerőhiány miatt, az oltványkészítés idényében a vállalatoknál, az üzemekben dolgozókat is foglalkoztatnak, természetesen munkaidejükön kívül és igazgatójuk engedélyével. Az oltványkészítést az előhaj tatás követi, majd az időjárástól függően, körülbelül április 10—15-e körül iskolázzák be az oltványokat, azaz kiültetik. 4400 mázsa „vadebéd“ fogyott Gemencben Megfelelően gondoskodnak a Gemenci Állami Erdő és Vadgazdaság vadjainak telelteté- séről: 3000 mázsa lucernaszénát és 1400 mázsa csöves kukoricát fogyasztottak el január végéig az erdőség négylábú lakói, s eddig jó erőnlétben élték át a havas hónapokat. Mintegy 2000 szarvas, 1200 őz és 800 vaddisznó él a 45 000 —50 000 holdas erdő- és vadgazdaság területén, amely a Duna, Dráva, Száva ártéri va- donságot és az előerdőket magában foglaló nagy biológiai egység része, s hozzátartoznak a Tolna megye délkeleti dombvidékén: Bátaapáti, Szálka és Szekszárd környékén elterülő erdők is. Az értékes vadállománynak, elsősorban a világ legnagyobb agancsú gímszarvasainak 15 lófogattal és mintegy öt erőgéppel szállítják rendszeresen a takarmányt sokfelé az ete- tőhelyekre. A Szekszárdtól 12 kilométernyire lévő keselyűsi vadászház előtti nagytisztáson elhelyezett etetőknél száz— kétszáz gímszarvas, s mellettük tucatnyi őz és vaddisznó összegyűl mindennap, s az ottani „vadvendéglő törzsvendégeit” a vadászház elé érkező gépkocsik és utasaik sem zavarják. Csak akkor kezdenek fülelni és felfigyelni, ha valamelyik fotós túlságosan a közelükbe sétál. Olyankor az egész csorda felkerekedik és méltóságteljesen elvonul a fák közé, onnan lesi, hogy mikor térhet vissza a szénával teli jászlakhoz, s a földre szórt kukoricához. V isszaszerrzték a megingott bizalmat Az elmúlt év tavaszán a nagykónyi termelőszövetkezet tagsága — jogosan — kifogásolta a vezetőség munkáját. Ezt májusban közgyűlésen tárgyalták meg. A tagság véleményét tükrözte az akkori titkos szavazás eredménye; 49 százalékban a vezetőség ellen szavaztak. A vezetőség így tehát megmaradt a helyén, de a meg oszló vélemény egyúttal figyelmeztetés ;s volt, hogyan kell a vezetésben megnyilvánuló hibákat kijavítani. CJgy is lehetne mondani, hogy a vezetőség türelmi időt kapott az év végéig. Az elmúlt héten lezajlott zárszámadó közgyűlés után a nasrvkónyi termelőszövetkezet pénteken istnét közgyűlést tartott. amelyen ismét a vezetőség munkája került napirendre. A tagság, illetve a szavazásra jogosultak 90 százaléka megjelent. A vezetőség munkáját úgy értékelték, hogy megszívlelték a múlt év tavaszán, elhangzott figyelmeztetést, javítottak a vezetés szakmai, politikai munkáján. A vita után titkos szavazással döntöttek arról, hogy a vezetést a továbbiakban rábízzák-e az eddigi vezetőségre, vagy sem. külön szavaztak p,z elnöRj munkakör betöltéséről. Molnár János elnöknek további négy évre szavazott bizalmat a tagság, a jelenlevők 93 százaléka adta rá a szavazatát. A nagykónyi termelőszövetkezet vezetői okultak az elmúlt év tapasztalataiból. A megingott bizalmat sikerült visszaszerezniök, de a jövőben állandóan bizonyítaniok kell: a gazdálkodás eredményeivel, a tagsággal való állandó együttműködéssel. HAVAS REGGEL