Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-19 / 42. szám
Az Ötvenkilenc éves Kelemen Isivár,né Kakaó* üon lakik. Foglalkozása, hivatása, élete, mindene: Anya, Nyolc gyereket nevelt fék — Ha mindent újra kezdhetne, akkor is saül- ffie nyolc gyereket? — Nem hiszem. Miért sír? —- Mert rájuk gondolok. Azt hiszem, hiába áldoztam értük egész életemet, mégsem tudtam mindent megadni nekik. Velem együtt sokat nélkülöztek ők is. Gyermekéveik nem voltak igazi gyermekévek. Munka, nélkülözés, munka, nélkülözés. Korán csöppentek az élet sűrűjébe. Pedig jó, ha az ember szépen gondolhat vissza palánta korára. Nem bántam volna, ha meghalnak. — Ezt hogy érti? — Ezerkilencszáznegyvenegyben jöttünk eá Bukovinából. Volt egy kocsink. Elé fogtuk a lovat, meg a csikót, fel a hat gyereket és édesanyámat. Más jóformán nem is fért rá. Akkoriban minden nagyon kilátástalan volt. Három és fél évig éltünk Bácskában, majd hat hónapig Zalában. Itt született a hetedik gyerek. De míg Zaláig eljutottunk... Az úton sehova sem fogadtak be, még egy éjszakára sem. Jó volt, ha akadt egy üres pajta. Egyik éjjel irgalmatlanul bombáztak. Mindnyájan felkuporogtunk a kocsira, és ki az útra Vártam a bombát. Arra gondoltam, bár csak meghalnánk mindannyian. Lehetne ériül sokat mesélni... — ??? — Egyszer menekülés közben, valahol Dombóvár környékén, fogadó udvarára álltunk be. Szobát nem kaptunk. Megelégedtem azzal is, ha legalább a gyerekek kerülnek fedél alá. Az istálló sarkában, a szalmán altattam őket. A legkisebb mindig felsírt. „Maguktól még az állatok sem tudnak aludni” — ordított a kocsmáros, Még éjjel el kellett jönnünk. Mikor értek Kakasdra? — Ezerkilencszáznegyvenöt, november 3-án. Azóta élünk ebben a házban. — Örömben, bánatban, Gizi néni? — Nyolc gyerek és a tizennégy unoka. Látja, ez már így van. Ha egy anya sír, vagy örül, az fnind a gyerekeiért van. Ä Mi ez a furcsa nevetés? «*• A aliásik szobából hallik. Két elmebeteget fogadtunk gondozásra. Havi kilencszáz forintért. — Hiszen magának is gondozás kell, nemrég jött a kórházból. Fel sem ..tud kelni. — Most a férjem látja Ü 'őket, ás már oeaa sokáig. Elég volt ezt' huszonnégy évig csinálni. Eddig nagyon kellett a pénz. Most, hogy a legkisebb lányom is leérettségizett, már könnyebben leszünk. — A kakasdi évek könnyebbséget hoztak? — Eleinte igen. Megkaptuk a házat és tizennégy hold földet. Később a beszolgáltatás keserítette meg éveinket. Több évben annyit kellett leadni, hogy szinte alig maradt a sajátunkból. Éppen csak a vetnivalót tudtuk megtakarítani. De volt, amikor azt is elvitték. Egyik őszön egy mázsa árpánk volt a padláson. Jöttek az adószedők. Hiába mondtuk, hogy egy szemmel Emberek, évek, életek A Gizi néni sincs több, mint a vetnivaló, könyörtelenül felrakták a zsákot a kocsira. Nem ellenkezhettem, mert a fizetség a gyerekeim tanulása lett volna. — Milyen iskolát végeztek a gyerekei, Gizi néni? — Traktoros, tanítónő, sofőr, két tanár és két mérnök lett. Gizi, a legkisebb, most érettségizett. — Milyen érzés volt, amikor az első gyerek megkapta a diplomáját? — Kimondhatatlanul jó volt. Igaz, hogy küzdelem árán, de sikerült taníttatni őket. Mindig azt akartam, hogy különb emberek legyenek, mint mi. Taníttatásukat jó munkával köszönik. — Férje itt dolgozik a tsz-ben. Mikor léptekbe? —- Ezerkilencszázhatvan tavaszán. Ezzel az ésszel már sajnálom, hogy nem álltunk be az első tsz-be. \ *= Miért? — Mert ha még fele ennyit kaptunk Ve4í».‘, mint ma, az is jó volna. — Megszerette Tolna megyét? Mit csináljak? Itt élünk, szeretni kell. Hte nem szeretem, annál rosszabb. — Volt már Budapesten? — Egyszer. — Merre járt, mit látott, Gizi néni? — A Jóska fiamat láttam. Katona volt, s látogatni mentem. Nem volt időm nézelődni. Sietnem kellett, mert itthon a többi gyerek várt. De most, hogy minden gyerek kirepült a fészekből, férjemmel elhatároztuk, ha egészségünk engedi, nyáron elmegyünk Pestre és több nagyvárosba — Mi lenne a három kívánsága? — Csak egy van, de az háromszorosan. Aa, hogy a Lajos fiam idejöhessen dolgozni a ka; kasdi tsz-be. — Nagy ez a kívánság? — Ne csodálkozzon, mert bizony az. La jos okleveles kertészmérnök. Munkájára szükség lent» a kakasdi tsz-ben, de nem tudom miért, nem alkalmazzák. A december 11-én feladott kérelmére még csak nem is válaszoltak. Most Kakasától 30 kilométerre dolgozik. Hazajárni csak hetenként egyszer tud. A 2200 forint fizetése meg szinte mind elmegy... No, meg nü is máé idősek vagyunk, elkelne itthon egy erős férfiember. Én már keveset bírok. Férjem meg elfoglalt. Kocsis a szövetkezetben. Ö hordja a tejet. Reggel fél négykor megy el hazulról, s csak este hét körül jön meg. A tehén, a borjú, aa ötszáz tojóhibrid, a lakás. szóval akad nwe kátn. «- Kifizetődik a tojástermelés? — Ha nem csurran, hát cseppen. Nyolc gyerek mellett megtanultam: az ember nem lebttfl kisasszony, nem válogathatja a munkát. — Gizi néni, segítik a gyerekek? — Segíteni nem tudnak, de nem is kell. Maj&* nem mindegyik családos. Jóskának öt gyereke van. Arra gondolok, ha kevesebb gyereket szültem volna, kevesebb kínlódás, de kevesebb öröm is jutott volna. Mind jó ember, hasznos ember, tanult ember. — Gizi néni, milyen iskolát végzett? «— Négy elemit. HORVÁTH MÁRIA Elégedett öregek Jövőjükben hízva írták alá a belépési nyilatkozatot a gazdák a termelőszövetkezetek szervezése idején. Elképzeléseik — hol előbb, hol később — valóra váltak: megbecsülést szereztek, létbiztonságot teremtettek családjuknak, maguknak, A Bonyhádi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság vállalkozott arra, hogy megvizsgálja, miként élnek azok, akik hajlott koruk miatt már letették a kapát. Az elemzés a járás valamennyi tsz-ére, több ipari üzemére is kiterjedt, sőt a teljesen ellátatlan öregek sem• maradtak körén kívül. Az arányokat tekintve a vizsgálat főként a tsz-járadékosok és nyugdíjasok helyzetét elemezte. Főként azt igyekezett feltárni, hol segítik szocialista nagyüzemhez méltóan az időseket, s hol feledkeznek meg ennek az erkölcsi kötelességnek teljesítéséről. A népi ellenőrzés a vizsgálati anyag szokásos megküldése mellett kérte, tájékoztassák arról, hogy megállapításait milyen intézkedések követték. Február derekáig tizenkilenc tsz közül csak öt maradt adós a válasszál, A beérkezett feleletek ismeretében reméljük, az aktivitás ez utóbbiakban sem maradt a válaszokat elküldők készsége mögött. Az aparhanti Búzavirág Tsz-bol megírták, hogy már a vizsgálatot megelőzően is a szokásos mértékű háztájin felül fejenként SO, öl zöldségeskertet és 100 öl lucernakaszálót adtak az öregeknek, 1969-ben majdnem 20 000 forintot utaltak ki segélyként, — a népi ellenőrök látogatása után ezt 3000 forinttal toldották meg. A szociális bizottság külön feladatként kapta megvizsgálni, mi módon támogathatnák még többel az időseket. Az aparhanti Búzavirág Tsz féllábbal már a kommunizmusban jár. Gazdáinak, vezetőinek ember szeretete aí szövetkezet nyugdíjasait, járadékosait minden esztendőben két hétig Harkányban iidülteti, s pihenésük kellemesebbé tételére zsebpénzzel is ellátja őket. Aparhanton van miből, — nem fukarkodnak, hogy adjanak belőle. Mucsfán kisebbek a lehetőségek, de még kisebb a segítő szándék. Nem beszélhetünk nagyvonalúságról ott, ahol az öregekről való gondoskodás lényegében kimerül abban, hogy negyven- nyolc, a munkában részt vevő idős gazda összesen tízezer forintot sem elérő prémiumot kapott. Mennyivel másként gondolkodnak a bonyhádi Ezüstkalász Tsz-ben, Itt ettől az évtől kezdődően minden öreget 1600 öl háztáji illet meg, de a ntég dolgozó tagok nem érik be ezzel. Az öregek problémáját napirenden tartják; nyilvánvalóan nem azért, hogy visszatáncoljanak, hanem azért., hogy bőkezűbben támogassák őket. A kisdorogi Március 15, Tsz öregeinek java hányada jó körülmények között, családban él. Az ő esetükben rászorultságról nem, lehet beszélni, — aZ- kalomszerű kérésüket a szövetkezet mégis mindig teljesíti 400—500 forint erejéig, s zárszámadáskor kéretlenül kapnak fejenként félezer forintot. A kétyi Kossuth Tsz vezetősége leü- lön erre a napirendre összehívott ülésen foglalkozott a járási NEB javaslataival. Ebben a szövetkezetben a tagok számát tekintve kevés a föld; a döntés mégis pozitív: az eddig kimért, háztájit 400 öllel nagyobbítjáJs. Nyugdíjasnak is, járadékosnak is egy hold háztájit, mérnek, ennyit művelnek meg ingyen a tevéli Kossuth Tsz-ben. Ami ennél- a közös gazdaságnál különösen figyelemreméltó: nem csupán saját öregeit segíti, de a községi öregek otthonának is juttat. Izményben, — úgy látszik —nem 1 értették meg, miről is van valóját szó... A Gábor Áron Tsz-ben tán azt hitték, hogy g népi ellenőrzés kérése valamiféle olyan nycmorenyhltö akció, amilyennel hajdan a kormányzóvá öfő- méltósága próbálta befogni a jobb érzésű emberek szemét. Izményben alig valamiwl kapnak többet az öregek, mint amennyit a törvény előír; a háztáji sem több a muszáj 800 ölnél. Kecsegtetik a népi ellenőrzést, hogy készítenek majd felmérést az öregek helyzetéről, és aztán... Furcsa álláspont ez. Ha hihetünk azoknak az adatoknak, — és miért ne hihetnénk? —, amelyeket a tsz közölt tavalyi tevékenységéről a járási tanács vb. mezőgazdasági osztályával, tudomásul kell vennünk, hogy 1969-ben a szociális alapból egy fülér segélyt nem folyósítottak. Nem, pedig gazdálkAdási eredményeik alapján tehették volna. Öröm szólni arról, hogy ebben a tsz-ben munkanaponként a tervezett 89,16 forint helyett 94,48 forintot fizethetnek, s hogy így az egy dolgozó tagra jutó éves átlagjövedelem 16195 forint. Akad vezető, akinek évi jövedelme meghaladja a 75 000 forintot. A javadalmazás ilyen mértékét nem szabad elítélni, szoros összefüggésben van az a gazdaság fejlődésével, az eredményekkel. De! Egyszerűen hihetetlen, hogy 199 járadékos és nyugdíjas között keresve sem akadt, akinek életét — akár külön kérés nélkül — szebbé, boldogabbá lehetett volna tenni néhány száz forinttal, lám, az anyagiakban ma még nem dúskáló möcsényi Völgység Népe Tsz egy év alatt 63 000 forintot osztott ki segélyként 155 nyugdíjasa és járadékosa között. Bizony, olykor nemcsak élmélázni kellene azon, hogy előbb-utóbb megöregszünk, de akként kellene cselekedni, hogy a helyünkbe lépő fiatalok emlékezzenek, hogyan gondoskodtunk apáikról, — és szép példákra emlékezzenek. Ahhoz, hogy a mai viszonyok között adni lehessen, kérni kell. A vezetőknek kell kérniük a közgyűléstől. Egészen bizonyos, hogy nem kérnek hiába. Felszabadulási enilékhangverseny Az Országos Filharmónia az idei ifjúsági hangversenybérlet keretében felszabadulásunk; 25. évfordulójára emlékhaog- versenyt rendez szerte a megyében. Hétfőn Tamásiban és Dombóvárait, kedden három előadás keretében Bonyhádon (kétszer a középiskolások, egyszer á cipőgyári ipari tanulók előtt), szerdán Szekszárdon ugyancsak két előadás keretében a felszabadulás utáni 25 esztendő magyar zeneirodalmából adott ízelítőt Husek Rezső, Horváth Mária, Kovács József és Thész László, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanári kara. Lisznyai Zoltánnal, Szabó Ferenccel, Kodály Zoltánnal, Farkas Ferenccel, Ránky Györggyel és Bartók Béla művészetével ismerkedtek meg a hallgatók Farsang Árpádnak, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola igazgatójának szakavatott tolmácsolásával. Lé- tay Klára előadóművésznő különösen Móricz Zsigmond: A hét krajcár című elbeszélésének előadásával aratott óriási sikert, a már klasszikusnak számító Radnóti és a mai magyar kötészetet képviselő Vá- czi Mihály verse mellett. A sorozat csütörtökön Gyönkön és Tolnán folytatódik, majd pénteken Pakson és Dunaföld- várott fejeződik be. Népújság — borvánó — 1970. február W,
