Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-31 / 26. szám
Az ország egyik legjobb vetélkedője Hőgyészi és várdombi brigád képviseli megyénket Kaposváron Mérhető Késő este, az úgynevezett fogadáson arra a megállapításra jutottunk Füleki Sándorral, a MEDOSZ központi vezetőségének helyettes osztályvezetőjével, hogy a Tolna megyei döntő az egyik legjobb volt az országban. Ö részt vett az eddigi 13 megyei 'vetélkedőn és szerinte sehol nem adtak ilyen részletes válaszokat a versenyzők. Ez az értesülés nagy bizakodással tölt el bennünket, reméljük, hogy az egy hónap múlva Kaposváron megrendezendő területi vetélkedőről az egyik Tolna megyei brigád jut majd be az országos döntőbe. Azt közvetíteni fogja a televízió is. Hihetetlenül nagy érdeklődést- keltett a vetélkedősorozat, amit a mezőgazdaságban dolgozó szocialista brigádok között rendeztek meg a felszabadulás -25. évfordulója jegyében. A szellemi vetélkedőn kizárólag fizikai dolgozók vehettek részt és a színvonal nemcsak az iskolai végzettséghez ; képest nagyon magas, hanem abszolút mértékkel mérve is. A MEDOSZ központi vezetőségének képviselője elmondta Hőgyészen munkatársunknak, miután befejeződött a megyei döntő és ünnepélyesen kihirdették az eredményt, hogy az országban 2500 brigád, csaknem 50 ezer dolgozó vett részt az üzemi vetélkedőkön. Ha ehhez még hozzávesszük azoknak a gazdasági szakvezetőknek és más beosztású, álAz országgyűlés legutóbbi ülés- szakán rendkívüli reflexiót váltott ki dr. Guba Sándor ország- gyűlési képviselő interpellációja a mezőgazdasági öregségi .és munkaképtelenségi járadékosok ügyében. Az országgyűlés nem fogadta el a munkaügyi miniszternek az interpellációra adott válaszát. Ez a mozzanat is kifejezte azt az általános véleményt, hogy a járadékosok helyzete rendezésre vár' hogy kevés a járadékosoknak folyósított eddigi, havi 260 forintos összeg. Számtalan helyen, szervek és személyek kezdeményeztek megoldást a járadékosok helyzetének megállapítására. Dr. Kovács Zoltán, a bonyhádi járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály igazgatási csoportvezetője a bonyhádi járás 12 termelőszövetkezetében végzett felmérést, és ennek alapján tett hasznos, és megszívlelendő javaslatokat, elsősorban a termelőszövetkezetek számára, hogyan javíthatnák a maguk erejéből a járadékosok helyzetét. Valóban, a járadékosoknak folyósított, havi összeg még az idős emberek szerényebb igényeihez mérten is kevés. De — tárgyilagosan megítélve — az ország anyagi lehetősegeiből aligha futja többre. A Minisztertanács legutóbbi ülésén hozott határozat szerint a mezőgazdasági termelőszövetkezeti öregségi, munkaképtelens'égi és özvegyi járadékosok, valamint a hadigondozási járadékban részesülök — tekintet nélkül a járadék megállapításának időpontjára —* havi negyven forint kiegészítést kapnak. A kormány határozatot hozott a mezőgazda- sági termelőszövetkezeti járadékok további kiegészítéséről az országgyűlés legutóbbi ülésén, az e tárgyban eiiiangzoit interpelláció és a mezőgazdasági, valamint a szociális és egészségügyi bizottságok javaslata alapján. Különleges, méltánylást érdemlő esetekben, egyéni elbírálás alapján a tanácsok a mezőgazdasági öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékokat r«nd- szeres szociális segéllyel egészíthetik ki. Mégis, a . kormány határozatán túl, elsősorban maguk a termelőszövetkezetek tehetnek sokat a járadékosok helyzetének javítására. Sajnos, a járadékosok a társadalomnak azt a rétegét teszik ki, amely idős kora, vagy betegsége miatt nem szerezhet lami gazdasági, gépjavító állomási, erdőgazdasági dolgozóknak a számát, akik segítettek a felkészülésben, a kérdések kidolgozásában, meghaladja a 100 ezret is. Kuriózumként érdemes megemlíteni egy budapesti főorvos kérését, amit a MEDOSZ központi vezetőségéhez intézett: adjanak neki egy bizonyos kiadványt, mert egyik rokona, aki állami gazdaságban dolgozik, részt vesz a vetélkedőn és ő segíteni sze’retné a felkészülésben. A MEDOSZ még nem tudta felmérni, mekkora a haszna ennek a szellemi vetélkedőnek, de hogy minden eddigi vetélkedőnél hasznosabb és nagyobb jelentőségű, politikai, társadalmi szempontból egyaránt, az bizonyos. A felhívást tavaly közösen adta ki a vetélkedő megrendezésére a MEDOSZ, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és az Országos Vízügyi Hivatal. Még nem jutottunk el a területi vetélkedőkig és máris megállapítható, hogy ugrásszerűen megnőtt a mezőgazdaságban dolgozó , fizikai munkások között az olvasási kedv (konkrétan lemérik a könyvtárak forgalmából), és nagyon sokan beszélnek arról, hogy részt akarnak venni szakmai továbbképzésben. Kiderült: általános iskolai végzettséggel is képes elsajátítani egészen magas szintű ismeretanyagot ennek a munkásrétegnek a legnyugdíjjogosultságot. Viszont ezeknek tekintélyes része földdel — öt, tíz, tizenöt hold földdel — lépett be annak idején a szövetkezetbe. Mindegyik megkapja ugyan az őt megillető háztáji földterületet, vagy az annak megfelelő terményt, mégis, a legtöbbjük a termelőszövetkezettől — és nem az állami szervektől — várja anyagi helyzetének javítását. Magyarán mondva, hogy a termelőszövetkezet egészítse ki az államtól kapott járadékot. Egy idős, járadékos tsz-tag a közelmúltban így érvelt: —I kilenc hold saját földdel léptem be a szövetkezetbe. Ez a terület — a földjáradékot leszámítva — az egész közösségnek jövedelmez. A szövetkezet anyagi helyzetét, a föld minőségét ismerve azt mondhatom, hogy az államtól évente megkapom egy hold föld évi, tiszta jövedelmét. Ez majdnem annyi, mintha a kilenc hold földemet a szövetkezet ingyen használná. A múltat nem lehet csak úgy, a mostani helyzettel összehasonlítani, de a múltban, ha valaki már nem bírta a munkát, felesbe adta ki a földjét. Nem lenne most semmi panaszom, ha a szövetkezet a járadékomat kiegészítené egy hold főid évi jövedelmével. Tudom, nehéz a helyzet, mert vannak járadékosok, akik föld nélkül léptek be... A járadékosok zöme —■ ismételjük — a megoldást a termelőszövetkezettől várja. Ezt a megoldást már jó néhány, anyagilag megerősödött szövetkezet keresi; esetenkénti, avagy rendszeres pénzbeni — havi száz, kétszáz forintos — juttatással, tüzelővel, ingyenes fu-» varral, a háztáji föld díjtalan szántásával, vetésével. Az apar- hanti, a felsőnánai szövetkezet, és még jó néhány másik a járadékot pénzzel egészíti ki. A termelőszövetkezetek a járadékok kiegészítésével nem csupán a munkaképtelen, idős emberek anyagi gondjait enyhítenék, hanem a közösséghez kötődés érzelmi szálait is. A munkából kiöregedett, kibetegedett emberek számára nincs borzasztóbb érzés, mint az a tudat, hogy nincs eltartó támaszuk. Ezekben az idős emberekben az anyagi támasz még a földhöz kötődik, vétek lenne életük még hátralévő néhány évére megfosztani őket ettől az érzelemtől. BL java. A kérdések között, különösen a megyei döntőkön, olyan nehezek is találhatók szép számmal, amelyek középfokon tanuló diákok tudását is próbára tennék. Végül a vetélkedő hasznosságát illetően meg kell említeni, hogy mozgósította a tenniakarás az állami gazdaságok és más mezőgazdasági üzemek szakembereinek zömét, s ezzel közelebb hozta őket a fizikai munkások hoz, de ez fordítva is áll. A Hőgyészen rendezett megyei döntő minden várakozást felülmúlóan színvonalas volt. Már utaltunk rá, milyen részletesen válaszoltak a legtöbb kérdésre a brigádtagok, de ez a kifejezés önmagában nem jellemzi eléggé tudásukat. Irodalomból, történelemből, gazdaságpolitikai ismeretekből, főként pedig szakmai ismeretekből precíz, teljes értékű és legtöbbször szépen megfogalmazott válaszokat hallhatott a nagy számú közönség. A hőgyészi művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt „szurkolókkal”, a brigádok munkahelyének vezetőivel, munkatársaival. Megjelentek az igazgatók is. Túlzás nélkül mondhatjuk, társadalmi esemény volt ez megyénkben. A bíráló bizottság vezetője, Horváth Géza, a MEDOSZ megyei titkára a vetélkedő végén fölelevenítette a nagy mozgást, játékkedvet, tanulást, összefogást szakemberek és beosztottak között, a decemberi zord időjárással való küzdelmet, a színvonalas szereplést, mindazt, ami eddig jellemezte megyénkben a felszabadulási szellemi vetélkedőt. A bíráló bizottságban közismert, kiváló szakemberei; foglaltak helyet, rfagy versengés'' után végül a Hőgyészi Állami Gazdaság Csapajev szocialista brigádja lett a győztes, második helyen végzett a Várdombi Gépjavító Állomás Április 4 brigádja. Ök jutottak tovább Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye területi vetélkedőjébe. Mind a hat brigád kapott oklevelet és pénzjutalmat. G. J. Közéletünk Tegnap a délelőtti órákban ülést tartott a Szekszárdi Járási Tanács. Végrehajtó Bizottsága György József vb- elnok vezetésével. Az ülés első napirendjén Hargitai kínos hivatalvezető előterjesztése szerepelt, aki a Járási-Városi Földhivatal munkáját érintő 1967. évi, a földtulajdon és földhasználat tárgyában hozott törvény végrehajtásának tapasztalatairól számolt be. Ezután dr. Bryson Jánosné szakfőorvos adott tájékoztatást a Tolna megye; Tüdőbeteggondozó Intézetnek a járás területén, a tbc leküzdése érdekében végzett munkájáról. A két napirend megvitatása, elfogadása és a határozatok meghozatala után a vb különböző bejelentések dolgában intézkedett még. Tegnap délelőtt ülést tartott a Tamási Járás Tanácsa. Vi- dóczy László, a járási tanács vb-elnöke a végrehajtó bizottság munkájáról számolt be. Az ez évi tanácsi költségvetésről és a fejlesztés; alap megállapításáról Grill Ferenc vb-el- nökhelyettes, a pincehelyi kórház munkájáról dr. Fehérváry László igazgató-főorvos terjesztett elő beszámolót. A tanács jóváhagyta a járási népi ellenőrzési bizottság ez év; első félévi munkatervét. E mberekkel, fontos, nagy horderejű helyi kérdésekkel foglalkozó párttitkártól hallottuk a kesernyés kifakadást: „Sajnos, a politikai munkás helyzete a gazdasági vezetővel szemben hátrányos. A gazdasági vezető tudását, hozzáértését, szorgalmát, lelkesedését mennyiségekkel is ki lehet fejezni, bezzeg a miénket nem.” A párttitkár ilyetén való véleménye elfogadhatatlan. A politikai munka hatékonysága, haszna igenis minden esetben, s minden további nélkül mérhető. Ha ugyanis arról van szó, hogy egy közös gazdaságban évek óta a legteljesebb együttműködésben dolgoznak a szakvezetők, ha kibontakozott a mindent megtermékenyítő, alkotó légkör, akkor ez elsősorban és legkiváltképpen a „közérzeti egyensúlyt” biztosító politikai munka eredménye. Ma már a legritkább esetben fordul elő a termelőszövetkezetekben, a munkahelyeken, a tagok között veszekedés, pláne verekedés. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a kultúrált együttdolgozás a tudat- formáló nevelésre vezethető vissza. A borúlátó 'párttitkár megállapításából legfeljebb annyi fogadható el, hogy a hatékony politikai munka nem olyan látványos, mint a gazdasági tevékenység. Inkább a hiányosságait, a fehér foltjait szokás észrevenni. Egyik leg- főbh hiányossága, hogy olykor az üzemekben a párttitkár azt csinálja, amit az elnök, vagy az igazgató. Némelykor a gazdaság; vezető beszámolóját semmi nem különbözteti meg a pártszervezet vagy a tömegszervezet beszámolójától. Holott egyazon kérdés más tennivalókat, gondokat jelez a párttitkárnak, a tömegszervezeti vezetőnek és megint más hozzáállást kíván a gazdasági vezetőtől. Ezek a hetek az évzárás hetei. A termelőüzemek mindegyikében most értékelik a tavalyi év eredményeit, hibáit. A közös gazdaságokban a vezetőség elkészíti a gazdasági beszámolót, de sor kerül a tavalyi év politikai értékelésére is. Egyforma lehet a gazdasági beszámoló és a politikai elemzés? . Nem, ne is legyen egyforma. Világos, hogy a politikai értékelésnek a termelő- szövetkezet gazdasági helyzetéből keli kiindulni, de amíg például búzatermesztés vonatkozásában a gazdasági vezetésnek az a dolga, hogy szakmai szemmel közelítse meg a kérdést, a politikai vezetésnek már inkább az a feladata, hogy a hozzáértés, a szorgaiom milyenségét vizsgálja. Az összefüggések áttekintése, az értékelések teljessége igenis nagy mértékben befolyásolja a termelést, a tervteljesítések alakulását. A z időnként még napjainkban is megismétlődő szervezetlenség, a politikai értékelés szférájában nem lehet csupán ténymegállapítás. A korszerűség jogán ennél tovább kell lépni, az okok, az összefüggések feltárásával. A tapasztalt pártmunkások ilyenkor azt a praktikus, gyakorlati tanácsot adják, hogy végig kell vinni a dolgokat. Más szóval a termelőszövetkezet egyéves munkáját értékelvén, a politikai vezetésnek célszerű mindig azt a kérdést feltenni, hogy ml miért történt úgy, ahogyan történt. A válaszkeresés, a kérdésre adott helyes felelet a közösség számára gyümölcsözik. Az Építőanyag-ipari Vállalat csatári kerámiaüzeme népművészeti alkotásaiból, termékeiből december, január hónapban négyféle cikket küldtek a Népművészeti és Háziipari Szövetkezethez zsűrizésre. Ezekből a figurális ivóbögre mint gyártásra elfogadott termék vissza is érkezett. Képünk a még ipari tanuló ügyes kezű Klézli Zsuzsát ábrázolja a bögre fülezése közben. Foto: Tóth Iván. A kormányhatározat után Hogyan javíthatnak a tsz-ek a járadékosok helyzetén?