Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
Egy hét a yilágpoliti kában Az idén nem egyszerűen ^őrségváltás” volt az óév és ráz új esztendő között, hanem szilveszterkor véget értek a hatvanas évek és újévkor megkezdődött a hetvenes évek időszaka. A kormány férfiak újévi nyilatkozatai is tükrözik ezt, amennyiben áttekintőbb- bek és ünnepélyesebbek, mint egyébként szokásos. A nyilatkozatok alaptóhu- sa természetesen a bizakodás, hogy 1970 az újabb tárgyalások éve lesz, a hogy ami az idén történik majd, azzal is közelebb kerül a világ a tartós békés egymás mellett éléshez. Az újévi fegyvernyugvás után azonban a B—52-es amerikai bombázók azonnal megkezdték újabb pusztító bombaterheik lezúdí- tását Dél-Vietnamban, s ezzel az amerikai kormányzat félreérthetetlenül jelezte, hogy változatlanul folytatni .kívánja a Vietnami vérontást. Az arab— izraeli fegyverszüneti vonalak mentén is tűzpárbajok zajlottak le. Folytatódott Nigériában is a véres polgárháború. De érkeztek reménykeltőbb hírék is, melyek a tárgyalások folytatásának irányába mutat dák. Pénteken visszaérkezett KUZNYECOV SZOVJET KÜLÜGYMINISZTER- . HELYETTES Pekingbe, s hamarosan megkezdi a szovjet—kínai tárgyalások újabb menetét. Az év utolsó napjaiban kereste fel Kel Smith, — aki a helsinki tárgyalásokon az amerikai küldöttséget vezette, — Nixon elnököt, hogy a Fehér Házban személyesen beszámoljon neki. tapasztalatairól. Smith derűlátással beszélt a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokról. Azi mondotta, hogy a -megbeszélések most befejeződött helsinki szakasza „komoly előtanulmány volt”. A szovjet^— amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek csökkentéséről arz idén tavasszal folytatódnak Becsben. Nagy botrányt kavart fel Párizsban az úgynevezett „CHERBOURG! HAJÓK'' ÜGYE. egykori francia pozíciók legalább részben történő helyre- állítására. S a francia nagytőke üálefikoitéseihez arra van szükség, hogy Párizsnak jó kapcsolata, legyenek az arab világ országaival. Pompidou kormányzata ezért kiutasította Mardehaj Limán admirálist, a Párizsban működő izraeli fegyvervásárlási misszió vezetőjét Ugyancsak „megtorló intézkedésként” felfüggesztették tisztségéből Caaeíies tábornokot, a hadügyminisztérium főtitkárát és Louis Bon- te mérnök-tábornokot, az ügyben illetékes tárcaközi bizottság vezetőjét Eziek az intézkedések láthatóan a legtöbb arab kormányt elégtétellel töl-, tik el. Kérdés azonban, hogy nem merülnek-e fel ezután is olyan tények, adatok, melyek kétsógeepé teszi!: a francia kormány annyit, hangoztatott ..iéhiszeműs-éeét” az ügyben? Fontos közel-keleti fejlemény volt a héten a hánom arab ország -1AZ EAK LÍBIA ÉS SZUDÁN zeit, hogy a három országban különbizottságokat is felállítanak a közös akciók kidolgozására. Az elképzelés nyilvánvalóan az, hogy a Tripoli baji megalakult csoporthoz a jövőben más antiimperialista politikát folytató arab országok is csatlakoznak. AMERIKAELLENES TÜNTETŐK — legfelső' vezetőinek tripol i értekezlete. Ez a tanácskozás, melyet a világsajtó „kiscsúcs” néven emlegetett- az arab világi valamennyi államának rabat! legmagasabb szintű értekezlete után jött. létre. Nasz- szer, El Khada.fi és Numeiri azért ültek le a tárgyaló- asztalhoz, mert nyilvánvalóvá vált előttük éppen Rabat, ta-, riűlságaként; az imperialistaellenes politikái folytató arab országoknak növelniük kell együttműködésüket. E fölismerés nyomón jött 'érre a tripoli ’ megállapodás amely kimondja, hogy az EAK, Líbia és Szudán vezetői legalább négyhavonta legmagasabb» szintű megbeszélésre ülnek össze, hogy ö-,=sz?han • gal.iák • országaik politikáját. A kSscsúcö’-' abban is megegyer tömegei és robbanó plasztik- bambák figyelmeztették a délkelet-ázsiai körútra indult Agnew amerikai alelnőkőt, hogy Washington politikája, — melyet oly tel jég mellei támogat — mennyire népszerűtlen. Néhány plasztikbomba kocsija közelében robbant fel ugyan, de az a!elnök és kísérete nem sérült meg. Mindez a Fülöp- szigeteken történt, s baljós előjele volt az alelnöki látogatás- sorozatnak. A Fehér Ház esy- szerre több célt is követ ezzel a -körutazással. Egyrészt Agnew a helyszínen próbálja megmagyarázni Washington délkelet-ázsiai szövetségesei- nek, hoTv rrd+ is ért a Fehér Ház a háború vieénrmizálása alatt, másrészt erősíteni kívánja a Washington-barát rendszerek helyzetét. Az utazás további pá-k'a. ho^v ..helyi élményen yagot'- gyűitsön* ir.el.iyel proparin <to ha!?’ - ra tot indíthat, majd - visszatérése után, a Fehér Ház vietnami noli ti ká iának tá ír őri fására. Sok komm.entá-tor már az utazás e'ején bzónyösra veszi, hogv Agnew útipoggvászában szinte ott van az előre megírt beszámoló arré1, hori» „mint növekszik a saigoni rendszer tetehstéf.yéT,; $ hogy „mily nagy eredményeké»- ért ei -az aniieWkal politika”. 'At kom.-' m-ritárorok ' többsége azonban kéflJ; Ivozv a tényekkel ary- nvira " ellentétes Agnew-fále; optimi rrripsnak -slkeePlré Je- hábo-»'’ fn'vtáH*?H bíráló amerikai közvéleményt i I ... .......... . . .9. N. -• í N guyen Van Thieu, a sai- gani rezsim elnöke, szombaton aláírta a Nyugat-Németországgai kötött segélyegyezményt, amylynoK értelmében Bonn 20 millió márkát ad Dél-Vietnamnak. A dél-vietnami kormány szóvivőjének állítása szerint a segély legnagyobb részét egy „vágóhíd” építésére fordítják. * Folytatódik a drágulás Franciaországban, a közlekedési, szállítási díjszabás és egyes Postai tarifák felemelése, valamint az acél árának bejelentett 9 százalékos drágulása után a francia autógyárak jelentették be, hogy 3 százalékkal növelik a francia gyártmányú gépkocsik belföldi, eladási árát. A CGT elnöksége nyilatkozatban tiltakozó»! a kormány által elrendelt közlekedési és" pastal díjszabáremelés, valamint a kormány áh aj engedélyezett Ipari áremelés ellen. * Az indonéz hírügynökség jelentése szerint a katonai hatóságok a múlt héten újabb, ötven személyt, állítólagos kommunistákat, tartóztattak le Celelteszen. állámellenes ösz-í szeeskűvés vádlóval. ‘ i < "- * *; ■ ■ -- loszin Broz Tito: marsall.: a jugoszláv fegyveres erők főparancsnoka Milos SumonJa vezérezredest, a jugoszláv néphadsereg eddigi vezérkari főnökét a nemzetvédelmi miniszter első helyettesévé nevezte ki. Az új jugoszláv vezérkari főnök Viktor Bubanj, a légierők vezérezredese, a jugoszláv légierők eddigi parancsnoka lett. Az amerikai légierő pénteken bejelentette, hogy betiltja uy . uitra^edern,. mozgatható., szarnyfelüíetű F—llt-es típúsu harci gépek minden további felssálUsát. A'géppkbói eddig NEMZETKÖZI LAPSZEMLE eppen az o- es újév „stafétaváltásának” napjaiban. A kérdéses hajókat Izrael rendelte a frarcia kormánytól, de leszállítani azokat már nem lehetett, mert időközben még De Gaulle elnöksége idején, tilalmat mondtak ki minden francia fegyver és hadianyag fzraelbe való szállítására. Amikor Pompidou személyében új etnököt kapott Franciaország, a tilalmát fenntartották, báláz igazsághoz tartozik, Pompi - dou a közelmúltban már úgy nyilatkozott, hogy v.szelektí- vebbé” teszi ezt a tilalmat,, Amikor híre ment, hogy karácsony éjszakáján öt, Cher- bourg-ban horgonyzó, rakétakilövésre is alkalmas, gyorsna- _ szád ..megszökött'’, s fedélzetén izraeli legénységgel útban van Haifa izraeli kikötő felé, a világsajtó nagy része emlékeztetett Pompidou kijelentésére. Lehetetlennek látták, hogy ne a francia kormány tudtával történjék az embargo . kijátszása. Annál is inkább- . mivel a panamai cég, mely a hajókat megvette, izraeli tőkeérdekeltségű. A francia kormány azonban na eredetileg „nem is volt szándékéban észrevenni” az ót hajó eltűnését, a botrány kirobbanása miatt magái elhatárolni kényszerült a történtektől. Annál is inkább, mivel a francia diplomácia jelenleg nagyszabású játszmát folytat a Közel-Keleten, az A szocialista világrendszei előretörésével foglalkozik a PRAVDA szombat) számának vezércikke. Az 1969. év olyan évként kerül az emberiség történetébe, amikor tovább erősödtek a Szovjetunió pozíciói a nemzetközi porondon, erősödött a korszakunk arculatát egyre inkább meghatározó szocialista világrendszer. Jelenleg a szocializmus a legbefolyásosabb társadalmi erő, a társadalmi haladás gigászi meggyorsító ja, a dolgozó emberek, százmillióinak útmutatója. , Az elmúlt év a marxizmus —lenini zmus új győzelmeinek, a kommunista világ- mozgalom erős egységének az éve volt. Fejlődésének fontos szakasza volt a. kommunista és munkáspártok nemzetközi moszkvai értekezlete. Az értekezleten elfogadott dokumentumok határozott és kibővített akcióprogrammal fegyverezték fel a kommunistákat és minden forradalmárt. Az értekedet, újból alátámasztotta, hogy a proletár internacionalizmus esz' méihez, Marx, Engels, Lenin nagy tanításához való hűségben rejlik a kommunista mozgalom ereje. Joggal vagyunk büszkék vívmányainkra, látjuk á jövő világos távlatait, —■ állapítja meg a top, s rámutat: Egy negyedszázad, vadasa ei minket attól az időtől, arm kar a szocializmus szocialista vüágrwtKfczerré vált. Lengyel- ország. Románia és Bulgária népei nemijég ünnepelték szocialista forradalmaik 25. évfordulója. Fennállásának 20. évfordulójáról emlékezett meg a Német Demokratikus Köztársaság — a német föld első munkás-paraszt állama. Ebben az évben az új élet győzelmének 25. évfordulóját ünnepük a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozói. A szocializmus felépítése és fejlődése mind az egyes országokban, mind pedig nemzetközi méreteikben a dolgozók történelmi alkotómunkájának hatalmas eredménye, azoké, akik kezükbe vették sorsuk irányítását. A szocialista világrendszer erőben és hatalom baji gyarapodva lépett az új, 1970. évbe. A halhatatlan lenini eszmék diadídát jelenti a szocializmus győzelmi menete a földön. Legyen az 1970. év a béke, a demokrácia. a nemzeti függetlenség, a szocializmus és konwramizimuK új győzelmeinek esztendeje! Az ágyunaszádok megszok- tetése Cherbourg francia kikötőből Izraelbe újabb lépcsőzik Izrael agresszivitás*! • nak eszkalációjában — írja a PRAVDA szombati számában Igor Beljajev. A cherbourgi incidens ar-. ról tanúskodik, hogy Golda Melr kormánya országának azon köreit ösztönzi, ame-: lyek a közel-keleti háború újabb fordulóját készítik elő, — hangsúlyozza a kommentátor. Nem véletlen, hogy az ágyúnaszádok megszöktetése időben „egybeesett” az izraeli hadseregnek a Sínai-fél- szigeten tartott hadgyakorla tával, amely 1969 utolsó napjaiban zajlott le. Bar-Lev izraeli vezérkari főnök dicsekedve jelentette ki a hadgyakorlat után, hogy annak során „kidolgoztál: az arab területek mélyébe irányúié támadás előkészületeit.” Mint látható — folytatja Baljajev — Tel Avivban, ahol szaval:ban a közel-keleti béke szükségességét hirdetik, újabb katonai kalandokra készülnek. A TRIBÜN A LUCU szeyn- bati számában „Nyitány a tárgyalásokhoz' címmel kommentálta Walter Ulbrichtnak Heinemannhoz intézett levelét, s megállapítja: a Német Demokratikus K őzt ínsaság nemzetközi elismerése véget vetne az alaptalan diszkriminációnak. Fontos lépést jelentene az NSZK és az összes szocialista ország kapcsolatainak fejlesztésében is, amire pedig az NSZK kormánya készségét nyilvánította, 223-at gyártottak le, ezek közül 24 az ausztráliai légierőé A gépek december 22-e óta időleges felfüggesztés alatt álltak, mert az egyik kísérleti példány lezuhant. A vizsgálat kiderítette, hogy a katasztrófát az egyik szárny leválása idézte elő. * • A dél-vietnami felszabadító erők szombatra virradj, éjjel röviddel éjfél után támadást indítottak Quang Ngia tartományban egy amerikai katonai tábor ellen. Az akció ak- navetőtűzzel kezdődött, majd sorozatos géppuskatámadás követe. Ar e lerikaiak hajnalban beli..„..teres erősítést kértek; vesz.eségeik jelentősek. Az új év legnagyobb partizániámadása a szombat reggeli órákban még tartott * ** •/ • '■ • ••' Agnew* az Egyesült Államok álelnöké pénteki, nem egészen egynapos tajvani , látogatása" után. a szombat hajnali órák-' ban Külónrepülügépén tovább! utazott Bangkok fele. Thaiföld? a 24 napra tervezett ázsiai és! csendes-óceáni körutazás negyedik állomása lesz 'a Fülöp-.’ szigetek, Dél-Vietnam és Táj*-/ van után. • . , Pénteken Tajpejben Agnew többízben is tárgyalt Csáng ICaj-sekkel, a tajvani bábre-l -isim elnökével. A megbeszéléseken, nírefe szerint, szóba került az 1955- ös tajvani—amerikai kölcsönös védelmi szerződés is. A Abba Eban izraeli külügyminiszter szombaton az izraeli rádiónak nyilatkozott. Kijelentette. hogy a hajók ügye min-. den bizonnyal gátolja majd az izraeli—francia párbeszédet, amely amúgyis igen lassan haladt. Az izraeli külügyminisztei» rádiónyilatkozatában élesen bírálta Franciaország közel-keleti politikáját, amely — szerinte — „néni ‘ mozdította'elő a békét”. Sajnálkozott azon. hogy e politika továbbra is .-a régi irányban halad. * Az amerikai külügymuusz- terium beismerte, hogy athéni nagykövetsége . . megtagadta olVau levelek továbbítását. a washingtoni szenátus külügyi bizottságához, amelyeket* görög ellenzéki személyek, kíván, tak eljuttatni.' Az ügyét ■' az Evans—Novak újságíró-társszerzők vetették fel több ameri kai újság pénteki .száméban. Az újságírók arra is céloztak, hogy az amerikai nagykövetségnek szerepe veit Cirimo- kosz görög politikus letartóztatásában. Cirimokosz egyike volt a levelek aláíróinak ♦ El Fatah-körökben közölték, hogy december 31-én volt a szervezet megalakulásának 5. évfordulója, s ebből az alkalomból Kelet-Jordániában harckocsik, nehéz tüzérség és egyéb fegyverek bevetésével 72 órás, nagyszabású hadgyakorlatot tartottak. E hadgyakorlatok jelzik a „népi felszabadító hadsereg” megalakulását, amely „az Izrael és a gerillák közötti jelenlegi korlátozott konformációt a népi felszabadító háború szakaszába viszi át”. Hozzáfűzték, hogy a hadgyakorlatok folyamán új fegyvert vetettek be, amely „az igen közeli jövőben véget vet majd az arab faluk elleni foly- . tatólagos izraeli légitámadásoknak". Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke — mint az A1 Gumhurija jelenti — pénteken Kairóba érkezett. A lap hozzáfűzi, hogy Arafat megbeszéléseket folytat majd az EAK vezetőivel.