Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 22. szám
A Központi Sajtószolgálat megbízásából lénkéi János, a Komárom megyei Dolgozók Lapja rovatvezetője néhány hetet Vietnamban töltött. Utibeszámoló-sorozatában felvillantja a harcoló Vietnam életének mindennapjait. 2, Néhány perc elteltével azonban már csak a legszükségesebb kommentálásra szorítkozott, hiszen „A Ben Hai partján”, a „Me sziget” és a „Hanoi egy napja” című kisfilmek önmagukért beszéltek. Ez utóbbi különösen nagy hatással volt ránk, vendégekre. Érthetően: hiszen az épületből kilépve, a gyalogosok és kerékpárosok nyüzsgő rengetegét látva — még mindig kísértett bennünket a szirénák hangja, a repülők süvítése a vietnami főváros felett... A kerékpár — az országban mindenfelé ezt tapasztalja az ember — a legközkeletűbb jármű. A rendszámmal ellátott kerékpár csomagtartójára mozgás közben ugranak fel a fehér blúzos, selymesfekete hosszú nadrágot viselő lányok, legtöbbjük a jellegzetesen csúcsos, minden szélrezzenésre mozduló, könnyű kalapban. Ugyanazzal a kecses könnyedséggel ugranak le, lépnek hátra — mosolyogva —, ha már közvetlen közelről rájuk dudál egy-egy gépkocsi. A közeli utcasarkon heves dámacsatá folyik — a kibicek nagy karéjában. ' Eátt Szieszta a kapualjban: a család kis székeken gyér fényű lámpa mellett teát szürcsölget. Odébb néhány gyerek a járdán tér- delve-guggolva egy faldarabbal „rajzversenyt” rendez. Hanoi békés estéje ez. A szállodai szoba erkélyén leve- gőzök. Ám, mint azután is minden nap, minden este, a közeli bank toronyforma tetején ott látom az őrszemet: a főváros nyugalmát vigyázza. A Vietnami Demokratikus Köztársaság nyugalmára sok-sok szempár vigyáz mindenfelé; hisz robot-kémrepülőgépek nem egyszer érkeznek még ma is az ország légi terébe: az ördög és a Pentagon nem alszik. II. KŐ ÉS ANTRACIT Haiphongtól északnak tartva, rövidesen a hegyek közé érünk, a kanyargó út előtt hirtelen nyílnak ki a hegyek; ránk villan a tenger békéskék vize. A sziklaszirtek, mintha tudomást sem vennének erről, továbbra is ritmikusan emelkednek ki a tájból, immár a Halongi öböl vizéből. Csodálatos látvány köszönt itt ránk: a Leszálló Sárkány öblében a Csodák Barlangja és más nevezetességek. Vidéki utam előtt többen is emlegették, hogy ki ne feledjem programomból Bedalont. Nos, „Bedalon”-t hiába kerestem. Aztán kiderült, hogy ez nem más, mint a Halong-i öböl franciás elnevezése: Baie d’Halong. Mondják, ez a világ egyik legcsodálatosabb tengerpartja — s én el is hiszem, mert ha a többi csodás partot nem is ismerem, itt, ahol a nyílt tenger tulajdonképpen csak húsz kilométernyire kezdődik, ahol hívogatóan integetnek a meredeken felmagasodó, zöld-szö- szös, hegynyi sziklák — mesebelivé változik a táj. Akik itt élnek, a halászszövetkezet tagjai, persze a természet más ajándékait keresik pillangó- szárnyú vitorlás hajócskáikkal. A Hongai szakaszon gém- nyaku daruk rakják uszályokba a szenet. Innen indulnak a sínek a bányák felé. Itt-ott elkanyarodunk a tengertől, hogy aztán Cam Pha-nál ismét rácsodálkozhassunk a szirtekre. A természet szépsége itt sem feledteti azonban, hogy a hegyek gyomra nagy értékeket, igazi kincseket rejt. Ezek felmérése, feltérképezése még korántsem fejeződött be. A Deo Nai külszíni antracitbánya látványa pedig tényleg versenyre kelhet a Halong-i sziklákkal. A hegytetőre kapaszkodván a szerpentinről állandóan szinte karnyújtásnyira láttuk a bányásztelepülést, a mólót, a tengert. Másfelől valósággal kitüremkednek a hegyoldalból a szabályosan sorakozó, vastag szénerek. Fent sem szűnünk meg csodálkozni. Itt valóban érzékelhető az ezer méter tengerszint feletti magasság — köhajításnyira, mélyen lent, párásán lélegzik a tengeröböl vize. A külszíni fejtés monumentális méretei között pedig hangyaként birkóznak a hegygyei a bányászok. Hatalmas teherautók, s óriási szovjet exkavátorok engedelmeskednek az embernek: így fogy a hegytető. A franciák egykor rablógazdálkodást folytattak itt. Csak a szénérre álltak rá, meddőhordással nem bajlódtak. Deo Nai — s nyilván a környék más kilenc bányaüzeme is — csak úgy mutatja meg igazi kincseit, ha tervszerűen, szervezetten termelik ki a szenet. Fantasztikus mennyiségű készlet rejtőzik itt, s a ragyogóan fényes antracit nyolcezer ka- lóriás. (Folytatjuk.) 25 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor A szovjet haderő 25 esztendővel ezelőtt szabadította fel Auschwitz még életben lévő foglyait. Csupán néhány ember élte tál a hitleri fasizmus leghirhedtebb megsemmisítő táborát. Csak a dantei Inferno borzalmai hasonlíthatók azokhoz a szörnyűségekhez, amelyeket a német fasizmus haláltáboraiban vittek véghez, Hitler parancsára. E vesztőhelyek élén a lengyelországi Oswiecim állott, német nevén: Auschwitz. Miután a német imperializmus hadigépezete váratlanul megrohanta és leigázta Lengyelországot, 1939-ben a Führer faj- és népirtó terveinek szolgálatában óriási terjedelmű, mechanizált vesztőhelyet létesítettek itt, amelyet Octave Mirbeau hírhedt regénye nyomán, — A kínok kertje névvel „becéztek” a tábor fasiszta hóhérai. Az auschwitzi koncentrációs táborban — a cinikusan „segédüzemnek” nevezett birkenaui lágerrel együtt — négymillió embert semmisítettek meg. Ebben az óriási méretű kínok kertjében éveken át füstöltek a krematóriumok kéményei és éveken át nyelték az emberek tömegeit a gázkamrák. Ebben a Pokolban a Mengele-féle orvosok élő embereken végeztek őrjítően fájdalmas kísérleteket. Ebben a táborban létezni annyi volt, mint megjárni a via crusis-t, a gyötrelem út ját. Négymillió oroszt, lengyelt,, franciát, belgát, hollandot és zsidót semmisítettek meg itt, különböző eszközökkel, különböző formában és különféle céllal. A Magyarországról elhurcolt zsidók túlnyomó többségét is Auschwitzban pusztították el. Azokat, akik munkaképesek voltak, egy darabig dolgoztatták, de megfelelő táplálásukról nem gondoskodtak. Igyekeztek hasznosítani még az áldozatok hulláit is, hajukat, csontjaikat, vérüket megkapták a vegyi üzemek, mint — nyersanyagot. - jW ,1 < Minderre emlékezni kelL '««**-'■■■ Nem az önkínzás az, amely emlékezésre készteti az emberiség tiszta szívű nőit és férfiait, hanem a még mindig élő tanulság. Az a hatalom, amely Auschwitzban pusztított: fajgyűlölő, fasiszta, imperialista hatalom volt. Mindenütt, ahol megnyilatkozik a fajüldözés bármilyen formája, ott burkoltan, vagy nyíltan, a fasizmus kísérteié vigyorog az emberre. Auschwitz 25 évvel ezelőtt megszűnt. De Auschwitz csak azért semmisülhetett meg, mert volt olyan történelmi erő, amely képes volt megállítani a fasiszta ámokfutókat, még mielőtt az egész földkerekséget egyetlen Auschwitz-cá tehették volna. Emlékezünk a mártírokra és emlékezünk a nagy tanulságra. (f. m.) « é o 4 <■ 4 4 0 4 4 | 4 4 4 4 4 4 4 ♦ •> <9 4 % % 4 % 4 % ♦ t I ♦ * 4 f o * 4 0 ♦ A »4 * L Ä N ® M. U 9 a kélí§zaká!l Egy rendőrnyomozó emlékiratai 66. — Hagyjanak itt... Látni akarom. Munkatársa kíséretében megérkezett MoroGiafferi ügyvéd, Landru védője. A vizsgálóbíróhoz fordult: — Nagyon kérem vizsgálóbíró úr, ne legyen jelen, amikor Landrut felkeltik. Csinálja úgy, hogy Landru ne is lássa önt. Ugyanezzel a kéréssel fordult hozzám is. A vizsgálóbíróval együtt a közeli törvényszéki palotába mentünk és ott várakoztunk. Előbb azonban átadtam a csokoládét a rendőrfőnök titkárának. Később elmondta, hogy a csokoládét nem tudta eljuttatni Landrunak. Tőle hallottam azt is, hogy a tömeggyilkos hogyan viselkedett, mit mondott élete utolsó perceiben. Fél hat előtt öt perccel a hivatalos személyek beléptek a cellába. Béguin ügyész szelíden felrázta álmából Landrut. . Legyen erős... — Nyugodt lehet, nem veszítettem el bátorságomat ... Landru kezet nyújtott védőjének és teljes önuralommal, nyugodtan így szólt hozzá: — Ügyvéd úr, köszönöm önnek, amit értem tett. Az én ügyemet nehéz volt védeni... vagy inkább mondjuk úgy, reménytelen eset voit Azután hozzáfűzte: — E1 . e nem az első eset, hogy ártatlaa embert ítélnek d, Az ügyész most feltette a szokásos kérdést: — Landru, volna még valami mondanivalója? Landru nyugodtan leült ágya szélére és így szólt: — Kihez van szerencsém? — Béguin ügyész vagyok, az ügyészséget képviselem. — Úgy? — válaszolta a gyilkos. — Engedje meg ügyész úr, de nagyon csodálkozom, hogy ebben az órában is kérdéseivel mer háborgatni. Én ártatlan ember vagyok ... Most a pap lépett hozzá. — Óhajt misét hallgatni? Landru elutasította. — örömmel tenném tisztelendő úr — mondta —t de már mindenki készen áll. Azt hiszem most már csak az fontos, hogy minél előbb túllegyünk rajta. Nem szeretném megvárakoztatni az urakat. LEHULL A BÁRD A derengő hajnal az utolsó csilagokat is elűzte az égről. Landru krétafehér arccal áll a téren, s kifürkészhetetlen tekintettel néz a nyaktilóra. Talán ebben a pillanatban felvillan előtte szörnyű bűneinek képsorozata. Ellenkezés nélkül tűri, hogy megragadják és a nyaktiló alá vessék... A Versailles-i ügyészség hivatali helyiségéből tisztán halom a bárd lecsapódását. Hat óra múlt öt perccel. Bonin vizsgálóbíró csüggedt mozdulatot tesz. Landru nem volt hajlandó utolsó vallomást tenni. Jelenlétünk te-, hát fölösleges volt... Sok-sok esztendő telt el azóta, s az idő bébi-' zonyította, hogy a Versailles-i esküdtek nem tévedtek. A halállájstromon Kereplő nők közül egyetlenegy se«a került elő. 4444444440444 t Holnapi lapszámunkban megkezdjük Kürti András: n mmi /H 4 4 4 című kisregényének folytatásos közlését ♦ ♦ t 1 1 i 4
