Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
/\ epic C S1B R A K Nem tudnék könnyű szívvel megválni tőle 1? égen is kis község volt, s az is maradt Bár szerencsés fekvése jó alkalmat nyújthatott volna az erőteljesebb fejlődéshez. A Kapos völgyében fekszik, úgy, hogy egyik oldalról a síkság, a másikról pedig az enyhén emelkedő, majd távolabb hirtelen meredekebbé váló dombok övezik. Közvetlen mellette jelölték ki annak idején a Budapest—Dombóvár—Fiume vasútvonalat, állomást is kapott Csibrák, de ez nem sokat lendített a falun. Az sem, hogy fontos közút halad rajta keresztül. Ügy látszik, hogy a kedvező fekvés önmagában nem minden. Fényes Elek így írta le Csibrákot a múlt század harmincas évében megjelent művében (Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai é® geographiai tekintetben): „Német—magyar falu a Kapos vize mellett. 592 kát lakos. Határjának egy része homok, a többi igen termékeny. Szép szőlőhegye híres vörös és fejér bort ád. Rétje elegendő. A falu ura a Je- sszenszky família, ki itt szép épületekkel bír”. A környező gazdálkodási adottságok ma is jók, jobbak mint Fényes Elek idejében, mert hiszen időközben sok gondot fordítottak a Kapós- völgy rendezésére. S hogy a lehetőségeket jobban kihasz? nálják, mint bármikor, arra a falu mellett húzódó nagyüzemi szőlőtábla az egyik legszembetűnőbb bizonyíték. A lakosság száma azonban erőteljesen csökken. A múlt század óta ugyan emelkedett, de nem jelentősen:. 1960-ban is alig haladta meg a hatszázat, ma pedig 600 alatt van. Csito- rák tehát nagyjából ugyanott tart, ahol 130—140 éve. A falunév eredetéről szóló helyi monda sok hasonlóságot tükröz más települések Csip-rák névszármaztató regéivel. A falunevet sok helyen az egykori földbirtokosok nevére, életére vezetik vissza. Csibrákon is. Azt tartják, hogy valamikor régen a grófi gyerekek a falu alatti réten barangoltak, s mivel a völgy nagy részét vadvíz borította a Kapos csatorna megépítése előtt, sok volt a rák. A rák megcsípte az egyik grófkisasszony kezét, ezért az jajveszékelvé kiabálta a csíp és a rák szavakat. Végül a csíp és a rák szóból összetétel származott: Csíp-rák, s ez maradt fenn falunévként, ' csak később a p-ből b lett a rokonhangzók cserélődésének törvényei szerint Ha egy grófkisasszonyt megcsípett a rák, akkoriban olyan nevezetes eseménynek számított, hogy abból még falunév is kerekedhetett A községben két kastély található. Ezek persze nem hasonlítanak a lengyeli, még kevésbé a keszthelyi vagy a fer- tődi kastélyhoz. Sem méretben, sem a művészeti jelleget illetően. A csibráki kastélyokat még ezek gyenge utánzá- tainak sem lehet nevezni, egyszerű, szimpla kis épületek azokhoz képest, s egyáltalában túlzás is a kastély szó. Cehát ha már valaki földbirtokos volt, nem adta alább kastélynál. Bármilyen kis lakóépületre is tellett pénzéből, azt csak kastélynak lehetett nevezni, mert ez a szó önmagában is rarigot, tekintélyt — rongyrázást — jelentett. A nagyobbik kastélyban most mozihelyiség van, a kisebbikben pedig az általános iskola. Schumann Gyuláné pedagógusnővel különös módon ismerkedtünk meg. Még az őszszel megálltunk néhány percre a falu központjában hogy egy-két fényképfelvételt készítsünk. Schumanné az ablakon keresztül észrevett bennünket, s mindjárt odasietett hozzánk, hogy megtudja, kik vagyunk, mit fényképezünk, s a képekből nem tudnánk-e pár darabot átadni az iskolának. Ugyanis felszabadulási albumot szeretnének összeállítani, dehát nagy gondban vannak, mert a faluban nem található sem amatőr, sem hivatásos fényképész. Nagyon szívesen küldtünk az iskolának a képekből, de sokáig elgondolkodtatott, hogy egy kis falusi iskolának milyen gondokkal kell megbirkóznia. Másutt már fényképmérgezést kapnak az emberek, a fotoapparát énnúgy hozzátartozik a személyi tárgyakhoz, mint a zsebkendő, itt pedig a véletlen kellemes adományának számít a mi odave- tődésünk. Ráadásul mindez nem is egy eldugott, hanem meglehetősen forgalmas . helyen lévő faluban történt.' Nem sokkal kedvezőbb a helyzet akkor sem, ha más iparággal — nevezzük így! — kapcsolatban támad valakinek mindennapos igénye. A megoldás többnyire az, hogy az illető buszra ül, s utazik. A minap ilyen előzmények után ültünk le beszélgetni Schumann Gyulánéval. Mindenekelőtt megkérdeztem tőle, hogy szeret-e ebben a községben tanítani. — Húsz éve vagyok Csibrákon. Nagyobb helyről, Tamásiból jöttünk. Akkor valaki azt mondta, hogy csak az első tíz év lesz szokatlan... Arra is rádupláztunk, mert. megszerettük e helyet a kellemetlenségeivel együtt. Ma ott tartok, hogy nem tudnék könnyű szívvel megválni tőle. Pedig semmi családi vonatkozás nem fűzött ide bennünket. A férjem is tanított, csak sajnos, beteg lett, tavaly eltemettük. A pedagógust egész életére egy faluhoz fűzi, amikor látja, hogyan formálódnak, kulturálódnak az emberek. Hogy egyebet ne mondjak, régebben még olyan gondjaink is akadtak, hogy a gyermekeket vitték a kocsmába, s itatták. A férjem többször küldött haza az iskolából pityókás gyermekeket. Ma már ilyen gondunk nincs. Vagy a cigányok ... Ma már nem gond a cigánygyermekek beiskolázása. A szülők rendesen beíratják őket. Igaz, azt még nem merjük megengedni a cigánygyermekeknek, hogy a könyvet hazavigyék magukkal, de az nagy szó, hogy tanulmányi eredményük megüti az átlagot Kicserélődött a lakosság Gábor László, a tanácsi ki^ rendeltség vezetője: — Csibrákon mindössze néhány őslakos család található, mi, a többiek, úgy települtünk be a felszabadulást kővető években. Én például Békésből jöttem. A telepeseknek azonban csak egy része szokta meg ezt a falut, a többi elpárolgott innen. A lakosság éppen ezért a felszabadulás utáni betelepítés óta is csaknem teljesen kicserélődött, öt-hat év óta kezd megállapodni a lakosság, bár azóta is fogy. A mi falunkból a legkülönbözőbb okok miatt szállingóztak el az emberek. Legtöbben akkor váltak meg tőle, amikor megszűnt az ingyenlét, s kezdődött a fizetnivaló. Sajnos, sok család akadt, aki tönkretette, amit kapott juttatásként, s odébb állt, semmi hasznot nem hajtott a falunak. Pedig végül is azok jártak jobban, akik maradtak, mert aki meg akarta találni a számítását, megtalálhatta tisztességes munkával. Az örvendetes, hogy akik ma laknak Csibrákon, azok többsége nem a mának él, mint másfél-két évtizede. Például közel sem lehet látni annyi részeg embert, mint akkoriban, mert ha valaki mondjuk felveszi a fizetését, az mindenekelőtt a család holnapjára gondol, s ez meglátszik a falu összképén is. BŐD A FERENC Csibrákon tavaly fűrész özemet létesített az erdőgazdaság. Képünkön az üzem 'pület látható. A feleségem éppen gyerekágyas volt Régi és meglehetősen szűkre méretezett házikó a kövesút melleit, öreg házaspár lakik benne: Schmidt Ádámák. Ez évben ünneplik házasságuk ötvenedik évfordulóját. Az idős házaspár jó erőnek, egészségnek örvend. Schmidt néni korát meghazudtoló fürgeséggel mozog a kályha körül: ebédet főz. Schmidt bácsi pedig kellemes humorral meséli életük történetét, mintha az valami jól sikerült hétvégi kirándulás lett volna. Alaptermészete a jókedv, az idegen talán nem is hinné el, ha nem tudná másoktól is, hogy ez az ember, ez az idős házaspár mennyi megpróbáltatáson, szenvedésen ment keresztül. Schmidt Ádám, a kisember élniakarása, mindennapos törekvése ezernyi megpróbáltatással járt. Gyakori volt náluk a gyermekáldás. Felesége 11 gyermeknek adott éle'ef. Kettő csecsemőkorban maghalt, a többit fel tudták nevelni, ha megannyi gond, kínlódás közepette is. A gyermekek akkor voltak kicsik, amikor a megélhetéshez szinte bűvészmutatványok kellettek. — Engem is behívtak az első világháború idején. Az orosz frontra kerültem majd hadifogságba estem. Mint hadifogoly, vöröskatonának álltam be Odcss~ábe.n. Amikor hazakerültem, már lezajlott az őszirózsás forradalom, de tovább forrongott az ország. A nép éhezett. Emlékszem, éppen karácsonyra értem haza. de itthon zabkenyér is alig jutott. A lisztet fejadagra osztogatták, de nekem nem adtak, mert nem voltam számításba véve. Nem adtak, hát vettünk erőszakkal: éjszaka feltörtük a raktárt. Az éhség nagy úr. A Tanács- köztársaság idején nem történt különösebb dolog a mi falunkban. Elmúlt a forradalom és a dolgozó ember élete maradt a régi. Mi a svábságnak ama rétegéhez tartoztunk, amelyik nem rendelkezett különösebb vagyonnal, ezért hát különféle szakmákban próbálkoztam. Csapos lettem az olvasókörben, de nem ment valami jól, így aztán 1926-ban mint kőműves, én is kivándoroltam Törökországba szerencsét próbálni. Dehát nem születtem valami szerencsés csillagzat alatt, mert Törökországban sem tudtam elérni semmit, pedig ott abban az időben lehetett volna■ egy kis pénzt keresni. Beteg lettem, haza kellett jönni. Közben meggondoltuk magunkat, elhatároztuk, hogy délebbre megyünk, olyan országokba, ahol kedvezőbb az éghajlat, s talán ott jobbon bírjuk majd. El is indultunk, de papír., nélkül, ■ ezért végül elfogtak bennünket, s a szerencse-tervünk ismét dugába dőlt. A sok hányattatás után végül hazakeveredtem, s itthon kezdtem élölről mindent. Egy kis vegyesboltnál kötöttünk ki, csakhát az sem sokat hozott, legalábbis ahhoz képest, hogy népes család voltunk. Sosem dúslcálkodtunk a jóbav msrt mindig sokan ültünk az asztalhoz, de ami a legszomorúbb, még azt a kis boltot is megirigyelték tőlünk. Amikor jött a volksbund, én nem álltam közibük, mert családomnak igyekeztem élni, meg sosem tetszett nekem az ilyen idétlen hangoskodás. Még akkor sem adtam be a derekamat, amikor már majdnem minden sváb család orientálódott a volksbundosokhoz. A fő han- goskodók egyszer aztán ránk rontottak: beállítottak hozzánk. Én nem voltam itthon, a feleségem éppen gyermekágyas volt, már nem is emlékszem pontosan, hogy melyik gyerekkel. Kijelentették, hogy ha nem lépünk a vclks- bundba, elveszik az üzletünket. A feleségem szerencsére nem ijedt meg tőlük, s jól visszavágott nekik. Tudtukra adta, hogy ezt a boltot nem ők adták, hanem mi dolgoztunk meg érte, ezért el sem vehetik, semmi közük sincs hozzá. Nem is tudták elvenni, de azért megpróbáltak megfojtani bennünket: konkurrenciát szerveztek a nyakunkra, egy izig-vérig volksbund-boltot. De én tovább álltam a sarat. Utána újabb módszerekkel próbálkoztak ellenem. Dacoltam velük, meg minden akadály- lyal, s hát kibírtam a sok megpróbáltatást, itt vagyok, élek most is. Öregesen, szerényen. — A család? — Szétszéledt a szélrózsa minden irányába. Felnőttek, s az egyik itt talált' meg a számítását, a másik ott. Azzr telne': az öreg napjaink, hogy hol a: egyik jön haza látogatóba, hol a másik.
