Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
A Központi Sajtószolgálat megbízásából Jenkei János, a Komárom megyei Dolgozók Lapja rovatvezetője néhány hetet Vietnamban töltött. Utibeszámoló-sorozatá- ban felvillantja a harcoló Vietnam életének mindennapjait. L ÖR A TORONYBAN A Hanoiba érkezés után a hirtelen halmozódó benyomások nem csupán rácsodálko- zásra kényszerítettek, — ami egyébként minden távolról érkezőt elér ebben a különösszép országban, — hanem némileg eltöltött az aggodalom is. Vajon annyi útirajz, beszámoló után hogyan lehet új oldalról, más módon megközelíteni a Vietnammal való találkozást? Az első órák élményei közül például a Vörös folyón átívelő híd — lassan már konvencionális kép, jelkép — így aztán kimarad az útiélményem leírásából. Hasonlóképpen mit is mondhatnék a Ba Dinh téri panorámáról, ahol a nagyszabású gyűléseket rendezik, s ahol Ho Si Minh elvtársat búcsúztatták nemrég a zokogó tömegek? A Visszaadott Kard Tava, s a főváros sok más szép, zölddel övezett kisebb-nagyobb víztükre épp úgy csak számomra jelentett felfedezést, mint ahogy a XI. századi „egylábú pagoda” különleges építménye is. Maradnak tehát a hétköznapi benyomások. A Thong Nhat szállodában abban az időszakban nagy volt a nemzetközi forgalom. Ezt némelyek 'azzal hozták összefüggésbe, hogy az időjárási viszonyok ekkortájt a legelviselhetőbbek az európai ember számára. Hogy mit jelent ez, csupán néhány, apró, jellemző mozzanatot hadd említsek. A hőmérő higanyszála huszonöt-huszonnyolc Celsius fok körül mozgott. Ehhez megérkezésem napján — azzal fogadtak, remek idő van — hetvenöt százalékos pára- tartalom járult. A trópus tehát igénybe veszi a szervezetet, de a január-februári hűvös-párás időszakról ott is úgy beszélnek, hogy akkor „csúnya az idő”. A páradús, meleg levegő már megérkezésem napján kikezdte villanyborotvám fémes részeit — kénytelen voltam a hagyományos eljáráshoz visszatérni. Ettől függetlenül nem nehéz a klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodni: három-négy nap múltán már el is feledkeztem a szokatlan éghajlatról. A nagy forgalomban a Thong Nhat-ban egyaránt találkoztam és összeismerkedtem szovjet orvossal, román műfordítóval, lengyel matrózzal és másokkal. A szállodától pár háznyira estéről estére nagy tömeg hullámzik: a vietnami emberek is vágynak a szórakozásra, ki- kapcsolódásra, s ez a filmszínház soha nem panaszkodhat a „közönség érdektelenségéről”. Noha a címfeliratokat nem tudtam lefordítani, sok filmre a hatalmas plakátkép alapján is rá lehetett ismer-' ni. így a többi közt éppen abban az időben vetítették az Ernst Thálmannról szóló életrajzi filmet. Sok szórakozási lehetőség egyébként nincs a fővárosban, ami, — ha a mai vietnami helyzetet is értjük — — könnyen megmagyarázható: nem az a legfőbb gond, mivel töltsék szabad idejüket a dolgozók. A munka utáni pihenést, ki- kapcsolódást jelenti például az esti séta, kettesben, a Ho- an kiem tó partján. Itt az egykor gyakran használt beton óvóhelyek mellett most a pádhoz támasztják a kerékpárt, s csak a tó vízében tükröződő utcai fények rajzolják ki az összehajló párok sziluettjeit. A város központjában szabadtéri kiállítás látható, ahol a többi között felnagyított fényképek, fegyverek, roncsdarabok s más szemléletes dokumentumok idézik emlékezetünkbe Hanoi védelmének nem csupán az idegek feszítettségével, hanem a hősi helytállás példáival is teli időszakát. Ehhez a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódott a hadsereg múzeumában kapott tájékoztatás — a Dien Bien Phu-i csata hatalmas terepasztal felvillanó fényei által válik igazán szemléletessé —, s az a dokumentumfilm-vetítés, amelyre perui és algériai kollégámmal együtt hívtak meg. A kulturális kapcsolatok bizottsága épületében, a vetítőteremben, az elmaradhatatlan keserű, erős tea és a markáns cigaretta mellett kezdett orosz nyelvű magyarázatába To Tuong elvtárs, atcí egyébként mindvégig szívélyesen, odaadóan segített tervezett útiprogramom megvalósításában. (Folytatjuk.) A megszeppent tigrisfoéfoi Szépen fejlődnek az újszülött állatok a Budapesti Állatkertben. Ám ez a bengáli tigris bébi kissé megszeppenve vette tudomásul, hogy fejlődésére a fotokamera is kiváncsi. (MTI foto — Benkő Imre felvétele) Vágányépítő automata Nyugatnémet mérnökök gigantikus méretű sinfektető berendezést kónstruáltak, — teljes hossza csaknem ezer méter —, mely futószalagszerűen, egymás után hat különböző folyamatot végez. Óránként 220 méter sebességgel halad, miközben felszedi a régi sineket, — amelyeken maga is gurul, — a hozzájuk tartozó talpfákkal együtt, fellazítja, majd újra tömöríti, elrendezi a zúzott- kőágyat, azután lerakja az új talpfákat, s rájuk fekteti az új sineket. Naponta két kilométernyi vágányt képes kicserélni. »»•4 i LANDEU, 4 a kékszakáll $ é O ♦ * % 0 ♦ f * 1 0 Q C 0 o $ r* * > Egy rendőrnyomozó emlékiratai 65. — Főügyész úr, az ítélet kihirdetése után miért kerülte a tekintetemet? Miért kiáltotta oda a tömegnek, amely zajosan tüntetett ellenem, hogy „Gyávák... I, alávalók... !” Elvégre a tömegnek joga volt engem bántani, ha mint bűnöst, igazságosan ítéltek el. Én ártatlan vagyok, mégsem háborodtam fel. Azután ön megható jóindulattal azt a kérdést intézte hozzám, hogy van-e valami mondanivalóm. Szükségét érezte, hogy önmagát megnyugtassa. Miért kellett az én nyilatkozatom, ha annyira biztos a bűnösségemben, és miért keresteti még ma is az eltűnt asszonyokat, ha annyira kétségtelen, hogy meggyilkoltam őket? Én nyugodt maradtam, az ön nyugalmát azonban a befejezés teljesen feldúlta. — Isten pnnel főügyész úr. Közös történetünk holnap minden bizonnyal befejeződik. Én ártatlan lélekkel, nyugodtan halok meg. Fogadja, főügyész úr, tiszteletem kifejezését. Kívánok önnek ugyanolyan nyugodt lelkiismeretet, mint amilyen az enyém. A KIVÉGZÉS HAJNALÁN 1922. február 25, hajnali 4 óra.;: Kocsink Versailles felé robog. Landru földi pályafutása ma hajnalban véget A főügyészség előző nap délután két órakor értesítette a rendőrigazgatóságot a kivégzés helyéről és idejéről. A hír pillanatok alatt bejárta a várost. Az éj sötétjében előttünk, mögöttünk autók búgnak... Landrunak most is meglesz a közönsége. Éppen úgy, mint a tárgyaláson. A kocsi hátsó ülésén Ducroque a bűnügyi rendőrség új főnöke ül, mellette Bonin vizsgálóbíró. A pótülésen Guillaume rendőrbiztos ül mellettem. A rendőrfőnök és Guillaume egy új, nagyszabású bűnügy részleteiről beszélgetnek. Bonin és én egy szót sem szólunk. Bizonyára a vizsgálóbíró is ugyanazt a szorongást érzi, mint én, azt a megmagyarázhatatlan izgalmat, ami együtt jár az ilyen rendkívüli eseményekkel. Nem hiú kíváncsiság hozott bennünket erre az útra. Parancsra jöttünk, szolgálatban vagyunk ... A vizsgálóbírónak jelen kell lennie a kivégzésnél, hogy jegyzőkönyvbe foglalja a halálraítélt esetleges utolsó vallomását. Ott kell lennie a detektívnek is, aki a nyomozást lefolytatta, mert lehetséges, hogy a halálraítélt állításait sebtében ellenőrizni kell. Ez a detektív pedig én vagyok... Egy tábla csokoládét vásároltam, ott púposodon a zsebemben. Landru szerette a csokoládét... Ki tudja, csokoládét talán most is elfogad ... Mert a szeszes italt, cigarettát, úgy tudom visszautasította. Már a Georges Clemenceau utca elején járunk. Ezen az utcán keresztül jutunk el a térre, ahol a Szent Péter fegyház komor épülete emelkedik. Csendőr állítja meg autónkat. — A kordont csak külön igazolvánnyá lehet átlépni. Mutassák igazolványukat! Nincs... Hiába mondjuk, kik és mi járatban vagyunk. A rend Versailles-i őrei hajthatatlanok. Szerencsére egy régi bajtársam, Michaud rendőrbiztos siet oda, hogy lássa, mi történik. Ö azután hamarosan szabaddá teszi előttünk az utat. Lassú tempóban haladunk. Megpillantjuk a pribékeket, akik egy lámpa pislákoló fényénél a halálgép felállításán dolgoznak, öt méternyire a fegyház falától... Monsieur de Paris — azaz a párizsi hóhér — vízszintmérővel a kezében méricskéli a talaj lejtősségét. Kinyílik előttünk a rideg épület ajtaja, amely mögött az elítélt utolsó perceit éli. Egy fogházőrrel találjuk szembe magunkat. Suttogva mondja, hogy a vesztőhely felállításának lármája nem ébresztette fel Landrut. Még most is mélyen alszik. Egy pillanatra sem vesztette el nyugalmát — mondja a fogházőr. — Az ítélet kihirdetése óta nagyon sokat írt. Közben a látása feltűnően roszabbodott. Panaszkodott is a szemüvegére. Ekkor azt tanácsolták neki, írjon a főügyésznek és kérjen tőle jobb szemüveget. Tudják az urak mit felelt. Azt mondta, tulajdonképpen már nem sok szükségem lesz szemüvegre... Rövidesen úgyis kapok másikat — a hóhértól. A fogházőr tovább mesélt: — A fegyház borbélya két nappal ezelőtt lenyírta a haját és a szakállát. Landru nem szabadkozott, nyugodtan mondta: Aztán csinálja ám a legújabb divat szerint, mert az utolsó pillanatban is tetszeni akarok a nőknek. Ezalatt a fegyházzal szembeni kávéházból a rendőrség erőszakkal eltávolít mintegy húszfőnyi csoportot, amely valósággal elbarikádozta magát. Cobolyprémes, csillogó ékszerekkel teleaggatott nők szállnak szembe a rendőrökkel. Közelről akarták látni a kivégzést. A kávéház pincéjében a hordók mögül kellett kihúzni egy elegáns nőt. Hisztérikusan rimán- kodott: (Folytatjuk) : I : : : : ♦ : I S I K -» 4 »♦♦♦♦♦♦♦♦♦
