Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-22 / 18. szám
S$fcUl wmm NYOMÁÉN Az amerikai műveltség eredete II. Elsüllyedt földrész? A Kína és Amerika közötti érintkezés, — amit a nagy tekintélyű Herbert von Kühn bizonyított részletesen — csak egyik tagja a problémahalmaznak. Ha gyéren is, de jelentkeznek, kik számba veszik az összesét, s velük az egyetlen elképzelhető megoldást. így E. Harry Gerol megvizsgálja az utakat a Bering szorostól a Tűzföldig, a művelődési, nyelvi, etnológiai mozzanatokat, végül ezt a következtetést vonja le: „Az Amerikák kulturális fejlődéséhez valószínűleg a melanéz és polinéz népek adták a legnagyobb ösztönzést. A Csendes-óceánon át, különböző utakat követve érkeztek Amerikába a szigetlakó népek. Az óceán északi részén felhasználták a Kurosio áramlatot, mely több sziget- csoportot érint. Másik útjuk az északi félteke egyenlítői áramlását követve egyenesen szelte át a tengert. Több nép- vándorlás azonban sokkal délibb tengeri úton folyt le. Ezen az úton akkoriban a szigetek egybekapcsolódó lánca kiterjedt szigetvilágot alkotott a mai Tahiti, Marquesas, Pitcairn és Paumoto között. Valószínűleg valamilyen eltűnt kontinens megmaradt 'részei voltak ezek a szigetek. Ugyanennek az egykori földrésznek maradványai a Juan Femández, a Salas y Gómez és a Húsvét sziget is”. Evvel megtört a tudományos jég: egy nagy kérdés azonban még mindi" érintetlen maradt, azért még szembe kell néznünk vele. Annál inkálbb, mert a tudósok többsége izolacionista, s köztük nem egy tüzes, mint például a kiváló amerikanista Victor Walter von Hagen. Szerinte sem az érintkezésre, sem a megegyezésekre nincs bizonyíték, ezeket a diffúzionis- ták hite és szenvedélyes érzései termelik: „A kora kőkori ember szárazföldi vándor volt, — írja — nem tengerjáró, az állatok nyomait követte, s Ázsiából jött egy földhídom át (a Bering helyén), amelyet a iónok óta használtak az emlősök... Semmi későbbi kulturális behatolás nem történt sem Európából, sem (Ázsiából, — az Amerikák magukban és magukból teremtették meg a maguk világát.” A keletnémet amerikanista Walter Ruben viszont egészen ortodox: a párhuzamos, de önálló, izolált fejlődés dogmatikus híve, s a tengeri és szárazföldi bevándorlásokról szólva elvi alapra helyezkedik: „Ha az ember a kétféle vándorlást lehetetlennek tartja, és az Ó- es Újvilág független, parallel fejlődésében hisz, akkor ily sok részlet-megegyezésben (!) annak a jelét látja, hogy a hasonló természetes tényezőkből hasonló kultúráknak kellett kifejlődniük, mert az emberi fejlődésnek törvényei vannak”. Ez természetesen igaz bizonyos mértékig, de a törvények nem szabják meg a lényeg formáit és a részletek gyakorlati megvalósítóiját, s főként szűk határt kap a tétel akkor, ha éppen a „természetes tényezők” merőben különböznek, és mégis ugyanazokat a lényegeket hasonló formákban és a részletekig menő azonossággal megvalósítva látjuk. Márpedig éppen ez a tárgyamul vett eur- atnerikai óműveltség legfőbb sajátossága, karakterisztiku- ma. Ha Mezopotámia asztal- sima alföldjétől Peru égbenyúló csúcsaiig mindenütt ugyanazokat a gúlákat, mega-' litokat és a velük járó kultuszokat találjuk, jogosult a kérdés, melyek azok a közös „természeti tényezők”, melyek a pusztalakó nomádot, a hegyvidéki ^kertészt, a folyami öntöző földművest, a sarkvidéki fókavadászt, az őserdők, dzsungelek, fagyos tundrák, forró homoksivatagok városok és fálvak lakóit, magas és alacsony kultúrák művelőit a földi végtelenség tereiben évezredeken át egybefűzik és részleteikben is azonos „kultúrelemek” megteremtésére ösztönzik? Párhuzamos fejlődés ? Egyébként a párhuzamos fejlődés tételének érvényét, határait más, gyökeresebb szemszögből tekintve, már Alexander von Humboldt kijelölte: „Az azonosságok és megegyezések gyakran az emberi szellem közös természetéből erednek”. Világos, hogy az eszmék és gondolatok (és megvalósításaik) egymás mellé állításánál csak bizonyos határig lehet menni. De épp Óamerika és az Óvilág műveltségének megegyezéseiről írta ugyanez a Humboldt 1810-ben: „Meglepődik az ember, midőn a XV. század végén egy olyan világban, melyet Újnak neveznék, megtalálja ezeket az antik intézményeket, ezeket a vallási eszméket, ezeket az építészeti formákat, amelyek Ázsiába, a kultúra idejének hajnalába látszanak visz- szavezetni... Ha a nyelvek csaik gyengén mutatják a két világrész kapcsolatát, emez kétségkívül megnyilvánul mind az ázsiai, mind az amerikai népek teremtés-történeteiben, építkezéseiben, hieroglifáiban és berendezkedéseiben”. — Nos, Óamerika és az Óvilág „meglepően” egyező kultúrkin- cseinek leltárát Humboldt óta tetemesen megeyarapította a kutatás, ezért legközelebbi alkalommal ezek röpke szemléjére kerítjük a sort. VÁRKONYJNÁNDOR (Folytatjuk.) Szovjetunióba készülődő ifjú művészek Szovjet turnéra készül a jubiláló KISZ Központi Művészegyüttes útíörőcsoportja. a KISZ Központi Művész- együttes 1970-ben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Az együttes úttörőcsoportja régi táncok felújításával és új műsorszámokkal készül a jubileumra. Képűn kön: részlet a gyermek tánc szvitből, Vadacly Ágnes koreográfiája, (MTI foto Német Tamás felvétele) Jég a Mars légkörében A Mars bolygót figyelő csillagászok immár 150 év folyamán felfigyeltek a bolygó felületén felbukkanó, majd eltűnő fehér foltokra. A közelmúltban a csillagászok több mint száz leírást gyűjtöttek össze a foltokról, és statisztikailag feldolgozták azokat. Az eredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy a Mars légkörében látható fehér foltok: fényudvar jelenséget képező jégkristályok. Ilyen optikai effektusokat a Föld légkörében is gyakran megfigyelhetünk: fényoszlopok, fényes gyűrűk, ál-napok és holdak alakjában. A Föld légkörébe hatoló napsugarak ugyanis megtörnek ezeken a jégszemcséken. A fényudvar alakja és mérete a kristályok alakjától függ. A fényudvar bármely bolygó légkörében jelen lehet, ha abban jégkristály-felhők keletkeznek. Következésképpen a más bolygók légkörében megjelenő fényudvarból ilyen felhők jelenlétére lehet következtetni. A Földön ismert számos fényudvar-típuson kívül a Marson ritka típusokkal is találkozunk. A Mars egyik fehér foltjának megfigyelési eredményeit különlegesen részletes elméleti kutatásnak vetették alá. A foltnak elnyújtott alakja volt, és csak öt percig lehetett látni. A tudósok megállapították, hogy a felhőben lévő vízkristályok mérete mindössze 60 mikron volt. A kristályok mennyisége legkevesebb két centiméternyi lecsapódott vízrétegnek felel meg. A „felhő” valószínűleg egy Mars-béli vulkán kitörésekor keletkezett. Érdekes az a következtetés is, amely szerint a Mars légkörében nincsenek akkora vízcseppek, hogy szivárvány keletkezhessél ’YYYVV1 TVYVYYYYYVVYVVVVYVVYVYYVVVYYYYYYYYVYYYYYYYYTTYYYY fYYYYYYYYYYYYYYYYYYTYYYYVYYYYYYYVYYYYYVYYYVVVYYVYVYYYYYYYYYY ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► t ► ► ► ► ► ► ► ► *■ ► ► ► t ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► t, » >> > ► s» ► ► > ► ► ► ► ► ► «► LANDRU, . kéktzakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 62. Hosszadalmas lenne elmondani, hogy ebben a tekintetben milyen adatok birtokába került a rendőrség a nyomozás során. Elegendő, ha csak a végső következtetést említem: Landru feldarabolta a holttesteket, s a személyazonosság megállapítása szempontjából fontos testrészeket — fejet, kezet, lábat — a villában elhamvasztotta, a megmaradt testrészeket pedig vagy elásta, vagy vízbe dobta. Az egyik tanú visszaemlékezett arra, hogy Landru egy alkalommal kis teherautón a tó felé indult a Vernouillet-i villából. A tanú a tó felől nagy loccsanást is hallott, de nem tulajdonított ennek nagyobb jelentőséget. Pedig Landru nyilván ekkor is hullarészeket dobott a tóba. A tavat a vizsgálat során átkutatták, hullarészeket azonban nem találtak benne. Egyszerű a magyarázat: az esettől a vizsgálatig három esztendő telt, s a tóban valósággal hemzsegtek a halak... ELMEORVOSOK ELŐTT Mindannyian megkönnyebbülten vettük volna tudomásul, ha kiderül, hogy ezeket a szörnyűségeket őrült követte el, vagyis, hogy Landru nem épelméjű. De elmezavarnak vagy egyéb úgynevezett lelkibetegségnek nyoma sem volt nála. Három kiváló elmeorvos vizsgálta meg, s egységesen azon a véleményen voltak, hogy Landru nem elmebajos, hanem minden beteges hajlamtól mentesen, világos elmével gyilkolta meg áldozatait, darabolta fel és hamvasztotta el holttestüket. A szakorvosok megállapítása szerint Landru nemcsak hogy nem volt elmeháborodott, hanem átlagon felüli szellemi képességgel rendelkezett. Az orvosokkal folytatott beszélgetései során kiváló vitatkozó készségről tett bizonyságot. Egy alkalommal így érvelt az orvosok előtt: — Egészen rendkívüli dologgal vádolnak. Azt állítják, hogy megöltem nem tudom hány személyt. Többek között szememre vetik, hogy eltüntettem Couchet-nét. Nézzünk csak szembe ezzel a váddal. Ez a nő még fél évvel mielőtt velem megismerkedett arra készült, hogy elhagyja Franciaországot. Felmondta lakását, egy ideig velem élt Vernouillet-ben, azután eltávozott ugyanúgy, ahogyan előző lakásából távozott Ez nem eltűnés, hanem egyszerűen csak elköltözés. Most pedig tőlem akarják számon- kérni, hogy hol van Couchet-né, mintha kötelességem lenne tudni... , Egy másik alkalommal ezt hallották tőle az orvosok: — Azt mondják, rengeteg szeretőm volt. Micsoda ostobaság! Nézzenek meg! Olyan jóképű legény vagyok, akibe tömegével beleszeretnek a nők? Annyira ostoba ez az állítás, hogy kár szót vesztegetni rá. Azután így érvelt: — A rendőrség nem találja azoknak a személyeknek egy részét, akiknek neve noteszemben fel van jegyezve, s ebből arra a következtetésre jut, hogy az illetők végleg eltűntek a föld színéről, s eltűnésüknek én vagyok az oka. De mutathatok én noteszeimben tíz, tizenöt vagy akár ötven nevet is, amelyeknek viselőit megtalálták. De a rendőrség előtt nem számítanak azok, akiket megtaláltak. S voltaképpen ki kereste az eltűnt nőket? Ki jelentette be eltűnésüket? Senki. Legtöbbjük rossz viszonyban volt családjával, s egyszerűen távoztak, címük hátrahagyása nélkül. — A vizsgálat során megtagadtam a választ a hozzám intézett kérdésekre. Eleinte minden kérdésre válaszoltam, de mit értem el vele? Minthogy többszörösen büntetett előéletű vagyok, bármit is mondanék, ők bűnösnek tekintenek. Azt állítják, megöltem tizenegy személyt, köztük tíz nőt. Nevetséges! Vegyék tudomásul, hogy már túl vagyok az ötvenen, de nőre még nem emeltem kezet, soha még nőt nem bántottam. Sohasem voltam erőszakos természetű. Különben is miért öltem volna meg ezeket a nőket? Hogy megszerezzem a pénzüket? Hiszen egy rézgarasuk sem volt. Vagy az értékpapírjaikra pályáztam? Orosz kötvényeik voltak, ezzel mindent megmondtam... A bútorukra fájt a fogam? Olcsó puhafabútoruk volt. Vagy talán dühkitörésemben gyilkoltam? Ugyan kérem, az ember nem kap tizenkétszer dühkitörést... Gúnyos hangon beszélt az elmeorvosok előtt a nyomozásról: (Folytatjuk.) j . , t M w j 11A1111A tíimáAiAAUlAUUiALUAAái fcA.iLAAAAA.AAA. A A AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA* 4 4 4 4 4 -4 4 4 ■4 4 4 4 4 I
