Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

Pen kJ esz Korovesszisz: jfH Csöngettek. Nem vártunk senkii. Hajnali 3 óra volt. Fe­leségem és én két színész ba­rátunkat láttuk vendégül, akik előadás után jöttek át Bo­roztunk. — Katonai rendőrség. — Kérem a személyazonos­sági igazolványokat. — Melyikük Korovessziáz? Szpanóz felügyelő volt öt emberével. Alacsony termetű ember, rettenthetetlennek akar látszani, arcára erősza­kos keménységet ölt. Embe­reinél: kezében csőre töltött pisztoly. A ' KoroveggZisz-házasnár vendegeit igazoltatás után kidobják, majd házkutatást tartanak. Majdnem egy óráig rámol­tak a kis. kétszobás lakásban. A bútorokat felforgatták, az összes ruhát egy halomba hányták. A szemétládát is ki­ürítették. még a vécépapírt is átnézték. Szinte vallásos buzgalommal kutattál:. Porrá törték a jeget a hűtőszekrény­ben, Föltépték a párnákat, szétszakították a könyveket. Odahaza nem volt semmi el­rejteni való. Lefoglalták le­velezésemet. befejezetlen egy- felvonásos darabom kéziratát, az írógépemet. Rátették kezü­ket trákiai népdalgyűjtemé­nyemre, tánc- és művészleme­zeimre, A klasszikus marxista könyveimen kívül elvitték Platon és Aristoteles-kiadá- saimat is. Azt mondták rá. il­legális irodalom. Mikor meg­próbáltam felvilágosítani Szoanóz felügyelőt, rámmor­dult: — Ne etessen ezzel engem. Úgy látszik mégiscsak si­került valami kételyt kelte­VARGA JÓZSEF: Dombok öleinek Vonatok jönnek, vonatok mennek, az egyik elvisz, — másik visszahoz. Itt járda-sávon halkul el léptem, ott magába rejt zörgő villamos.. Itt lámpa villan, ott neon játszik, itt csend fon körül, de ott hang kiált, itt éjszakánként üres az utcánk, de ott most siet, ki műszakba jár. Itt néma dombok, ott hegyek ziignak, itt szőlő terem, hegyre szikla ül, itt két karjában terjed a város, ott felfelé nő, — szomszédja az űr. Ifi ismernek is, szeretnek néha, ott oly sok ember, — mégis Idegen, itt szél nyargal át hajnalok szagán, ott hajó dudál habzó vizeken. Itt présház lapul, csend, Kálvária, ott gyár zakatol, kőnek hangja van. E kettő között oda-vissza élek, itt zajjal járok, de ott hangtalan. Vonatok jönnek. Vonatok mennek, egyik fekete, másik tűz-piros. Most ezen ülök. Távolra, készen, hogy elérjem azt, — ami visszahoz. nem. A könyvszekrény előtt egy darabig töprengett, aztán úgy döntött, hogy lefoglalnak minden vastag könyvet, mert minden vastag könyv „vörös”. Egy ételrecept-gyűjtemény is közéjük került, de kihagy­ták a Hivatalos Távbeszélő Névsort. Aztán: — Kövessen. — Van letartóztatási pa­rancsa? — Fogja be a száját. Korovessziszt a „katonai kórházba” viszik. A negyedik emeleti folyosó­ról lépcsősor vezet a tetőre. Az összekötő ajtón felirat: Be­lépni szigorúan tilos! A tetőn kis fedett házikó. Szennves- raktór. Lassan vonultunk. Nem éreztem semmi különö­set. Bevezettek a raktár ajta­ján, aztán felgyújtották a vil­lanyt. Benn emberek dolgoz­tak. Kötelet kerestek, de se­hol sem találtak. Tipikus gö­rög dolog. Való1"! odaszólt ne­kem, hngv ne álljak ott. mint egy hőivé. hnn«m keressem én is. Szúrni őz feKigvelő bem engedte. Maradiak csak a' he- ivomen. nine-, szükségük rám. Meglett a kötél. Korovessziszt pent vad t*o~ kötnek, rövid Sznorifí- fel­iinnelö hozzálát a vallatás­hoz. Kérdezgetni kezdett, hogy nem túl kemény-e a pad. nem vájnak-e a kötelek - a húsom­ba. Nem válaszoltam. — A pisztáciamandulát sze­reti? — Ha azt hiszi, hogy így kiszed belőlem valamit, akkor téved. Tiltakozom. A bíróság­hoz fordulok. — Kosztasz, adjál neki pisz­táciát. — Fát. vagy vasat? — Először fát, majd meg­látjuk. Ez a falanga, tortúra, ami­kor az embernek a talpát bot­tal verik. Eleinte csak fáj, éget. Aztán úgy érzi. hogy csúszik, zuhan egy hosszú sí­kos lejtőn, és mindig beleüt­közik egy kemény gránitszik­lába. Ha nem láttam volna, hogy ütnek, nem tudtam vol­na, merről jön a''fájdalom. A csapások a gránitsziklák. A lejtő a szünet két ütés kö­zött. Ha egyenletes ritmusban csinálják, akkor nem fáj any- nyira, mint mikor össze-visz- sza. Kiabálná kezdtem. Eddig nam tudtam, hogy milyen át­ható lehet az emberi hang. A saját nevemet kiabáltam. Ab­bahagyták. Vagy • tíz ütést kaphattam. Szpanóz megkér­dezte, beszélek-e. Nem néz­tem rá. Kosztasz újra rákezd- te. Üvöltöttem. Valaki kiment a vécébe, behozott egy fel­mosórongyot és a számba tömte. Kifacsarták, a mocs­kos lé a torkomra csurgóit. Nem kaptam levegőt. Meg­próbáltam jógázni, hogy ne érezzem a fájdalmat. Semmi haszna, a jógatudomá­nyom csődöt mondott. Mindig azt hittem, hogy most ájulok el,, de nem. Sokáig bírtam. Csak a tompa pattanós hangja volt, mintha egy óriás faha­rang szólna. Aztán megint zu­hanás, hosszan a csöndbe, a sötétségbe, a semmibe. Felmostak. Szinte büszke voltam, hogy elájultam. A fa­lán gát sem lehet örökké csi­nálni. Majd csak abbahagy­ják. — Beszél? Megint a felmosórongy. Le­vegő — nincs levegő. A fe­jem remegni kezdett. — Ha ívjátok abba, monda­ni akar valamit Szép meló volt — Főnök, ne menj közel hozzá, leköp. Szpanóz odaintett Kósztasz- nak és újra kezdték. A fiatal írónak, mielőtt még elvesztené eszméletét, víziói támadnak. Egy koszos korcskutyát lát­tam, kövekkel hajigálják, megkövezik. Gyerekek hány­ják a követ, gyerekek a mi utcánkból. A kutya hasonlí­tott hozzám. Félek, hogy meg­őrülök. Korovessziszt ronccsá ver­ve magánzárkába viszik. Kábultan tölti az éjszakát. Másnap kezdődik elölről minden. Megint a Raktár. Amikor meglátták, nevetni kezdtek. Mit akarnak? Szpanóz ugyan­az^ kérdi, mindig ugyanazt. De minek? Valaki fütyült: „Athén, a menny lánya, gyönyörű Athén”. Forró víz. Vagy hi­deg, nem tudom. Amikór már beszéltem vol­na, nem jött ki hang a torko­mon. Szpanóz felé intettem. Jelbeszéddel papírt kértem és ceruzát, „ön kicsoda?” „Mit akar tőlem?” A cédulákat dühöngve Ösz- szetépte. Visszavittek a 1?- cella magán zárkába. Az előző fogolynak itt kellett végeznie a dolgát. Bűz, salak. De itt valahogy biztosabbnak érez­tem magam. Mint az egér, aki csapdába esett. De legalább a macskától megmenekültem. Készen vannak velem, és nem beszéltem. De ez csak a kezdet volt. 6 hónapig folytatták a val­latást a „katonai kórház” épületében és annak, tetején. Periklész Korovesszisz nem vallott. Amikor már járni tudott, kiengedték. Most fe­leségével együtt Londonban van. (Az Observer 1969. decem­ber 7-i számából.) (Raáb György fordítása.) Egyre szélesebb a tiltakozás az ultra-reakciós görög katonai junta elnyomása ellen. Még a NATQ-befolyásollságú Európa Tanács Is vizsgálatot indított — kizárási szándékkal — a görög diktátorok kormánya ellen, amely kíméletlen eszközökkel tartja kordában a görög né­pet, köztük értelmiségének leg­javát. Elég, ha csak a kiváló zeneszerzőre, Tlicodorakiszra utalunk. Az Európa Tanács előtt meghallgatott tanuk egyi­ke egy másik görög intellek tű­éi volt, Periklész Korovesszisz. A fiatal író és színész megme­nekülése után élménvkönyvet írt, amelyet — angolul — a londoni Allison and F.usay ki­adó jelentet me- 1970 eíeíén.jA tekintélyes angol hetilap, ar Observer hosszabb részletet kö­zölt előzetesen fennek alapján született a fenti írás. TÉGLÁSY IMRE VERSEIÉ KoroBzfmcfszef Nem vagyok szomorú, csak hazudnom kellett, hogy mentsek egy igazat eszembe jutott, hogy sokan annyira sem boldogok, mint én. — és elfelejtettem megmondani, hogy szeretlek, nem tudtam, képtelen voltam szavakat találni. — és éhes vagyok egy kicsit: így kevés a kenyér s a bor az asztalon látnom kellene az összes éhezőt, tudom. — csak félek a jövőtől, mert nem látok senkit ki az örömtől jönne örömmel — láttam egy tornyot melyből az igazságot lobogtatták míg a torony alját * a férgek kirágták. Azt hiszem nem vagyok szomorú, nézd csak az arcom, pirosra csókolta a hideg. Ne hagyj**» A hold kardja villog feléttem, görbe sugárral füvet kaszál. Hozzádvezető, kétségbillentett pallóit keresem szavaknak. Lábam viaduktra talált — föléd ívelő önhidamra. BÉNYEI JÖZSEF: Afomkor Zaklatott idegekkel sodródom és verődöm, amerre a világ húz, ahonnan új erő jön. Vonzások, taszítások bonyolult börtönrácsa őskori józanságom hétköznapokba zárta. Szentek kő-glőridi fejemet nem övezték, de homlokomba vájt a korai idegesség. Magányt uszít a kor rám, viszályok és veszélyek, jegyzékek. Incidensek forgószelében élek. Fejemből gomba lobban, koronája a kornak. Testein parázjjót fűzként már életében porlad. / ti r 'V'j'V/U 'fo11 ' ’ %'á h 4rJ 4 ib ÉRDI JUDIT RAJZA I

Next

/
Thumbnails
Contents