Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

A nagy szárazföld

„Tengerentúli föld, ahol az emberek a vízözön előtt éltek.” De legérdekesebb Seneca verse, melyben kereken megjövendöli Amerika fölfedezését: „Késő

esztendők után eljönnek a századok, midőn az Óceán megoldja a világ bilincseit és hatalmas földrész tárul fel; akkor Thetis (a tenger) új földeket fog felfedezni előttünk, és Thule (Izland) nem lesz a legszélső közöttük.”

Az Ókor hajósai

Számos egykorú szerző, régi hagyomány és egyéb adalék tanúskodik róla, hogy az Ókor népeinek tudomásuk volt az Atlanti-óceán szigeteiről, sőt a rajtuk túl elterülő, nagy szárazföldről, Amerikáról is. Felvetődik tehát a kérdés, honnan szerezték értesüléseiket, kik, mikor, hová utaztak, miről hoztak hírt?

AFRIKÁT KCRÜLHAJÓ2TÁK

Itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy az egyiptomiak, akikre Thor Heyerdahl elsősorban hivatkozik, mint a kultúrhatás terjesztőire, nem voltak igazi tengerjáró nép, sőt az akkori közvélemény szerint a zsidókkal együtt, „rettegtek” a nyílt óceántól: a Níluson kívül jobbadán csak partmenti hajózást űztek, s nagyobb vállalkozásaikhoz föníciai hajósodat fogadtak zsoldjukba, ezek flottáit szerelték föl. Legjelentősebb saját vállalkozásuk Hacsep- szut királynő öt hajóból álló, cserekereskedelmi expedíciója volt Punt országába, a mai Szomáli földre ie. 1500 körül. Az Ókor első tengeri hatalma

l

KVLTVRÁK

NYOMÁSÁN

Kréta volt (ie. 3. évezredben), a legnagyobb thalasszokráciát a föníciaiak alkották, ők már kimerészkedtek az Óceánra (ie. 1000 körül), részint kényszerből, az acháj terjeszkedés nyomása alatt.

Nékho fáraó föníciai hajósokat bízott meg hogy derítsék fel az ellenséges Líbia, azaz Afrika déli határait; a hajóraj ie. 650-ben indult el Szuezből, három év alatt megkerülte Afrikát, átkelt a Gibraltárt szoroson és befutott a Nílus deltájába; azaz — fordított irányban — kétezer évvel megelőzte Vasco da Ga- mát. Az út azért tartott ilyen sokáig mert minden esztendőben alkalmas helyen kiszálltak, búzát, miegyebet vetettek, vártak az aratás'g s így látták el magukat élelem mel egy évre. A hajósok elbeszélése szerint a gibraltári szorostól Nyugatra oly sűrű a víz, hogy a hajókaiig tudtak előre jutni. (A Szaragasszo- tengeren jártak.)

Hano, karthagói kapitány is 450-ben hatvan hajóval indult útjára; feladata volt az afrikai partokon a folyók torkolatában „idegenek” (versenytársak) által létesített kereskedő telepeket, kikötőket elfoglalni.

ELJUTOTTAK

LABRADORIG

Himilkót, szintén karthagói kapitányt, ugyanekkor a nyugat-európai partok „felkutatására” küldték ki. Pe- riplusa- (útinaplója) elveszett, de Avienus (ie. III. sz.) még ismerte, s idézi: ....sok hínár úszott a hullámokon, és semmi szél nem hajtotta hajóját ezen a rest tengeren”, tovább: „Hercules

O

szlopaitól még távolabb Nyugat felé határtalan a tenger, és senki sem járta be hajójával ezeket a vizeket, mert a szelek ott elülnek és mert örökös köd takarja a tengert.” Ebbél Egerton Sykes, az ókori hajózás és földrajz kutatója, azt következteti, hogy Himilko eljutott a Grand Banks ködös partjaihoz (Kanada, a hideg Lab- rador-áram mentén), miután átszelte a Szaragasszó északi részét.

Nem vitás, hogy a föníciaiak megfordultak az Azóro- kon: az egyik szigeten, Cor- vón 1778-ban pénzlelet került elő, J. Podolin, svéd régész megállapította, hogy ie. IV. századból származó karthagói pénzek. Edriszi, arab utazó (XI. sz.) lovas szobrokat látott az Azúrokon, a portugál Gonzalvo Velho Gabral szintén látott egyet (1431), a lakosok Gadesnek nevezték,

azaz gadesi föníciaiak hozták oda

Coelius Antipater, római történetíró (ie. I. sz.) arról értesít, hogy ismert egy embert, aki Hispániából Etiópiába utazott tengeren üzleti ügyekben; Cornelius Nepos (I. sz.) pedig elbeszéli, hogy az ő idejében Eudoxus nevű görög Ptolamaiosz Szótér elől menekülve, ellenkező irányban, az arab öbölből Gadesbe vitorlázott: ez a két utas tehát körülhajózta Afrikát,

mint Nekho flottája.

VÁRKONYI NÁNDOR (Folytatjuk.)

AlfllAMfcOL

Mint jelentettük, 3zeksz4rúon gyalogost ütött el motorkerékpárral Loboda László, huszonhárom éves helybeli lakos. A szekszárdi járásbíróság Ítéletében tényként állapította meg, hogy Loboda megszegte a KRESZ 51. 8- (8) bekezdését valamint a KRESZ ». 8. (3) bekezdésének a> pontját. A bíróság a vádlottat héthónapi, háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadságvesztésre, ezer forint pénzmellékbüntetésre és a gépjárművezetéstől egyévi eltiltásra ítélte

A baleset múlt év október 24-én történt. Loboda körülbelül 50 km/'óra sebességgel vezette Pannóniáját a Hunyadi utcában. A Mészáros Lázár utcai útkereszteződésnél — táblával is jelzett kijelölt gyalogátkelőhelyen — elütötte Gy. J-né szekszárdi asszonyt. A sértett a motorkerékpár menetirányát tekintve a bal oldalról közeledett; a közeledő motor láttán meggyorsította lépteit. Az asszonynak nem kellett volna megállnia, hiszen ezen a helyen a gyalogost a járművekkel szemben áthaladási elsőbbség illeti meg. A baleset következtében a gyalogos kartörést szenvedett, aminek pvosvulasa körülbelül három hétig tartott

A KRESZ 57. § (8) bekezdése így rendelkezik: „Az

adott forgalmi és útviszonyok figyelembevételével megfelelő mértékben csökkenteni kel] a sebességet és szükség esetén meg is kell állni minden olyan helven, illetőleg alkalommal, amikor az a személv- és vagyonbiztonság megóvása érdekében szükséges. így különösen:

kijelölt gyalogátkelőhelynél: az úttestnek a járdasziget és a hozzá közelebb eső járda közötti részén;

iskolánál, kórháznál, vagy egyéb nagyobb látogatottságú épület (hely) mellett;

gödrös, síkos, valamint javítás alatt álló úttesten; kapun ki- és behajtásnál; vasúti átjáróra ráhajtás előtt;

bekanyarodásnál, megfordulásnál és tolatásnál, ha a látási viszonyok szükségessé teszik;

ijedős állattal való találkozásnál;

rendkívüli forgalom esetén* stb.’’

A KRESZ 55. § (3) bekezdésének a) pontjában arról olvashatunk, hogy ai úttesten áthaladó gyalogosra s a kijelölt gyalogátkelőhelyen a járműforgalommal szemben elsőbbsége van.

A szekszárdi járásbíróság helyes mértékű szigorral szabta ki azt a büntetést, amelytől a megyeszékhely gyalogosainak fokozottabb biztonsága is remélhető. Érdemes emlékeztetnünk a tényállásból arra, hogy a motoros körülbelül 50 km/óra sebességgel vezetett a Hunyadi utcában. Ezzel ugyan nem követett el szabályszegést:, hiszen a KRESZ 57. § (4) bekezdésének b) pontja lakott területen belül 50 km/órában maximálja a motorkerékpár megengedett sebességét, — de semmiféle nagykönyvben nincs megírva, hogy az engedélyezett legnagyobb tempóban kell vágtázn; motorral, vagy más járművel. Mi több, a Hunyadi utcában annyi a kijelölt gyalogátkelőhely, hogy nehezen képzelhető el: a sebesség többszöri felfokozása és csökkentése közepette a forgalom biztonságának veszélyeztetése nélkül vezethet járművet

Igazságügy; és rendőri körökben élénk érdeklődéssel tekintenek a megyei bíróság ítélete elé, — a vádhatóság képviselője ugyanis a büntetés súlyosbítása, nevezetesen végrehajtható szabadságvesztés

kiszabása iránt jelentett be fellebbezési óvást.

— borváró —

LANDRU,

a kékszakáll

Egy rendőrnyomozó emlékiratai 55

55.

Mint tudjuk, Landru december 24-e óta barátja volt Anna Marchandiernek, s rávette, hogy vele együtt éljen a Gambais-i villában. Ezt a nőt január 13-án megölte.

— De ha kényszerítenek... — mondta F.-nének. Alapos a feltevés, hogy Anna Marchandier megölése volt az az eszköz, amelynek igénybevételétől húzódozott, mert remélte, hogy más úton-módon is tud pénzt szerezni.

F.-né a kölcsön megtagadásával eltávolította magától a veszedelmes kérőt.

Ettől kezdve Landru egyre ritkábban látogatta meg, s végül is teljesen elmaradt, annál is iflkább, mert még egy tekintetben volt súlyos kifogása F.-né ellen.

Landru folyton a szemére vetette, hogy túlságosan nagyvilági életet él, s rá akarta bírni, hogy szakítson családjával.

F.-né nem volt hajlandó ebbe belemenni, nem volt hajlandó megszakítani összeköttetését fivérével, s olyan energikusan utasította vissza ezt a követelést, hogy Landru kijelentette:

— Akkor nem megyünk semmire. Mert ami engem illet, én embergyűlölő vagyok...

De volt még egy esemény, amely F.-nét végérvényesen megszabadította veszedelmes vőlegényétől : Landru letartóztatása.

Egy másik megmenekült nő, L. elárusítónő a következőket mondta el:

— Landru az utcán több alkalommal a nyomomba szegődött, megszólított és megkérdezte, hol dolgozom, azután engedélyt kért, hogy az áruház kapujában megvárjon. Többször találkoztunk is, de lovagom később eltűnt.

— Csak két hét múlva láttam újra. Ekkor elmondta, hogy Guillet a neve, gyáros, Észak- Franciaországból a német megszállás elől Párizsba menekült és a Rochechouart utca 76. szám alatt lakik. Meghívott, látogassam meg.

— Először egy reggel mentem el hozzá, hogy rendbe hozzam a lakást, Guillet magamra hagyott, rámzárta az ajtót, azzal az ürüggyel, hogy ne legyek kénytelen ajtót nyitni az esetleges látogatóknak. Délben kiszabadított és magával vitt ebédelni egy vendéglőbe, öt-hat nappal később újra ellátogattam a lakásába, megint csak azért, hogy rendbe tegyem. Guillet ismét rámzárta az ajtót és csak hosszas távoliét után tért vissza.

— Este elvitt hangversenyre, azután együtt visszatértünk a lakására és együtt töltöttük az éjszakát. Ugyanígy volt másnap és harmadnap is. Akkor megérdeklődte, milyen az anyagi helyzetem és hogyan állnak a szüleim. Bevallottam, hogy bizony nagyon keveset keresek és szüleim is meglehetősen szegény emberek.

— őszinte közléseim után Guillet másfél hónapig nem adott életjelt magáról. Többször jelentkeztem a lakásán, de egy fiatal nőt találtam ott, s mindig azzal utasított el, hogy Guillet úr nincs otthon.

— Ez érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy ravasz csellel előkerítem. Levelet írtam neki, elhitettem vele, hogy áldott állapotban vagyok és találkozót kértem tőle. Guillet eljött a megjelölt helyre. Azzal mentegetőzött, hogy éppen akkor tért vissza Észak-Franciaországból. Azért járt ott, mert megkezdték a háborúban lerombolt gyártelepének újjáépítését.

— Ettől kezdve gyakran találkoztunk. Minden alkalommal azzal mentegetőzött, hogy sajnos, nem fogadhat a lakásán, mert roppant el van foglalva. 1919. februárjában, amikor munka nélkül voltam, tőle kértem támogatást. Adott is húsz frankot, négy részletben.

— Gyakran meglátogatott a lakásomon. Egyszer újra pénzt kértem tőle. Megígérte, hogy küld egy nagyobb összeget, de hiába vártam a pénzt, ö sem jött el többé, így a kaland véget ért.

Mademoiselle L. még hozzáfűzte:

— Guillet többször ajánlotta, hogy töltsék két- három napot vidéki villájában, s válasszam ki azokat a bútorokat, amelyekkel majd berendezzük közös párizsi lakásunkat. De mivel említette, hogy a villa egészen egyedül áll, a községen kívül, ebbe a kalandba már nem mertem belemenni

AKI LANRDUT AKARTA BECSAPNI...

Nagyon érdekes vallomást tett T.-né, 34 éves asszony, hadügyminisztériumi gépírőnö. Férjes asszony volt, a 34. év küszöbén, amikor válaszolt Landrunek, Lucien Guillet néven közzétett házassági hirdetésére.

— Azt hittem — vallotta be nekem —, hogy ilyen módon gazdag barátot találok, aki majd anyagilag támogat.

T.-*u? orránál fogva akarta vezetni. Eltitkolta előtte, hogy férjes asszony.

Találkozásuk alkalmával Guillet elszavalta jól betanult mondókáját, csak egy-két újabb mozzanattal toldotta meg. Többek között ezt mondta:

— Vagyoni helyzetem megengedi, hogy egy asz- szonynak megadjak minden kényelmet, sőt még azt is, hogy elhalmozzam mindennel, amit szíve kíván.

— Pont ilyen barátra van szükségem — gondolta a gépírónő.

(Folytatjuk)

>►