Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

Neve: Interkémia

Zászlót bontottak...

Maguk készítette pecsét Pakson

A napokban múlt huszonöt esztendeje annak, hogy Paks községben megalakult a Magyar Kommunista Párt községi szervezete. Nyolcán voltak az 1845: január 12-én megalakult pártszervezet alapító tagjai, titkárukká Steigerwald Györgyöt választották.

— Délelőtt tíz-tizenegy óra között volt az alakuló gyűlésünk, ugyanabban az épületben tartottuk, ahol jelenleg a paksi községi pártbizottság székel. — Gondolkodás nélkül, könnyedén kezd a ";ssza- emlékezéshez Steigerwald György elvtárs. Egyszerű a magyarázata a gyors válaszadásnak. A Tolna—Somogy megyei vetélkedőre készülődvén, neki adtak megbízatást arra, hogy mint hajdani párttitkár, vegye számba az indulás eseményeit, hogy ne máradjanak le, ha esetleg ilyen kérdésre kell válaszoltok a vetélkedő során.

— Hogy kerültem oda? Apósom a község felszabadulása után mint szabó a szovjeteknek dolgozott, az ő révén kerültem kapcsolatba velük. Ma is állítom, ha nincs a kommandó a hátunk mögött, elsöpörnek bennünket. Nekem a Griesz Tibor szólt, hogy jöjjünk össze és alakítsuk meg a kommunista pártot — mondja a markáns arcú, szálfaegyenes férfi.

— Kik az alapítók? Hogyan zajlott le?

Sorolja a neveket, ujját mutatva összegezi.

— Nyolcán kezdtük, három nő, öt férfi. Elsőnek említem Racsmány Dezsőnét. Férje, Dezső bácsi sok bikacsökütést kapott, mint kommunista, csak később tudott hazajönni a koncentrációs táborból és részt vállalni a munkában. Ott volt a Sipos Ilona, a Somogyi Béláhé, mint mondtam is, a Griesz Tibor, aki aztán 1949-ben kiszökött Izraelbe. Róth János, vasbetonszerelő, Szabó Ferenc kútásó, Paczo- lal Lajos, meghaltak már mind

a hárman, és jómagam voltunk az alapítóik.

— A gyűlésre eljött egy magas rangú tiszt a szovjet kommandótól, ő segített nekünk. Elnököt és párttitkárt választottunk akkoriban, mégpedig nyíltan. A Szabó Feri lett az elnök, én meg a titkár. Dehogy tudtuk mi, hogy mire vállalkozunk. Eleinte ösztönösen csináltuk. Mi nagyon tudatlanok voltunk akkor még, bár ma sincs szégyenkeznivalónk akkori ténykedésünk miatt. Egyszeribe rengeteg dolgunk lett. Gyakran hívatott a kommandó, jöjjön a sZekretár tanácskozásra, ugyanis helyi ismeretük nekik nem volt. Jöttek az emberek ügyes-bajos dolgaikkal, még éjszaka js felzörgettek, hogy intézkedjünk. Meg kellett szervezzük, hogy a pékségben és ahol még kell, legyen munkaerő. Agitáltunk a bizalmatlanság eloszlatására az egvéb munka mellett. Más volt akkoriban a pártmunka, nekünk 1945-ben mindenben benne kellett lenni — emlékezik Steigerwald György.

— Milyen előítéletekkel kellett megküzdeniök?

— Őszintén megmondom,

széles körben hatott a sok régi gy a lázkodás. Voltak akik úgy néztek ránk, mintha lep- rásak lettünk volna. Mire jutunk, ha mi is visszaköpünk, mint akik azt tették, amikor megláttak bennünket. Ami jött, csináltuk a dolgunkat. Volt aki attól tartott, hogy visszaadják a szovjetek azt, amit a magyar katonák egyikmásikától ott kint „kapott” az orosz lakosság. Nem következett be, mindenben segítették a lakosságot és bennünket. Elosztottuk, ki megy a nemzeti, a földasztó, az igazoló bizottságba. Tárgyaltunk a szocdemekkel, különösen jó viszonyban voltunk egyik tekintélyes vezetőjükkel, a Jant- ner János bácsival. Nem tanultuk mi a vezetést, de fokozatosan belerázódtunk a ránk hárult munkába.

Az első paksi kommunista pártszervezetben nem szedtek tagsági dijat, párttagsági könyvet is csak később kaptak a tagok, ügy gondolták, hogy pecsétre viszont szükségük van és öntevékenyen csináltattak. A pártház egyik üres szobájában lakott egy Jilling nevezetű fiatalember, ők adtak neki helyet Ez az „albérlő” szerzett ólmot formát öntött belőle és összefabrikálta a bélyegzőt. Egy ideig azt használták, hogy hivatalos jelleget adjanak a szervezet által kiadott igazolásoknak.

— Mi volt a legnehezebb?

— Az egyéni bosszúállás megakadályozása. Pakson sok zsidó család élt és abban az időben odakerültek (Györköny- ből, Dunaköm lödről, Blkáos- ról) sváb családok is. Emberi gyengeség a bosszúvágy, de nem engedhettük meg senkinek, hogy erőt vegyen rajta és bosszút álljon, ártatlan embereken. Mi arra is nagyon vigyáztunk — ma sem árt erre ügyelni —, hogy ne tudjanak éket verni közébünk.

A felszabadulás után megalakult pártszervezet első titkárának, Steigerwald György elvtársnak gyermekkarában nehéz élménye volt, hogy szemtanúja lett a Tanácsköztársaság leverése után a fehér tisztibandák megtorló kegyetlenkedéseinek. Szeme láttára verték félholtra a paksi imsósi erdőben, majd kivégezték az első magyar proletárállam egyik harcosát. E nyomasztó élmény sem tartotta vissza attól, hogy alapító párttag merjen lenni 1945 januárjában.

Nyolcán kezdték, ma már kevesen vannak, akik jó időben hozzáfogtak a teendőkhöz. Dúlt még a szomszéd megyében a háború, amikor nehézségek és örömteli élmények közepette kibontották a vörös zászlót a paksi kommunistáit.

SOMI BíNJAMlNNÉ

SZÜLETÉSI ÉVE:

1810. JANUAR L

Xntranszmas, Intermetall, Agromas, Közös vagonpartc, nemzetközi Gazdasági Együttműködési ilank — íme néhány a szocialista országok nemzetközi munkamegosztását szolgált* több, mint húsz vállalkozás éa szervezet közül.

Az új év első napján új „anyakönyvi kivonatot” állítottak ki a testvéri országok gazdasági együttműködésének újszülöttjéről, az „Interkémiá- ról”. Ezen a napon kezdte el gyakorlati tevékenységét a .Német Demokratikus Köztársaság nagy ipari centrumában, Halle-Saalleban az új nemzetközi szervezet, amelynek megalapításáról 1969. július 17-én írták alá a megállapodást Moszkvában. A hat aláíró állam, Bulgária, Csehszlovákia Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió azt a célt tűzte az „Interkémia” elé, hogy —amint a megállapodásban olvashatjuk — „a lehető legteljesebb mértékben kielégítse a megállapodó felek szükségleteit kitűnő minőségű könnyű vegyianyagokból”.

A megállapodás szövegével a szovjet vegyipari minisztérium nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályán ismerkedtem.

Egy-egy ország szükségletei a hasonló anyagokból viszonylag nem nagyok. Ezért gazdasági szempontból igen előnytelen, ha minden állam létrehozza a termelésükhöz szükséges szakvállalatokat. Az „Interkémia" éppen azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa a hat szocialista ország „kis vegyiparának” további fejlődését az ésszerű szakosítás alapján.

Az új szervezet hatáskörébe tartozó feladatokat három csoportra oszthatjuk. Az „Inter- kémia” javaslatokat dolgoz ki a tervek egyeztetésére, a termelés szakosítására és kooperációjára. Az „Interkémia” munkatársai döntik el, milyen termékfajtákat előnyös gyártani egy-egy országban, hol gazdaságosabb űj gyárakat építeni, vagy racionálisabban kihasználni a már működőket.'

A második feladatcsoport a tudományos-műszaki problémákra, és mindenekelőtt a termelés műszaki színvonalának fejlesztőére vonatkozik. Az „Interkémia" bonyolítja le a rendszeres, és az eddiginél lényegesen mélyrehatóbb információcserét, tanulmányozza a nemzetközi eredményeket. Az „Interkémiával” kötött megállapodásaik alapján a szocialista országok érdekelt tudományos szervezetei egy sor kutatómunkálatot végeznek el a „kis vegyipar” területén. Másrészről az érdekelt tudományos Intézmények is megbízást adhatnak az „In- terkémiának” különböző problémák kidolgozására.

A harmadik feladatcsoport új szakaszt jelent a testvéri országok közötti gazdasági együttműködés formáinak fejlődésében: az „Interkémia”

ugyanis az első olyan nemzetközi szocialista szervezetek egyike, amely a részt vevő országokban közvetlen befolvást gyakorol az adott területet érintő külkereskedelmi politikára.

Az első időkben az alapító országok viselik a szervezet költségeit. A megállapodás azonban fokozatos átmenetet ír elő azoknak a szolgáltatásoknak a megtérítéséhez, amelyeket az „Interkémia” a különböző minisztériumok, hivatalok, vállalatok, intézetek megrendelésére teljesít, A továbbiakban a szervezet áttér a teljes önelszámolás rendszerére, azaz önmagát „tartja el”.

Az „Interkémia” vezető szerve a tanács, amelyben minden részt vevő ország delegációval képviselteti magát. Minden küldöttség csak egy szavazattal bír. A tanács határozatai csak azokra az országokra vonatkoznak, amelyek érdekeltnek érzik magukat az adott feladat megoldásában, s nem kötelezők a tartózkodó tagokra.

Még nehány szót a szervezet „székhelyéről”, Halle-Saalle- róL A város húsz kilométerre fekszik Lipcsétől, egy sor kiváló, az ország határain túl is ismert vegyipari nagyüzem körzetében.

J. Akimov

(APN)

Emberek a kórteremben

2.

S. I. kapott egy nagyon rokonszenves sörivó társat, L. A.-t, akiről kiderült, hogy nekem távoli rokonom: itt tudtam meg a kórteremben.

L. A. szövetkezeti traktoros, felülvizsgálatra jött a kórházba. Pontosan egy évvel az előző felülvizsgálat után. Hajszálnyi pontossággal betartotta az orvos kérését. Máskülönben mint traktoros, nem mondható mindenben szófogadónak. Naponta általában három liter bort megiszogat. Azt mondja, szüret óta ő még vizet nem ivott. Sohasem részeg és a munkáját kifogástalanul ellátja. Az idei zárszámadáskor, illetve egész évi munkája után körülbelül 50 ezer forint értékű keresetre számit.

A szekrényünk aljában egy időben körülbelül 25 sörös- illetve borosüveg állt. Az ápolónők elsaörnyedve csukták be a szekrényajtót. Mindenesetre S. I. kitűnően gyógyult, igaz, hogy evett is, nemcsak ivott. Utóbb már plusz adagokat kaptunk és fölmorzsoltuk, mint a sáskák. A sajttól a hideg borsófőzelékig mindent „beépítettünk”, hogy mielőbb vasgyúrók legyünk.

M. a tizenhét éves segédápolónő, akinek csupán 500 forint a fizetése (talán most, az országgyűlés után több lesz), olyan ambícióval hozta és kínálta az ennivalót, hogy ez magában megemelte az étvágyunkat. Nekem például azt mondta a műtét utáni napon, amikor még ki - zárólag folyadékot fogyaszthattam, hogy ne teé* igyák, hanem „valami eledelebbet”. Ez az eledelebb kávé lehetett, vagy tej, vagy kakaó. A hatalmas választék mindennap rendelkezésünkre állt. Egy rossz szót sem szólhatunk a kórházi kosztra. Egyszer egy egész kancsó tejet odarakott M. az éjjeliszekrényemre, ez körülbelül másfél liter. Megkérdeztem tőle, miből él. A családjától gyakorlatilag elszakadt és az 500 fönn'-' felét albérletre költi. Eljár dolgozni például szőlőmunkára a főbérlőjéhez. Magas, vékonynak tűnő, de valójában erős alkatú lány, akinek a kézfogásától félnek a többiek.

L. A. sem a tejet, sem tejterméket, de még süteményféléket sem evett. Örömmel fedeztem fel számára egy szép darab kövesztett szalonnát az egyik esti ételosztáskor a „guruló spójzon.” Mindig arról beszélt, hogy nemrég vágtak disznót.

S. I. az erős akarata, életrevalósága mellett színészi képességeit is megmutatta. Mesélt egy alsónyéki idős parasztemberről, akivel februárban ismerkedett meg a kórházban, mikor vakbélműtét miatt tartózkodott bent. Aí alsónyéki embernek a sérvét operálták és jó néhány nappal a műtét után még mindig erősen gör- nyedezett, holott ki kellett volna egyenesednie. Azt mondta: „hallják emberek, nem is hiszik, hogy én milyen beteg vagyok!” Nappal jókat aludt az illető, megivott fél kancsó kávékat és folytatta az evést éjszaka, zörgőtt a papírral, mint az egér. Tizesével látogatták a rokonok, hordták neki az elemózsiát. Azt a görnyedt járást és a „hallják embereket” S. I. olyan szemléletesen adta elő, hogy erősen fogtuk a hasunkat a nevetés miatt. Azért erősen, mert a műtét után egy ideig a nevetés is kellemetlen hatású a vágás környékén.

Mindhárman nagyokat sétáltunk és beszél- gettünk a folyosón az asszonyokkal. Másfél napig jóformán csak az ennivalóról. A legjobb magyar ételeket emlegettük, a csirkepaprikástól a sült kolbászig meg a tejfölös fácánig. Az asszonyok elismerték, határozottan van érzékünk a jo izekhez. Egyikük sértődötten bevonult a kórterembe, hogy nem bírja tovább. Két perc múlva nevetve visszajött, s mondta: egy hónapja vízben főtt krumplit és még egy-két hasonló ételt ehet. Az egy hónap alatt mégis négy kilót hízott. Beszédbe elegyedve végül megtudtuk tőle, hogy volt ő már minden, „még nagyságos asszony is.” Jókat nevetett a dolgain. Szállóigévé vált a „protekciós beöntés” fogalom, ami tőle származik. Tévedésből neki adtak egyszer beöntést.

Sz. néni, idős és nagyon kövér asszony, ugyancsak egy hónapja volt a kórházban, és csupán azért került be, mert megevett egy fürt otelló Szőlőt. Nem ehetett volna, ha jól emlékszem, így mondta: semmiféle gyümölcsöt, de mivel a lánya kedveskedni akart neki ezzel a szőlővel, elfogyasztotta. Mehetett érte a mentő. Sz. néninek hatalmas vágás volt a hasán és úgy mondta, lepedő nagyságú rajta a haskötő, tulajdonképpen az fogja össze.

Ha már a nőknél tartunk, a harmadik legjellegzetesebb személyről is írok. Kövér, huszonnyolc éves lány, aki egyik cigarettát a másik után szívta, időnként éjjel-nappal, arról ábrándozott, hogy ha férjhez megy, csak olyan férfi vegye el, aki nem iszik.

(Folytatjuk)

— ij —