Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-13 / 10. szám
OSftUl KYCTVRÁK mmm A boldog szigetek Tudtak-e az ókorban Amerikáról? Sziget Afrikával szemben A sziget, mondja tehát tovább Diodórosz, „regebben ismeretlen volt, mert messze esik az egész lakott világtól. Csak később, még pedig a következő alkalomból fedezték föl. A föníciaiak, kik a legrégibb idők óta tengeri kereskedést űztek, sok gyarmatot alapítottak Líbiában és többet Európa nyugati országaiban is. Minthogy vállalkozásaik jól folytak, nagy vagyonokat halmoztak fel, és akkor már arra merészkedtek, hogy a tengert Héraklész oszlopain túl is bejárják, amely tenger Ckeanosznak neveztetik... Mikor tehát az említett okokból az Oszlopokon túli partokat kutatták, és Líbia (Afrika) mellett Dél felé hajóztak, heves vihar messze kiverte őket az óceánra, és sok napon át hányódtak, mígnem az említett szigetre vetődtek. Földerítették az ország előnyeit és egész állapotát, és mindenüvé hírül vitték. Ezért aztán a türrhé- niek (etruszkok), armkor tengeri hatalomra tettek szert, telepeseket akartak oda küldeni. Azonban a karthágóiak megakadályozták, mert egyrészt attól tartottak, hogy sok karthagói polgár szeretne majd kivándorolni a boldog szigetre, másrészt azonban balszerencse esetére menedékhelyet akartak fenntartani, ha például Karthágót a scrs valamely megsemmisítő csapással sújtaná. Ugyanis azt remélték, hogy tengeri erejük segítségével az egész lakosságot a győztesek előtt ismeretlen szigetre telepíthetik át.” Didorosz úgy látszik ismert eredeti föníciai dokumentumokat; amikor az achájok a trójai hadjárat után (ie. XIII. sz.) a föníciaiakat kifelé szorították Kis-Ázsiából, ezek nyugat felé húzódtak; nagy óceáni expedícióik Gibraltáron túl, közvetlenül Trója eleste utón kezdődtek; más források szerint Nagy Sándortól szenvedett vereségeik után (ez már folytatás volt, mint látni fogjuk). Diodórosz megemlíti azt is, hogy az atlanták nem ismerik Cérés gyümölcseit, s ez ráillik Amerika indiánjaira, kik csakugyan nem ismerték a gabonát és a tejet, s fő élelmük a kukorica, patáta, tök, bab és banán. A nagy szárazföld Hésziodosz (ie. 700 k.) szerint a Heszperidák kertje szigeten fekszik ama tengerben, ahol lemegy a Nap. Héka- taiosz (ie. 300 k.): Hüperboré- asz az Atlanti-óceánban fekszik, szemben a kelták földjével. (Ez Anglia is lehet.) Plutarchosz ezt jegyezte fel: „Az Óceánban fekszik Ogügia szigete: a Venus vagy Kalüp- szó sziget. De ettől nyugatra végtelen messzeségben van Kronosz három szigete, ahová mintegy harminc évenként büszke, harcias férfiak jönnek a szigeteken túl levő nagy szárazföldről. — Azért jönnek, hogy a tenger isteneinek áldozzanak.” Más helyen arról beszél, hogy a görögök híveri megőrizték Atlantisz emlékezetét, majd így folytatja: „A nagy szárazföld, mely az Óceán túlsó partját alkotja, Ogügia szigetétől 5000 stádium (8500 km) távolságra van... Ezeken a partokon eredetileg tizenhárom görög telepedett le, Héraklész utitársai- nak utódai, akik otthonmaradtak amaz országokban. Magukat egy nagy szárazföld lakóinak tartják”. Pauszaniasz (II. sz.) szigetcsoportról szól az Atlanti tengerben, Szatü- ridésznek nevezi; ugyanő elmondj^ egy kariai ember, Eut- hümosz utazását: a vihar ezekre a szigetekre sodorta, ott vörösbőrű emberekkel találkozott, akik lósörényszerű hajat viseltek. Seneca és Sztrabón (I. sz.) egyértelműen írják, hogy Európa és Kelet-Ázsia közt feltétlenül kell szárazföldeknek lenniük. Sztrabón a nyugati óceánon messze elkalandozó hajósokat is említ. Ezeket a szigeteket a görögök és a rómaiak boldognak, szerencsésnek nevezték; Horatius: „Hív minket a szertehullámzó Óceán; hajózzunk a boldog mezők és gazdag szigetek felé, ahol a föld szántatlanul meghozza Ceres gyümölcseit minden évben.” Plinius azt írja róluk, hogy Gadestől (Cadik- tól mai mértékben) 12 000 km távolságban fekszenek, s hogy Uba, numida király meglátogatta őket, mert bíborcsiga- tenyészetet akart ott létesíteni. Végül megemlíthetjük Ar- noibust (IV. sz.) és Kozmasz Indikopleusztészt, a IX. században élt bizánci szerzetest, ki kezdetleges térkénén egy tengerövezte, bizonytalan szárazföldre ezeket írta: VÁRKON YT NÁNDOR (Folytatjuk.) Megjelent a Nemzetközi Szemle januári száma A folyóirat érdekes írást közöl Hellmut Hesselbarth tollából, „A diákok lázadása a tőkés világban” címmel. Elmondja, hogy öt év óta a diákok baloldali orientációjú tömegmozgalma nemzetközi jelleget öltött. Először az Egyesült Államokban és Japánban indult meg ez a mozgalom, azután átterjedt Nyugat-Németország- ra, Olaszországra, Franciaországra és Nagy-Britanniára, s ma már minden nyugati országban megtalálható. A baloldali diákszervezetek többnyire szoros nemzetközi kapcsolatokat építettek ki egymással, élénk eszme- és tapasztalatcserét folytatnak. A szerző részletesen elemzi a diákmozgalmak társadalmi okait s elemzi, hogy miért ölt a mozgalom határozottan szélsőbaloldali vonásokat. Vázolja a mozgalom előtt álló utakat, lehetőségeket. Figyelemre méltó Hajdú János Az európai biztonságért című írása. 1969 végére az európai biztonsági értekezlet, a kontinens biztonsági rendszerének kiépítése, a következetesen baloldali és békeerők követeléséből po- lit'kai és diplomáciai vita tárgyává alakult a Varsói Szerződésben tömörült szocialista országok és a NATÖ- államok között. De részt vállalnak a kollektív biztonságért folyó küzdelemből a semlegesek is- A vita azonban immár nem arról folyik, hogy lehetséges és szükséges-e egy ilyen értekezlet, hanem arról, hogy mikor és milyen konkrét célkitűzéssel valósuljon meg ez a tanácskozás. Egyéb cikkek a Nemzetközi Szemléből: Paul Johnson: Ideje elveszteni egy háborút (New Statesman) — Victor Perlő: Militaristák és fegyvergyárosok szövetsége (International Affairs) D. Tyeplinszkij: Az imperializmus katonai tömbjei és globális stratégiája (Novoje Vremja) — D. Volszkij: „Játékelmélet” és játék a tűzzel (Novoje Vremja) — Herbert Aptheker: A hanyatló erkölcs társadalma (Mezsdu - narodnaja Zsizny) — Szétesik-e a Közös Piac? (Der Spiegel) — V. Cseprakov: Tékozló világ (Izvesztyija) — Események nyomában. LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 54 54. F.-né azok közé tartozott, akik hajlandók voltak emlékezni. A 45 éves elvált asszony szintén egy házassági hirdetés révén ismerkedett meg a gyilkossal. 1918. októberében találkoztak, s csakhamar szoros barátság fejlődött ki közöttük. Landru akkor a Lucien Guillet nevet viselte. Az asszony riemsokára közölte udvarlójával, hogy körülbelül 25 000 frank vagyona van. Ez a közlés természetesen még inkább felgyújtotta Landru szenvedélyét. Egy-kettőre megállapodtak, hogy házasságot kötnek, és 1919. első napjaira kitűzték az esküvőt. Közben F.-né a mátkaság ideje alatt jónak látta, hogy pénzügyi tanácsokat kérjen jövendő férjétől: Landru tanácsa így hangzott: — Azonnal adja el összes értékpapírjait, s a pénzt fektesse iparvállalatba... Ha úgy tetszik, én nagyon- szívesen gyümölcsöztetem a pénzét, saját vállalatomban. Gambais-ba is ellátogattak. F.-né erről az útról visszaemlékezett egy érdekes apróságra. Amikor csodálkozott a feltűnően nagy takaréktűzhe- helyen, Landru ezt mondta: — Kitűnő tűzhely, nagyszerűen működik. Mindent el lehet égetni benne. F.-né okos és óvatos asszony volt. Állandóan sürgette vőlegényét, hogy szerezze be a házasságkötéshez szükséges személyazonossági iratokat. Landru ezt a kívánságot azzal ütötte el minden alkalommal, hogy okmányait majd később mutatja meg, amikor már esküvő előtt állnak. Egy napon aztán ingerülten vágta oda: — Követelem én az ön személyi okmányait? A szerelmi regény tovább folytatódott, habár ezek a viták kissé zavarták. Landru beidegzett ügyességgel játszotta a szerelmes lovagot. Végül elérkezettnek látta az időt, hogy beseperje kitartó udvarlásának az eredményét. Annyira' biztos volt a dolgában, hogy egyszerűen 2500 frankot kért kölcsön F.-nétől. F.-né azonban megtagadta a nagy összegű kölcsönt. Végül mégis hajlandó volt 900 frankot kölcsönözni, s ezt a pénzt 1918. december 19-én át is adta Landrunek. A dolog azonban egyáltalán nem tetszett neki. Furcsállotta, hogy egy ember, aki gyárosnak mondja magát, kölcsönre szorulhat. Ezért megbízott egy magándetektívet, hogy nyomozzon egy kicsit a furcsa kérő körül. Az eredmény megdöbbentette. Megtudta ugyanis, hogy jövendőbelije, aki Lucien Guillet néven mutatkozott be neki, Gam- baisban a Dupont nevet viseli, Clichyben Fré- oriet-nek nevezi magát és négy gyermeke is van. F.-né ekkor elhatározta, hogy végleg tisztázza a dolgot a soknevű emberrel, annál is inkább, mert közeledett az esküvő kitűzött napja. A jelenet nagyon érdekesnek ígérkezett, Landru mosolyogva érkezett, hogy folytassa az ostromot. Már körmére égett a dolog, hiszen teljesen pénz híján volt. F.-né nem zavarta meg áradozásaiban, a kedvező pillanatot várta, amikor a legnagyobb há- tással vághatja szemébe kellemetlen mondanivalóit. Landru csakhamar szolgált is kellő alkalommal. Szerelmi ömlengéseit azzal fejezte be, hogy újabb 3000 frankot kért kölcsön menyasszonyától. F.-né gúnyosan megkérdezte: — Szeretném tudni, ki az az ember, akinek ezt a kölcsönt adom. Guillet-nek hívják, Du- pont-nak, vagy Frémyet-nek? Legényember az illető, vagy négygyermekes családapa? Landru nem jött zavarba, mindig készen állt az ilyen váratlan fordulatokra. Most sem lehetett észrevenni rajta, hogy a kérdés meglepte. Nyugodtan válaszolta: — Dupont? Ez a Gambais-i villa előző bérlőjének a neve, s én az ő bérletét vettem át. Frémyet-nek egy előmunkást neveznek, akit Clichyben felvettem üzemembe. Nagyon derék ember, négy gyermek apja. Azután mosolyogva hozzáfűzte: — S ennek a négy gyermeknek az apaságát rám akarják kenni... A nyugodt fölény zavarba ejtette F.-nét. A 3000 frankos kölcsönt mégis megtagadta, s újra azt mondta, szeretné végre látni kérője személyi okmányait. A kellemetlen fordulatot vett beszélgetés után Landru kényszeredetten távozott. — Jól vap — mondta, előkeresem azokat a személyazonossági okmányokat. Egy órával később visszatért és így szólt: — Ostoba voltam, hogy öntől kértem pénzt. Éppen most folytattam le egy rövid telefon- beszélgetést, s az ügy máris rendben van. Nem akartam ehhez a megoldáshoz folyamodni, de ha kényszerítenek... A mondatot sokat jelentő mozdulattal fejezte be: — .. .akkor más úton intézem el a dolgot. Ez december 31-én történt. (Folytatjuk) ♦ ♦ I : ♦ | | ? I Őzikék hóesésben (Foto: Keszthely iné)
