Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-13 / 10. szám
I Uzbégek földjén 9» Buhara. Az utolsó emir, Szaid-Abin kán nyári palo iája. Délben még az új moszkvai tv-torony forgó éttermében ültünk, s szemünkkel a Do- mogyedovoi repülőteret kerestük, valahol az óriás város szélén. Este már magunk is ott álltunk a repülőtér forgatagában: percenként indultak a gépek a Szovjetunió távoli pontjai felé, a többi között a mi IL—18- asunk is. Fedélzetén, hamarosan magunk mögött hagytuk az éjszaka sötétjét. Irány: kelet. A négy órával korábbi hajnal elűzte az álmot az „Express’ ifjú magyar utasai szeméből, nem is gondoltak rá, hogy otthon még bizonyára az igazak álmát aludnák. Vidáman versengek a nemzetközi utastársaságban: ki tud többet Üzbegisztánról? Láthatólag jól felkészültek, inég üzbég utastársaink is elismerőleg bólogattak a válaszokra: Üzbegisztán a Szovjetunió 15 köztársaságának egyike, területét tekintve az ötödik (449,6 ezer km2), lakóinak száma annyi mint Magyar- országé (10,5 millió). Legnagyobb folyói az Amu-Darja és a Szir-Darja. A köztársaság fővárosa az ötödik legnagyobb szovjet város: Taskent, nagyvárosai még Sza- markand és Buhara. Mintegy 7 órás repülés után gépünk leszálláshoz készülődött: Buharába érkeztünk. Rögtön a mesés kelet kö- . zepébe csöppentünk. A mondabeli Naszreddin Hodzsa szülővárosát valaha „az iszlám valódi támaszaként” emlegették, s a város műemléki képét a mohamedán vallás határozza meg: mecsetek, minaretek és medreszék (moha-, medán papneveldék) mindenütt. A ragyogó kupolák, égre- törő minaretek és türkiz csempedíszítések körül talán egy egyszerű, négyzet alakú épület, a Szamanidák dinasztiájának mauzóleuma tetszett a legjobban. A mauzóleum a I5Í.—X. században épült, s ezer éve változatlanul dacol az idővel. Az egyszerű égetett tégla különböző formájú darabjai nemcsak az épület arányait, hanem ornamentikáját is meghatározzák. A legrégibb után a közelmúlt emlékéhez vezetett városnéző kőrútunk: az utolsó buharai emir palotájához. Az emír, aki Pétervárott végezte a tiszti akadémiát, keleti pompával és nyugati modernséggel rendezte be palotáját Még az ebédlőket és fogadószobákat is az évszakok szerint váltogatta. Az üvegre ragasztott, faragott alabástrom csipkét csodáltuk sokáig. Az emir rabnőinek a kastély parkjában fürdőmedencét építtetett, s a fürdőző hölgyeket az erre a célra emelt kilátóból szemlélte. Bár 1867- ben a cár eltörölte a rabszolga-kereskedelmet, még 1910-ben is 400 rabnő élt itt az emir 4 törvényes feleségén kívül. A város központjában az óriási medresze ma is működik, 40 muzulmán papjelölt készül itt jövendő hivatására. A város másik vízmedencéje szintén érdekességnek számít (a város a sivatag közepén épült), az ősi várral az Arkkal szemben, A medence mellett áll a Balahauz mecset. Kísérőink elmondották, hogy annak idején a lázongó nép fegyelmezésének egyik eszköze: a szomjazta- tás volt, így sokszor volt üres a medence, mert az emir többnyire leengedte a vizét. Az épületeken kívül, természetesen elsősorban az üzbég emberek, a mai élet érdekeltek bennünket. Az ellentétek harmóniáját, vagy talán a harmónia ellentéteit találtuk! Az egyik utcában „csajhana” a hagyományos üzbég teázó. Az idősebb férfiak kaftánban, turbánban, naphosszat is elüldögélnek az egész járdát elfoglaló kere- veten. A fa-kereveteket szőnyeggel takarták, s a törökülésben elhelyezkedő férfiak mellett ott a hagyományos zöld tea. Az öregeket nem zavarja a modem élet lüktetése, keleties ráérősséggel vitatják meg ügyeiket. S az ellentét? Az utca másik felén autóbuszmegálló, s vidám tü- bitejkás fiatalok várnak a buszra, sietnek a gyárba. Üzbegisztán ipara gyorsan fejlődik, a régi műemlékek városában modem élet lüktet. A szamarkandi Regisztán téren szinte elvakított minket a teret körülvevő 3 medresze kék ragyogása. Az épületeket eredeti formájukban állítják helyre. A tér legrégibb medreszéjén, az lllug bek-én még szorgos restaurátorok kopácsoltak. Ebben, Ulug bek, a XV. század tudós uralkodója, a csillagász és matematikus tanított, s két évszázad múlva, s ennek mintájára, kétszeres mását építették fel a téren. Asszonyhoz, méghozzá gyönyörű asszonyhoz fűződik a szomszédos Bibi-hanum mecset története. Közép-Ázsia legnagyobb muzulmán temploma ez, s a monda szerint Timur-lenk, a híres világhódító felesége építtette. Timur-lenk sikeres ind'ai hadjáratából már visszaútban volt, s gyönyörű és kedvenc feleségének Bibi-hanumnak csak úgy sikerült az uralkodó érkezéséig befejeztetni az épületet, hogy egy csókot adott az építésznek. Lelkes és vidám magyar turista- csoportunk e helyben meg is fogadta, hogy megpróbálja átadni Bibi-hanum tapasztalatát a hazai építőiparnak. A mecset tövében ma is nyüzsgő a keleti piac, a bazár. Bár az áruházakban is árulják, sőt nagyobb választékban, a díszesen kivarrott üzbég tübitejkát, mégis úgy éreztük, hogy a kis főfödőt itt a bazárban, bugyogós, színesen öltözött árustól, némi alku után kell megvennünk.- Csak így lesz emlékezetes. így a városnézést már üz- bég-módra, tübitejkában folytatta az „Express-esoport’ , s mondhatom, nélkülözhetetlen lett a déli napsütésben, hiszen itt a 40 fokos hőmérséklet sem ritka, Csodálatosak a régi mohamedán temetkezési helyek: a Sah-i Zinda, ahol Mohamed próféta unokaöccsét temették el, s a türkizkupolás Gure- emir mauzóleum, ahol megtalálták a világhódító Timur lenk s a tudós csillagász Ulug bek csontvázát. A csodálatos kupola restaurálását még a szovjethatalom első éveiben, Lenin rendeletére végezték eL Szamarkand történelmi rék szei mintha a meséből léptek volna ki, de a városban, modem lakónegyedek, és kellemes zöld parkok is vannak. Taskentben, a modem óriásvárosban a kelet díszítőelemei csak stilizáltan jelentkeznek. Az 1966. évi földrengésnek már nyoma sincs, a szovjetország segítőkészsége szinte hónapok alatt újjáépítette a várost. Taskent hálás lakói lakónegyedek elnevezésével őrzik a segítők emlékét. Kijev, Leningrad, Moszkva-nevű új kerületei vannak a városnak. S amikor üzbég kísérőnk tréfásan azt mondta, hogy most pedig „átugrunk” Moszkvába mindnyájan a moszkvai kerületre és a 15 perces troli- utazásra gondoltunk. Pedig ezegyszer a néhány órás repülésre célzott, s másnap már valóban Moszkvába« voltunk, Pál | tudw. ...............— ■ t, , E mberek a kórteremben Sérvvel operáltak, mondanám, mint ahogyan a legtöbb ember mondja, ha nem tudnám, hogy nem sérvvel operálnak, hanem operáló késsel, szikével. Ezzel a félelmetes és csodálatos szerszámmal operálják a sérvet. Csodálatossá csak az orvos kezében válik, addig egyszerűen félelmetes. Begördítik az embert a műtőbe és rögtön meglátja az effajta szerszámokat, orvosi műszereket. De ha odajön az orvos már akkor, amikor még csak az előkészületeket végzi, a kezét szappanozza, és megkérdezi, hogyan keletkezett a sérvem, egyszeriben eltűnik a félelemérzés. Észrevettem még augusztusban, hogy a lá- gyékomban van egy kis dudor. Arra gondoltam, hátha rosszindulatú daganat; egy barátom rákbetegsége így kezdődött. A sebészeten rögtön megállapították: sérv. Az egyik orvos azt mondta, jó, hogy bejöttem, mert később előfordulhatott volna a további szakadás és kizáródhatott volna a sérv, az pedig nagyon fájdalmas. Nem úgy mondta, hogy rettenetesen, vagy iszonyúan, mert az orvosok nem így beszélnek. De hallottam már régebben idős parasztemberekről, akik évekig, sőt évtizedekig viselték nagy sérvüket és időnként a szántóföldön görnyedtek, szenvedtek. Valami erős akaratú néni gyufásdobozzal szokta visszaegyengetni a hasfal repedése mögé a kitüremkedett beleket. A kórteremben mint újságíró figyeltem az embereket (ez már szakmai „betegségünk”, mintha beoltottak volna bennünket.) A kórházban olyanok, amilyenek valójában. A betegek az ápolónők, mindenki. Lehet, hogy egv-két esetben tévedek, de ez elenyésző rész az egészhez képest. Sorsok és teljes karakterek, emberi tulajdonságok tárulkoztak föl előttem. Ezekről szeretnék írni. Ny. bácsi, ha jól emlékszem, közel járt a . hetvenhez, de még olyan jó erőben van, hogy azzal dicsekszik. Már átesett az első műtéten, amikor én odakerültem a kórházba. Elmesélte, milyen nehezen tudták elaltatni. Az operáló orvos meg is jegyezte: ennyi altató már egy bikának is elég lett volna. Ezt még hallotta Ny. bácsi, aztán mégiscsak elszundított a műtőasztalon. Egyébként valóban jól bírja magát. Kövérkés, vastag nyakú, pirospozsgás. Ö volt T. faluban az első tsz-elnök. Két évig elnökösködött. Azzal kezdték, hogy bevittek a közösbe négy tehenet és még néhány más jószágot. Ny. bácsi évek óta nyugdíjas, és bár a nyugdíja nem sok, derűsen telnek napjai. A kórházban úgy beszélt az ápolónőkkel és elmondása szerint az ápolónők is úgy beszélnek ővele, mintha a lányai, illetve unokái lennének. Egyszer például éjjel, amikor ment ki... de ezt csak szóban lehet elmesélni. Idős kora ellenére megmaradt kemény parasztembernek. Egyik reggel kérte a főorvost, vágják le a lába nagyujját, mert annyira fáj az érszűkület miatt, hogy nem tud aludni. Ny. bácsi második műtétjének következményeit, kedélyállapotát nem tudtam tovább figyelemmel kísérni, mert áttelepítettek a női osztály egyes kórtermébe. Abban az idős férfiaknak volt fenntartva. Uj szobatársam, S. I. másnap került a műtőasztalra, Rendkívül jó .fizikumú férfi, a hangulata Is egészen kitűnő volt a műtétig. Szinte megrémültem, amikor az operáció után megláttam S. I-t. Az arca csurom víz volt az izzadságtól, halkan nyögdécselt, sápadt volt. De hamar átesett a krízisen. Egy óra múlva már azt mondta, kivágja az ablakon azt a nehezéket, a körülbelül két kilós kis homokzsákot, amit a sebre, illetve a kötésre fektetnek. A fájdalmai részben az injékciók hatására, részben pedig erős szervezete miatt éjszakára már olyannyira tompultak, hogy fölkelt az ágyból egy pohár vízért. Ezt csak másnap tudtam meg, és miután magam is átestem a műtéten, rendkívül elcsodálkoztam S. I. éjjeli sétáján. Két napig megfordulni sem volt jó az ágyon és csak a negyedik napon kelhettem fel. Persze, S. I. is csak körülbelül ugyanennyi idő után hagyhatta volna el az ágyat. Amikor már engedéllyel is lábraállhatotf, a legkisebb gömyedés nélkül, szinte peckesen járkált. Nagy vágás volt a pot- roháján (az ő kifejezése), és. örült annak, hogy a februári, vakbélműtét nyomát eltüntette a most operáló orvos. Mindketten eltűnődtünk, milyen rugalmas a hasfal, ha egy potrohán még ennyit lehet összehúzni. Egyébként S. I. szinte pedagógiai érzék kell biztatott, hogy ne hagyjam el magam. A legelső alkalommal, mihelyt bort hoztak neki, engem is erélyesen megkínált. De még korábban megetetett velem egy téli körtét, azt megelőzően savanyú cukorral kínált. Elég sok a tilalom hasműtét esetében az étkezést illetően, és ezt be is tartottuk, amennyire lehetett. De megvallom őszintén, a körtének nem tudtarrr ellenállni. A héja meg a csutkájá kivételével jóízűen elfogyasztottam akkor, amikor még befőttevésről sem volt szó, a kórházi rend szerint. (Folytatjuk)
