Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-10 / 286. szám
± Az FE 13-87 hadijelentése Színhely: a 11. számú útmesteri hivatal Szekszárdon, a Rákóczi utcában. Szereplők: az indító művezető, a váltó gépkocsivezetők és az c cikk végén jegyzett újságíró. Főszereplők: Agócs András gépkocsivezető. Negyvenéves, két gyermek apja, t izenöt éve vezet, három esztendeje ugyanazt a gépet, a ZIL—130 mintájú gépkocsit, mely most útra kel, hogy megk üzdjön a téllel. Időpont: 1969. december 8., késő délután. Az útmesteri hivatal főhadiszállás. Innen irányítják a három ZIL-t. és a Báta táján tevékenykedő Sz—100-ast. Előbbiek közül a miénk a legtökéletesebb. A személyautóhoz szokottakat már ereje és súlya is lenyűgözi. Százhetven lóerő, hatvan mázsa önsúly és ugyanennyi zúzalékkő az, aminek jóvoltából a hóval szemben harcba vethető. A vezetőfülke jobb oldalán ott az URH készülék, melyet minden fél és egész órában bekapcsolnak. Induláskor a helyzet még viszonylag könnyű. A ö-os út, melyen Szekszárd és Paks közt végig keli haladnunk, hogy visszafelé letérve még a kölesdi elágazásig is megtisztítsuk a mellékutak egyelőre nehezen bár, de járható. A hó hajnal óta változatlan erővel esik ugyan, de fúvás még nincs, az úttesten 10—15 centi körüli a hómagasság. Persze száguldásról nincs szó. A sebességmérő mutatója a 20 kilométert jelző szám körül táncol. Az üzemanyag-felhasználás így is horribilis: kilométerenként egy liter. — Drága mesterség a miénk, — mondja Agócs András. — Mág látja a hasznát. Valóban. A Közúti Igazgatóság gépei azért járnak, hogy mások közlekedni tudjanak. Az FE 13—87 elejére szerelt tolólap olyan fodros hullámokat hasít a hóba. akár egy hajó orra a vizen. Kalandok Nemcsak drága mesterség ez, hanem a művelése is nehéz. — November harmincadikén, az első havas napon, Bonyhádnál kilenc árokba csúszott gépkocsit kerültem el. Én segítséget nem adhatok, de az URH jóvoltából megfelelő helyre irányíthatom a mentőket, rendőröket. — A legnehezebb esete? — Az idén volt. Fenn. a szálkai emelkedőnél százötven méter hosszúságban háromméteres torlaszt hordott össze a szél. Csámpánál meg a minap másfél métereset. A beszélgetés megszakad, leadunk egy helyzetjelentést. Harmincezer köbméter hó Pakshoz közeledve egyre inkább nyilvánvaló, hogy visz- 6zafelé keményebb lesz a helyzet. Csámpa most ts kitesz magáért, az út bal oldalán méteres. másfél méteres hordások, buckák, valóságos hó- dűnék. Némi számítás a hó várható átlagos vastagságának, tolólapunk méreteinek adataiból. és kiderül, hogy a legszerényebb becslés »zerint is kétméternyi. előrehaladás árán egy köbméter havat tolunk le az útról. Oda-vissza ez a mennyiség megüti a harmincezer köbmétert. Rövidesen kiderül, hegy meg se látszik. — Pakson tankolunk! — mondja Agócs András. — Nagyon eszi az üzemanyagot ez az aranyos! Az „aranyos’’ éhen marad, a paksi benzinkút zárva. — Kölesd felé már nem tudunk elmenni! Szekszárdra se egykönnyen. Űj parancs A tolnai elágazásnál már nyoma sincs annak, hogy néhány órával korábban az út túlsó oldalán végigverekedtük magunkat. Szemből viszont villog a KPM-járművek jellegzetes, sárga fénye, A sószóró gépkocsi érkezik. Rövid párbeszéd: — Bandi bácsi, nincs értelme, hogy tovább menjünk! Á 134-esnél (ez kilométerkövet jelent) már most olyan hordás van, hogy egv óra múlva ott senki nem jut át! Agócs András ismét hívja a 41/8-at. Uj parancs érkezik: — Vonuljanak be! Fejér megyében és Győr-Sopronhan már leállt a forgalom. Meg kell várni, amíg csendesedik a vihar! A két gépkocsi most egymást követve küzd. Ott valamivel könnyebb a dolguk, ahol az erdősávok csökkentik a hó — már nem fúvását. hanem — ömlését. Egyebütt azonban csata ez, a javából. A hófüggöny mögül hirtelen kis személyautó bukkan fel. — Ki lehet ez az őrült magyar? Az „őrült magyar” a szekszárdi KPM gépcsoportvezetője, egyben a ma éjszakai ügyeletes, aki személyesen vágott neki az éjszakának, hogy meggyőződjön a „hadihelyzetről”. Rövid jelentés, aztán tovább! A Sió-hídnál még egy meglepetés. Svájci sapkáját hetykén félrecsapva, enyhén dülöngélő honpolgár bandukol velünk szembe. Éjfél jócskán elmúlt. — Alighanem a mözsi hegyet hagyta ott! — vélekedünk, és csendes jókívánságaink kísérik útján, hogy egyáltalán hazaérjen. Szekszárdon a hegy és a házak valamicskét, visszavernek a hó erejéből, dühéből. Célnál vagyunk, az FE 13—87 bevonult. .,. „.^,,1 A hadijelentés összegezése: az FE 13-87 rendszámú Zlt- 130-as hótoló volánjánál Agócs András gépkocsivezető 1969. december 8-ról 9-re virradó éjszaka a Paks és Szekszárd közti (ronton kemény harcot vívott az elemekkel. Az ütközet egyelőre elveszett. Mire ezek a sorok megjelennek, a harc tovább folyik. ORDAS IVAN Társadalmi igények és iskolapolitikánk Iskolába járás és a közlekedés A tanulnivaló sok, a rendelkezésre álló idő kevés, röviden így jellemezhetjük a mai tanulóifjúság helyzetét. Ezért nem lényegtelen, ha időnként újra és újra napirendre tűzzük azokat a problémákat, amiket a bejárás jelent a diákoknak. E kérdéssel azért is foglalkozni kell, mert az iskolák körzetesítése következtében olyanok is bejárókká váltak, akik régebben saját községükben végezhették az általános iskola nyolc osztályát. Ebben az iskolai évben például Alsónyékről mintegy 80 tanuló jár át naponként Báta- székre, közülük úgy húszán külterületekről. Az elmúlt iskolai évben fél nyolc és háromnegyed nyolc között indult Alsónyékről az iskolajárat. Idén azonban sajnos egybevették az iskolajáratot a bajai hűtőházi munkások járatával, s így hét órakor kell indulniok az iskolásoknak is. Emiatt kevesebben veszik igénybe a buszt, mint tavaly, pedig rossz időben nem mindegy, hogy gyalog mennek, vagy autóbuszon utaznak a bejárók. A délutáni visszaindulás is problémás. A visszaindulás időpontját rögzíteni szinte lehetetlen, úgy. hogy minden tanuló? ornrter’t megfeleljen, mert órarendi eltérések vannak. Az általános iskolásoknál is nehezebb helyzetben vannak az ipari tanulók és a szak- középiskolába járók. Az utóbbiak különösen akkor, amikor a gyakorlati munkahelyre reggel hat órára kell megérkezniük. Az Alsónyékről Szekszárdra járó tanulóknak ez sajnos azt jelenti, hogy hajnali 4 óra 01 perckor induló vonattal kell Alsónyékről indulniok, négyperces vasúti utazás után Báta- széken 38 percet kell várniuk a 4,43-kor induló vonatra, amellyel 5.13-kor érkeznek Szekszárdra. Vagyis, az Alsónyék—Szekszárd • közti 22 kilométeres utat 1 óra 12 perc alatt, tehát 17 kilométeres átlagsebességgel teszik meg, immár évek óta. . Szekszárdról visszajönni is bajos a késő délutáni órákban. Aki nem érte él a 17 óra 58- kor induló vonatot, — tehát este 6, vagy 7 óráig tanult —, annak meg kell várnia a fél 11-est, amelyről átszállással, éjjel negyedtizenkettőkor érhet Alsónyékre. Á közben 20 óra 43-kor induló vonat csak Bátaszékig megy. Ha ez, vagy ehhez csatlakozó továbbmehetne Bajára, már megoldódnának ezek a problémák. Másik közeli centrum, ahová innen Alsónyékről és Pör- bölyről többen járnak ipari tanulók is, munkások is: Baja. Ez 18 kilométerre van Alsónyéktől. Oda hajnalban egyáltalán nincs vonat, a legkorábbi is csak 6 óra 59-kor ér oda. Ez tehát az ipari tanulóknak nem jó. A bajai hűtőházhoz menő, reggeli autóbuszt használták tehát. Ujabbar. azonban többen panaszolták, hogy férő- helyhiány miatt nem, vagy nem mindig veszik fel őket erre a járatra. A pörbölyiek pedig azt panaszolták, hogy az onnan Bajára járó ipari tanulóktól bérletigénylést sem fogadnak el, ha esetleg felférnek, fizessenek teljes árú jegyet. Az alsónyeki tanácsnak ebben az ügyben a kecskeméti AKÖV- höz írt levele — hátha ők tudnának segíteni —, hetek óta válaszol atlan maradt. A znezőgazdaság fokozódó gépesítése országszerte növeli az ipari munkahelyekre járók számát, ezért a velük kapcsolatos közlekedési nehézségeket nem lehet átmeneti problémaként kezelni, hanem nagy figyelmet és jó megoldást igényelnek. Mint a fenti, néhány példa is mutatja, a tanulók jé részének — és sok munkásnak is — fontos volna, hogy az üzemi munkaidőhöz a lehető legjobban igazodó menetrenddel tegyék lehetővé az utazásra fordított idő csökkentését. Ez is társadalmi igény. Dobó László, Alsónyék Máté János: Tolna megye gazdasági, szociális és kulturális fejlődése a felszabadulástól napjainkig VIII. A felszabadulás óta eltelt időszakban az iskolák száma — az elaprózott kis létszámú iskolák összevonása következtében — ugyan csökkent, az osztálytermek száma azonban az új iskolák építése, ill. a meglévők bővítése folytán, több mint kétszeresére nőtt. Az egy osztályteremre jutó tanulók száma az 1938. évi 53-ról 32-re csökkent. Jelentősen javult a felszabadulás óta aE általános iskolák tanerővel való ellátása is. Az 1968—69. tanévben már az általános iskolai nevelők száma több mint háromszorosa volt az 1938. évi létszámnak. Az egy tanerőre jutó tanulók száma az 1938. évi 52 fővel szemben 19 főt tesz ki. Igen jelentős intézkedés volt az általános iskolai napközi otthonok felállítása, amelyekben a dolgozók gyermekei — amíg szüleik munkában vannak — nyugodt körülmények között megfelelő szakfelügyelet mellett tanulhatnak, szórakozhatnak. Az e téren bekövetkezett fejlődést mutatja: amíg 1953—54. tanévben a napközi otthonnal rendelkező iskolák száma 15, 1968—69. tanévben pedig már 67 volt. A napközi otthonba járó tanulók száma ugyanezen időszakban 547 főről 6811 főre nőtt. Az oktatási reform célkitűzéseinek megfelelően az 1958 —59. tanév elején a megye általános' iskoláiban is megkezdték a gyakorlati oktatás bevezetését. Abban a tanévben a megye 17 általános iskolájában folytattak gyakorlati oktatást, 52 tanulócsoport részvételével. Az azóta eltelt tanévekben fokozatosan fejlesztették a gyakorlati oktatást nyújtó általános iskolák hálózatát, s ma már 80 iskolában, az összes felső tagozatos tanulók 93,5 százaléka részesül gyakorlati oktatásban is. Gyökeresen megváltozott a felszabadulás óta a megyében a középfokú oktatás helyzete is. 1941-ben még csak 6 középiskola volt a megyében, jelenleg már 16 működik, melyből 12 gimnázium, 2 szak- középiskola, 1 közgazdasági, 1 pedig mezőgazdasági technikum. A megye középiskoláiban az 1957—1968. közötti időszakban az osztálytermek számát 89- ről 136-ra, a tanerők számát 189-ről 277-re növelték, miközben a tanulók száma 2920-ról közel 5 ezer főre nőtt. A megye 1968-ban végzett általános iskolai tanulóinak 32 százaléka folytatja középiskolában tanulmányait. A diákotthonokban elhelyezett tanulók aránya meghaladja a 23 százalékot. A megye iparosodása és a mezőgazdaság szocialista átszervezése mindinkább előtérbe helyezte a szakmunkás- képzést. Az 1962—63-as tanévben 3113, áz 1968—69-es tanévben pedig már 4860 fiatal tanul szakmát a megyében. Utóbbiból 2002 az első évfolyamos tanuló, az előző tanévben az általános iskola VIII. osztályát végzetteknek 44 százaléka. Igen komoly mértékben járul hozzá a lakosság művelődési igényeinek kielégítéséhez az iskolán kívüli népművelés: a kultúrotthon, a könyvtár, a filmszínház, a rádió és televízió és nem utolsó sorban a sajtó. A felszabadulás óta eltelt időszakban ezeken a területeken is lé? nyeges fejlődés következett be. 1938-ban a megyében mindössze 36 kultúrház és népművelési előadóterem volt. Ezzel szemben 1968 végén 109 tanácsi és 17 szakszervezeti kezelésben lévő és 2 egyéb szerv által működtetett művelődési otthon állt a lakosság rendel? kezésére. Jelentősen fejlődött a megye könyvtári hálózata és annak könyvállománya. 1953— 1968 közötti időszakban pl. a tanácsi közművelődési. könyvtárak száma 132-ről 180-ra, könyvállományuk pedig 67 ezerről 535 ezer kötetre nőtt. Ezenkívül a megye szakszervezetei is tartanak fenn és működtetnek közművelődési könyvtárakat, melyek száma 1968-ban 78 volt, könyvállományuk pedig meghaladta a 94 ezer kötetet. Igen elmaradott volt a fel- szabadulás előtt a megye filmszínházak vonatkozásában is. 1938-ban mindössze 14 mozi működött a megyében, a községek döntő többségében moziról legfeljebb csak hallhattak. A felszabadulástól 1968 végéig a mozik száma 137-re nőtt, s a film ma már nemcsak a megye valamennyi községébe, hanem kisebb településeink jelentős részébe is eljut és szolgálja a lakosság művelődését, szórakozását. Kevesek számára volt hozzáférhető a megyében a fel- szabadulás előtt a rádió is, 1937-ben pl 6331, 1968 végén pedig már 63 281 rádióelőfizetőt tartottak nyilván a megyében. Az utóbbi években a rádióelőfizetők számának mérséklődő növekedése mellett egyre gyorsabb ütemben nőtt a televízió-előfizetők száma. 1958-ban — a televízió rendszeres adásának indulásakor — 135 televíziótulajdonos volt a megyében, a számuk az azóta eltelt időszakban 30 653- ra nőtt. 1968 végén a megye minden 100 családjából 79 rendelkezett rádióval és 38 televízióval. A lakosság tájékozottságának, általános műveltségének emelésében rendkívül nagy szerepe van a sajtónak. Az 1956 utáni évek sajtóterjesztési adatai a megye lakosságának növekvő érdeklődésére vallanak. 1957 és 1968 között pl. a megjelenésenként terjesztett átlagos példányszám a megyében a Népszabadságból 9710-ről 17 504-re, a Népszavából 1155-ről 3272- re, a Tolna megyei Népújságból pedig 6644-ről 22 682 példányra nőtt. Anélkül, hogy teljességre és részletességre törekedtünk volna, megkíséreltük bemutatni megyénk felszabadulás utáni fejlődését. Az elmondottak azonban nem jelentik azt, hogy az elmúlt negyed évszázad alatt minden simán ment, s a megtett út zökkenőmentes volt. Mert nem így volt. Jelentkeztek nehézségek megyénk fejlődésében is és ma is vannak még bőven megoldásra váró problémák. Ezek jelentős része abból fakad, hogy igényeink gyorsabban nőnek, mint a kielégítésükhöz szükséges lehetőségek. Ezek a problémák azonban nem homályosíthatják el azokat az eredményeket, amelyek megyénk fejlődésében bekövetkeztek, s amelyek következtében a megye lakosságának döntő többsége ma kedvezőbb életkiMUmények között él, mini korábban bármikor. ■ ... Vége.
