Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-29 / 300. szám
CSUPOR TIBOR; A keresztény ököljog lovagjai ....... 2. Ám az a helyzet állt elő, amelyre közkeletű nyelven azt mondjuk: „Sok az eszkimó és kevés a fóka”. A román és csehszlovák földreform meghirdetése után meggyorsult az országba, s a fővárosba való áramlás. Könnyen elképzelhető, hogy milyen elemek hagyták el e két országot. A húszas évek elején a szükségesnek csaknem háromszorosát kitevő számú tisztviselő élt az országban. Ilyen körülmények között a meglévő szövetségek izmosodni kezdtek, újak alakultak, s gombamódra hálózták be az országot. Akadtak ezek között nyilvános — belügyminisztériumi engedéllyel működő — szervezetek, de titkos szövetségek is. Hogy mi volt a céljuk? Erre saját maguk fogják megadni a választ. ____ V AKULJ MAGYAR HELYETT ÉBREDJ MAGYAR 1920. szeptember 7-től 9-ig tartotta második országos elnöki konferenciáját az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME), az egyik, legátfogóbb szervezettel rendelkező jobboldali szövetség. A konferenciához a székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár, a következő lelkesítő üzenetet intézte: „Eddig vakulj magyar volt a közmondás, most ébredj magyar legyen a jelszó!” Arra nincs adatunk, hogy az elnökséget mennyire tüzelték ezek a sorok. Az ÉME ekkor már komoly szervezettel és alapszabállyal rendelkezik. Gondosan kivitelezett jelvénye van: arany szegélyű, Árpád-ház korabeli pajzsban fehér alapon zöld hármas halom arany körvonallal, a középső halmon elhelyezett arany koronából kinyúló arany kettős kereszt, arannyal szegélyezett felkelő piros nap, kilövelő arany sugarakkal. A hármas halomban nagy arany ÉME betűk. Pontosan meghatározott célja — hisz a belügyminiszteri aláírás díszük rajta — és olajozottan működő szervezete is van. „Keresztény” és „nemzeti” alapon áll, e gondolatot szeretné felébreszteni és ébren tartani,, a „magyar nemzet társadalmi,, kulturális és gazdasági megerősítésének érdekében.” Az ÉME kizárja a pártpolitikai kérdéseket, sőt semmi köze sincs a politikához — tartják. Kilenc osztálya működik: szervező, sport, előkészítő, titkárság, elnökség, plakáttervező, hírlapelosztó, könyvkiadó, s a politikától való elzárkózást bizonyítandó — hírszerző. (Kerületenként alosztályokkal.) Külön éttermei vannak, „szolid polgári árak”, exkluzív tanácstermek és sajtóorgánumok szolgálják az ébredő eszmét. Hálózata a volt magyar területekre is kiterjedt, 46 helyi csoport alakult — persze illegálisan —, sőt azon fáradoznak, hogy az Amerikában élő magyarokat is „megdolgozzák”. Az egyesület ügyvezető igazgatója, Mándl Géza szerint másfélmillió tagot tartanak nyilván. (Az adat kétségkívül túlzott, mint később látni fogjuk.) Kitűnő kapcsolatai vannak felsőbb körökben is. 1920. január 13- ún az akkor még „csak” fővezér, Horthy Miklós fogadja az ÉME küldöttségét. Ennek vezetője meleg szavakkal üdvözölte a „Fővezért”, majd ismertette az egyesület történetét. Az audencia végeztével díszoklevéllel, s az ezzel járó dísztagsággal hódoltak Horthy - nak. A „Hadúr segítsen!” — írták az Ébredő Magyarországban, az ÉME hetilapjában, majd váratlanul komor hangulatú figyelmeztetést is címeztek a Gellért-szálló lakójának: „De azért, Vezér, vigyázz!” Nocsak! Jóindulatú figyelmeztetés ez, vagy fenyegetés? A második elnöki konferencián együtt volt az ÉME teljes vezérkara: Szmrecsányi György elnök a Tanácsköztársaság idején a bécsi ellenforradalmárok ismert vezéralakja, dr. Pröhle Vilmos, az egyik legsötétebb titkos egyesülés, az Ex alapító tagja, Héjjas Iván az ellenforradalmi rendszer „erős” embere, különítményes, Ex-tag, ÉME igazgatósági tag, a nyugat-magyarországi bandaharcok egyik vezetője, a Rongyos Gárda szervezője. A márkás nevek között említsük még Okoli- csányi Lászlót, Prónay, Héjjas fegyver-, s a hírhedt Leirer Amáüa-gyilkosság tettestársát. Ezek után természetes, hogy a „budapesti ébredő magyarok hangulata... a legigazibb, legbecsületesebb keresztény magyar hangulat”, sőt példakép a vidéki szervezetek előtt. Ezért kívánatos, hogy a budapesti „vezetőbaj társak ebben az ébredő szellemben és ebben az ébredő gondolkodásban neveljék a vidéki” bajtársakat is. (Folytatjuk.) Kiállítás a kenyér történetéről Mióta eszünk kenyeret? És vajon milyen lehetett őseink mindennapi kenyere? — A múlt század huszas éveiben Nagyváthy János: Magyar házi gazda- asszony című könyvében így ír: „Jó kenyérnek azt tartjuk, amely domború, héja sem igen lágy, sem kemény, sárga vagy barna, de nem fekete égett; a béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a bélit bényomják, ismét magától felduzzad, inkább napok múlva is a _tejet feli ssza, mint a spongya, ha a fenekét megütik, ököllel, az egész kenyér megrendül.” A mai kenyér eredete után kutatva egészen távoli időkhöz érkezünk. Kis- Ázsiában és Észak-Iránban már időszámításunk előtt 10—S ezerben, Kösép-Euró- pában 5 ezer körül már foglalkoznak búzatermesztéssel. Igaz, ezek az ősi búzafajok — az alakon és a tönkebúza — csak kása készítésére voltak alkalmasak. Vaseszközeikkel a kelták már magasabb szintű földművelést folytattak, javult a búza minősége, ekkor (L e. 4—1. században) kezdődött a maihoz hasonló kenyér fogyasztása. A kelták forgó kézimalmokat és sütőiceméncéket is használtak. Az első magyar kenyérsütők nevét 1139-ből ismerjük. A dörnösi apátság szolgái voltak. Meiri faluban Vrabog, Kimis, Haladt, Muncasti, Scege, Gukus, Teukudi. Hidegkút faluban Cosar, Edelényben Kimis és Gonoidi, Esztergomban Milost, Enyingen Casmer és Dömösön Cigu. A malmokról az első írásbeli említést a Nagyobb Gellert legenda 12. fejezete tesz — „Éjféltájban malomzörgést hallott, olyan malomét, aminőt egyebütt nem látott volt. Elcsodálkozott, hogy mi is lehet az. S nyomban utána a nő, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett...” A középkorban használt kézimalom alig változott és még századunkban is használták. Az első magyar vízimalmokról az első említés 1061-ből való. Irodalmi emlékeink szólnak a dunai hajómalmokról. A szélmalmok viszont csaks a 10. században jelennek meg hazánkban, Válmennyi malom kővel őrölte a gabonát-. De o kő a mag héját is összetörte, a korpa bennmaradt a lisztben, — ettől szita lássál kellett megtisztítani. Mechwart András találmánya, a máig használatos hengerszékkel sikerült a malomkövet helyettesíteni. A gőzenergia elterjedésével felépülnek az első gőzmalmok is. A mai, modern malomban már valamennyi folyamat — még az anyagmozgatás is — gépekkel automatikus úton történik, És természetesen tudományos liszt- és tésztavizsgálattal ellenőrzik már 100 éve — a kenyérhez felhasznált anyagokat. A kenyér történetének nevezetes korszaka, m 19. század második fele, amikor Magyarországon Mok- ry Sámuel elkezdi a búza- nemesítést. Később Baross László, Fleischmann Rudolf és Székács Elemér minőségi búzái nevezetesek. 1950-től termelnek intenzív búzákat. ínséges években a legkülönbözőbb növényekkel pótolták, helyettesítették a búzát fürészporból, kuko- ricacsutkából, sás és nád gyökeréből, tölgy és bükk makkjából sütötték a nyomorúságos kenyeret. A kenyérsütés csak lassan vált iparrá, még lassabban nagyiparrá. A városokban ugyan pék sütötte a kenyeret — kisipari módszerekkel. Falun még nem is olyan régen házilag sütötték a foszlós, fehér óriás veknit. Parasztasszonyok árulták a debreceni Simony i utcai piacon, a házi kenyeret. A sütőipar korszerűsítése Magyarországon csak 1953 után indult meg. Mindennapi eledelünkről, a kenyér történetéről nyitott kiállítást a Mezőgazdasági Múzeum. (K. M.) fYYYYYÍYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY? YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► r► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► LANDRU, Egy rendőrnyomozó emlékiratai 42. Ugyanabban a hónapban ön visszaadott Buis- sonnénak 100 frankot, s fülbevalókkal lepte meg. Rávette, hogy lakjon önnel együtt a Boulevard Ney 113. szám alatti lakásán. Buissonné kifizette a Banquier utcai lakás háromhavi házbérét és április 30-án átköltözött a Boulevard Ney-re. — A következő napon, ön a fiával együtt — akit hordárnak mondott —, egy gumikerekű kocsin néhány bútordarabot és n£j ruhaneműt szállított a lakásba. Ezek a holmik a meggyilkolt Couchet-nétől maradtak. Mi erre a válasz? A tömeggyilkos gyűlölködő pillantást vetett a vizsgálóbíróra, de egy szót sem válaszolt. A vizsgálóbíró rendületlenül folytatta: __ Amikor Paulet-né, Buissonné egyik nővére a kórházban meghalt, ön magára vállalta a temetés körüli teendők intézését. _ — 1917. augusztus 6-án Buissonné az ön tanácsára kivette értékpapírjait a bankból. Két nap múlva ön feljegyezte noteszébe: Kötvényekből 2150 frank. Pedig előzőleg nagyon szorult anyagi helyzetben volt, egyszer 500 és egyszer 400 frankért zálogosított el aranytárgyakat, ezen a napon pedig hirt-lrn te lem es összeget szerzett.. — Augusztus 10-én Lacoste kisasszony az ön meghívására elkísérte önt és Buissonnét Gam- baisba, onnan augusztus 17-én tértek vissza. Lacoste kisasszony ekkor látta utoljára nővérét. — Augusztus 19-én ön Buissonnéval együtt visszautazott Gambais-ba. Erről a következő feljegyzés tanúskodik: Egy menettérti jegy 4,95 frank, egy menetjegy 3,10 frank. — Szóval ön már ekkor halálra ítélte Buissonnét Ezért csak egy menettérti jegyet váltott mert tudta, hogy Buissonné már nem tér vissza Párizsba. Van-e erre valami megjegyzése? — kérdezte Banin. Landru csökönyösen hallgatott. A vizsgálóbíró vállat vont és tovább folytatta a vádat alátámasztó adatok felsorolását — Augusztus hónap hátralevő napjait a villában töltötte Buissonnéval együtt, majd szeptember elsején egyedül visszatért Párizsba. Mondja csak Landru, miért jegyezte be noteszébe a szeptember 1. dátum mellé: 10 óra 15 perc? A vizsgjálóbíró elhallgatott. A gyilkos közönyösen, szótlanul bámulta a mennyezetet. Egy-két percig tartó csend után újra megszólalt a vizsgálóbíró mennydörgő hangon: — Azzal vádoljuk önt, hogy 1917. szeptember elsején meggyilkolta Buissonnét. Az özvegy ezen a napon végérvényesen eltűnt, s bár a leglelkiismeretesebb nyomozást folytattuk le felkutatására, minden fáradozásunk hiábavaló volt, nem sikerült megtalálnunk. A kihallgatás során többször felszólítottuk, hogy adjon felvilágosításokat Buissonné eltűnésével kapcsolatban. Tisztában kell lennie azzal, hogy hallgatásával csak súlyosbítja a helyzetét. Ezért most újra megkérdezem, hajlandó-e megmondani végre, hogy m-i történt Gambai.s- ban és mi történt Buissonnéval? — Nincs mondanivalóm — válaszolta a gyilkos. — Nincs kétség — folytatta könyörtelenül a •vizsgálóbíró —, hogy Buissonné nem tért vissza Párizsba, ön viszont Párizsba érve, Charles nevű fiával együtt elszállította áldozata lakásáról és eladta a bútorokat, azután értékesítette az elrabolt értékpapírokat, s ehhez felesége segítségét is igénybe vette. Landru meglepetten nézett fel, mintha azt akarta volna mondani: hát ezt is megtudták! — de nem szólt semmit. — Szeptember 3-án ön kölcsönkötvényeket helyezett letétbe egy bankban. Azt állította, hogy a kötvények sógornője, Buissonné tulajdonát képezik, s szeretné eladni. A bankban felvilágosították, hogy milyen formaságokkal bonyolítható le az üzlet, mire ön kijelentette, hogy majd visszajön sógornőjével, s magukkal hozzák a szükséges személyazonossági okmányokat Szeptember 15-én a feleségével együtt elment a bankba. Felesége bemutatta a Buisson névre szóló személyazonossági okmányokat — a meggyilkolt asszony iratait — só írta alá az adásvételi szerződést. Ezt írta rá: özvegy Buissonné, született Celestine Lavier. — Természetesen feleségét is kihallgattuk — folytatta Bonin vizsgálóbíró rövid szünet után. — Kezdetben azt mondta, hogy nem emlékszik az esetre, végül kénytelen volt beismerni, hogy valóban ő írta alá az okmányokat. Egyébként a bank tisztviselői is határozottan felismerték, és az írásszakértők is megállapították, hogy az aláírás az ő kezétől származik. Felesége azzal védekezett, hogy az aláírásra ön vette rá azzal, hogy pusztán formaságról van szó, egy beteg asszonyt keli helyettesíteni. (Folytatjuk.) ti uía táAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ti
