Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-21 / 296. szám
Szekszárdi 100 évvel ezelőtt Szerkesztőség a Fejős-házban — Testedzés a megyeházi pincénél — Válasz Don Bajusz Pedrő úrnak Ritka kor- és sajtótörténeti dokumentumra bukkant a családi iratok közt böngészve Eberling István, a Tolna megyei Természetbarát Szövetség főtitkára a napokban. Felesége nagynéniének: a tíz évvel ezelőtt elhunyt Fejős Emma, szekszárdi, volt polgári iskolai tanárnőnek a hagyatékában megtalálta a „Tolna megyei Közlöny” című „Társadalmi tanügyi és közgazdasági hetilap'’ 1873-ban megjelent 1 számát. Az örökhagyó neve azért is érdekes mert a Fejős-házban volt a „szerkesztői iroda”, amint az a lap fejléce alatt olvasható. A majdnem égy évszázadon át gondosan őrzött újság teljesen ép. Megjelent Szegzár- don; 1879.* márczius 5-én, szerdán. Laptulajdonosa és kiadója a Szegzárdi Haladókor, ki- adóhivatala Szegzárdon, a Szé- ch'enyi-utcza 172. szám alatt volt. Előfizetési díja egész évre 4, félévre 2 írt. Megjelenik minden szerdán. Egyes példány ára 10 kr. Hirdetési díj- háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden /gtatáskor SO krajcár — közölte fejlécén, amely maga is kuriózum. SZEGZÁRD. 1873. MÁRCZIUS 1. című vezércikkében a „democ- ratia talaját” egyengeti a Bd szignój ú szerző. „Szegzárd életéről fest hangúlatos képet a „Heti tárcza” költői ihletettségű szerzője, „Flaneur” álnéven. A hasonló műfajú írás gyakran „hiánycikk” napjainkban, ezt a 96 évvel ezelőttit pedig három hasábon tördelték, bár az egész újság csupán négyoldalas volt. Példaképe az irodalmi tárcának. ma azonban aligha akadna szerkesztő, aki tárcaként, ilyen hosszan leközölné. Csak néhány idézet: „És igről igre elbeszéljük, mint lövöldözik fényes nappal az utczákpn az ebeket hivatalos rendelet következtében. Elmegyünk a gemenczi útra, s szent áhítattal nézzük, hogy egy év leforgása alatt ismét egy négyszög vonal követ raktak le.” - (És még mi panaszkodunk az útépítések mai elhúzódása miatt!) Másutt: A gondviselés különös kegyelméhez fohászkodunk majd ha sétálni indulunk, hogy a házereszek ne kopogtassák folyvást unalmas csöpp.ieikkel a kalapokat; hogy ne kelljen szüntelen életveszély közt a járdán (már a hol van s nem kell inkább lekerülni róla) menni s ki ki térni- a széliében felevő négylábú mészáros fogdmeücknek, hogy ne kell- ■ jen falhoz szorulnunk egy-egy vitéz huszár lótiprása elől.” SZEKSZÁRD ' SPORTÉLETÉNEK ősi kezdetéről is tudósít „Flaneur”: „Testgyakorlati mutatványokat adunk akaratlanul, midőn a megyeház aljánál levő pinezéhez be- s kigurított hordókon átbukdácsolnunk.” Aztán a karneválról: „Vege a farsangnak, melyben sok báli ruha fölért egy egy tudományos pályadíjjal; de a putz az szükséges* ki is tenné ki magát szeretett felebarátriői megszólásainak. az ördög is megunná mindig egy honosokon ülni. a szellem — az kopájtatos híveim a hering fogyasztás idényében.’" A: Napi hírek és újdonságok című, ugyancsak Bd. szignója rovatban szintén a farsang eseményeiről értesülünk. A Szegzárd-tolnamegyei nőegylet tánczvígalmáról írva, neheztel, hogy a sok ízetlenség, mely azt megelőzőleg a lakosságot lázas izgatottságban tartotta, rávetette árnyékát a mulatságra is. „Az elegáns öltözékekben nem volt hiány s a női szépség es kellem egész tárháza nyílt meg előttünk” ... — hódol a szekszárdi és Tolna "megyei nők akkor is híres szépsége előtt A polgári nőegylet báljáról: „Jutalom is volt kitűzve, s a legügyesebb és legszebb női álarezosnak egy csinos doboz, a férfi álarezosnak pedig 3 üveg pezsgő ítéltetett oda a választott bírák által. A női pályanyertes szünóra alkalmával leál- czázván magát, benne Krón Róza kisasszonyra ismertünk” ... MEGLEPŐ TÉNYEKET tár olvasói elé Kurta nevű szerző a „Tanügyi szemle Szegzárdról’ című beszámolójában: ..Szegzárd 11 079 lakosa közül az 1870-ben eszközölt népszámlálás hivatalos adatai szerint 1738 6—12 éves kis polgár követeli első polgári jogát: az elemi oktatást. Olyan jog. melytől ha az állam megfosztja őket,- bizony keservesen bűnhődik a jövőben.” A cikk közli, hogy az 1736 tanköteles gyereknek a népoktatási törvény rendeletéként 22 tanterem szükséges, és abban 22 tanítónak kell nevelnie a jövő embereit. Szekszárdion pedig 11 tanhelyiség és, .11 elemi tanító van, akik ketten még kántori teendőket is ellátnak. Ezek szerint 165 gyerek jutott volna egy tanítóba Szekszárdon 1873-ban.) A szerző azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a tanköteles gyermekeknek a fele nem részesülhet közoktatásban, sőt ennél is több, mert a tankötelesek egynegyede az újvárosban lakó szülők gyermeke, abban az iskolában pedig egyetlen kántortanító van, s így e városrész gyermekeinek ötnyolcada minden oktatást nélkülözni kénytelen. „Azután: 2 tanterem majd. nem használhatatlanul nagy, de másik 4 egészen rozzant, és alig képes 35—50 gyermeket befogadni. Ha számba vesszük még, hogy az oktatási kényszernek alkalmazó atatlansága miatt számos szülő gyermekeit iskolába küldeni büntetés nélkül elmulasztja, bátran tehetjük az iskolába nem járó, s így semmi oktatásban nem részesülő tankötelesek számát 1000-re. Iskolai, avagy községi könyvtár nincs, tanszereknek is nagy szűkében vagyunk. Felsőbb népoktatásnak neve is ismeretlen, szőlészet és pinezészet szaktanításáról még csak nem is álmodozunk. Real-gymnasiumra a város és megye áldozat- készsége 30 000 frtot hordott össze... készen is van már egy szép terv: 90 000 írtba kerülő épület emelésére.” ÍNSÉG A NÉPNEVELÉSBEN I Szóról-szóra idéztük a cikk egy részét, amelyet befejezésül így kommentál szerzője: „És mindez ínség a népnevelésben, minden jogfosztása jövő polgárai ellen, ' minden mulasztás az állam és társadalom részéről Tolnamegye székhelyén észlelhető. Szek- zárdon, mely község 52 000 írt. egyenes államadó fizetésével olyan vagyon- és jövedelmek kulcsát adja hozzávető számításunkhoz, mely ha arányba hozatik a tan ügyre • tett áldozatokkal: minden szegzárdinak pirulnia kell.” i A város neve kétféleképpen olvasható a lap hasábjain, legtöbbször így: Szegzárqf, s néhányszor k-val is a közepén: Szekzárd. A haladó szellemű, bátor hangú Tolnamegyei Közlöny humora főleg I A „SZERKESZTÖSÉtU ÜZENETEKBEN” nyilvánult meg. íme az egyik: Don Bajusz Pedrő úrnak;. Ott a hol. Mi is tűzünk ki jutalmul 10 pezsgős üveget iaion talány megfejtőjének: hogy mily czímet szoktak adni a névtelen levelek küldőinek. Csupán ön pályázhat!’ Egy másik: „Báró J eszeriszky .San- dór úrnak, Csibrákon. A ,»„Tolnamegyei Közlöny” előfizetési ára egész évre 4 frt. o. ó. mit csináljunk a feleslegesen beküldött / 4 írttal? Ezen alkalmat egyúttal felhasználjuk, hogy ismerve a báró irdalmi képessegét, (így —■ É. L') a szellemi támogatást is kikérjük.” Szándékos, vagy véletlen volt-e az „irdalmi” é|" az utána következő szó m'Ofndai hibája? Betűszedési • tévedések akadtak» az egyébként színvonalas lapban. így példáúl a „szegzárdi alapnevelési egylet” alapszabályainak minisztériumi jóváhagyását 1892-re keltezték, holott a lap első száma 1873-ban jelent meg, Ujfalusy Lajos nyomtatásában. Nyilván, az 1872. évről lehetett szó. A sajtó „ördöge” azonban már akkoriban is bosszantotta a szerkesztőket Bal la bús László lalhat, mint böjtöltök most ti közül Esküvő a légiriadóban „Minden igazságok közt választják ők a nappalt... A boldogság áttetsző falú bástya.” Pablo Neruda. A hófehér menyasszonyi ruha karcsú, szűke lány derekán redőzik. A vőlegény egyszerű katonaruhában áll. A nászinduló halk dallama és a szokatlan nyugodt csend megfoghatatlan félelemmel töli el a násznépet. Elhangzik az egymást követőkét „igen”. Csillannak a karikagyűrűk. A szinte pillanatokig tartó meghitt nyugalmat a szirénák vijjogása váltja fel. — Óvóhelyre! Szekszárd, 1944. október 30. délután 4 óra. l'kkor kötött házasságot Orbán János és Finta Teréz. Alig néhány hét múlva szabadult fel a város. Ok ezt akkor még nem tudhatták. Talán érezték. Ha ugyan van egyáltalán megérzés. De ahogy mondják, nagyon bíztak. Mint a beteg a felgyógyulásban, ők az ország talpraállásátan. A légiriadó után a százfős násznép Fintá- ékhoz ment. a Batthyány utcába. Redőnyözött ablakoknál, pislákoló gyertyafénynél költötték el az esküvői vacsorát. A fiatal pár még aznap éjjel vonatra ült, s a fővárosba utazott. Orbán ■lános, a budakeszi tüdőszanatórium egészségügyi századában volt katona, édesanyja Pesten lakott. — Már öt éve udvaroltam a feleségemnek. Mindig valami jobbra vártunk. Nagyon szerettük egymást. Érzéseim egyre erősebbek lettek, amikor veszélyben volt az életem. Sorsunk összekapcsolása valami biztosat adott volna a bizonytalanban — mondja Orbán János, a Szövetkezetek Tolna megyei Központjának osztályvezetője. Egy kis ideig hallgat. Szinte látom a fiatal katonát. Friss mozdulatai — mint most is — nyugalmat, és megfontoltságot árasztanak. Rágyújt egy Kossuth-ra, s szinte csak magának mondja; — Harcolni, bízni, és próbálni életben maradni... —■ Alig költöztünk Pestre feleségemmel, a tiidöszanatóriumot Szcntgotthárdra helyezték. Mint a zápor hullott a bomba a fővárosra, s nekem ott kellett hagynom a feleségemet és édesanyámat. Mégis bíztam, mindig arra gondoltam, hogy ez az utolsó támadás. * Orbán Jánosné a Bizományi Aruház eladója. Szőke, kékszemű, vígkedélyű asszony. Sokáig figyelem. Egy idős nénit szolgál IU, Orbán- nét és az asszonyt nem választja el az eladópult. — 1939-ben a férjemék kertészetében dolgoztam Szelcszárdon. Ott ismerkedtünk meg. Aztán ők Pestre költöztek. Érzelmeinket a. távolság nem gyengítette — erősítette. Gyakran váltottunk lev>elet, ' időnként meglátogatóit. Majd a háború hosszabb időre választott el egymástól. Próbára tett bennünket. — Az esküvőn azt mondták a rokonok: „Ti vagytok a legboldogabbak, mert ilyen hihetetlen erővel bíztok egymásban és a felszabadulásban.” Fiatal voltam. Azt hittem, hogy optim.iz- musommai csökkenthetem a háború tomboló , borzalmait, s hitemmel megakadályozhatok va- lamit.„ — Férjem százada Szentgotthárdon volt, amikor anyósommal megtudtuk a hírt: felszabadult Szekszárd. Nem akarom elmondani, mit éreztem a szavak hallatán. Meg talán nem is tudnám értelmes mondatokba foglalni. Csak őzt tudom, hogy mindkettőnket mérhetetlen erővel vonzott a szabad város. Anyósommal minden készülődés, megbeszélés nélkül, szótlanul indultunk a pályaudvarra. Kalocsáig vonattal, onnét Szekszárdra gyalog. Egy éjjel és egy nap gyalogoltunk. A Sió-hídnál egy szekszárdi ember jött szemközt lovas kocsival. így szólt „Te vagy az, Finta Teri? Hát az ember?” S közben megfordult, és helyet mutatott az ülésen. Megborzadtam az „ember” hallatán, nehezen nyögtem ki a választ: „Nem tudom merre van, s viszontlátjuk-e egymást?” p Nemrég ünnepelte Szekszárd felszabadulásának 25. évfordulóját. Előtte néhány nappal volt Orbánéi: házasságkötésének 25. évfordulója. Minden maradt a régi és mégis minden új lett. 1969. október 30-án nem hunyták le szemüket a Batthyány utcai ház ablakai. Gyertyák ugyan égtek, de nem azért, mint negyedszázaddal ezelőtt. Éva, Ági, Márta, a három Orbán kislány figyelő szemmel nézi szüleit, s megborzadva X, hallgatják a történeteket. A huszonöt éves történeteket. amik az idő távlatában tálán meg is szépültek. Szinte természetessé váltak, ugyanúgy, mint a fiataloknak a jólét, nyugalom és szabadság... HORVÁTH MÁRIA s
