Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-28 / 276. szám
Ez történt a külpolitikában A magyar—szovjet belkereskedelmi munkacsoport ülésére Sz. M. Szemicsev kereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével csütörtökön szovjet küldöttség érkezett Budapestre. A szovjet delegáció a Belkereskedelmi Minisztérium vezetőivel tárgyal a két tárca közötti gazdasági és müszaki-tudomá- nvos együttműködés kérdéseiről. * Súlyos károkat okoztak Olaszországban a szüntelen viharok és esőzések. Szicíliában és Szardínián szerdán három ember vesztette életét és ezreket kellett kitelepíteni az áradások fenyegette lakóépületekből. Az erős hullámzás a jelentések szerint mindenütt fenyegeti az olasz kikötővárosokat. * Csütörtökön délelőtt a Kremlben folytatta munkáját a kolhozparasztok 3. országos kongresszusa. Csütörtökön a gödöllői Agrártudományi Egyetemen tartotta ülését Bencsik István elnökletével az országgyűlés mezőgazdasági állandó bizottsága. A képviselők — Gergely István mezőgazdasági és élelmező .ügyi miniszterhelyettes előadása alapján — megvitatták a tudomány szerepét, eredményeinek érvényesítését az élelmiszer- és fagazdaságban. Hazánkban 18 mezőgazdasági, két erdészeti és faipari, valamint tizenöt élelmiszeripari intézetben folytatnak olyan tudományos kutatásokat, t melyeknek eredményeiből a mezőgazdaság közvetlenül is sokat profitál. Tudományos program alapján dolgoznak továbbá 1!) felsőoktatási intézményben is. A kutatómunka A tanácskozás résztvevői, megvitatva az egyetlen napirendi pontot, a kolhozok minta-alapszabályzatának törvényerőre emelését, egyöntetűen támogatják a kolhozalkotmány tervezetét, amely híven tükrözi azokat a nagy fontosságú kedvező változásokat, amelyek gyökeresen változtatták a szovjet falu arculatát. • A földrengés pusztította jugoszláviai Banja kukát szerdán újabb, 4-es és 5-ös erősségű földlökések rázták meg. * Paul Härtling dán külügyminiszter. aki a szovjet kormány meghívására érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába, csütörtökön megkezdte szovjetunióbeli országjáró körútját. Härtling először az örmény fővárosba. Jerevánba látogat. majd Laningrádot keresd fel. napjainkban a változás ;dő- szakát éli. Amíg 1968-ban 1813 kutatási témát tartottak számon, addig. 1971-re már csupán 25—30 célprogramos feladatra összpontosítják az intézetek tevékenységét. A következő évtizedet a korszerű élelmiszergazdaság megteremtésének technikai megalapozása fogja jellemezni. A negyedik ötéves tervben intenzívebben fejlesztik majd az éélelmiszertermelés technikáját, A tery időszakában az iparszerű élelmiszertermelésben a kemizálás a hozamok növelésének egyik leghatásosabb eszközévé válik, s az egyedi gépek mellett sor kerül egész ágazatok komplex gépesítésére. A beszámoló fölött kialakult vitában számos értékes képviselői észrevétel hangzott el. (Folytatás az 1. oldalról.) tagjai már lövöldöztek. A házak mellett, az utcákon és a rizsföldeken mindenütt halottak feküdtek. — Fél óra múlva a lövöldözés már csökkent, de a fiúk még mindig tüzeltek azokra, akik menekülni próbáltak a Az Egyesült Arab Köztársaság szerdán hivatalos formában is elutasította a legújabb amerikai béke javaslatokat. Riad külügyminiszter üzenetet intézett Rogers amerikai külügyminiszterhez és ebben rámutatott, hogy az Egyesült Arab Köztársaság mindenekelőtt azért utasítja el az amerikai tervet, mert az megkísérli elkülöníteni Egyiptom és Izrael konfliktusát az arab ügy egészétől, Washington javaslatai ugyanis nem szólnak a megszállt területek egy jelentős részének jövőjéről — például Jeruzsálemről, a Jordán folyó nyugati partjáról és a Golan-magaslatokról. Mohamed Hasszán El-Zajjat,, az EAK ENSZ-nagykövete szerdán éjjel az ENSZ-közgyű- lés különleges politikai bízottfaluból. Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Ezért kimaradtam az egészből és nem lőttem sekire sem. — Körülbelül egy óra múlva parancs érkezeit, hogy az akciót le kell állítani. Á parancs átvétele után a falut felgyújtottuk és az állatokat le- öldöstük. ságában kijelentette, hogy országa „most, azonnal” kész végrehajtani a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának „minden pontját”. Zajjat felszólította Josef Tekoah izraeli ENSZ-nagykövetet, hogy nyilatkozzék hasonló értelemben. Tekoah azzal kerülte meg az érdemi választ, hogy kijelentette: Izrael a Biztonsági Tanács előtt már rögzítette álláspontját. Dél-Jemen Szaud-arábiai támadás A Dél-jemeni Népi Köztársaság és a royalista-feudális elemeket támogatásban részesítő Szaud-Arábia viszonya szerdán a fegyveres összetűzésekig éleződött Adeni közlés szerint szerdán hajnalban egy szaud-arábiai kommandó-egység behatolt a Dél-jemeni Népi Köztársaság területére és megkísérelt egy jemeni őrállást elfoglalni. Az ellencsapás eredményeként a támadók 12 katonája fogságba esett. Az este folyamán újabb szaud-arábiai egységek indultak dél-jemeni terület ellen, ezúttal már nehéztüzérség és a légierő támogatásával. Mint Adenben közölték, ennek — a hajnalinál sokkal véresebb — összecsapásnak szaud-arábiai részről legalább 18 halottja, illetve sebesültje volt. A harcok a csütörtökre virradó éjjel is folytatódtak. A Dél-jemeni Népi Köztársaság a szerdai eseményeket megelőzően számos esetben vádolta Szaud-Arábiát azzal, hogy összejátszik a függetlenség kikiáltása után elűzött szultánokkal és zsoldosokat, valamint fegyvereket szállít a Jemeni Köztársaságnak a royalisták által ellenőrzött határterületeire, hogy onnan intézzen támadást a Tél-jemeni Népi Köztársaság ellen. A hivatalos látogatáson Iránban lévő Svoboda csehszlovák köztársasági elnök (a képen bal oldalt) Teheránban, a császári palotában folytatja tárgyalásait Irán sahjával (jobb oldalt) és az ország több más vezetőjével. (Képtávírónkon érkezett) Napirenden: a tudomány eredményeinek hasznosítása * > ns Egy volt amerikai katona, Jafy Radford készítette ezt a felvételt 1968-ban a Mecong deltájában, Cau Mau városban. A megdöbbentő amerikai tömeg gyilkosságról szóló képet Radford elküldte Goodell szenátornak. (Képtávírónkon érkezett) Közel-Kelet Az EAK elutasította az amerikai javaslatokat Segédeszköz a propagandisták részére Megyénk társadalmi struktúrájának alakulása a felszabadulástól napjainkig Társadalmi változások a hatalomért folyó harc időszakában A társadalom szerkezetének gyors változása csak a felszabadulás után vette kezdetét. Meg kellett oldani a földreformot, azaz fel kellett számolni a feudális nagybirtokokat. és oda kellett adni a parasztoknak. Azt az évszázados feladatot kellett megoldani, aminek nem tudott eleget tenni az 1848—49-es polgári forradalom és amit az 1918-as polgári demokratikus forradalom is az utókorra hagyott. A Magyar Tanácsköztársaság eredményes kísérletet tett a régi társadalmi berendezkedés felszámolására — benne a feudális nagybirtokrendszer megszüntetésére —, de az első magyar proletárhatalom megdöntése után az újra megszerzett politikai hatalom birtokában a magyar tőkések é® földesurak azonnal visszaállították a régebbi tulajdon- viszonyokat. , így tehát a fasiszták által romba döntött, a Szovjetunió által felszabadított országban a sok feladat egyike, amelynek megoldása nem tűrt halasztást, a földreform volt. A földreform eredményeként bekövetkezett változás oly jelentős, hogy érdemes kissé részletesebben foglalkozni vele. A törvény biztosította a jogot. hogy a feudális nagybirtokokat igénybe lehet, és igénybe kell venni és az igény jogosultak részére kí kell oc"7 tani. (A Magyar Tanácsköztársaság egyik fontos tapasztalata : nem elég elvenni a föld- birtokosoktól a földet — oda kell adni azt a parasztságnak.) De ugyancsak a törvény biztosította, hogy a hazaáru- lók, nyilasok és a volksbundo- sok vagyonát — függetlenül attól, hogy hány holdból állt birtokuk — el lehessen kobozni és ezeket is a földigénylők részére átadni. Ismeretes, hogy Tolna megye a német ajkú lakosság egyik települési központja volt Magyarországon, így érthető az is, hogy jóval az országos átlagot meghaladóan vettek igénybe volksbundos területeket. Az 1945. évi statisztikai adatok szerint Tolna megyében a hazaárulóktól, a nyilasoktól, a volksbundcxsoktól több mint 8600 gazdaságot — összesen közel 200 000 hold földet — vettek el és juttattak az igényjogosultaknak. Az elkobzott és megváltott '"mibirtokokból Tolna megyében — ugyancsak a4 1915. évi statisztikai adatok szerint — 3849 gazdasági cseléd 36 993 hold földet, 0319 mezőgazdasági munkás 35 253 hold földet, a 0—5 hold földdel rendelkező 5618 törpebirtokos 23 509 hold földet, míg az 5—10 holddal rendelkezők közül 1484 kisbirtokos összesen 8700 hold földet kapott. Ha ezeket az adatokat százalékban kívánjuk kifejezni, a következőket kapjuk: a földhözjuttatottak 51,4 százaléka kapott 5 holdig terjedő birtokot, 35,5 százalékának 5—10 holdig terjedő birtokot, míg a földhözjuttatottak 13,1 százalékának 10 holdon felüli birtokot juttattak a földigénylő és íöldosztó bizottságok. A tulajdonviszonyokban végbement változásoknak szükségszerű következménye volt, hogy a társadalom szerkezetében is döntő jelentőségű változás ment végbe. A legfigyelemreméltóbb változás a parasztság „alsóbb” rétege1- ben következett be. Jelentős mértékben csökkent a szegényparasztok száma — ezen belül különösen a vagyontalan agrárproletárok száma csökkent —, de kedvező változás következett be a kisbirtokosok körében is. Számuk ugrásszerűen nőtt, hiszen a földhöz juttatott nincstelenek többsége ebbe a csoportba került. Nőtt a középparasztok száma is — bár nem olyan mértékben, mint azt' korábban feltételeztük. A hatalomért vívott harc időszakában tehát a társadalom struktúrájában a földosztás okozta az egyik legjelentősebb változást, mert ennek nyomán eltűnt a társadalomból a földesúri arisztokrácia — a tőkés Magyarország uralkodó osztályainak egyike — és a fentebb vázolt módosulást eredményezte a parasztságon belül is. A földosztást megyeszerte örömmel fogadta a lakosság. E valóban történelmi jelentőségű eseményt sok helyütt megünnepelték. Az alábbiakban részletet ismertetünk az ozorai kommunista pártszervezet jelentéséből, amelyben a többi között leírták az ünnepséget is. „Van szerencsém bejelenteni. hogy a kormánybiztos itt volt nálunk, a vele való beszélgetés folyamán úgy fejtette ki, hogy Dunántúlon a nagybirtok megszüntetését, a földosztást Fürgédén. Monte- nuovó herceg birtokából mi nyitjuk meg Ozorán. 1945. április 3-ra lett ez az ünnepélyes földosztás megállapítva. Erre a megállapításra maga a kormánybiztos nem jelent meg, Tamási szovjet hadseregfőparancsnoksága képviseletében Kucsera kapitány képviselte a Szovjetuniót és a szovjet hadsereget. Ezt a földosztást hatalmas ünnepi felvonulásokkal tartottuk meg. hatalmas föliratokkal, amjj az ifjúságból egy férfi és egy nő vitt, kiváló felírásokkal, vörös zászlók, koszorúk özönével és virágcsokrok. Vörösre festett mezőgazdasági eszközök, vörös díszbe húzott kocsisorok, úgy 3000 lélek vett részt ezen az ünnepélyen, akik Fürgédre vonultak, csak az a sajnos benne, hogy egy fényképet a történelem számára nem tudtunk megalapozni a filmek hiányában. Ez egy olyan földosztást megnyitó ünnepély volt, amely sehol a világon