Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-25 / 273. szám

Kíváncsi kamera Elisabeth Taylor amerikai filmszínésznő Grace monacói nagyhercegnő negyvenedik sz ületésnapján viselte először azt a gyémántot, amelyet néhány h ete vásárolt, több mint egy­millió dollárért. Énekes madarak megfigyelése Az udvar mélyén húzódó kis kamra rejtő-börtönük volt. Nappalra belülről kulcsra zár­ták az ajtót, mintha üres len­ne; ide jelentették be Linda néni albérlőjét? Farkas Kál­mán idomszerészt, aki Csepe­len dolgozott, nappal sohasem volt idehaza. A látszatot őriz­ni kellett, nappal ők ki sem dughatták- az orrukat, nehogy a szomszédok megtudják, ide­genek telepedtek be Linda nénihez. Azzal persze ők ket­ten nagyon is tisztában vol­tak, hogy biztonságuk látszó­lagos, valójában szerencsé­jükre vannak bízva. Mert egy nappali razziánál is felfeszít­hetik az ajtót, de ugyanez éj­szaka is elérheti őket. ök nem mehetnek óvóhelyre: légi bom­ba, belövés robbanhat a kis szobában. Aztán hadi üzemi kártyáik is, melyeket Magda szerzett, meglehetősen kezdet­leges hamisítványok voltak, csak nagy jó akarattal lehetett volna valódinak elfogadni őket, vagy nagy felületességgel, — de hát hol várhat az ember jó akaratot, vagy felületességet a tábori csendőröktől, razziázó nyilasoktól?... Farkas Kálmán ígérte, majd ő hoz kapukártyát a csőgyár­ból, de az ígéret csak ígéret maradt. Farkas Kálmántól, et­től a kissé nehézkes észjárású, csak a maga bőréért-sorsáért aggódó fiatalembertől, aki el­tökélten hangoztatta, hogy amint vége lesz a háborúnak, azonnal kivándorol Ameriká­ba, mert egyedül ott fizetik meg a melóst igazán és ott különben is még sohasem volt háború — tőle egyáltalán na­gyon szép dolog volt, hogy el­tűrte: az ő bejelentőcédulájá­val fedezzék a két fiatalem­bert. Sokszor kifejtette meg­győződését, ő utálja a némete­ket is, meg a nyilasokat is, neki ne ugráljanak itt, ő na­gyon jól tudja, mi van a sok duma mögött. A háború még jóformán el sem kezdődött, Németországban már nem le­hetett eleget zabálni: „Sramli­zenével nem, lehet jóllakatni a népet!” — mondta eltökél­ten, miközben két pofára töm­te magába Linda néni mákos­tésztáját. Az egész politika egyébként is svindli és tiszta csalás, hagyják őt békében. Linda néni meghatározhatatlan korú sovány és nagyon ked­ves, jóakaratú nő volt, talán soványsága és kedvessége tet­te fiatalossá s még mindég el­fogadhatóvá nőiességét is. Rengeteget dohányzott, maga- töltötte cigarettáit hosszú szá­rú szipkából szívta. Kosztra csak Farkast vállalta, régi al­bérlőjét, aki busásan megfi­zette az asszonyt. Linda né­ni viszont ugyancsak elké­nyeztette finom falatokkal a fiatalembert. Laci eleinte azt hitte, a jó erőben lévő idom­szerész nemcsak a konyhában pákosztoskodik, de a szobában is, néhány nap múlva azonban rájött, hogy erről szó sincs, Linda néni házában a férfi nem Farkas Kálmán, hanem Ács Kristóf ék szomszédja, Kecskés János, a Kecskés Irén apja volt. Kétszer heten­ként, meghatározott napokon jött át a csizmás, lompos, tüs­kés, fekete ember. Betelepedett a konyhában felállított nyug­ágyba,' Linda néni eléje adta a készenlétben tartott férfi­papucsot, amely talán még férjétől maradt, vagy vala­melyik korábbi albérlőjétől. — Bújjon be János, eleget trappolt, lótott-futott a fájós bütykeivel egész nap — mond­ta neki a sok dohánytól re­kedtes hangján, kuncogva, az­tán odaült a kissámlira mel­léje, a nyugágyhoz. Kecskés a szemére pásszított egy okulá­rét, átböngészte az újságokat, amelyeket Farkas Kálmán ho­zott a városból, meghallgatta a híreket a rádión, nem sokat beszélt, inkább egy olyanfajta jóindulattal szemlélte a dis- kurálást, okuláréja fölött széj­jelnézegetvén, mint a valósá­gos házigazda kedves vendé­gei rumlizását. — Addig disznólkodnak ezek a németek, míg a Jóska bácsi alaposan kiveri a popójukat. Szóljon már maga is valamit, János... — unszolta Kecskést Linda néni s kis öklével tré­fásan megpüfölte a térdit. — A Jóska bácsi ... Az az­tán tökös legény — mond­ta Kecskés és elégedetten pis­logott az okuláréja fölött. — Csúnya ember. . . Maga mindig csak ezt tudja. El is megyek magától — kuncogta Linda néni — de ott maradt ülve. Laciék jó éjszakát mondtak, Farkas Kálmán is vissza­vonult a szobájába. A házban kialudt a villany, hogy a fiúk kimehessenek — s nem is gyul­ladt meg újra. Laci jó óra múlva hallotta az udvaron Kecskés nehéz csizmáinak csosszanását. Álmélkodott. A jézusát! Ott tartja a házban a vénasszonyt cselédnek, s ide jár* asszonyhúsért a Linda né­nihez. Ustorral veri a lányát, kínozza az öregasszonyt, de akármilyen durva, bugris — lám, a kulturáltabb, finomabb Linda nénit meg tudta kapa­rintani. Éjszaka Laci kilopózott az udvarra. A város vaksötét volt, sehol egy fény, valahol, nem is nagyon messze, géppiszto­lyok pötyögtek, aztán néhány ágyúlövés dördült, (vagy kézi­gránátok voltak?). Fent, a magasban, mint egy varrógép, szovjet felderítő gép, zakatolt. Fényszóró tapogatta, nem ta­lálta. Jól lehetett látni, hogy fosszú fonatú tüzes ostorként nyomjelzős géppuskasorozat vág alá. A reflektoi-fény el­lobbant. A gép tovább körö­zött, zakatolt, majd eltávozott Csepel felé. Másnap, kora reggel légi­riadóra ébredtek.­— Na, ez a nap is jól kez­dődik — mondta Laci. Légitámadás alatt mindenki elbújik, Láci kiment' az ajtó elé. Alacsonyra ereszkedve» nagy kötelékben Stormovik csatagépek és kétmotoros bom­bázók húztak a város fölé. Gépágyúk csaholtak rájuk, fe­kete füstpamacsok bomlottak körülöttük. Egy raj kivált az ék-alakban vonuló kötelékből. (Folytatjuk) Az énekes madarak nem egyformán énekelnek északon és délen. Az ornitológusok magnetofonnal, gondosan el­lenőrizték sokféle madár hangját. Hollandiából kiindul­va Franciaországon és Spa­nyolországon át egészen Ma­rokkóig követték a madara­kat. Minél délebbre mentek, hangjuk színe annál mélyebb lett. Az óvilágból Amerikába áthelyezett madarak éneke is alkalmazkodott az ottani klí­mához. Mindez a környezet átalakító hatását bizonyítja. 4 4 ♦ 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ♦ ♦ 4 4 ♦ ♦ 4 ♦ ♦ ♦ ♦ LA1VDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 15. Cuchetné ez időben a Fauburg Sain Denis 67. szám alatt lakott 17 éves fiával, André-vel együtt, s egy fehérneműcég részére dolgozott otthon. Fia elárusító volt egy fehérneműüzletben s minden hónapban lelkiismeretesen hazavitte fi­zetését. Némi megtakarított pénzük is volt, úgy­hogy nagyobb gondok nélkül éltek szépen búto­rozott lakásukban. Az asszony elhalt férje elég szép pozíciót töltött be Limoges kereskedelmi életében, majd később, egészen haláláig Párizs­ban dolgozott, mint kereskedelmi ügynök. A' meglehetősen csinos özvegy jó öltözködött és magánélete kifogástalan volt. De folyton arról ábrándozott, hogy jó volna még egyszer férjhez menni. így történt, hogy amikor egyszer a Luxem­bourg kertben Landru kedvelt vadászterületén sétált, megismerkedett vele. Landru ekkor már a Raymond Diard nevet viselte. Nem sokkal előbb sebbel-lobbal elköltözködött Malakoffból, s elhagyta feleségét és négy gyermekét, mert egy szélhámossága miatt a rendőrség körözte. Landru kitűnő benyomást keltett. Később a lakásán is meglátogatta Cuchet-nét. Számos ta­nú vallotta, hogy márciusban és áprilisban gyak­ran kopogtatott be Cuchet-néhoz. Virággal ked­veskedett neki, majd megajándékozta .egy gyű­rűvel, ami egyet jelentett az eljegyzéssel. Cuchet-né boldogan újságolta közeli házassá­gát nővérének, sógorának és néhány barátnőjé­nek. Jövendőbelijét családjának is bemutatta. A „vőlegény” meglehetősen rossz benyomást kel­tett. Furcsa és fantasztikus dolgokat fecsegett tonkini élményeiről, pedig sohasem járt Ton- kinban. Az esküvő napját is kitűzték. A fehérnemű­varrónő megküldette magának születési anya­könyvi kivonatát, amelyet — minthogy házas­ságkötés végett kellett — a törvény értelmében a kerület békebírája is láttamozott. Megtaláltam ezt az elsárgult papirost a lefog­lalt iratok között. Landru merő gyűjtési szenve­délyből azt is megőrizte. Landru most megkezdte „menyasszonya” el­szigetelését környezetétől. Ezt az eljárást, ezt a módszert alkalmazta minden esetben, egészen a letartóztatásáig. Minthogy Cuchet-né teljesen a befolyása alatt állt, rávette, hogy szakítsa meg az összeköttetést azzal a fehérneműs céggel, amelynek addig dol­gozott. Azután rávette arra is, hogy családjával is ritkábban érintkezzék — habár még nem kö­töttek házasságot — férj-feleségként éljenek együtt. A szerelmespár ekkor elhagyta Párizst és Chaussée községben húzódott meg. Az asszony fia, André nem ment velük, de minden héten, szombattól hétfőig anyjánál töltötte szabad ide­jét. Landru nemigen járult hozzá a közös háztar­táshoz. Csak egy faládát vitt magával. Csupán ezt a ládát sikerült megmentenie, amikor Mala­koffból kénytelen volt megszökni. Ezzel szemben Cuchet-né, akit az ál Diard mindenkinek, mint feleségét mutatott be, min­den megtakarított pénzét a közös háztartásra for­dította. Landru természetesen rátette' kezét a készpénzre, 5000 frankot helyezett letétbe egy bankban és folyószámlát nyittatott a saját nevé­re. 1912. augusztus 2-án Franciaország mozgósí­tott. Landru is követte a példát, de a maga mód­ján. Kivette a pénzt a bankból, s miután így kifosztotta menyasszonyát, nyomtalanul eltűnt. ■444444444444« Cuchet-né nyugtalankodott, várt, remélt... végül is elhatározta, hogy visszatér párizsi la­kásába. Az „eljegyzés” ezzel a hétköznapi csa­lással talán el is intéződött volna, ha nem törté­nik váratlan fordulat. Augusztus 9-én Cuchet-né, fia és sógora kísére­tében, visszatért Schaussée-be hogy néhány ott­maradt holmiját magához vegye. A házat elhagyatva találták, de a rejtélyesen eltűnt vőlegénynek a ládája még mindig ott volt. Cuchet-né elhatározta, hogy kinyitja, mert remélte, hogy pénzt és egy csekkfüzetet talál benne. A láda kulccsal le volt zárva. A zárat feltörték, a láda feltárta titkát. A pénz és a csekkfüzet eltűnt, de előkerült egy katonakönyv, egy házasságlevél és egy ve­zetői igazolvány Desiré Henri Landru névre ki­állítva. Leveleket találtak, amelyeket gyerme­kei írtak a szökésben levő „agglegényhez”. A ládából előkerült levelek egész tömege tanúsko­dott arról, hogy milyen sok nő táplált gyengéd érzelmeket Landru iránt. Négy kitöltetlen kato­nakönyvet fedeztek fel, végül pedig az eltűnt ember korábbi címét: Malakoff, Chatillon utca. Az árulásoknak ez a halmaza nagy felháboro­dást keltett. Cuchet-né szó nélkül tűrte, hogy sógora közönséges kalandornak nevezze vőlegé­nyét, és bármennyire is szerette még, belenyu­godott a szakításba, ami különben Landru diszkrét eltűnése miatt amúgy is tény és való­ság volt. Mégiv elhatározta, hogy elmegy Malakoffba, hátha az igazság mégsem olyan fekete, amilyen- , nek látszik. De személyes vizsgálódása során sem tudott meg olyasmit, amit enyhítő körülmény­nek tekinthetett volna. Megtudta, hogy Raymond Diard igazi neve csakugyan Landru, nős ember, négy gyermek apja, mindennek tetejébe pedig körözött szélhámos. (Folytatjuk) #44444444440; * t í ít»44l 444444444444444444444444444444444444444 »44444444444444444444444444444

Next

/
Thumbnails
Contents