Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-23 / 272. szám
BÁN OSZKÁR ,— Käthe Kollwitz: A takácsok felkelése, 1899. A Kulturális Kapcsolatok Intézetében rendezett kiállításról. A művészetek örök témája: az ember A budai Vármúzeumban kezdtük a vitát barátommal. Nem folytatnám itt, ha nem tudnám, hogy barátom véleménye nem egyedi, mostatá- ban elég gyakran találkozunk vele máshol, más alkalmakkal is, — Nem szeretem az effajta kiállításokat mondta a barátom. — A régmúlt művészete nem érdekel, nincs közöm hozzá. Előtte való nap láttuk Per- neczky Géza pop-art kiállítását, aznap készültünk megnézni Vasarely műveit. — A mai ember gondolkodásmódjának, a technikai fejlettségnek inkább megfelelnek ezek — vélte barátom. Sokáig tűnődtem ezen. A technika csakugyan óriásit lépett előre, e* vitathatatlan. A művészetnek követnie kell, egyes témákban megelőznie. De szabad-e a művészetnek is elgépiesednie? ügy vélem, ez lehet a kritérium a ma művészetét illetően, ahol el kellene válnia, hogy a kiállított tárgy még művészi alkotás-e, vagy inkább termékjellegű. Az iparművészetet és a képző- művészetet manapság egyre inkább egy kalap alá vesszük. A határok összemosódása az iparművészet felé billenti a képzőművészetet. A kritikák sem mindig tesznek különbséget a kettő között. így aztán a két fogalom egyet jelent. Az embert féltem. Sok bába, sokféle irányzat elvész. . .A szép mindig hasznos, ha kép, ha költemény” — mondja a költő. Ebből érezzük azt is, hogy más a haszna egy szemet gyönyörködtető alkotásnak, s más a bennünk érzelmeket, — akár szélsőségeseket is kiváltó — szoboré, vagy kér pé. Márpedig érzelmeket, indulatot, örömöt csak olyan műalkotás vált ki, melynek köze van az emberhez. Amíg az iparművészet díszítő jellegű, addig a képzőművészetnek nemcsak a ..szem hasznát” kell keresnie. Visszatérve Vasarelyhez: egyedi művész, megismételhetetlen. A baj az, hogy mégis megpróbálják ezt. Műveik azonban inkább utánérzések. Ahogy egyik festő ismerősöm mondta: adatok betáplálásával gép is el tudná készíteni „alkotásaikat”, tehát az ilyen hatás alatt álló festő funkciója átalakul: tervező lesz, mérnök. S így munkája véleményem szerint közelebb áll az iparművészethez. Tévedés ne essék: nem a modern látásmódú alkotókkal van bajom. A modernkedők- kel. Nem az intellektuális művészettel, csak az azt mímelővei. A dekadensséget modern csomagolásba bújtatókkal. Irodalmi példával: Sagan modern formában, nagy írói bravúrral megírt művei nem mások, mint könnyfakasztó múlt század eleji históriák. A forma modernsége még nem biztosíték arra, hogy a tartalom is j?oó ai« ' „Az embernél nincs semmi csodálatosabb” — halljuk gyakran az idézetet irodalmi színpadi előadásokon, rádióban. Az ember örök téma marad az alkotók számára minden korban, minden társadalomban. Legyen az alkotó akár festő, szobrász, vagy író. Aki erről megfeledkezik, az nem lélegzik együtt korával, művészete egyoldalú lesz. Absztrahációjá- ban sem szabad eljutnia odáig, hogy műve egyedül saját maga számára legyen csak érthető. Erre egy nagysikerű sorozat, a Tv Galériájának egyik adása figyelmeztetett. A művész a reális ábrázolásmódtól jutott egy olyan absztrakcióig, melyet rajta kívül csak a bólogató sznobok véltek (utólag!) felfedezni. „Az embert ábrázolni korunkban nem feladat” — ez volt barátom véleményének summája. Véleményem szerint ez így áll: az emberábrázolás korunkban nemcsak feladat, de fokozott felelősséget kíván. A mai ember más, mint eddig bármelyik században volt: ez törvényszerű. Ennek megfelelően kell ábrázolni. Ez is törvényszerű. A hangsúly a „kell” szón van. Nem kis feladat az bizonyos, eddig keveseknek sikerült még igazán. Bálint György Derkovits halálára írt cikkében, nálam pontosabban így határozta meg a nagy feladatot: Nagy tömegei csak akkor lesznek ismét a pikturának, ha megint valami nagy emberi eszme hordozója lesz. A festészetnek, a fény, árnyék és a perspektíva problémáinak kutatása és megoldása után most fel kell fe- dzenie és ki kell fejeznie mindennek értelmét és célját, az embert”. Eljött a kor, melyben újra nagy emberi eszme hordozója lehet minden művészet. LESKO LÁSZLÓ Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÁRDOS! NÉMETH JÁNOS: Gyermekkori táj A mákfejek, mint csengettyűk kezemre tapadva sírtak, ágy vittek, úgy vezettek egy idő előtti tájba. Eszméletem még gyenge volt. de színében, de hangjában, mint lepke a gut óban kitörni készült a világba. Ö, szép remegés, reggel, életem ébredő hajnala, > tájak, titkok csodál. Tmom remegések, hol vagytok? Lehunyom szemem, keresve nézek a darazsak világába, buta kapufák zárnak el s zúgnak az évek zavaros vizei. Ha megfoghatnám egy pillanatra, mint áramütés érne, az idő előtti világ megvilágítaná életem. Múzsa segíts, kis méhecskék, mákok csörgői a kertben, ne hagyjatok magamra a sötétség viperái előtt. Honvágy — dalban Tersánszky Józsi Jenőnek Ahogy az árnyak nőnek... nőnek, édes emlékek kergetőznek a Kapos partról, szülőházról, pipacsos rétről, zöld határról. A gémes kút még áll a sarkon s vizet merít a szomszédasszony. Szép tulipán és jácint kelnek kövér földjében kis kerteknek, kék ég nevet a szőlőhegyre, a kis falura, jó népekre. A dombon áll a templom s tornya fölmutat a csillagokra. Lélekharang... a púpos dékán gyóntatni megy a pappal némán. A tűzhelyen vacsora fortyog, a nagyapán a széken hortyog, két kis öcsém kenyeret majszol, Irén húgom babákat rajzol. Itt-ott bujkálnak csókos párok, én meg mezítláb karikázok. A vágóhídon Spitzer bácsi marhaKat vág és lánya Klári pajkos fiúkkal játszi kedvben halat fog a vérfestett vízben. Estére fordul... árnyak nyúlnak.. I emlékfoszlányok hullnak... hullnak.^! Csak két pajtásom maradt itten, v Laci, Tóni, de ó nagy Isten a többi mind meghalt, elpusztult, sírban fekszik vagy kínnal elhullt, porladnak jeltelen sfrokban vagy ciszéledtek bánatukban, A hármas hegytetőn egy nyárfa didereg, búsul egymagába — ?r If és sírva néz a bűvös tájra. Bán Oszkár Tolna megyében született, jelenleg az Egyesült Államokban él s az ottani magyar Írod alom egyik jelentse képviselője. ÉRSEKÜJVÁRY LAJOS: Perint parton fűzek alatt visz utam magányos estén, a fa-hídon meg-megállok, mintha a halakat lesném, mit is néznék rajtuk, még ha látnám is, hogy merre úsznak, olyan sötét az életem, mint ez a mai borús nap... Valahol a hangod hallom a csendben, mely messze szálló, s úgy Ütöm fel fejemet, mint kürt-szóra a jó huszárló. Szép magyar nyeW Sssedi sátorfáját Ezt a kifejezést nyelvtörténészeink a régi kereskedőéletből származtatják: vásárbontáskor az árus fölszedte sátorfáját, kocsira rakta és továbbment. Valószínű azonban, hogy a szólásmód régibb keletű, még a nomádéletből ered. mert jelentésének lényege kezdettől fogva mindmáig azonos: mindenestül és végleg továbbállní. Ebben megegyezik a hasonló értelmű és szintén nomád eredetű német szólással: „Weggehen mit Kind und Kegel”: elmenni gyermekestül, cöve- kestül. Ezért kapott idővel gúnyos mellékízt: elhordja magát, eltakarodik: „El-, felszedte sátorfáját” (Baráti Szabó Dávid: Magyarság Virági, 1803.); „Szedi, öszveszedi a’ Sátorfát” (Kassai József: Származtató s gyökerésző magyat—diák szókönyv, 1833—34.). Más árnyalatú gúnyos jelentése: félelmében, ijedtében elinal: „Ugyan el hordta a’ sátor fát: felénk” (Dugonics András: Példabeszédek és jeles mondások, 1820.), Végül nyers parancsolást is kifejez: hordd el magad, takarodj, kotródj: „Hordd el a’ Sátorfát: a page” (ugyancsak Kassainál). — Érdekes, hogy a német szólam is gúnyt kifejező jelentésváltozáson ment át: fiástul, lányostul, vagy: fiástul, fattyástul, azaz mindenestül. Régi eredetűek lehetnék e szép, képes kifejezéseink is! felkerekedik, kereket old. Az elsőt nem kell magyarázni: szekérre ül és tovahajt — valószínűleg az egész nép, mert ma is csoportra, társaságra szók* tűk mondani, hogy felkerekedik, egyes emberre nem. — Á „kereket old” jelentése: megugrik, megiramodik. elinal, el- iszkol; a szekerezés szókincséből van véve: a lejtő tetején fékezés céljából megkötik öi kereket, alján kioldják a láncot, s a kocsi ekkor hirtelen megindul. megugrik, nekilendül, eliramodik, mint a megijedt vagy menekülő ember.’ „Oldozza a’ kereket: félénk” (Dugonics A.: PéldabeszédekX VÁRKONYI NÁNDOR j •i
