Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
Támogatás, vagy agyoiisegítés? Vezetőség-újjáválasztó taggyűlésre invitált meg egyik vállalatunk KISZ-szervezete. Mint mindig, ha tehetem, most is örömmel tettem eleget a meghívásnak, mert érdekel, hogyan dolgozik ma az ifjúsági szervezet, milyen eredményeket értek el a fiatalok, milyen gondok foglalkoztatják őket. Különbusz vitte a fiatalokat a vállalat üdülőjébe, ahol már várta őket a szépen berendezett társalgó, az udvaron pedig halászléfőzéshez készülődött az „előőrs”. Sok szépet tudtam meg a beszámolóból és a hozzászólásokból. Derekas munkát végzett a KISZ-szervezet és mindenekelőtt a vezetőség az elmúlt két esztendőben, nincs miért szégyenkezniük. A vállalat — a pártszervezettel, a KISZ-szel és a szakszervezettel együtt — intézkedési tervet készített az 1016 967-es az ifjúság körében végzendő munkáról szóló kormányhatározat végrehajtására és ennek megfelelően folyt a mozgalmi munka. Példásan szervezték meg a szakmai és politikai oktatást, a vállalat minden segítséget megadott a fiataloknak. Tehetségüknek, rátermettségüknek, szorgalmuknak megfelelően érvényesülhetnek a vállalatnál a fiatalok, a vállalat vezetősége merészen lépteti elő a fiatal szakembereket. (Egy fiatal mérnök ült mellettem, megtudtam tőle, hogy pár éves a diplomája, de már csoportvezető. Egyik kollégája, akivel együtt végzett, fővárosi vállalatnál helyezkedett el és ma ezerhatszáz forint fizetésért dolgozik, nem kap önálló feladatokét, képtelen kibontakoztatni képességeit.) „A fizikai munkát és irodai szellemi munkát végző fiatalok mind a munkában, mind a szórakozásban jól együtt tudnak működni. Ezt elősegíti a vállalat és az ifjúsági szervezet által szervezett rendezvényeken, utazásoknál biztosított összetétel, melyben egyaránt képviselve vannak mind a fizikai munkát végző fiatalok, mind az irodai, szellemi munkát végző dolgozók” (Idézet a beszámolóból). Százezer forintokra tehető a vállalat fiataljai által végzett társadalmi munka értéke. Részt vettek az üdülő építésében, berendezésében is, ebben a teremben, ahol a gyűlés folyik, szinte mindenütt megtalálható a fiatalok „kezenyo- ma”. És amikor jutalmazni kell nem szűkmarkú a vállalat, éppen a napokban jött meg egy fiatalokból álló csoport külföldi kirándulásról. Vállalati, szakszervezeti forrásból fedezték a költségeket. Élenjárnak a fiatalok a termelési mozgalmakban. Évek óta „bérelt helyük” van a „Szakma kiváló tanulója” verseny első helyezettjei között, évente húsz-harminc- vállalati fiatal kapja meg a „Szakma ifjú mestere” címet, a „Ki minek a mestere” versenyben a megye három legjobb ifjú kőművese vállalati dolgozó lett (köztük az első éppen a KISZ-titkár, aki a taggyűlés beszámolóját tartottá és akit újjá is választottak). . - - . rt .. Talán elég is ennyi a szépből és a jóból, amiért megvallom őszintén, kicsit irigylem a mai fiatalokat. A taggyűlésen eszembe jutottak a negyvenötös idők. Amikor egy elhagyott és üres lakás két szobájában gyűltünk össze esténként, beszélgettünk, álmodoztunk, politizáltunk. Lajcsit, a lakatosinast a mestere tiltotta a MADISZ-tól, mégis eljött, Jóskának az iskolában nem nézték jó szemmel, hogy hozzánk jár. Erzsit a szülei nem akarták elengedni. Első társadalmi munkánk az volt, hogy délutánonként kivonultunk a Duna-korzóra. május elsejéig betemetni a háborús lövészárkokat, kulturális tevékenységünk pedig az, hogy — ugyancsak május elsejére — megtanultuk az Internacionálét. Üdülés? Külföldi út? Szakmai vetélkedő? — Kinek is jutott volna eszébe? Igen. Ma mások a körülmények és ezért talán nem is illik irigykedni. De én egy kicsit sajnáltam is őket. Mert mi akkor, ha összejöttünk akár minden különösebb program nélkül, akár taggyűlésre, éjszakába nyúlóan vitatkoztunk. Ezek a fiatalok pedig ezen a taggyűlésen, ahol két év munkájának számvetése volt napirenden, egyszerűen nem jutottak szóhoz, A két és fél órás taggyűlésen mindössze öt percet tett ki két KISZ-tag felszólalása. A többi időt az elnökségben ülő vezetők beszélték végig. A titkár beszámolója után azonnal szót kért és kapott a párttitkár. Utána az SZB-titkár következett, majd a „hallgatóságból” egy lány tett néhány okos javaslatot a munka további javítására és az egyik fiatal technikus indítványozta, hogy az eddiginél jobban kellene segíteni nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebb dolgozóknak is a szakmai továbbképzését. Ezután az igazgató következett. Az igazgató közel félórás hozzászólása után már senkinek sem volt kedve jelentkezni, hiszen csalhatatlan jelekből lehetett következtetni arra, hogy- kint elgyújtották a tüzet a bográcsok alatt a halászlét „megvárakoztatni” pedig nem lehet. ? 1 '' ; • ' Nem volt üres szócséplés, amit a vezetők, mondtak. És bizonyára jószándék vezette őket, mint ahogy tetteikben is kifejezésre jut az ifjúság segítése. A szándék és következmény azonban nincs mindig szinkronban, most kicsit visz- szájára fordult a jószándék. Gondolom, lett volna mondanivalójuk a fiataloknak'az elmúlt két évről, talán egy-két bíráló megjegyzés is elhangzott volna. Dehát ildomos-e bírálni akkor, amikor a mozgalmi és gazdasági vezetők már jó előre „leteszik a garast”, ahelyett, hogy várnának a tagság véleményére és utána kapcsolódnának be a vitába? JANTNER JÁNOS L'ldugott. félreeső mellékutca, sze- rény falusi házikó. Könyök utcának nevezik Simontornyának *zt a hegyoldal felé törő s egyáltalában vem a legújabb építésű részét. Az új utcák a falu másik részén találhatók. Itt minden a régi időket sugallja. Beck János bácsi önmaga is egy kis darabka a falu sajátos történetéből. Majd négy évtizedet dolgozott a bőrgyárban, most nyugdíjas. A munkást, a munkásosztályt a nagyvároshoz kapcsolva képzeli el az ember, ám volt és van egy olyan rétege is ennek az osztálynak, amely faluban, közvetlenül paraszti környezetben élt s él, sőt, a földmunkához is éppúgy ért. mint a gyáron belülihez. Ehhez a réteghez tartozott Beck János. Most öreg korában sem a szabványos munkásnyugdíjas. Kertészkedik háza körül. Közben persze érzi a bőrgyár minden leheletét. hallja hangját, hiszen a földrajzi közelség egyébként sem engedi feledni ezt a lüktető technikai monstrumot. Minden gyári szusszanás a fiatal évek munkás, küzdelmes éveire emlékeztet. A régi időket sugallja a nádas-zsuppos ház szúette gerendája, s a környék törökkori mondája. E szerint errefelé futottak a törökök, amikor Buda-vár felszabadítása után fokozatosan az ország más részeit is megtisztították a töröktől És a régi időket idézi az is, amit az idős bőrgyári nyugdijás fia, Beck Zoltán mesélt: — Véres harc folyt ezen a részen negyvennégy késő őszén. Napokon keresztül ágyúzás, puskaropogás, sebesült- hörgés ... Mi meg néha azt sem tudtuk, hogy még a német megszállók uralják-e a Könyök utcát, vagy már a szovjetek. A német nagy erővel védekezett Simon- tornyánál, meg tőlünk északra, északnyugatra. Többször visszanyomták a szovjet erőket, de végül végleg eltűnt e vidékről a német ármádia. * A Tiszántúlon, Békés megyében kötet jelent meg A mi időnk címmel. Már a borítólap tudtul adja, hogy ez a békéscsabai írók antológiája. Tíz fiatal író mutatkozik be e kötetben műveivel. A névsorban első Beck Zoltán művét a következő szöveggel vezeti be a szerkesztő: „1934-ben született Simontor- nyán. Községéből és Gyönkről. ahol a gimnáziumot végezte, sok élményt hozott magával. A szegedi egyetemi évek után az orosházi Táncsics gimnázium tanára volt hat évig. A tanítás mellett a néprajz volt rogy szerelme. 1963-ban a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusa lett. Napi munkája mellett néha a Múzsa is megkörnyékezi, és — vallomása szerint — ilyenkor Írni kell. A miniatűr műfajokat kedveli, de szeretne bizonyos megnyugvások után eljutni majd az epiku- sabb fokra.” A mi időnk Simontornyáról nézve Beck Zoltán elbeszélésének a címe: „Kétségek közt”. Ez is a régmúlt eseményeket idézi. Annak a bizonyos negyedszázaddal ezelőtti ősznek a simon- tornyai hangulatát örökítette meg benne. önmagát, családját, szomszédait, ismerőseit, rokonait, Simontornya akkor kishitű embersokaságát. Az elbeszélés fényesen berendezett, modern városi lakásban készült. Beck tanár úr orosházi szolgálati lakásában. Valami különös érzés lett úrrá a tanár úron, A pompás kényelem közepette képzeletben elkalandozott a Tolna megyei falucska zeg-zugos utcájába, észrevétlenül bekopogtatott a szülői ház parányi ablakocskáján: — Megjöttem, édesanyám, itt vagyok, édesapám. És úgy érezte, hogy most írni kell... Jrt. „A szőlőhegy máskor ilyentájt csupa vidám gondtalanság. Most azonban ráncos, gondterhelt még annak a néhány embernek a homloka is, aki kisétál a pincéhez... Mint távoli mennydörgés, hetek óta hallatszik az ágyúzás, egyre közelebbről. Mondják, hogy a Dunánál vannak már a harcok. Az pedig nincs több ide negyven-ötven kilométernél. Lehet, hogy csak napok kérdése, és ideér a front. Attól pedig mindenki fél. Mindenki menekül. Menekülne. Mert a szekérsorok nem haladnak. Olyan nagy a zsúfoltság, hogy az amúgy is nagy bajban sokszor még össze is verekednek a túlfeszített idegzetű emberek. Vig Jánosék készülődnek. Ahogyan másoktól tanulták, az elmenekülés előtt eldugják, elássák azt a holmit, amit nem vihetnek magukkal. Amint mindent elintéztek, még egyszer körülsétálták a szőlőt. Minden vágótól, minden sortól, minden gyümölcsfától külön elbúcsúztak. Hiszep minden szálvessző, minden egyes faág jó ismerős volt. Jó barát, segítőtárs az életben ... A gazda, Víg János nem zárig be a présház ajtaját, mint természetes lett volna. Nehogy feltörjék. Azzal is csak több gond lenne, ha majd visszajönnek. Mert úgy készülnek el, hogy vissza akarnak jönni... összepakolnak, de útra kelni már nincs lelkierejük. Maradnák. Idézzük ismét az elbeszélés egyes részleteit: A németek... a hidat aláaknázták, minden pillanatban a levegőbe repülhet. A község népe nyüzsög. Mindenki batyuval a hátán jön-megy. Ideges, fáradt öreg és fiatal. Mindenki fél. Az oroszokról csak rosszat hallották. A pince ablaka megvilágosodott, vibráló fény szűrődött be a'földön alvókra." Először Víg János nézett föl. Ahogy kitekintett, a falu felől hatalmas tüzet látott. Halitan felkeltette feleségét, sógorát és kiment a pince elé. — A gyár — mondták egyszerre visszafojtott kiáltással. A gyár égett. A kivonuló németek gyújtották föl. — Gyere oltani! — mondta Víg, de azonnal rájött maga is. hogy amúgy is hiába lenne. Miközben elkeseredett arcvonásain végigszaladtak kicsorduló könnyei, arról kezdett gondolkozni, hogy most mi lesz a családdal. Meri a gyár jelentette a megélhetést. Ha szűkösen is, abból a keresetből tartotta el a családját. De nemcsak 6, a falu legtöbb embere így volt. És most tehetetlenségre kárhoztatva nézi a pusztulást. Pedig a gyárra ezután is szükség lenne.. . Gondolatait és az éjszaka csendjét iszonyatos dörrenés zavarta meg. Az égő gyár fényénél látni lehetett, hogyan emelkedik a magasba a híd, hogy aztán kettészakadva a folyóba zuhanjon. Német katonák jelennek meg a félénk emberekkel zsúfolt pincében. Az egyikről azonban kiderült hogy csak a ruhája német — egyébként szovjet partizán, hírszerző. Nemsokára tolmácsa is akad a simontomyaiak közt, s a bizalmatlanság légkörét fokozatosan felváltja a remény. Egy új élet reménye. Az új életből aztán az akkor még gyermeknyi gyermek Beck Zoltánnak is bőven jutott. BŐD A FERENC Jubileumi műszakok |7gy hónappal ezelőtt tet■^lék közzé a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa felhívását, amely hazánk fel- szabadulása huszonötödik évfordulójának méltó megünneplésére hívja fel az egész magyar népet. „A nemzet minden igaz fia vállaljon többet, és dolgozzék odaadással, teljes erejével feladataink megvalósításáért. Mindenhol, ahol lehetséges, szervezzenek munkaversenyt, tegyenek felajánlást az ünnep tiszteletére. ’ A felhívás nyomán szerte az országban, gyárakban termelőszövetkezetekben, intézményekben megkezdődött a jubileumi munkaverseny, amelyek célja az önzetlen többet- adás a hazának és az egész nép javára. Ez azonban nemcsak a hónapokat felölelő jubileumi munkaversenyekben juthat és jut kifejezésre. Szinte naponta kapunk hírt arról, hogy ez a város vagy az a község hogyan készül felsza- badu’ásánalc méltó megünneplésére. Nemcsak látványos rendezvényekkel, hanem elsősorban több és jobb munkával. E cél érdekében egyre több üzemben, termelőszövetkezetben rendeznek jubileumi műszakot az illető város vagy község felszabadu'ásának hetében. Munkacsapatok, bri gádok vagy egész üzemrészek vállalják, hogy egy héten vagy akár csali néhány napon át többet adjanak, többet végezzenek a szokásosnál Tátszólag nem világren■“^gető dolog, ha egy termelőszövetkezet munkacsapata vagy gyári brigád egy napig, háromig vagy éppet hatig többet vállal magára a megszokottnál. A termelőszövetkezet, a gyár ezeknek a néhány napig tartó feszítettebb munkavégzéseknek az eredményeképpen csak szerény mértékben jut előbbre, de sok kicsi sokra megy. együttesen az ország már nagyon sokat gyarapodhat a n£p- pok többletmunkájából is. Az összeredmény milliókkal vagy tán még milliárdokkal is mérhető. Ugyanakkor a jubileumi műszakok megrendezése jó alkalmat biztosíthat arra is, hogy felszabaduljanak a mélyben rejlő alkotó energiák; hogy aktivizálódjanak a gyárak, termelőszövetkezetek, intézmények dolgozói, a városok és falvak lakói. Egy meghatározott munka idő előtti elvégzése a gyárban vagy egy utca kicsinosítása, egy járda soron kívüli megépítése a faluban, éppúgy beleillik a jubileumi műszak fogalmába, mint például egy termelőszövetkezetben az őszi munkák a határidőnél korábbi szakszerű elvégzése. \T itathatatlan tény — aki T járja a városokat és falvakat, tudja— hogy ezeknek a napoknak és heteknek az egyik legfőbb beszédtémáját mindenütt a huszonöt esztendővel ezelőtti események alkotják Spontánul idézik az emberek azoknak a mozgalmas napoknak az emlékeit: hol, mikor, mi történt. És ezekből az emlékidéző beszélgetésekből az is kitűnik, mekkorát változott a világ az eltelt negyedszázad alatt. Azoknak az embereknek a munkája változtatta meg, akik ma is készek többet tenni mindannyiunk még szebb és gazdagabb holnapjáért. P- Pv „
