Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

3^\ Dombóvárról Kisvejkére „OTT JOBB VOLT” Kardos Erzsébet, az általá­nos iskola tantestületének leg­régebbi tagja: — Én már meglehetősen régóta tanítok Kisvejkén. Több mint egy évtizede ke­rültem ide. Egyébként dom­bóvári vagyok, egyelőre itt te­lepedtem meg. Hogy meddig leszek itt, természetesen nem tudhatom. Mindenesetre jól érzem magam ebben a kör­nyezetben: ha az ember dol­gozni akar, akkor egy kis fa­luban is dolgozhat. Sőt, ott ta­lán még több feladat hárul egy nevelőre, mint fejlettebb he­lyen. Tantestületünk mosta­nában elég nagy változáson ment át: elhelyezték innen Farkas Jánosékat, akik tulaj­donképpen megteremtői vol­tak Kisvejkén a kulturális életnek, s a tantestületet is úgy irányították, hogy mind­nyájan bekapcsolódtunk a fa­lu közéletébe. Mindenki saj­nálja őket. Már Hőgyészen vannak, de például a ter­melőszövetkezet társas kirán­dulását még Farkas János szervzete meg és vezette: Jä­ger Jakabék is elköltöztek. Ezt az örökmozgó kollégán­kat Paksra helyezték. — A gyermekek értelmi fejlődésén nem érződik feltűnően, hogy ilyen el­zárt, eldugott helyen -lak­nak? Ugyanis a környe­zet hatása nagyon jelen­tős.« — Kisvejke csak látszatra eldugott A gyermekek is so­kat utaznak. A legtöbb nyári programban kollektív iskolai kirándulás is szerepel, ezen­kívül sokan utaznak egyénileg is. A vakáció után nem :egy gyermekünk számolhat be ár-' ról, hogy külföldön járt Az, hogy elutaznak Bonyhádra, Szekszárdrá, Takaros kis ház. Vaskerí­tés, ízléses vakolat rende­zett udvar. Minden a gondos gazdára vall. Az^ember nem is hinné, hogy ez a szemre tet­szetős hajlék mennyi belső konfliktust takar. Az első, ami meglep, az a gazdai, tulajdo­nosi állapot. öreg néni gereblyézi a vén diófáról lehullott, elszáradt le­velet. — Ne csúfoskodjon ez sem a ház körül. Ilyenkor ősszel mindig hullik, az ember nem győz takarítani. — Ki a ház gazdája? — Hát... Én, meg a lányom. Férfi nincs a házban. Én is özvegy vagyok már, meg a lányom is. A rend, gondozottság után az ember feltétlenül arra gondolt volna, hogy férfi is lakik a házban. — Mióta nincs férfi? — Amióta mi benne la­kunk, most már -20 éve el­múlt nem is volt. Még ott­hon meghalt az én férjem is, a lányomé is. — Otthon? Hát nem kis­ve jkeiek? — Nem. Úgy települtünk ide a Felvidékről. Az ember biztosra venné, hogy e telepes család, noha nem eredeti otthona e ház, nagyon megszerette azt Ám most jön a következő meg­lepetés. Az öreg néni — Mé­zes Józsefné — azt mondja: — Ott azért jobb volt Tet­szik tudni, 3 mi honunkban már- néríjigen tú8 megszokni az ember az új helyen. Nyolc­vanhárom éves vagyok. Majd­, nem a legöregebb 3 faluban. Amikor'ide jötteni, ' már ak­kor is öreg voltam. Főként a lábaim nem tudták megszokni ezt a vidéket Itt mindenütt hegy, meg hegy, s ahonnan jöttünk, teljesei} sík vidék volt Legalábbis* é <mi falunk hatá­ra. Nem szokott ineg az őj he­lyen, nerr> 1 is fog ’;sosem meg­szokni; de ' azért minden jel szerint' az >új ’otthonának ét —‘Alápya? — Már ő is . nyugdíjas. Kap- sa öregségit, meg a ház­A lányig» most éppen kirándulni van. A szövetke­zetből országjárásra vittek egy csomó embert, velük ment ő is. Most valahol Pesten 'lehet­nek. — Unokák vannak-e? — Hogyne. Meg dédunokák is. A lányomnak négy lánya volt, amikor idejöttünk. Férfi nélkül neveltük őket. Most persze már mind férjnél van. Csakhát az a nagy bánatunk, hogy egyik sem maradt ve­lünk. Ki erre, ki arra vető­dött el a házasság után. Nem mondom, hazajönnek, meg­látogatnak bennünket, de az­tán mennek vissza. Pedig, de jó lett volna, ha valamelyik úgy megy férjhez, hogy a fér­jével együtt ideköltözik. Kisvejke a Nagy dolgoknak kell ab­hoz történni, hogy egy eldu­gott kis falucskára országo­san is felfigyeljenek, számon tartsák, sőt, a nevét megörö­kítsék egy olyan gyűjtésben, kötetben, amely nagy embe­rekkel, személyiségekkel tör­tént komikus eseteket mutat- . ja be. Amit egy nemzet anekdotakincsének tartanak, az egyben tükörképe az illető nemzet sokszínű életének. Bé­kés István, az egyik legsok­oldalúbb magyar író hosszú évek fáradságos munkájával vaskos kötetbe gyűjtötte ősz- sze legújabb és legértékesebb anekdotáinkat. A gyűjte­ményt a Gondolat Kiadó kö­zel 600 oldalon, díszes .kötet­ben jelentette meg Legújabb magyar anekdotakincs cin»- meL Amivel Kisvejke eljutott e kötetig, s a sok szelektálás után is kellő fajsúlyúnak ta­láltatott, nagyon is dicsére­tére válik e kis falucskának, bár eddig erről a kisvejkeiek 'nem is tudtak. Az újságíró informálta őket. Idézzük először az anekdo­tát Békés István kötetének Theszpisz kordája című feje­zetéből: „Van persze a közvetlen hatásnak simább megnyilvá­Festőnek, természetkedvelőnek való kör­nyezet. A völgységi dombok pompás lát­ványt nyújtanak. Erdők, fás ligetek, szántó­földek. Minden lépésnél változik a kép, a hajlatok, kacskaringós utak, fás részek gon­doskodnak arról, hogy egyhangúságnak nyoma se legyen. Itt, a dombok közt húzódik nagy szerényen Kisvejke. Csak akkor veszi észre m ember, amikor már elérte a szélső házat. A fényképésznek meglehetősen sokat kell gyalogolni, hogy olyan magaslati pontot ta­láljon, ahonnan legalább a falu fele lencse­végre kapható. E falun is keresztültekereg a Konyhádról Lengyel, Dombóvár felé vezető kövesút, amit persze nem a mai forgalomra .építettek, ezért meg is emlegeti a gépkocsi- vezető Kisvejkét. ha mondjuk a falu vasút­állomásának számító Kürtiről egyszer elmegy Kisvejkére. Kis falu—korszerű művelődési ház magyar anekdotakincsben nulása te. Különösen, ha a darab témája mai, és áttétel nélkül kapcsolódik a nézők életéhez. A hatvanas években a Dé­ryné Színház nagy sikerrel játszotta Örsi Ferenc Kilóg a lóláb című tsz-komédiáját özvegy Kocsisné, a fifikus, erélyes, a szövetkezetét ke­ményen összefogó elnöknő fi­guráját Szántó Margit alakí­totta. A publikum mindenütt élénken tárgyalta a színpadi eseményeket, osztoztak, vitá­ba szálltak a megelevenített színpadi személyekkel — a Kilóg a lóláb elnöknőjét még zárszámadásra is meghívták — a színész és szerep között néha szinte elmosódott a ha­tár. A színházszerető Tolna me­gyei Kisvejke községben elő­adás után felkereste Szántó MaTgitot a helybéli tsz. ja- vakorabéü, jól megtermett elnöke: — Hej, elvtársnő — pö­döri n tett egyet a bajszán — ha mi összetennénk; amink van... Szántó Margit kicsit meg­rettent. — Ha ml összetennénk a magunkét — enyhítette sza­vát az elnök — az én szak­tudásomat, tapasztalatomat, a maga csavaros eszét, azt a rámenős természetet, hát olyan tsz-t csinálnák, hogy párját ritkítaná az ország­ban!” j Az előzményekhez tartó-: zik, hogy Kisvejke szövetke­zeti és színházkedvelő köz­ség. Az előbbit a gazdasági, az utóbbit pedig a kultúr- szomj eredményezte. Nem sok eldugott kis község forrt ennyire össze a színházi élet­tel, mint Kisvejke. Itt mindig telt ház, lelkes publikum várta az együtteseket, pedig a telt házhoz az kellett, hogy szinte minden családból ott legyen 1—2 személy. Farkas János és felesége, % lelkes, fáradságot nem kímé­lő pedagógus házaspár meg­kedveltette a faluval a szín­házat Természetesen nem hangosbemondóval.. . Nem restelltek személyesen végig­járni a falut, bekopogtattak a paraszcsalád okhoz, mesél­tek: a darabról, hogy meg­értsék — és megszeressék, Végül elérték, hogy ebben a parányi községben nagyobb a falvakat járó színházak, együttesek keletje, mint né­melyik több ezer lakost szám­láló községben. Közben persze a szövetke­zet te sokat fejlődött. „Amióta megalakultak a tanácsok* A tanácselnöki székben idóses férfi ül; Seres Dezső. Amióta Kisvejkére járok, mindig őt láttam e székben, de még sosem kérdeztem meg tőle, hogy mióta te vau t poszton?. Most pótoltam e mulasztást. — Mióta? Amióta megalakultak a tanácsok. Az első vá­lasztásnál bekerültem, s azóta egyfolytában én vagyok 9 tanácselnök Kisvejkén. Most, hogy egyesültünk Mucsfával és Závoddál, az egyesített tanácsnak is én lettem az elnöke. Pár év múlva már időszerű lesz a nyugdíj. — Mondjon valamit e csaknem két évtizedes tanácséi« nökségröl... — Gyorsan elmentek az évek, pedig de sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Mint elnöknek, talán mondanom sem kell, hagy akkor volt a legnehezebb a helyzetem, amikor még főként a begyűjtéssel kellett foglalkoznunk. Az azért je­lentett nehézséget, mert népszerűtlen feladat volt. Mivel kis község voltunk és vagyunk, rendkívül nagy feladatot jelen­tett sokszor a néhány méternyi járda megépítése is. De azt már szívesebben csináltuk. Művelődési házat is építettünk pedig akkor mindenki azt hitte, hogy nem bírjuk. — Mi az oka annak, hogy Kisvejkén viszonylag sok idős embert, s kevesebb fiatalt lehet látni? — Öregszik a falunk. Ez a folyamat már régebb óta tart, A fiatalok közül alig marad vagy jön vissza tanulás után néhány. Pedi& a megélhetési viszonyok nem a legrosszabbak. A közlekedésünk is jó. Annyi busz megy keresztül naponta a falun, hogy léénye-kedve szerint válogathat mindenki. Sőt, a kulturális életünk sem éppen elmaradott. Még a városlakó ember sem jár annyit színházba, mint a kisvejkei. A fiatal­ság mégsem marad meg. — Mennyi a falu összlakossága? — ötszázötven. Az előző népszámláláson még hatszázon felül voltunk. BODA FERENC Foto: Tóth Ivón

Next

/
Thumbnails
Contents