Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-23 / 272. szám
Thiery Árpád: Expresszlevél Ambrus a késő órákig töprengett, hogy mit Írjon az életrajzába. Amikor a hideg szobában leült az asztalhoz, és a tollat megkocogtatta a tintásüvegben, azt gondolta eltökélten; Egy ilyen jó állás elnyeréséhez feltétlenül jókat kell írni magáról. Ee még egy óra múltán is csak a tollat forgatta az ujjai között, egyre bizonytalanabbul, mert a legfontosabb mondat, az első nem jutott eszébe. Csak tudnám, hogy mi az, ami kedvező színben tüntet fel, és mégsem hat dicsekvésnek, töprengett Ambrus. Például azt is beírhatnám, hogy nem vagyok szenvedélyek rabja, de ezzel nem kezdhetem. A télen is megfogadtam, hogy egy álló hónapig egyetlen korty szeszt nem Iszom. Be is tartottam, csakhogy akkor az igazság azt kívánja . tőlem hogy azt is elmondjam: ha rámjön valami, mert ez megszokott történni velem, akkor képes vagyok három napig egyfolytában inni, és huszonnégy óra alatt elszívok száz cigarettát is. Ráadásul nem is azért, mert nem tartom sokra az életem, hanem azért, mert vannak idők, amikor nem tudok ellent állni, és ilyenkor alig különbözhetek a megvetésre méltó emberektől. Ennek a kettősségnek pedig az a magyarázata, hogy egyszerre vagyok hajlamos a jóra és a rosszra, ami nem vall rokonszenves egyéniségre, mert hiszen sokszor a véletlen játékaitól függően adott perc* ben lehetek ez is, meg az is... Úgy feküdt le, hogy egy sort sem írt az életrajzból. Majd reggel mindent bepótolok, ígérte magának, és ezzel az elhatározással aludt el. Reggel fél hatkor csörgött az óra. Ambrus nem borotválkozott. nem mosakodott, nem gyújtott be, télikábátját a hátára terítette, és az asztalhoz ült. Lehunyt szemmel kereste a megfelelő szavakat, majd lendületesen, mintha megértette volna a dolgok nyitját, leírt egy mondatot; Önök nem gondolhatnak olyant, amit én nem tudnék végrehajtani... Ambrus örült a határozott mondatoknak, aztán egyre ellenszenvesebbnek tűnt, végül is áthúzta. Bekapcsolta a rádiót, amely a napi időjárás-jelentést ismertette: mínusz egy és plusz öt fok között. Egy kis bölcsességet kellene beleírni az életrajzomba, hogy jó indulatot ébresszek magam iránt, gondolta. Azt is beleírhatnám, hogy nem szeretem az érzelmes dolgokat, az érzel meeke- dés az anyáknak, meg a kamaszlányoknak való. Kihúzta az asztalfiókot, rövid keresés után a lomok között megtalálta a kék színű noteszét, ebbe szokta beleírni, ami napközben eszébe jutott. lapozgatott benne, majd visszadobta a fiókba: Nem, ezek semmiképpen nem jók, a szamárságokat rossz néven vennék tőlem, és azt mondanák rám, hogy nagyképű vagyok. Ekkor csöngetett a postás. Expresszlevelet hozott. „Anyádat kórházba vitték. Ha tudsz, gyere haza. K. Sanyi." t Ambrus azt gondolta: istenem, az anyám! Mindig úgy éreztem, hogy nem szeretem eléggé... Szeretett volna valamit inni. A szekrényben talált az üveg alján egy kis vodkát, aztán körülményesen begyújtott, de kevés volt a fa, és feladta, hogy melegben^ írja meg az életrajzot. Végül Is előkereste a rezsót, és teafőzéshez készülődött. Az is valami, morogta. Teafőzés közben állandóan az anyjára gondolt, nem össze-vissza, hanem egyetlen napra, amikor bevonult katonának. Egy nagy üzem u dvarára gyű j tötték őket. Meleg volt, egész Idő alatt tűzött a nap. Az udvar egyik farkából a másikba vezényelték őket. és órák teltek el, mire biztossá lett, hogy kit irányítottak a páncélosokhoz, és kit a tuzérekhéz. A salakos portól már délben retkes volt a zokni alatt a lábul? Ambrus anyja a rácsozott vaskerítésbe kapaszkodva figyelte az eseményeket. Látszott rajta, hogy eey-egy hangosabb ordításra összerezzent, és szomorú tekintetével azonnal Ambrust kereste, majd amikor Ambrusokat különböző alakzatokba kezdték sorakoztatni: kaputól kapuig röpködött, Valósággal, mint egy fehér szárnyú madár, s egész nap étien-szom jan csak arra a per ■- re várt, amikor majd Ambru- sékat kivezetik az udvarról, elindulnak az állomáson várakozó vonathoz, és akkor lesz egy pillanat, amikor megfoghatja a fia kezét. A többiek vigyorogva kérdezgették tőle, hogy ki az a lelkes öregasz- szony a kerítésnél... Árnyékos szögletet keresett az udvaron. Meglehet itt fulladni a hőségtől, panaszkodott a hadnagynak, s lopva az anyjára pillantott. Megértette a legfontosabbat, ami egyben a legfájdalmasabb is volt: Ambrus, lelke mélyén most nagyon közel érezte magához anyját, a ragaszkodó kis ősz madarat, ahogy ide-oda száll- dosott, hogy minél többet láthasson távolodó fiából. Rettenetes dolog ez... A rádió hireket közölt. Az AP jelenti Washingtonból: az amerikai anyák ezrei elárasztják az elnököt olyan levelekkel, amelyekben felszólítják, hogy karácsonyra Valósítsa meg a békét Vietnamban. .. Ambrus felfigyelt, a fejében átsuhant egy megviselt, kemény arc, de ez csak egy pillanatig tartott Az ’arcon rajta volt az egész háború. Az expresszi eveire pillantott még egyszei' elolvasta: „Anyádat kórházba vitték. Ha tudsz, gyere haza. K. Sanyi." Érdekes, hogy éppen ő írt, gondolja Ambrus. Legalább nyolc éve nem látták egymást. Alig fűz hozzá valami, és éppen ő írt, gondolta Ambrus. Volt a folyó déli szakaszán egy kis öböl, azt együtt fedeztük föl. Egyszer ránk sötétedett a folyón, s félelmünkben cérnahangánkon elkezdtünk énekelni. Ez minden, meg egyszer egy rozoga csónakkal átkeltünk a folyón, ő megszólalt a víz közepén: Milyen mély ez itt, én pedig azt mondtam: ez a világ egyetlen folyója, amelyiknek nincs feneke. A rádió azt mondta: az AP jelenti Washingtonból... Ambrus a rádióra nézett, az arca kiismerhetetlen volt: ezt mintha bemondták volria már az előbb, tűnődött Karácsonyra valósítsa meg a békét Vietnamban. .. Ambrus összegyűrte a papírt, amire az életrajzát akarta megfogalmazni. Azt hiszik, morogta magában, hogy ünnepnapon gyötrelmesebb a halál, mint máskor. Az amerikai anyák fáradhatatlanul teleröpködik a világot gondolta szomorúan, a ferdeszemű anyák pedik lekuporodnak a bambuszfedezékek mélyére. Szegény anyák, elég nekik, ha a fák és a,vizek sűrűjéből előbukkan egy hízásra hajlamos ember, s meghajolva azt mondja: Karácsony van, és mi garantáljuk, hogy mostantól negyvennyolc órán át nem gyilkoljuk le az önök kedves fiait, de negyvennyolc óra elmúltával sajnos semmit sem garantálhatunk, ezt meg kell érteniök... Ambrus becsomagolt a táskájába, nem írt egy sort sem. Majd, ha visszajövök, ha még szabad lesz ez a jó állás, megírom az életrajzomat. Megkönnyebbült, hogy halasztást adott önmagának s ez aZ elhatározás megnyugtatta, ösz- szeszámolta a pénzét, vasúti költségre elég volt, többre nem. Az ajtóból még visszapillantott: az eXDresszlevél ott feküdt az asztalon, Felsértve s gyűrötten, mint egy madár, amelyik renülés közben mély sebet kapott. S2IRMAY ENDRE: Kezdjük elölről A gödröket össze' feltölti a víz,.; szélhord ta falevelekkel, fénylő bogártetemekkel, korhadt fűvel, törött ággal, költözőmadár kiáltással, kaviccsal, homokkal, szeméttel, elnémult gyermeknevetéssel — mintha a sodrás medret keresne, hogy az öröm is megférjen benne. A gödröket télen befújja a hő..; jéggé dermed minden horpadás, elnémul minden riadt horkanás, megcsontosodnak a vonalak, ködbe bújó síkra váltanak, mozdulatlan a lázadó szándék, kristálytükör — csak a fényre vár még ■— síknak tudjuk, mégis félünk tőle, hogy újra csak gödör lesz belőle, ősszel vagy télen — a gödörnek mindegy.;; foglalatot ad emlékeinknek, megtöltjük, ha úgy hozza kedvűnk, hogy beletúrva majd gyöngyöt leljünk, vagy elegyengetjük kínnal, hévvel, életet Vívó küszködéssel, s mire úgy látszik kész a munka, kezdjük elölről; — talán csak a szél volt mely egy életen át kacajainkkal telehordta. 968. december Egy Öreg székely halálára Hozzátartozóid sóhajára gondolok, mély, nehéz lélegzetükre. Halálod 6k érzik legfájdalmasabban, szikkadt, öreg tested hiánya, utolsó ős-szavad súlya őket sújtja, úgy, mint senki mást. Tudom, a családra testálódott szokásjog szerint nem tűrnéd a „Te” megszólítást, de hát nem is mint tisztes nagyapát, s dolgos hétköznapok fáradhatatlan munkását szólítalak így, de sugárzó tiszta emberséged hatalmaz fel e bensőséges hangra. Emlékezem szemeidre, melyekben a bölcs kiegyensúlyozott derű egyszerűségét véltem meglátni. Emlékezem néped, fajtád pátriárka tisztességét sugalló ősz hajadra, s egyre satnyuló, ismeretlen kórral csatázó törődött alakodra, mely napról napra, tévedhetetlen Pythiaként tárta eléd jövödet. Emlékezem még ... Igen, s memóriám híján mindig segít a fiókomban gondosan őrzött szalag, hangod megörökitője. Zengő, tónus nélküli baritonod, tele kémény férfilírával. „... fényes napom, Világíts rám sugarason” énekelted, s dalodban négyezer év hite. élniakarása, de himni- kus büszkesége is benne élt. Esedeztél az éltető Nap-mánőért, miként tették ezt ős-elődeid, s Egyiptom ragyogó egének fürkészőt — a papok. Reszkető kezű táltosok vére inkam&ló- dott beléd, s Sarastro hatalmas lelke. Jelenség voltál, o kis bűnökkel terhelt lótifüti emberiség történelemcsiszolta ékköve. Egyike a rohamosan fogyó harmadik emberöltőt megérőknek. Ki tudja, hányszor kellett elölről kezdened mindent? Ami a legbecsesebb volt. azt is! az életed. Tán még emlékszel, milyen volt a napfény gyermekkorod földjén, a zárt kis falu csöndjében egyetlen érzékelhető földöntúli erő. Életed hordozója. Azé az életé, amely húsba-lélekbe vágó sebet kapott Dél-Tifólban, azé, melynek értelmét a Siguranta zaklatásai számodra idegen okok miatt kétségessé tették. Ősrégi újhazád háborús zajai, a menekülés, a szörnyű kilátástalanság, újabb és újabb véglegesnek Szánt ideiglenes otthonaid vajon nem apasztották-e ezt az erőt? Apró emberi mocskok vajon nem morzsolták-e szét feszülő tartásod? Nem, mert tartalékaid kimeríthetetlenek voltak. S volt erőd — immár állandó — otthont építeni, és a romlatlan évezredekben gyökerező életed modern, a jövő hitével induló társadalomhoz hajlítani. Tűrhetetlenül, energikusan, lelkiismerettel és tisztességgel. Mondd, hogy tudtad megőrizni önmagad a Világrengető percekben, s a keserű napok, hónapok, gyötrő, szennyet őrlő idején? Vagy csak annyit mondj: érdemes volt? Szépséges Nap-himnuszOdra gondolok, amint koporsóba zárt ősz fejed és elgyötört tested után ballagok. Talán életed Jitka ez, a dallam, amit nem énekeltél, de mindannyiszor fenséggel celebráltál. Erőd a természetből táplálkozó. alkotó életerő. Kimeríthetetlen, megroppanthatatlan, úgy, mint na~ pcd. mely szédítő magasságokban, kristályosán és bemocs- kolhatatlanul létezik; erőt, életet, győzelmet sugároz. Akár csak te, három emberöltőn keresztül. CSUPOR TIBOR (íme a dal. melyet Gáspár Gergely bácsi énekelt magnetofonra, 1967 őszén.) Napom, napom, fényes napom Világíts rám sugarason, Süss még egyszer világoson Ne csak mindig homályoson.
