Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-23 / 272. szám
Reform és munkaverseny Társadalmi igények és iskolapolitikánk Audio-yizuálís oktatást, de milyen áron? A SOK KÉRDÉSBŐL, mely vitára vár, én az oktató-nevelő munka oly sokat emlegetett, de oly kevéssé meg nem értett gondjához, az audio-vizuális szemléltetés Tolna megyei helyzetének elemzéséhez kívánnék, nemcsak a vita kedvéért, hozzászólni. Ott kezdeném, hogy az audio-vizuális szemléltetés ősrégi dolog a pedagógiában, csupán a lehetőségei, módszerei változtak, fejlődtek az idők során, mivelhogy ez is, mint megannyi más módszer, függvénye az embei} társadalom fejlettségi szintjének. Az én jó, első tanítóm, Nádudvary Jenő, számomra 30—35 év távolságából is felejthetetlen hűséggel tudta megeleveníteni Petőfit magnetofon, film és televízió nélkül, csupán a saját szavának lélekben gyökerező erejével. Később a gimnáziumban Körtvélyessy Laci bácsi természetrajzi sétái a vizuális szemléltetés ragyogó példái voltak a vásárhelyi népkertben és a Hódtói csatorna partján. A pedagógia azonban, mint említettem, függvénye az időnek. Az egyre gyorsuló tempóban fejlődő világ sok-sok újonnan feltárt ismeretével, törvényszerűségével rengeteg új információ, ismeret megta- níttatását követeli tőlünk. A követelmény mellé azonban sietve adja az eszközöket is, amelyekkel intenzívebbé, illetve egyáltalán intenzívvé lehet tenni az ismeretszerzés folyamatát. S itt a lényeg, a ma audiovizuális szemléltetése az intenzív ismeretszerzést szolgálja egyfelől, másfelől az intenzív emberformálást. Mert szeretném hangsúlyozni, hogy az audio-vizualitás nemcsak oktatási probléma, nagy szerepe van az emberformálásban, az emberi lélek harmonikus gazdagságának a kibontakoztatásában is. Az audio-vizuális eszközök segítségével a tanulókat percek alatt vihetem el Csajkovszkij varázslatos birodalmába, könnyedén és hitelesen idézek fel jellemformáló jellemeket, eseményeket. Mindent segítségül hívhatok nagy emberformáló munkámhoz; a zene szépségeit, a színek, a vonalak erejét, tájakat, szobrokat, épületeket, zengő szót, csengő dalokat, áradó érzéseket, mely alól nem vonhatja ki magát a legmakacsabb lelkületű tanuló sem. MIBŐL FAKAD az intenzitás? A két élmény — a látás és hallás élményének összekapcsolódásából. Az intenzitás azonban fakad az eszközök gépi jellegéből is. A gép lélektanilag kedvezőbb helyzetben van, mint az oktató ember, a tanívány figyelmét erőteljesebben köti le. Fokozza az intenzitást a gép precizitást és tudatosságot követelő természete is. Minden gépet programozni kell, a gép nem tűri az esetlegességet, az ad hoc, az improvizáló jelleget. A gép rákényszeríti gazdáját az oktatási folyamatok összefüggéseinek mélyebb kutatására, megértésére, vagy legalábbis elemi tervezésére. No, de nem is az audio-vizualitás lényegének a boncolgatásába akarok belebonyolódni, csupán annyit akartam elmondani elöljáróban, amivel alátámaszthatom a később el- mondandóim egy részét. Még annyit előre szeretnék bocsaj- tani, hogy engem az audio-vizualitás elsősorban a nyelvoktatás tekintetében foglalkoztat. A vitaindító cikk felveti a nyelvoktatás kérdését is. A feltett kérdésre, tudniillik, hogy nálunk folyó nyelvoktatás alkalmas-e arra, hogy megtanítson idegen nyelveket a gyerekekkel, csak úgy válaszolhatunk igennel, ha az audio-vizualitást a nyelvoktatásban magától értetődővé tesszük. Mert nem az. Sokan vitatják kényelemszeretetből, vagy a technikai eszközöktől való idegenkedésükben, mások, mert nem ismerik a lényegét, s ismét mások azért, mert nagyon jól ismerik lehetőségeinket. Ez utóbbiaknak kell igazat hagynunk Tolna megyében is. Lehet-e intenzívebbé tenni a nyelvoktatást egy-két hol jól, hol rossz magnetofonnal, amelyet izzadva cipel osztályról osztályra a nyelvtanár csatlakozót, asztalt keresve. Lebet-e egy, a tanáriban lezajlott közelharc után az erősebb jogán megszerzett lemezjátszóval fokozni az intenzitást? Nyilván nem! A mi iskoláink nagyon rosszul vannak ellátva technikai eszközökkel. Átlagosan egy-egy nyelvtanár Tolna megyében minden 15-ik óráján használhatna magnetofont. De nem használ. Minek? Érdemes? Nem tartja annak. Semmi olyan gazdátlan és elhanyagolt nincs az iskolai eszközök közül, mint a magnetofon. Mostoha gyerek is a nyelvtanítás. Nálunk is, mint általában szerte az ország jelentős részében, a szemlélettel is hiba van. Értetlenül nézünk azokra, akik a nyelvtanításnak ugyanannyi figyelmet kérnek, mint a fizika, vagy kémia tanításának. Előadót, szertárt, eszközöket. Horribile dictu — kabinetet! Ilyen tárgyi feltételek nélkül eredményes, a tanulói többséget nézve eredményes nyelvoktatás nem lesz, csak belefásult tanárok, s rettenetesen unatkozó gyerekek. MIT KELL TEHÄT TENNI? Sürgős szemléletváltozásra van szükség, s gondolom, hogy e szemléletváltozás (amely nem csak lent, de középen és fent is végbemegy) megteremti a pénzügyi alapokat is. Nyelvi előadótermeket kell középiskoláinkban kialakítani, hozzá- csatlakozó szertárakkal. Kell a szertár, hogy legyen az alkotó, kísérletező munka elvégzésére alkalmas helye is a tanárnak. Társalgókban nem lehet dolgozni. Kell a nyelvi előadóterem is a meglévő eszközök koncentrálása és védelme érdekében is. Ha a tanuló megy a géphez és nem a gépet cipelik egy kajánul jóindulatú osztály után, akkor a tanár máris időt, fáradságot takarított meg, s a gép sincs kitéve annyi veszélynek. A nyelvi előadóterem alkalmas ezenkívül a megfelelő légkör, hangulat megteremtésére. A teremben elhelyezett képek a Sipított nyelv kultúráján ' 'nkörét, népének szellem** :k a nyelvi órákra. A szertár alkalmas a tanári öntevékeny gyűjtőmunka kibontakoztatására, a szakirodalom, lemezek, tanszalagok, szemléltető képek, ábrák gyűjtésére. Otthont adhat a nyelvvel kapcsolatos szakkörnek, szellemi kisugárzó erővé válhat az iskolában. Ez azonban olyan tanári egyéniséget követel, aki azonosítani tudja magát a tanított nyelvet megtestesítő kultúrával, aki nem elsősorban nyelvet akar tanítani, hanem kultúrát, műveltséget akar adni. A nyelv forma, amely tartalma nélkül homokra épített vár. Itt is van szemléletbeli változásra szükség. Az orosz nyelvet nem lehet Csajkovszkij, Rjepin, Puskin, Sosztako- vics, Eizenstein nélkül megtanítani. Nyelvi terem kell elsősorban és nem fülhallgatós laboratórium. A reális út ez. Egyébként csak üres szócsép- lés az audio-vizualitásról beszélni. Van az országban körülbelül 50 nyelvi laboratórium felső-, közép- és alsófokú oktatási intézményeinkben ösz- szesen. Szép szám, de nem vigasztaló. Ki kell munkálni az átlagiskolák számára a járható utat. Ez a nyelvi terem, amely szerencsés csillagzat feljötte után még mindig továbbfejleszthető fülhallgatós laboratóriummá. Mi kell az eredményes munkához? Több magnetofon, (2—3 tanulócsoportonként legalább egy) eev lemezjátszó, egy diavetítő, megfelelő távirányítós és programozó tanár sok-sok magnószalaggal. A fülhallgatós rendszer drága, középiskolás korú gyermekeknek a délelőtti tanítás során nem eléggé hasznos, nem fokozza az intenzitást. A paksi gimnáziumban létrehozott nyelvi termünk mutatja a mi véleményünk szerint járható utat. Részletekbe itt se akarok bocsájt- kozni, bár szívesen tenném ezt érdeklődők előtt. Láttam szép laboratóriumokat egy-két magnetofonnal, távvezérlés nélküli vetítőgéppel dolgozni, ahol az audio-vizualitás szinkronját általában nem tudják megteremteni. Én úgy érzem, hogy ez egy kicsit önmagáért való dolog. Legyen elég gép, ahol azonban ezek a gépek tökéletesen alá vannak rendelve a tanító tanár oktatási, nevelési céljainak. A gép nem elválaszt a tanulótól, hanem megbízható segítség egy olyan munkában, amelynek ő a legfontosabb mozgató ereje. A TECHNIKAI ESZKÖZÖK technikai műveltséget köve- telhek. Nyilvánvalóak a tanító értelmiségünk egy részének a hiányosságai e tekintetben. Ennek azonban anyagi háttere is van. Ma egy átlag pedagógus, sőt, kutató, alkotó pedagógus még kevésbé van olyan helyzetben, hogy például saját magnetofonnal is rendelkezhetne. S mi lenne, ha nyelvi termeket hoznánk létre elegendő felszereléssel? Megoldana ez minden gondot? Tegyük fel, hogy a nyelvtanáraink többsébe kedvvel, felelősséggel dolgozna bennük. Van azonban a technikai és személyi feltételeken túl még egy fontos feltétel, a megfelelő audio-vizuális központok kialakítása. Ilyenre megyénként (pl. Tolnában) egyre mindenképpen szükség lenne. A módszertani, elméleti felkészülést országos kiadványaink esetleg többé- kevésbé lehetővé teszik, ezentúl azonban a kész programok közrebocsájtása nélkül, programozott szalagok nélkül az iskoláink átlaga nem tud dolgozni. Az audio-vizuális oktatás csak akkor intenzív, ha amögött tényleg tervezett, színvonalas munka áll. Egy óra anyaga közepes körülmények között, a jelenleg beszerezhető alap hang- és képanyagot figyelembe véve is annak tízszeresét követeli. Ezt az óriási munkát pedig nem várhatjuk el tanárainktól, különösen, ha az anyagi ösztönzést teljesen kifelejtjük a vitából is. Van-e példa arra, hogy egy tápár, miután ösz- szeállított egy például 10 órás tematikus egységet, magnószalagra programozta azt. ezért anyagi és erkölcsi elismerést kapott volna? Holott, ha például egy nem oktatási intézménynek állít össze hasonló jellegű programot, például műsort, akkor azért legalább néhány százast kap. Intenzív oktatásnál egy tanévben hány ilyen szalag készül el! Ezért kellene egy nyelvi stúdió, amely központja, gyűjtője és terjesztője a programozott anyagoknak, hogy ne kelljen mindent mindenkinek magának csinálnia, ha pedig jót hozott létre, akkor közkincs is legyen az. Kellene ilyen nyelvi stúdió? Van már ilyen Tolna megyében is. csak éppen pusztán lelkesedésből. ügyszeretetből és időnként bizony saját zsebből éldegélő, egyáltalán nem ..hivatalos”, nem „bevett” intézmény. Megálljt kell parancsolnom toliamnak, a gondok és ötletek kifogyhatatlanul torlódnak, s érzem, az se lenne elég, ha papír lenne, ahol a le nem írtak is napvilágot látnának. Én úgy gondolom, hogy az audio-vizualitás nem az álmok világa. Meg lehet valósítani mindenütt azt, amit a paksi nyelvi teremben megvalósítottunk technikailag. Szellemi erőfeszítéseink pedig könnyen válhatnak közkinccsé. A mi akaratunk megvan hozzá. ANYAGIAK NÉLKÜL nem megy, de halogatni sem lehet tovább az audio-vizuális oktatás megszervezését. A technikai csodatrükkök helyett egyszerű, nem drága, könnyen és kevés hibaszázalékkal kezelhető berendezések kellenek. Az audio-vizualitás kell. kell akkor is, ha a fizikai dolgozók gyermekeinek a megsegítésére gondolunk. Intenzív módszerekkel, audio-vizuális eszközökkel, mindent nyújthatunk nekik is, amelyéktől egyébként el vannak zárva; kultúrát, kultúrára éoített szilárd nyelvtudást, s mindennek konglomerátumaként alkotni, dolgozni, szellemi munkára képes és azt akaró emberi jel- lömet formálhatunk mindenkiben. VA.INÄI JÄNOS tanár, Paks elenleg két munkaversenv folyik párhuzamosan. Az egyiket a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére szervezték, s 19€9. végéig tart. A másik, a kibontakozóban lévő máris szabadságunk 25. esztendejének, 1970- nek jobb megalapozására hivatott. E kettős verseny-célkitűzés is jelzi, hogy a dolgozók tömeg- mozgalma tartós folyamat és nem buzdít hajrára, rohammunkára. Mindinkább hullámzástól mentes kollektív magatartássá válik. Az új mechanizmus viszonyai közepette sem a vállalatok, sem a versenymozgalom konkrét feladatait nem szabják meg központilag. A dolgozók vállalásai szorosan kapcsolódnak a vállalat által kidolgozott tervekhez. S mivel a szuverén tervek eleve számba vették a belső tartalékokat, a verseny lehetőségeit is, így a vállalások általában nem a terven felüli, hanem az ezen belüli feladatok elvégzésére szorítkoznak. Olyan feladatok elvégzésére, amelyek a vállalat piaci helyzetét, a munka hatékonyságát leginkább kedvezően befolyásolják, s alakulásukra a dolgozók közvetlenül hatást gyakorolhatnak. Ezek a versenyfeladatok nemcsak vállalatonként, hanem azon belül, munkahelyenként Is változhatnak. Ami konkrétan a jubileumi fel- szabadulási verseny céljait illeti, annak homlokterében népgazdaságunk nemzetközi piacképességének fokozása, a lakosság életszínvonalának emelése áll. Ezúttal nem csupán áttételesen, mint végső cél, hanem közvetlenül is. Mert kívánatos, hogy a reform harmadik, a harmadik ötéves terv utolsó, s a szabadságnak 25. esztendejében a lakosság széles rétegei közvetlenül anyagi helyzetükön érzékeljék: országunkban a terv, az új mechanizmus, a verseny és minden őérettük van. A vállalatok öntevékenysége, a dolgozók kezdeményezése akár közvetve az eredményesebb világpiaci szereplésünk révén, akár közvetlenül, hozzájárulhat a belkereskedelem jobb áruellátásához, a választék, a szolgáltatások körének bővítéséhez, a minőség javulásához. Mindez egyben a szállító, a szolgáltató vállalat jó hírnevét, piaci helyzetét is javítja és hozzájárul a nyereség, a részesedési alap, a helyi munka- és életkörülmények javításához. A hatékony, a népgazdaságba? ** hasznos munka a legtöbb esetben a vállalati nyereségben is tükröződik. Ezért sem lehet érdektelen a versenyzők számára az exportkötclezettségek teljesítése, a munkatermelékenység emelése, a takarékos készlet- és anyaggazdálkodás. A kollektívák tehát a jobb munkával közvetlenül is megalapozzák saját életszínvonalukat, hiszen a személyi jövedelmek növelésének, a vállalat gyorsabb fejlődésének a nagyobb nyereség az alapja. A vállalati nyereség azonban nem növekedhet érdemtelenül a fogyasztók, a vevők rovására, például ellentétei nélküli áremeléssel. Ez ellen a dolgozók, mint vásárlók joggal tiltakozhatnak, bár mint termelők átmenetileg esetleg haszonélvezői, az áremeléseknek. A verseny, a feladatok tudatos vállalása jó alkalmat kínál a társadalmi, a gazdasági Összefüggések, a személyes, a vállalati s a népgazdasági érdekek közötti kapcsolat, a reformelvek megismerésére. E felismerést segíti, ha a vállalat vezetői a dolgozók széles rétegei számára közérthető nyelvezetre fordítják, cselekvésre késztető jelszavakra bontják a vállalatra 'háruló feladatokat. Ha a verseny legjobbjai nem csupán erkölcsi, hanem kellő anyagi elismerésben is részesülnek. (Jó formája ennek például az úgynevezett részjegyes rendszer, amelyben előre meghatározott pénzösszeg felvételére jogosító utalványokat adnak a legjobbaknak az év végi nyereségrészesedés terhére). A felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyben máris több említésre méltó kezdeményezés született. Most, hogy a helyi öntevékenységnek közvetlenül az érintett kollektívák és azok legjobbjai látják hasznát, s a nagyobb vállalati önállósággal lebontották az ésszerű munka útját álló korlátokat, nyílik igazán alkalom a szocialista munkaversenyre, a tömeges kezdeményezésre. Persze ez a lehetőség csak ott és akkor válik valósággá, ahol és amikor helyileg megteremtik a folyamatos, zavartalan munka szervezeti, technikai és személyi feltételeit, így a felszabadulási versenyben mindenekelőtt a vállalatok, a gyárak, az üzemek vezetői vizsgáznak, bizonyítva, hogy feísza- öadulásumc után 25 esztendővel a munka ésszerű, emberhez, tulajdonoshoz méltó, a magunk örü- Imére és hasznára végezhetjük. Kovács József
