Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
Molnár Géza : Harcosok és hóhérok Komplex műtrágyagyár épül Peremartonban A Peremartoni Ipari Robbanóanyag Gyárban korszerű műtrágyagyár épül. Az új üzem nitrogén, foszfor és kálium hatóanyagokat tartalmazó, úgynevezett vegyes hatóanyagú műtrágyát gyárt, ami biztosítja a termőföldben a kívánt arányú tápanyagelosztást. A 260 milliós költséggel épülő komplex műtrágyagyárat angol és magyar gépekkel szerelik fel. és 1970. végére már a próbaüzemet is megkezdik. Az új gyár évente 250 ezer tonna „hármas hatóanyagú” műtrágyát szállít majd a mezőgazdaságnak. Képünkön: Szerelik a száz méter hosszú gyártócsarnok acélszerkezetét (MTI foto — Kovács Sándor felvétele) Bűzös csatorna lesz a Keleti-tenger? A négy margitvárosi ifjúmunkás együtt vágott neki az útnak. Felázott szántóföldeken láboltak át, lehúzódtak aDu- napartra, az utakat, házakat nagy ívben kikerülték, nehogy valaki meglássa őket rabruhájukban. A víz mellett a nedves hideg a csontjaikba hatolt. — Havazni fog — mondta Hámos — kegyetlenül viszket a lábbujjaim helye. — Hol hagytad őket? — kérdezte Kertész Sanyó. — A Gyűjtőben amputálták a bal lábamról. Elfagytak. — A cellában? — Naná, Szibériában. — Piszok hideg lehetett ott. Egy darabig csöndben gyalogoltak. — A gyilkosságnak sok módja van — mondta később Hámos. — Tudsz gyalogolni? — kérdezte Nagy Jocó részvéttel. — Egészen jól megy. De figyeljétek meg, hogy havazni fog. Éles szél vágott rájuk. Pintér Imi megállt. — Nem bírom ezt a tempót. — Muszáj menni, mert idefagyunk. Tüdőgyulladás lesz, ha nem mozgunk. Alig hogy elindultak, Nagy Jocó torpant meg: — Gyerekek, baj van. Mi most a Duna innenső felén vagyunk. Hogy megyünk át? Hát persze, mindnyájan tudták, hogy a szerelvény átjött velük az összekötő vasúti hídon, s hogy Kelenföld a budai oldalon van. Csak éppen ez valahogy kimaradt, a visszajutás. — Megyünk, míg valami csónakot nem találunk — határozta el Hámos. — No itt aztán kutyagolhatsz. Még ha a Rómain lennénk... De erre nincs csónakház — Jocó maga körül forgott, táncolt, csapkodta az oldalát, karjait, hogy fölmelegedjen. Jó darabot mentek, me- resztgették a szemüket, végül egy elhagyott halászkunyhó mellett ráakadtak egy felfordított ladikra. Oda volt fagyva a földhöz. Keservesen körülkaparták, vágták a jeget, míg megmozdíthatták, aztán rátették a vízre. Olyan gyorsan merült alá, hogy bele se tudtak szállni. Ott álltak a parton mind a négyen, s elkeseredve bámulták az irdatlan nagy folyót. A fagyos szél végigsuhintott rajtuk, finom darát, nedves hószemcséket sodort magával. — Nahát, hogy ez így kiszúrjon velünk! — Átússzuk. — Az aztán tiszta tüdő- gyulladás. — Nem is tudok úszni. — Majd átviszünk. — Mint a kutya a szafalá- dét, mi? A víz fölé tartva. — Ne hülyéskedjetek már, nem úgy megy az. — Induljunk, valami majd eszünkbe jut. Gyalogoltak tovább. — Idefigyeljetek. Az összekötőn kell visszamennünk. Az vasúti híd, azon nem járnak. — De őrzik. Hídőrség van rajta. — Leütjük az őrt. — Én füttyentek egyet, odanéz, te meg behúzol neki. — Mint a jó cowboyíilme- ken. — Éppen úgy. — Csakhogy a másik oldalon is őrség van. Már messziről hegyezik a fülüket, amint trappolunk át a talpfákon. Csudára fognak nekünk örülni. — Ennél én jobbat mondok. Visszamegyünk vonattal. A híd előtt mindig lassít a szerelvény. Az idő kezükre játszott. Mire elérték Lágymányost, nagy, függönyöző pelyhekben szakadt a havas eső. Fölmásztak a töltésre, a híd előtt, a kanyarban lefeküdtek a földre. Hosszú füttyel, zakatolva vonat közeledett. — Ha személy, el kell engedni — mondta Hámos. — Mit mondasz? — Nagy Jocó kiabált, a mozdony csillogása, a sínek zengése az agyát verte. — Csak teherrel mehetünk! Add tovább! A mozdony csikorogva fékezett, lassan, lépésben átgördült fölöttük, a forró gőzt az arcukba nyomta. A fűtő épp szenet dobott a tűzre, vörös fény lobogott a magasban úszó füstfellegeken, a sűrű hóesésen. Személykocsi következett, német katonadal szüremlett belőle, aztán tehervagonok hosszú sora. Ágyuk, terepjárók, majd oldal nélküli üres platós-kocsik. A mozdony már a hídra kanyarodott. Mintha összebeszéltek volna az utolsó vagonra egyenként felugráltak, s nyomban hasra vágták magukat, beletapadtak a latyakos, nedves deszkákba. Lassan úsztak el mellettük a vastraverzek, az őrséget nem is látták, talán a cudar idő elől behúzódtak bódéikba. A másik oldalon, amint a szerelvény gyorsítani kezdett, sietve legömbörögtek a töltésen. — Én itt lakom, mindjárt a Határúinál. Egy macskaugrás. — mondta lent Pintér. Hangja kiöblösödött, madarat lehetett volna vele fogatni, hogy megmenekült a Dunától. (Mindenesetre elhatározta, hogy a legközelebbi nyáron megtanul úszni.) — Egy macskaugrás — ismételte Kertész Sanyó. — Alig három kilométer. — Kézenállva is lesétálom — bizonygatta Pintér. Éjfélre értek be Margitvárosba. Az öreg Pintérnek volt még egy üveg rumja, amit nehezebb napokra tartogatott, ezt most előhalászta a spejzból. Pintér néni szalonnát sütött, teát forralt a kályhánál szá- ritkozó fiuknak. — Csak ezt a szörnyű gúnyát ne látnám rajtatok — sopánkodott. — Hogy nem vett meg benneteket az Isten hidege, szegény fiacskáim... Imi odafordult az apjához: — Idefigyeljen, faterkám! Amint mi az ágyban leszünk, maga egytől-egyig összeszedi a rongyainkat és ebben a finom, gyenge hóesésben jó mélyre elássa őket. Nem állok jót, hogy nincs bennük tetü — mondta még buzdításul. Másnap délután,' kipihenve, erőre kapva, a futballpálya mögött a kis trafiknál várta Hámos a kapcsolatát. Ideges volt, találkozókon mindig izgul az ember, kivel kötik ösz- sze, mivel bízzák meg, s elkerülhetetlen, hogy árulásra ne gondoljon — még nem felejtette el, hogy hozta ki Ga- bács a DEF embereit a találkozóra. (Folytatjuk.) A Keleti-tenger lassanként bűzös kloa kává változik: a legmélyebb pontján, Svédország déli része és Gotland sziget között, ahol 459 méter mély, alig van már oxigén, a kénhidrogén kipusztít minden életet. Nemrég szovjet óceánográ- fusok már megállapították, hogy ez a térség egy „halott tengeri sivatag". A svéd kormány, amely mindenkor hajlandó volt erélyes intézkedéseket hozni a természetvédelem érdekében, most még egyszer átvizsgáltatja a kutatók adatait, hogy aztán a legerőteljesebben cselekedjék. A Keleti-tenger valaha fjord volt, a könnyebb fajsúlyú édesvíz Dánia partjai mentén ömlik az Északi-tengerbe, ugyanitt áramlik be a nehezebb sós víz az Északi-tengerről. 'mm TTTTTTmnmTTnmTmmmTmmmTTTTm’» ► I» ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ? t ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► l ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► *• LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 13. Valamennyi nő abban a hitben élt, hogy hamarosan felesége lesz Laindnmak, aki Diard, Cue hét, Frémyet, Guillet. Berzieux ég Petit néven szerepelt foglalkozására nézve pedig postatisztviselőnek, mérnöknek, konzulnak, vagy gyárosnak mondotta magát. A nők közül többen azt mondták hozzátartozóiknak vagy ismerőseiknek, hogy egy ideig vőlegényük falusi házában fognak lakni, az esküvő után pedig férjükkel Dél-Franciaországba, vagy külföldre utaznak. Csaknem mindannyian eltitkolták annak a községnek a nevét, ahol jövendőbelijükkel egy darabig együtt fognak lakni, s rendre mind ősz- szevesztek ismerőseikkel és családtagjaikkal. De azért Párizsból való elutazásuk alkalmával mindannyian kijelentették, hogy még visszajönnek, meglátogatják ismerőseiket, vagy legalábbis megírják, hogyan érzik magukat az új környezetben. Az eltűnt asszonyok közül egyik sem határozott véglegesen. Egyesek kifejezték azt a szándékukat, hogy megtartják bútorukat, mások kivették ugyan értékpapírjaikat a bankból, ahol letétben voltak, de mégis megtartották a bankban folyószámlájukat. Végül némelyek még takarékbetétjüket sem vették magukhoz. így tehát lehetetlen volt a „menyasszonyok” cselekedeteiben olyan mozzanatot találni, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy nagyobb útra készülődtek. Pedig ez a külföldi utazás — a véletlen csodálatos összejátszása folytán — majdnem mindig közvetlenül követte azt a dátumot, amikor Párizsból Vernouillet-be, vagy Gambais-ba utaztak, s nincs semmi adat. hogy ezekről a helyekről valaha is visszatértek, vagy máshova távoztak volna. Miután az első kérdést tisztáztam, igyekeztem kideríteni, vajon volt-e Landru-nek valami elfogadható, komoly oka a Gambais-i villa kibére- lésére. Megállapítottam, hoav Landru három év alatt mindössze 105 napot töltött Gambais-ban. Ebből nyilvánvaló volt, hogy a villa nem szolgált számára állandó lakóhelyül. Ezt a megállapítást a későbbi vizsgálat csak megerősítette. Landru 1915. március 26-ától egészen letartóztatásáig Párizsban lakott különböző helyeken, különböző néven. De e nevek között nem szerepelt sem a Couchet, sem a Dupont név, amelyeket Landru a Vemouillet-i, illetve a Gambais-i villa kibérelésekor használt. Nagy érdeklődéssel folytattam nyomozásomat Landru költözködései körül. Megállapítottam, hogy Heonné eltűnése idején a Vallier utca 57. 6Zám alatt lakott Frémyet néven, de közvetlenül az asszony eltűnése után lakást változtatott és 1916 januárjában a Chateandun utca 22. alá költözött Innen 1917. január 1-én távozott, három nappal Collombné eltűnése után. Ekkor Guillet néven a Mau beuge utca 32. alatt rendezkedett be, onnan 1917. április 15-én költözött el, rögtön Babelay kisasszony eltűnése után. Ezután a Boulevard Ney 113. szám alatt találtam meg a nyomát, ahol Frémyet néven együtt lakott Buis- sonnéval. Buissormé 1917. szeptember 1-én tűnt el és egy hónappal később Landru újra költözködött. Tehát nem volt elhamarkodott következtetés, hogy valamennyi költözködésének szökés jellege volt. Ez a sok költözködés még gyanúsabbá tette előttem azt a körülményt, hogy Landru vidéken kitartó lakó volt. A Gambais-i villában talált elszenesedett csontok elég világosan jelezték, hogy a villának különleges rendeltetése volt. De hogy ezek a leletek perrendszerű bizonyító erőt kapjanak, szükségesnek mutatkozott, hogy elméletben elkísérjem ezeket a nőket Gambais városkába. Ismét Landru pontos feljegyzéseihez folyamodtam. A feljegyzések tanúsága szerint Héonné, Collombné, Babelay kisasszony. Biussonné. Jaume- né és Pascalné utoljára Landru társaságában hagyták el Párizst. Minden ilyen esetben a „vőlegény” két jegyet vásárolt. Egyet csak odautazásra és egy menettérti jegyet, amely oda- és visszautazásra is érvényes volt. Mintha már az elutazás pillanatában elhatározott dolog lett volna, hogy csak egy személy fog visszatérni Párizsba. Ez az egy személy pedig minden esetben Landru volt Most már derengeni kezdett előttem az igazPeltettem magamnak a kérdést: — Vajon mi lehetett Héonné, Collombné, Babelay kisasszony, Buissonné, Jaume-né. Pascalné és Marchadier kisasszony sorsa? Talán Gambais- ban maradtak, és ott várták „vőlegényük" visz- szatérését? Ez lehetetlen. A villában nem volt eleségkész- let. (Folytatjuk.) 4 4 4 4 ■4-4 4 4 4 4 4 1 4 4 4 4 4 4 4-<• 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 tAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4AAAAAAAA.
