Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-20 / 269. szám

Megszólalnak a szemtanuk A Völgy utcában Elmondta: Gaái Antal megyei mun- kásőrparancsnok-helyettes. Feszült várakozással, tengéssel-lengéssel teltek el a felszabadulás előtti napok. Amolyan világ- vége-hangulat uralta az embereket: együnk, igyunk, ki tudja, meddig élünk. Az asszonyok mindennap baromfit vágtak, sióval néhány na­pig a Völgy utcában úgy éltünk, mint előtte so­ha. A fasiszta propaganda még mindig a végső győzelemről beszélt és azt sulykolta a katonákba, tartsanak ki az utolsó csepp vérig. A katopák féltek a megtorlástól, a felkoncolástól. Éjsza­kánként mégis sok bujkáló, szökésben lévő ma­gyar honvéd kért szállást és civil ruhát. Azt mondták, megvárják, míg a front átvonul felet­tük, és utána mennek haza, a rég látott család­hoz. • A szökésben lévő magyar katonák sz'vszorító történeteket meséltek az SS-ek kegyetlenkedé­seiről. Elmondták, a tehergépkocsira felkapasz­kodó sebesült magyar katonákat puskával, gép­pisztollyal verték le az út porába. Ottilon Qpffefoidváron a Völgy utcai kis nád­tetős házban én voltam a családfenntartó. Édes­apámról semmi hírt nem hallottunk, azt sem tudtuk, höl van. Katonai szolgálatot teljesített. Ebben a Völgy utcában napszámosok, részesaratók, csépiőmunkások élteik. Az utca külsején is meg­látszott, hogy szegény emberek lakják, ősszel bo­káig ért a sár, nyáron bokáig a por. Nádtetős házban laktunk mi is, de többnyire nádtetős há­zakban laktak az utcabeliek is. Aznap reggel tá­voli ágyudörgésre ébredtem, s nem találtam a helyemet. Elhatároztam, hogy meglátogatom Tóth Antalt, az egyik barátomat, akivel nyaranta együtt jártunk a cséplőgéphez, meg napszámba. Kitoltam az utcára a biciklit, felültem rá, hogy elkarikázzak Tóth Antalhoz. Kihalt és csendes volt a Völgy utca, az emberek behúzódtak a la­kásokba és várakoztak, de hogy mire, azt senki nem tudta. Előző éjjel robbantották fel a néme­tek a dunaföldvári hidat. Végigkerékpároztam a népieden utcákon, s ott, ahol most a 6-os út van, Budapest felé egy dombtetőn láttam meg az első szovjet katonát. Egyáltalán nem méltatott figyelemre. Én meg továbbhajtottam. Tóth Antalnak elújságoltam, hogy találkoztam az oroszokkal. Nagyon egy" szerűen történt. Ennél egyszerűbben talán nem is történhetett volna. Egyáltalán nem sejtettem, hogy történelmi pillanatokat élek át, olyan na pót, amely sorsom, a proletárok sorsát gyöke­restől megváltoztatja. Később, mondom az Antal komának, hogy hal­lod én visszamegyek, mert ilyenkor otthon érzi magát az ember a legnagyobb biztonságban. Amikor hazaértem, meglepődve látom, hogy rengeteg katona tesz-vesz a Völgy utcai kis há­zunk udvarán. Mondja a nagyapám és nagy­anyám: orosz katonák, itt fognak nálunk lakni. Összetalálkoztam és később összebarátkoztam az alezredes fiatal gépkocsivezetőjével. Gyurkának hívtam, mert könnyebb volt ezt a nevet kimon­dani. Megszerettük egymást, s úgy voltunk, mint két testvér. Később sokszor felkeresett és meg­látogatott. A Völgy utcai szegény emberek először féltek a Vörös Hadsereg katonáitól, de azután látták, hogy a szovjet katonák barátságosak és ember­ségesek, s a félelem, az idegenkedés feloldódott. Nem tudom miért, de valóban éreztük, hogy ettől a hadseregtől a Völgy utcai proletároknak egyáltalán nem kell félniük. Sok-sok barátság szövődött a dunaföldvári szegény emberek és a Vörös Hadsereg katonái között De gondolom, így volt ez mindenütt. Azt sem felejtem el, hogy az első napokban a rend fenntartását policájok végezték. A Völgy utcából mindennap három­négy ember ment szolgálatot teljesíteni. Kar­szalagot viseltek. Egy magyar policáj és egy szovjet katona járt együtt, közösen teljesítették a szolgálatot. Sz, P. H árom Járásban tanuló, kiizei húszezer ember marxista-tanulmányait befolyásoló tanácskozás színhelye volt a napokban Dombóvár. ITj- ozerü megbeszéléssel kerített sort az MSZMP Tolna megyei Bizottságá­nak propaganda- és művelődési osztálya arra, hogy a dombóvári, bony­hádi és tamási járás e területet Irányitó pártmunkásaival közösen meg­vitassa, hol tartunk a tömegpolitikai és magasabb színtű oktatás szín­vonalának javítása, a tartalmi célkitűzések megvalósítása, a helyi se­gítségnyújtás terén, és milyen elképzelések alakultak ki, s kovácsolód- nak a járásban. Hazulról hozott segédanyagokkal, kimutatásokkal és rövid Jegyzet­tel felszerelkezve ülték körül az asztalt a kötetlen beszélgetést folytató, tapasztalt ágit.-pro posok: Kuni ez Géza, János Jeromos, Módi János. Énekes Ferenc, Rlgóczkl Zoltán. A megyei prop.-művelődési osztálv képviseletében Czvetlcs Ivánka, a politikai oktatás megyei felelőse vezet­te a valóban számvetést készítő vitát. Az egész napos eszmecserét folytató munkakojlektivát az a törekvés vezérelte, hogy egymásnak és önmaguknak Is megfogalmazván, elmond­ják a politikai oktatás helyzetét érdemileg befolyásoló fő tényezőket és azok fontos részleteit — mind a tartalmat, mind a módszert Illetően —, tapaszalatokat adjanak és szerezzenek, hogy valóban néhány lépéssel előrébb tudjanak menni. Mi következik az elmúlt évek tapasztalataiból, mit kell tegyünk, hogy magasabb szintre jussunk? A politikai képzésbe az utóbbi évek­ben bekerültcknél mi következzen, mire ügyeljünk? Mennyire gazdái a tömegszervezetek saját tümegszervezeti oktatásuknak? Hol vannak a leggyengébb pontok? Mit tegyünk, hogy a helyi dolgokban tájékozot­tabbak legyenek és gyarapodjanak az egyes szociállita. országokról szer­zett ismereteik. Miként lehet közelebb vinni a lehetőségeket a követél­ményekhez? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sokaságára kerestek és többnyire »»lait-iOr is választ a hangos gondolkodással vegyített beszél­getés folyamán. Mindezt az irányítás fejlesztésének igényével, az MSZMP országos és megyei állásfoglalásának tükrében vizsgálták. HOGYAN JOBBAN? Kötetlen beszélgetés a fejlesztésről Hol tartanak? Elején vagyunk az oktatási évadnak, rövid idővel a kez­dés után összegezhetők a kez­deti tapasztalatok, van lehető­ség idei hasznosításukhoz. Egy­öntetűen megállapították, hogy meghozta gyümölcsét ez évben a szokottnál korábban elkez­dett előkészítés. A tömegszervezetekkel való koordinálás évek óta panaszolt gyengeségeit nagyjából kikü­szöbölték, a három járásban a legtöbb elismerést a szak- szervezet érdemelte ki johb előkészületével. Dombóváron önálló politikai oktatással je­lentkezett a TIT. amj egyéb haszna mellett a társulat mun- • kájában is frissítést jelent. Most a következő lépésnek azt tekintik, hogy a tömegszerve­zetek gazdaként foglalkozza­nak a tartalmi vonásokkal, azok elemzésével és összegezé­sével. Ekkor hangzott el a figyelemre méltó megjegyzés, hogy számolva a tömegkom­munikációs eszközök elterjedt­ségével. a pártnapi tájékozta­tásokkal, közérthetően, tömö­ren. érzelmi és értelmi töltet­tel kell tanítani a tömegpoli­tikai oktatásban. Mind a három járásból el­mondták, hogy nagyjából biz­tosított a különböző oktatás­ban tanulók továbbfejlődése, mert kialakultak, adottak a megfelelő lépcsőfokok. Elérték, hogy megerősödtek a maga­sabb szintű oktatási formák, különösen a káderképző tanfo­lyamok iránt nőtt meg az igény, helyenként ugrásszerű­en. A párt országos és megyei direktíváiban kiemelt célkitű­zésként szerepelt a kommunis­ták és a kétkezi dolgozók — munkások, tsz-parasztság — és a nők politikai oktatása. Két év alatt a három járásban mintegy hetven százalékra ug­rott ' á párttagok- részvétele a pártoktatásban. Mindenütt ja­vult a munkások ' aránya, a dombóvári járásban pedig ör­vendetesen javulj, a nők évek óta gondot okozó, nagyobb mérvű beiskolázása. Sokat vállaltok a tömegpoli­tikai oktatás terén a tömeg­szervezetek és részben a nép­frontmozgalom, összehangol- tabban tevékenykednek. Az átlagosnál nehezebb a terme­lőszövetkezetek politikai okta­tása, mivel a tsz-tagságnak nincs külön tömegszervezete. Itt többét kell vállalni a párt- szervezeteknek, a tsz-szövetsé­geknek és a Hazafias Nép­frontnak, de a járási szervek is fokozottabban be kell se­gítsenek. A tamási járásban áz idén hozzáfogtak a korábban kimaradt vidéki kereskedőré­teg oktatásához. a KPVDSZ felkarolta az ügyet és meg­szervezte politikai képzésüket A világnézeti nevelésben oly fontos szerepet betöltő falusi pedagógusok több járásban kértek egyedi tematikájú elő­adássorozatot, konzultációt. Kaptak előadókat, nagy az ér­deklődés, beváltnak tekintik ezt a továbbképzési formát. Felismerések — észrevételek — tervek Az egész napos dombóvári tanácskozást végigkísérte az őszinte önvizsgálat, a részletek boncolgatásakor is megnyil­vánuló jobbat akarás törekvé­se. Vörös fonálként szőtte át e vitát e gondolat: igényesen, a mai élet követelményeihez igazítjuk és fejlesztjük a le­hetőségeket Ebből az alapál­lásból beszéltek a módszerek fontosságáról, a jó propagan­dista tulajdonságairól. a kö­zös foglalkozások esetenkénti unal mássága inak ellenszereiről , mindezeket a járásból vett jó ég rossz példákkal alátámaszt­va. Kisebb vita zajlott a propa­gandisták kiválasztása kapcsán a felkészítésükről, arról, hogy milyen jellegű legyen a me­gyei, járási előkészítő konfe­rencia. Élénk eszmecserét kö­vetően egyeztek meg abban, hogy a propagandista az anyag főbb vonásainak ismertetése mellett kapjon tartalmi több­letet. helyi adalékot és segít­senek neki a továbbadás mód­szertani mikéntjében is. Elmondták, mindenütt ta­pasztalható. hogy előtérbe ke­rültek a gazdaságpolitikai kér­dések, megnőtt az igény e tan­folyamok iránt. Figyelemre méltó észrevételt tettek, misze­rint ez kissé a társadalmi, po­litikai, világnézeti kérdésekkel való foglalkozás rovására ment. pedig napjainkban vál­tozatlanul élénk az érdeklődés e témák iránt a közvélemény­ben, Idén először kiszélesítet­ték a magyar párttörténetet oktató szemináriumokat, vi­szont egyik járásban tízesével, a másikban csupán egy, vagy két tanfolyamot indítottak. Több helyen van arra prece­dens. hogy a múlt évben köz­gazdásági tanfolyamot végzet­tek idén a világpolitikai kér­désekkel ismerkednek, ennek tanulásába, kapcsolódnak be. Mennyire sikerült a politi­kai oktatást kollektívvá, köz­üggyé tenni? A pártszervezetek önállósá­gával, a testületi irányítás fo­kozódásával is összefügg, hogy több járásban kezd már átte­vődni a szervezeti ellenőrzés a községebbe, az alapszervezetek zöme elvégzi az előkészítést. A bonyhádi járásban az idén elő­ször helyben választották kj a hallgatókat a középfokú mar­xista iskolákra is aktívak ta­nulni vágyók, sok fiatal ká­der vám köztük. A tamási já­rás nagyobb községeiben — Si- montornya, Gyönk Iregszem- cse — önállóak, törődnek már a tartalmi elemzéssel, nem keli nekik a járástól előadót küldeni, mert elérték, hogy ön­ellátásuk biztosított, képzet", propagand istákból. Nagyon sokat lendített min­denütt a pártoktatás tudatos­ságán, minőségén, hogy a vá­lasztott járási testületek — pártbizottság, vb — által tár­gyalt anyagokat, állásfoglalást, hasznosítva eljuttatják azokat a propagandistákhoz, a hallga­tókhoz, tájékoztatják a párttit­károkat. Különösen a marxista eszméktől idegen nézetek fel­bukkanásakor, az ellenük fo­lyó eszmei harcot orientálva segítenek. Előbbiek ellenére gyengesége a pártoktatásnak, hogy a pro­pagandisták, a hallgatók nem egyszer jobbap ismerik a vi­lágeseményeket, mint a helyi politikai és gazdasági hely­zetet. A járások idei tervei között szerepel, hogy az elmé­letet a gyakorlattal összekap­csolva, ez évben minden párt­oktatásnál helyi témákat is be­iktatnak. Milyen szempontok szerint, melyik témát tűzzék helyileg napirendre? Pártszerű, elvtársi vitába bocsátkoztak, egymással az értekezleten erről és hogy miben segítsen ehhez a járás. Szóba jöhetnek a választott testületek által vizsgált ki­emelkedő témák, mint javas­latok, de az a legfőbb, hogy az adott területen legfontosabb politikai téma kerüljön sorra. Ehhez adhatnak és kell adja­nak segítséget a járási párt- bizottságok. Felvételre keresünk: VILLANYSZEREIÉ CSOPORTVEZETŐKET, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. Fizetés megegyezés szerint. 44 órás munkahét, szabad szombat. 1. sz. Gépjavító Állomás Bonyhád (246) Nem vállalkozhatunk rá, le­hetetlen egy cikkbe foglalni egy egész napos tanácskozás mind megannyi, bármennyire fontos kérdéseit is. Akár a kulcsfontosságú propagandis­ták egyéni módszereiről, akár a színvonal állandó emelésének biztosításáról, akár a segéd­anyagokról, a célkitűzések megvalósításáról szóltak, min­den gondolat közelebb vitte a, számvetéskészítőket: tegyük cél­tudatosabbá, hatékonyabbá a marxizmus—leninizmus esz­méinek propagandáját, a mai élet követelményei szerint, SOMI BENJÁMINNÁ Értesítjük T. vásárlóin­kat, hogy a SZEKSZÁRDI 24. SZ. VASBOLTUNK f. hó 20-tól előreláthatólag NOVEMBER 29-ig LELTÁROZÁS MIATT ZARVA TART. Tm. Népbolt Vállalat. (251) A Tamási Építőipari Ktsz. felvesz ÉPÍTÉSZTECHNIKUST műszaki vezetői beosztásba, valamint HIDEGBURKOLÓT. Fizetés megegyezés szerint. Telefon: Tamási 44. (249) Népújság 3 1969. november 20.

Next

/
Thumbnails
Contents