Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-14 / 264. szám

Elkészült a metrósok egyenruhája

Képünkön a metró-formaruhát — sötétzöld kosztümöt, illetne öltönyt —, Cioso Márta és Baranya Ferenc földalatti motorkocsi-vezetők mutatják be.

(MTI foto — Bara István felvételei

Nem létezett a Tunguz-meteor ?

Laci magához vonta Magdát, odaszorította arcát a lány szélfútta, hideg orcájához. Egy pillanatra eszébe villant Boris néni, amint állva szappanozza magát a fürdőkádban s most kicsit szégyellte, amit akkor gondolt

— Azt hiszem nélküled már elpusztultunk volna — mondta melegen.

Gyorsan összecsomagoltak. Távozásukat Jenci jelentette be, hidegen, szárazon, mintegy mellékesen. Papír Marci odáig volt a megdöbbenéstől.

— Édes öcsém, hát maradhattatok volna.« Elfértek itt velünk együtt. Igazán nem voltatok útban. , Mért kell ilyen sürgősen ?Látszott rajta a megköny- hyebbülés. Felesége a tűzhely mellett állt, Laci szerette volna, ha valami őszinte együttérzést, szomorúságot fedez fel rajta, igazabb, emberibb rezdülését a léleknek.

— Jaj, jaj, szegény fiúk... És legalább jó helyre mennek? Aztán vigyázzanak ám nagyon, mert ez a város most nagyon szeszélyes — elnyomott egy ásítást, búcsúzóul épp csak hogy odaadta kezét. Nagyon takaros, fess, gusztusos volt, Laci szeretett volna belerúgni.

Koromsötétben mentek át a% Aiagúton, nehezen találták meg a házat. Magda fel akart velük jönni, Laci nem engedte. Minek azzal is az időt tölteni?

Jenci tapintatosan előre ment, hogy elbúcsúzhassanak. Harckocsioszlop vonult mellettük az úttesten, a lánctalpak csikorgása megremegtette a házakat, dörögtek a motorok, a kipufogókon láng- nyelvek csaptak az éjszakába. A vonuló sötét tömbök ágyu- esöve félelmetesen előremeredt. A pesti oldalon reflektorok csóvái kúsztak az égre.

Megcsókolták egymást.

— Nagyon-nagyon vigyázz magadra. Holnapután várlak. Ha valami . komplikáció van, inkább ne gyere. Érted!? Inkább ne gyere!

Újra összetapadtak, mohó« éhesen csókolták egymást.

Az aszfalton ütemes léptek közeledtek, talán járőr, készültség Magda elindult a Széli Kálmán tér felé, pillanatok alatt elnyelte a sötét, Laci gyorsan bement a lépcsőházba.

Jenő már türelmetlen volt

— Mindennek van határa — dünnyögte mérgesen.

— Jó-jó, csak várjál, te ridegmarha, leszel még te is szerelmes.

Szuszogva kapaszkodtak £ö4 a negyedik emeletre.

— Voltam is, leszek is, nem arról van szó — békétlenke- dett Jenő — Egy lyukas garast nem adnék a bőrünkért s ti még lelki életet éltek két belövés között Jó, hogy nem másztok fel a Citadellára holdvilágot lesni.

Tulajdonképpes jó kedvük volt, hogy ilyen jól megúszták Papir Marcit.

Csengettek. A kisablak felnyílott, női hang szólt ki.

— Mit akarnak?

— Rigó Jenő vagyok a barátommal, Somos Árpit keres- nük, vagy Jóskát, az is jó lesz.

— Lépjenek be.

Mögöttük az ajtó becsukódott, aztán villany kattant. Hunyorogva bámulták az éles fénybe. Egy éppen olyan szőke, borzas, pongyolás lány állt előttük, mint a szigetcsépi Ví- dóczki Klári.

Jenő kezet nyújtott, Kfo® szertartásosan mondtat

— Mi már találkoztunk á Somos, bácsinál, amikor a kedves vőlegényével voltak kint Margitvárosban.

— Én Is emlékszem magára, meg a húgom is mesélte, a Klári, hogy maguk voltak ott kint a tanyán. Pakoljanak Se, aztán jöjjenek beljebb.

Kezet adott Lacinak is, aki valamit motyogott, hogy sajnálják, meg hogy ilyen késón és váratlanul — a lány -azonban barátságosan leintette:

— Hagyja csak... Olyan rumli van, annyian j önnek- mennek, hogy maguk itt föl se fognak tűnni. Nagyon melegen, barátságosan kezet rázott, Jenőnek még a nyakába is kapaszkodott kieste, Lacit hátba veregette.

— Csakhogy itt vagytok végre. Már aggódtam, hogy bennszorultok abba a rókalyukba Papir Marcinál.

Magas, vékony szemüveges fiú volt, bádogdózniból cigarettát sodort, odanyújtotta nekik is a dohányt. Jenő elhárította, Laci merő udvariasságból sodort magának egy hurkaformájú idétlent.

— Tulajdonképpen most szervezkedünk, itt szedelőz- ködünk össze — mondta Árpi — Csupa olyan ember, aki - nek nics vesztenivalója. Ha elkapnak, úgyis kinyírnak, vagy a front. Akkor már inkább próbáljuk becsületesen.

Mintha egy erdő szólalt volna meg Laciban a rárontó szélviharban. Hisz erre várt, ezt kereste, hitte-remélte ép - pen.

— Hányán vagytok? És mik a terveitek?

— Gyertek be mindenekelőtt.

(Folytatjuk.)

A tudósokat még mindig izgatja az az óriási erejű robbanás, amely 1968. június 30- án ment végbe Szibériában, a köi/es Tunguszka folyó medencéjében. A robbanást 1000 kilométeres körzetben lehetett hallani, s az izzó port, amely egészen 86 kilométer magasságig hatolt fel, jól lehetett látni még Közép-Európában és Észak-Afrikában is. A lökéshullámok letarolták a tajgát és a környező településeket.

A tajgába expedíciókat küldtek, kikérdezték a helybeli lakosságot. Több tízezer hektárnyi területről összegyűjtött talajmintákat elemeztek. A robbanás oka azonban titok maradt.

A meteorit-elméletnek volt

a legtöbb híve. Megengedték annak lehetőségét azonban^ hogy nem meteor, hanem üstökös csapódott be itt. Az üstökös feje megfagyott gázból állt, amely a légkörbe érve felhevült és a Föld felszínéhez közei robbanást idézett elő.

Nemrég egy szovjet geológiai kutató-expedíció, miután alaposan átvizsgálta a terepet a köves Tunguszka körzetében, arra a következtetésre jutott, hogy annak idején földgázrobbanás történt. Földgáz ezen a vidéken nagy mennyiségben található.

Ez a feltevés is nélkülözi azonban a tudományos bizonyítékokat. A Tunguz-meteor titka tehát még mindig megfejtésre vár

LANDRU,

a kékszakáll

Egy rendőrnyomozó emlékiratai

6.

A főügyészségen egészen rövid ideig tartott a tanácskozás. A Nantes-i ügyészség átengedte az ügyet a Szajna kerületi ügyészségnek. s ezzel a nyomozás lefolytatása az első rendőrbrigád hatásköréből a párizsi bűnügyi rendőrség hatáskörébe került. Időnként azért az első rendőrbrigád is közreműködött, főleg olyan esetekben, amikor a bűnügyi rendőrségnek vidéken kellett nyomoznia. Ilyenkor együtt dolgoztam Belin biztossal, s sietek megállapítani, hogy együttműködésünk mindig a legszívélyesebb keretek között mozgott.

Amikor kijöttem a főügyész dolgozószobájából, teljesen az aggodalom és a kétség hatalmába kerültem.

Tulajdonképpen mi is rejtőziködik a Landru- ügy mögött?

Elolvastam ugyan az összes újságokat, amelyek egytől egyik hatalmas cikkekben számoltak be róla, de ez az olvasmány inkább szórakozást nyújtott, mint tájékoztatást. Belin kartársam egy beszélgetés során kifejtette meggyőződését, hogy Landru tizenegy gyilkosságot követett el. Nem került sok fáradságába, hogy elfogadtassa velem ezt a véleményt.

Leginkább egy kérdés nyugtalanított: Landru kétségtelenül bűnös tizenegy gyilkosságban, de mind ez ideig egyetlen holttestet sem találtak, és valószínű, sőt csaknem bizonyos, hogy soha-: sem fognak találni. Ilyen körülmények között milyen úton-módon lehet összegyűjteni azokat

♦

a bizonyítékokat, amelyek meggyőzik az esküdtszéket Landru bűnösségéről?

Kételyeimet és aggályaimat azon melegében közöltem a vizsgálóbíróval. Bonin vizsgálóbíró nyugodtan végighallgatott. Közben cigarettát sodort, majd a cigarettát egy töltényhüvelyből készült öngyújtóval meggyújtotta.

Még most is magam előtt látom lassú mozdulatát, ahogy nyugodtan előhúzta mellénye felső zsebéből a csillogó szerszámot. Hagyta, hogy beszéljek. ■ Mosolygott, azután szívélyesen kezet nyújtva csak ennyit mondott:

— Ne gyötörje magát. Majd meglesznek a bizonyítékok is...

A vizsgálóbíró egészséges optimizmusa visszaadta önbizalmamat.

HÁROM KOPONYA. HAT KÉZ. ÖT LÁB

Két nappal a párizsi főügyészségen tartott tanácskozás után Bonin vizsgálóbíró magához hívatott. Átadta az iratokat, amelyek alapján a gyanúsítottat a Nantes-i fogházból a Santé fogházba kellett szállítani.

— Az a kívánságom — mondta —, hogy Land- rut ön szállítsa át, mégpedig a legrövidebb időn belül.

Elhatároztam^ hogy a parancsot másnap foganatosítjuk.

Egy vasárnap reggel indultam el Párizsból a bűnügyi rendőrség kocsiján. Velem jött az első brigád részéről Belin rendőrbiztos és egy detektív.

Nantes-ba érve azonnal a fogházba mentünk. Dél felé járt az idő. A fogházigazgatóval megállapodtunk, hogy a foglyot délután két órakor, ebéd után vesszük át.

Ebéd közben Landruról beszélgettünk. Megkérdeztem Belintől:

— Nem lenne jó egy csomag cigarettát vásárolni?

Ugyanis a cigaretta a legjobb összekötő kapocs a detektív és foglya között, A letartóztatott ember a cellájában nem dohányozhat, és így — ha dohányos — egy kis dohányért cigarettáért nagyon hálás tud lenni. És ki tudja, a gyanúsított egy ilyen kis szívesség után talán enged zárkózottságából és esetleg elejt egy-két szót. Egy-két bizalmas szót, amelyek értékes szolgálatot tesznek, esetleg döntő foi-dulatot adnak a nyomozásnak.

Belin így válaszolt:

— Fölösleges kiadás... Landru nem dohányzik. De rajong a csokoládéért — tette hozzá.

Belin tisztában volt azzal, hogy Landru nem az az ember, akit édességgel, csokoládéval szó- lsára lehet bírni, azért mégis vásárolt egy tábla csokoládét. Mégpedig a legfinomabból.

Ebéd után, pont két órakor átléptük a Nantes-i fogház küszöbét. A város lakossága valamilyen úton-módon értesült Landru elszállításáról. habár mi teljesen titokban tartottuk megbízásunkat. Kittől értesültek a Nantes-iak, örök rejtély/maradt számomra, de tény, hogy több, mint ötszáz főnyi tömeg várakozott a fogház- előtt és három-négy rendőr is alig tudta kordában tartani.

Közeledett a pillanat, amikor szemtől szembe kerülök Landruval.

Aláírtam az átvételi nyilatkozatot. Szorongó kíváncsisággal néztem a sötét folyosó felé, ahol Landru meg fog jelenni. Szorosan egymás mellett, két emberalak bontakozott ki a homályból.

Csakhamar előttem állt Landru. egy fogházőr kíséretében. Lopva megfigyeltem.

Fesztelenséget színlelt. Teljesen megegyezett azzal a képpel, amit előttem festettek róla. Azt mondták negyvenöt-ötven évesnek látszik. # sovány, középtermetű. A valóságban inkább alacsony és vézna. Feje búbján egészen kopasz. Enyhén vöröses, őszes szakállát gondosan ápolta. Vastág. bozontos szemöldöke alatt gonosz tekintetű szem villogott. Gömbölyű keménykalap volt a fején. Sötét öltönyt, barna felöltőt viselt. Hóna alatt csomagot szorongatott. íróeszközök és egy zsokésapka volt a csomagban, a zsokésapkát hálósapkának használta;

Udvariasan üdvözölt bennünket.

(Folytatjuk)

!

j

I

I

♦

♦

t