Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-14 / 264. szám
Megszólalnak a szemtanúk Elmondja í Marosi István nyugdíjas traktoros, Vörösegyháza. Dalmandi Állami Gazdaság. — Abban az időben gőzekefűtő voltam, ma már ez a foglalkozás kimúlt, éppen úgy, mint sok más mesterség. Dalmandra jártam dolgozni, innét, Vörösegyháza-pusztáról, ebből a házból, ahol a mai napig is lakom, 1935 óta élek Vörösegyházán, foglalkozásomat tekintve szolga, cselédember voltam. November közepén, erre világosan emlékszem, megkezdődött a hurcolkodás. mindent vittek. Először a ménest hajtották nyugat felé, november 12 táján. Rá egy hétre a béresek megpakolták a szerelvényt, takarmánnyal, szénával, szalmával és végeredményben Vörösegyháza itt maradt, jószág és férfiember nélkül. A szomszédom, Horváth István is elment a szerelvénnyel, azután jó sokáig odamaradt. Most is szomszédok vagyunk. Jelenleg már Horváth István is nyugdíjas, velem együtt. Azelőtt kocsis voft. — Mondom, ilyen szép, napos idő volt akkor, aznap is. De bokáig érő sár. Idehaza csak az asszonyok tartózkodtak, viszont hajnalban meghallottam a robbanást, és szóltam a feleségemnek: „Te, asszony, figyeld meg, még ma bejönnek az oroszok”. A németek a hidakat' robbantották. Miután éreztem, hogy bejönnek az oroszok, odahaza maradtam én is. Ebéd után kiálltam a ház elé. Mennyi idő lehetett? Egy óra talán? I.átom a sütvényi út felől, tíz, vagy tizenkét katona közeleg, a cselédházak irányába. Gondoltam, jól sejtettem én hajnalban, hogy ma még ez is bekövetkezik. Egyik, középtermetű katona eljött egészen a konyhaajtónkig. Köszönt. Drasztutye. Visszaköszöntem. Drasztutye. Azt kérdezi; hát németek vannak-e? Én azt válaszoltam neki: nincs itt német. A magtárban ugyan volt még búza, zab és árpa, de ez nem jött szóba és később a bolgár katonák jártak ide vételezni. — A feleségem ott állt a hátam mögött, a cselédasszonyok meg mind kiálltak a ház elé. / összesereglettek a gyerekek is, és tátott szájjal bámulták a szovjet hadsereg katonáit. Azok nem nagyon törődtek velük. Járőrök, vagy ilyesfélék lehettek. Kisvártatva elmentek. Négy óra tájbán már nagyon sokan jöttek. Húsz-huszonkét éves korú fiatalemberek. Hárman-négyen ide, hozzánk is betértek. Este újabb alakulat érkezett Vcftösegyházára. Azt mondja nekem az egyik, hogy a katonáknak, tíz-tizenkét embernek éjszakára szállás kell, menjek vele, és segítsek szállást keríteni. Dehát hova menjek, hiszen legtöbb helyen az asszonyok egyedül vannak. Valahqgy csak elrendeztük a dolgot. Éjszakára az asszonyok nálunk aludtak. Kicsi helyen is elfértünk. Egy szobában húszvalahányan háltunk. Néhány asszony az ágy alatt aludt. Nem féltünk, ment a katonák éjszakára őrt állítottak a konyhaajtó elé, és nem engedtek be senkit. Különben egy puskalövés nem volt. — A feleségem főzött, tyúkokat vágott. Jő diópálinka is került az asztalra, a kastélyból szereztük, a kastély most iroda. Evés után egy tisztiti formájú, ötven év körüli ember ideállt a küszöbre, s kezével nagy kört írt le a határ felett. Felém fordult: „Látod, ez most mind a tiétek lesz”. Mondom neki, jól van. Ha te mondod, jól mondod. De magamban arra gondoltam, isten tudja, mire fog kifejlődni még ez az egész dolog. Csak voltunk. Se jóra, se rosszra nem gondoltunk. — Nem voltunk mi még akkor annyira politikus emberek, mint ma. Itt, Vörösegyházé» legtöbb ember annyit tudott csak a Szovjetunióról, amennyit a tizennégyes katonák meséltek az akkori Oroszországról, meg a foglyok, akik itt1 voltak. Ez bizony édeskevés. De azért feltűnt, hogy nem úgy viselkedtek velünk szemben, mint ahogy az ember az ellenségtől várta volna. Éreztették velünk a jó szándékukat. Utána még sok minden történt, a földosztás is megvolt, és odajutottunk, hogy én hét esztendeje nyugdíjas traktoros vagyok. — Szp — M ai szervezettségében hároméves múltra tekinthet a megye több mint harminc ts- kolafogászatai között a szekszárdi, amely a Babits-iskolában kapott helfet. De. Selényi Judit fogszakorvos és asszisztense az iskolafogászat hösko- iától napjainkig hatalmas munkát végzett el, és végez folyamatosan. Ha nem tettek volna semmi mást, csupán azt, hogy leszerelik a rendszerint hazulról hozott félelmet, megértetik látogatóikkal a fogápoiás fontosságát, már lenne mit köszönni. De a kettőnél lényegesen több, amire futotta. A város minden általános iskolájának növendéke eljut évente egyszer oz iskolafogászatra, ahova nem úgy jön, ahogy a felnőttek járnak a fogászatit^ barátok vannak, megértőek és jók, akik nyugodtan szóvá tehetik egy-egy delikvens mulasztásait. Nem számonkérő módon, hanem valahogy úgy, ahogy a gyerekek egymás között intézik becsületbevágó dolgaikat. Ez a szigorúbb mérce. — Látod, megígérted, snem mentél el kihúzatni ezt a fogadat. Most aztán elrontotta a mellette lévőt. Betömjük. Emezt is betömjük. De látni akarlak a lenti rendelésen. Ki kell végre dobni ezt a nagyon beteg fogat. Folyik a tanítás a Babits Mihály nevét viselő általános iskolában. Ez a nap a 2. számú általános iskola nyolcadikos növendékeié, akik most vannak utoljára talán az iskolafogászaton. 14. életévüket betöltve, már a felnőtt fogászat foglalkozik velük. A hangfogó, amivel itt csi- Vitelnek a rendelő ajtaja előtt, nem valami tökéletes. Fiúk, lányok, szám.szerint harmincegy. — Félsz? — Mitől? — Hát, attól, ami bent vár esetleg rád. Nevetés a válasz. Nincs félnivaló. Hát, ez az első és legfontosabb áldása az iskolafogászatnak. Ha vari egy félős, jaj neki, mert a többiek veszik kezelésbe és vége hossza nincs az ugratásnak. Hároméves barátság Nem tudnak rágni — Pihen a fogkefe — lókedv és bizalom Amikor a fogászat kezdett, a gyerekek egynémelyike szülői levélkékkel érkezett. Ä papák és mamák „kegyelmet” kértek a rossz fogak számára, ígérvén, hogy majd ők viszik csemetéjüket fogorvoshoz. A doktornő akkor nem túlságosan méltányolta ezeket a gyermek védelmét rosszul értelmező levélkéket. Megvizs- álta a „menteli jogot” kérelmező levél kézbesítőjének fogazatát és ha talált szúvasat (és nagyon sokat talált!), akkor jött a „csiklandozás”, „radírozás”, fúrás. Aszerint, hogy milyen korú volt a páciens. Manapság, már az egészen kicsinyek között is akad, aki rádörren a doktor nénire:-f- Hiszen az nem radírozó, hanem fúró! — Fáj ez neked? — Nem, egyáltalán nem. Egy úgynevezett „törzskönyvezett hős” kivételével a mára berendelt harmincegy gyerek közül senki nem sziszeg, ájuldozik. Ez az egy viszont ezelőtt két évvel még úgy sírt, ahogy • a torkán kifért. Nem nehéz megjósolni, hogy a fiúnak 18—20 éves korára egyetlen egészséges foga sem lesz. Haragban van a fogkefével. Meglehet, még hazulról: retteg a fogászattól. Ami a rendszeres fogápolást illeti, erről esik a legtöbb szó. A szülők zöme igyekszik mindent megadni a gyereknek és ezt természetes kívánságnak fogadjuk el. De az egészség- ügyi kultúra terén sok a mínusz! A felnőtti példa hatása? 'Lehet. A szúvasodást civilizációs betegségnek is nevezi a tudomány. Valóban az. Mi kellett népbetegséggé való „fejlődéséhez"? Csak a táplálkozáskultúra el-» tolódása a kényelmes. ..pépes, ételek felé.' a víz fluorsze- géhysé'gé. — Az a baj fiacskám, hogy nem tudtok rágni! Rágógumizol? Mit gondolsz, mi annak a haszna? Semmi! A fogak természetes tisztítását csak a rostos ételek képesek elvégezni. A rágógumival kapcsolatban elterjedt az a téves nézet, hogy tisztítja a fogakat. Szó sincs erről! A rágóizmokat fejleszti, a fogaknak ugyanolyan ellensége, mint más cukorkaféleségek! Ez még bele is ragad a fogakba, a piszkálás sok bajt okozhat, például a tömött fogaza- túak körében ... — Ha rajtam múlna, betiltanám a rágógumi forgalmazását! — mondja a doktornő. Itt minden turpisság kiderül. Az is, ha valaki nincs jóban a fogkefével, az is, aki a legutóbbi kezelést követően be lett rendelve további kezelésre. Szőke kislány foglal honosán helyet a fogászati székben. — Jártál fogszabályozásra, látom, de abba. is hagytad. Nagy kár. No nézd csak! Itt meg két fogad lyukas. Emez meg semmire se jó. Ha jöttél volna! Ez az egy, elrontott még kettőt. Betömjük. De ha azt akarod, hogy több ne romoljon, le kell jönnöd hozzám és kidobjuk innen ezt. Már zümmög iá a fúró. — Jaj kisfiam, vidd innen a nyelvedet, mert mi Iqsz, ha lereszelek belőle? Nevetés. Ez a legimponá- lóbb, mert ahol a nevetés jelen van, ott a jókedv és bizalom légköre érvényesül. De nézzük a rögtönzött mérleget. Márg be volt rendelve 31 gyerek. Ezek között volt hat, amelyik sugárzó arccal távozott. Fogazatuk egészséges jól ápolt. De. ami elgondolkodtató; harminckét tömés készült ezen a napon és számos berendelésre volt szükség. Ez utóbbi azoknak szólt, akiknek egy év alatt végzetesen elromlott az akkori vizsgálat alkalmával is húzásra ítélt foguk. Az iskolafogászat rendelőjében nem történik húzás. Dicséretes taktika ez. Az viszont enyhén szólva is felrovandó, hogy a szülők nagy többsége nem kíséri figyelemmel fia, leánya testi, szellemi .fejlődése mellett azt is, „mit hord a szájában”,, a gyermek. Meggyőződésem, ha nem lenne teljesen díjtalan iskolafogászatunk, még több lenne a rossz fogazató gyerek, majd pedig felnőtt. Ritkán ugyan, de már találkozni olyan gyerekkel, aki önállósítja magát és fölkeresi a fogászatot, mihelyt észreveszi, hogy valamelyik foga rendetlenkedik. Sok száz közül néhány. Rendszerint olyan családok gyermekei, ahol a tisztálkodás, testápolás fontosságának megfelelő helyen áll a családban. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy nemcsak a civilizáció, hanem egyes családok élete is, kialakult szemléletmódja is hozzásegíthet bennünket rossz fogak tekintetében az „elsőséghez”. Ahol a papa, £ítar>'já úgy emlegeti a fogászatéi, mintha az az ember ellen és nem ez emberért lenne, ott hiába üzenget az iskolafogász! Felnő a gyerek é6 életiének delét sem éri el, már1 protézist kénytelen használni. Fogak viszonylatában a köpönyeg rendszerint az eső után kerül elő. Az iskolafogászat ezt próbálja kiiktatni. Nem. könnyű munka, de pagyoo. szép Végzői öt év múltón lemérhetik, mit jelent a fogorvos rendszeres jelenléte a gyermek mellett A három évvel ezelőtti elsősök nyolc évig járnak az iskolafogászatra, közöttük már igazán elenyészően kevés lesz azoknak száma, akik nem veszik komolyan a visszarendeléseket. .. A megyében egyébként 36 iskolafogászat működik. Ez, azt jelenti, hogy a gyermekek egészséges fejlődésének- egy igen fontos területét szemmé} tartjuk. Ha szervezettségében még hatékonyabbá sikerülne tenni ezt az akciót a szülők; közreműködésével, jelentősebb sikereket tudnánk elérni fogromlás ellen. Nem kell hozzá sok, mivel az alapvető dolgokat államunk biztosítja már évek óta. . Népújság 3 1969. november 16,
