Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-25 / 248. szám

Oktalan ellenérzések egy pálya iránt Van rangja? — Alkalmassági vizsgát! — Hivatás nélkül nem lehet .«W Idényzárás a téglagyárakban A probléma visszatérő és jó néhány év óta foglalkoztatja a köz- véleményünket országszerte. Nincs elég ápolónő, egy-egy gyógyinté­zetünk akár bezárhatná néhány osztályát, annyira nincs olyan lét­számú közép kád er-állománya, amelyet ésszerű átcsoportosításokkal úgy tudna mozgatni, hogy minden osztályra jusson nővér. Sokan hallották azt a riportműsort, amely a közelmúltban ismételten az ápolónőhiányt tűzte napirendre. E riport kapcsán határoztuk el, hogy ebben a nagyon fontos közügyben megszólaltatjuk az érdie­keiteket. Előbff a kívülállókat, akik hovatovább türelmetlenül konstatálják, hogy „már megint erről van szó”, — majd a szak­mabelieket, akik a szükséges létszám . hiányában is helytállnak kórházunk különböző osztályain és gyakorta igazán hősi helytállás­ra van szükségük ahhoz, hogy feladatukat ellássák. Egyik-mási­kuk tanul, s a munka mellett gondját viseli a családfának. Az, aki nem átmenetnek szánja az ápolónői pályát, szakképzetlenként kerül a kórház valamelyik osztályára, alig elégedhet meg csak a gyakorlatban szerzett tudással. Még a szakképzettek számára sincs megállás, hiszen hiába a legkorszerűbb orvostudomány, ha a gyó­gyító munka segédcsapalanak tagjai felkészültségükben 'megálla­podnak. S nem igénylik szaktudásuk szüntelen bővítését. De hallgassuk most a kívülállókat. Első nyilatkozóm úgy gondolja, hogy „valahogy lecsúszott az ápolónői hivatás rangja. Nem jelért különöseb­bet ápolónőnek lenni, éppen a nagy jövés-menés miatt ami ezen a pályán van.’4 Elmondotta többek között, hogy volt egy osztálytársnője, aki kislánykorától készült ar­ra, hogy majd betegeket fog ápolni. Sikerült is neki, de ti­zenkét év után otthagyta az egészségügyet. Miért? Úgy igénybe volt véve, hogy évek hosszú során veszélybe került a házassága. Elment admi­nisztrátornak, gyons-gépími ta­nult. Nem keres tőimet így, de szigorúan nyolc órát dol­gozik. Otthon is helyreállt a béke. S azt hiszi, hogy most bol­dog? Egyáltalán nem az, hi­szen dolgozó nőként nem azt teszi, amire készült, amit a feszített munkatempó ellenére is szeretett. Én soha nem értettem meg, de tisztel­tem lelkes ráganzkodását, né­ha irigyeltem a boldogságát, amikor elújjongta hogy az a beteg az a bizonyos... egész­séges, és levelet kapott tőle! Szóval, én úgy látom, van­nak ennek a szépnek mondott pályának megszállottjai és va­lahogy, szükség is van a meg­szállottságukra. munkájuk fon­tosságának arra a tudatára, ami erőt kölcsönöz akár két­szer nyolc órát lehúzni. De, ki tiszteli őket különösebben ezért? Sok száz beteg közül néhány, mert az olyan köny- nyen ítélkező közvélemény inkább meglátja két tucat ápolónő között azt az egy-kettőt, amelyik csak átmeneteiig lesz egészség- ügyi dolgozó. Úgy is végzi aztán a mun­káját Arra is próbált válaszolni, mit tenne ő, hogyha beteg­ápolás általa. hiányolt rangja helyreálljon. — Hát, először is, ha raj­tam múlna, nagyon gyorsan rendezném az egészségügy középhadában foglalkoztatot­tak fizetését A mi társadal­munk egy igen fontos dologra tanította meg az embereket, a mostani tizenhét, tizennyolc évesek pedig szinte az anya­tejjel szívták magukba a va­lamit valamiért elvét Úgy ér­zem én, hogy az a valami amit kezdőkként, majd a már nagy gyakorlattal rendelkezők­ként ápolónőink kapnak, ke­vés ahhoz, hogy vonzó is le­gyen. A másik... következő lépésként alaposan megvizs­gálnám ki az, aki ápolónőnek jelentkezik. Szóval, akármi­lyen rosszízű a szó, szelektál­nék. És egy másik nézőszögből... A szempár tulajdonosa idős ember, akire már tíz évvel ez­előtt Is ráillett jelzőként, hogy megette a kenyere javát Ta­nító volt és szerencsétlensé­gére beteges mber. — Nézze kérem, nem sok dicsekednivaló van benne, de igen jól ismerem belülről a kórházat. Én úgy látom, hogy körülbelül tíz évvel ezelőtt in­dult meg az a folyamat ami­nek eredményeként ma idő­közönként újra előkerül az a téma, hogy nincs elegendő ápolónő. Mondja csak, mitől legyen ? Bekerülhet valaki például szakképzetlen ápolónő­ként egy kórházba a legtisz­tább szándékkal, hogy megta­nulja a szakmát. Más körül­mények között talán sikerül­ne is megvalósítani a szándé­kot. De ahol hatan végzik tíz- ti zen két ember munkáját, ott a légkör a legnagyobb fegyelem mellett is megtelik a türel­metlenség villamosságával Van aki tovább bírja, van aki csak rövid ideig. Az lenne ideális, ha mint annyi más szakmá­ban, ebben is bevezetnék a pályaalkalmassági vizsgálato­kat Az, hogy valaki idestova 20 éve ápolónő, nem jelenti szükségképpen azt, hogy csak erre termett. Mostanában már nemcsak jelentkezőkőn mú­lik, hogy egy szakterületen dolgozik-e elég munkavállaló, vagy az, hogy krónikussá vá­lik-e a minden intézményt ve­zetők réme, a fluktuáció. Le­het, hogy igazságtalannak fog tartani, de nekem az a véle­ményem, hogy már régen a bajok gyökeréig kellett volna ásni ahhoz, hogy ne küszköd­jünk az ápolónőhiánnyal. Időnként hallani, olvasni ri­portokat erről. Arról TéíSfe már jó hallani, hogy M illetékes minisztérium alapos vizsgálatot végzett, ezt és ezt kívánja tenni. Az egészségügyi intézmények gyarapodnak nálunk. Ez na­gyon jó dolog. De kérdéses, súlyának megfelelően kezel­jük-e az Intézmények bené­pesítését, az itt dolgozók anya­gi megbecsülését iß? Ahol hiányzik az anyagi megbecsülés, ott idővel devalválódik az er­kölcsi megbecsülés értéke is. Harmadikként egy ember­páré a szó. Foglalkozásuk ta­lán nem is fontos. Gyermekük többször volt lakója a gyer­mekosztálynak. Az éveken át várt gyermek segített bepil- > lantást nyerni a kórház éle­tébe. Lehet, hogy a sérelmek, kifogások túlzóak. Aggódó, gyermeküket féltő szülőkről van szó, ezért számít bocsá­natos bűnnek minden túlzá­suk. Amikor sikerül végre leszö­gezni, hogy nem panaszokat gyűjtök, hanem a véleményükre va­gyok kíváncsi, a válasz egy­behangzó. — Igen, igen. JjTem könnyű dolog. Mi is láttuk, mi jut egy- egy nővérkének, de olyat is tapasztaltunk, hogy türelmet­lenül, idegesen végezte a mun­káját « nővéri — Hát persze, ő is olyan ember, mint bárki más, le­hetnek gondjai. Ha családja van, otthoni problémáit biz­tosan nem tudja a kórházka­pun kívül hagyni senki. Igaz, de aki nem hivatásszerűen ápolónő, az majdnem üresen tölt be egy státuszt. Sőt, majd­nem többet árt, mint használ, hiszen ismeretes, hogy a jó és rossz példáknak egyaránt akad mindig követőjük. Tulajdonképpen idézhetnék több beszélgetést is, de ezeket találtam a legjellemzőbbek­nek. Megítélésem szerint fi­gyelemreméltóak mivel egyik nyilatkozóm az ápolónői hivatás rangját követeli helyreállítani és azt hangoztatja, amit az idős pe­dagógus: legyen együtthat óbb az anyagi és erkölcsi megbe­csülés! Ma, meglehet utópiá­nak hat az az igény, hogy vé­gezzenek pályaalkalmassági vizsgálatokat az egészségügy derékhadába jelentkezők kö­rében. Viszont nem kétséges, hogy erre is sor kerül. He­lyénvaló észrevétel, hogy a hi­vatástudat talán egyetlen élet­pályán sem nélkülözhető úgy, mint az ápolónőkén. Ehhez vi­szont a magunk részéről any- annyit fűznénk, hogy egész­séges légkörben a szükségkép­pen választott foglalkozás is hivatástudattal vállalt foglal­kozássá nemesedhet. Kérdés, hogy a túlterheltséggel együtt járó, illetve ennek terméke­ként jelentkező türelmetlen légkör alkalmas-e erre? A problémára visszatérünk. LÁSZLÓ IBOLYA Végefelé közeledik a tég­lagyárakban a nyersgyártási idény. Mint a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat központjánál megtudtuk, a vállalat üzemeinek egy része már e héten beszünteti a nyersgyártást, a többiben a jövő hét végén állnak le a gépek. A szezon végi „mérleg" saj­nos, negatív. Az eredeti prog­ram szerint március 10-e kö­rül kellett volna megkezdeni a nyersgyártást, ténylegesen csak egy hónappal később kerülhetett sor az indulásra, az elhúzódó' télies időjárás miatt Habár év közben min­dent elkövettek a kiesés pót­lására, az egyhónapos kény­szerű „pihenés” azonban túl ■ sok volt ahhoz, hogy be le­hessen hozni. Az időjárás né­mileg „egyenlített”’ most ősz­szel szerencsére elhúzódott a nyár is, ennek is betudható, hogy a kiesés — vállalati szinten — nem lesz több 6—8 millió téglánál. A gyár­tott nyers téglát sikerült meg­óvni, így az elemi kár mi­nimális volt. Hogy az építőipar azért megkapja a szükséges meny- nyiségű téglát, az égetéssel próbáljuk kiegyenlíteni a kü­lönbséget, ezzel azonban ke­vesebb lesz a tervezettnél 1970 első hónapjaiban a tégla. A Szekszárd-csatári gyárban a jövő hét végéig szándékoz­nak folytatni a nyersgyártást, ez az üzem valószínűleg tel­jesíti ez évi programját A pa- lánki üzemben is a jövő hét végére tervezik a leállást, azonban itt nehezebb a hely­zet, tegnap már az eső miatt nem tudtak dolgozni, nem volt szárítóterület Új TÜZÉP-telepet kap Paks A paksi TÜZÉP-telep elhe­lyezése évek óta okoz gondot a község vezetőinek, a válla­latnak, de legfőképp a válla­lat „üzletfeleinek" a község és környéke lakóinak. Jelen­leg ugyanis a község központ­jában van a telep, szűk he­lyen. Útjában áll a község­fejlesztési programnak és egy­re kevésbé képes kielégíteni az igényeket A Pakson gya­kori tüzelőanyag-hiány oka az, hogy a vállalat képtelen a szűk területen elegendő sze­net tárolni. Nemrég megállapodás szü­letett a községi tanács vb és a vállalat között a tüzelő- és építőanyagtelep átköltöztetésé- rőL Az új telep helyét a köz­ség déli részén, az atomerő­mű felvonulási lakótelep szomszédságában jelölték ku Mivel az új TÜZÉP-telep lé­tesítése jelentős beruházást igényel, az átköltözés befeje­zésére csak 1973-ban kerül sor, de a kijelölt területen már jövő évben tudnak tárol­ni, készletezni tüzelőanyagot. Miután a nyári hónapokban megfelelő készletet fognak gyűjteni, elejét veszik a je­lenleg is „égető” tüzelőhiány­nak. Fafeldolgozó üzem Csibrákon A fa manapság már nem any- nyira kelendő, mint régebben. A tűzifa érté­kesítése már gondot jelent, mert nagyon sok helyen inkább olajjal fűtenek, gázzal főznek. Viszont annál nagyobb az ér­deklődés az ipa­ri fa iránt. Ha feldolgozzuk az ipar igényeinek megfelelően, ke­lendő a fa. Ezért fejleszti a mi erdőgazda­ságunk is a fa- feldolgozó ága­zatot — tudtuk meg Király Bé­la erdésztóL Hogy mennyire előtérbe ke­rült a tamási erdőgazdaság berkeiben is a fa ipari feldol­gozása, nem kell különösebben bizonygatni: elég betekinteni a csibráki fafeldolgozó üzembe, amely nemrég kezdte meg működését. Az előzményekhez tartozik, hogy eddig Kurdon működött egy fafeldolgozó üzem, ha azt egyáltalában annak lehetett nevezni. Korszerűtlen körül­mények, elavult és kevés gép­pel, az igényekhez mérten sze­rény kapacitással. Az erdőgaz­daság nem tudott annyi fát feldolgozni, előkészíteni az ipar számára, amennyire szükség lett volna. Ezért új, modem üzemet létesítettek Csibrákon. Horváth Ferenc műszakve­zető kalauzol a nagy munka­teremben. — Ez lengyel gép, az szov­jet, amaz pedig magyar — tá­jékoztat ____, t atnt Évente mintegy 15 000 köbméter fát tud feldolgozni az üzem. Szemmel láthatóak az üzem­ben a kezdet jelei. Modern gé­pek dolgoznak, ugyanakkor a munkások háton és kézben hordják ki tőlük a hulladékot A környezet is rendezetlen még. Minden kezdet nehéz. A lé­nyeg az, hogy beindíthattuk a termelést. Fokozatosan minden sorra kerül A nagy fűrészgép pillanatok alatt szeletekre szabdalja a vastag rönköt A szeletek gör­gősoron jutnak a következő géphez, majd a harmadikhoz. Végül vagonszámra kerül ki a munkateremből a parketta­fa. Fülsiketítő zaj. Mint aho­gyan az lenni szokott egy fa­üzemben. A levegő pedig tele fűrészporraL — Sajnos, még nem készült el az elszívó berendezés. A ki­vitelező késlekedik. Az üzem­nek viszont termelni kell. Nem kész még a fűtőberendezés sem. Pedig már elkelne. Kü­lönösen reggelenként. Remél­jük, nemsokára elkészülnek ezek a tartozékok is. mert ad­dig nem teljes az üzem. — Hány embert foglalkoz­tatnak? — Két műszakban dolgo­zunk. Egy-egy műszakban kö­rülbelül 30—30-at, de később többet szándékozunk foglalkoz­Rozsdaátalakító O zsírtalanít O tisztít O rozsdátlanít O foszfátoz O passzívái egy műveletben. GYÁRTJA A Vegyi Itsz, Szombathely Kapható: a festékből tokban (224)

Next

/
Thumbnails
Contents