Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-25 / 248. szám
A faluban azonnal megszólalt néhány puska: már várták az ostromlókat. Jancsik, Berkner és Jankó a lovasok háta mögött húzódó erdő szélén állt, — tíz más fogollyal együtt. Valamennyiük kezét megkötözték. Az őrzésükre kirendelt katonák felmásztak a szekerekre és onnan figyelték a harcot. 'Tíz-tizenöt perc telhetett el mindössze az első és az utolsó lövés között. A Nap még mindig az égbolt közepén állt, amikor megérkezett a parancs: a foglyok, ásókkal felszerelve, vonuljanak a templom elé. — El kell temetnünk a halottakat — mondta egy öreg paraszt, aki már hónapok óta fogoly volt, s tudta, mi következik. Kettes sorba állították őket, kioldozták a kezüket. Az őrzésükre kirendelt katonák altisztje vigyázzt vezényelt, s aztán elégedetten elvonult a megmerevedett arcvonal előtt. ötvenegy halottat számoltak össze. Tizenhét volt közülük katona. A főhadnagy a templomlépcsőn állt, s beharapott szájjal nézte, hogy húzkodják a foglyok a ruhájuk javától megfosztott holttesteket A katonák eközben sorra járták a házakat, s minden élőt a parancsnok elé vezettek. Nyolcvannégyen voltak; húsz férfi, harminchét nő és huszonhét gyerek. A sírás egybefolyt a lobogó háztetők nyöszörgésével. A teret körülvették a fegyveresek. " — A kommunisták lépjenek ki — mondta a főhadnagy csendesen. Szavát elnyomta egy közeli ház leomlott gerendáinak zaja. Az emberek értetlenül, zavartan néztek. — Kommunisták, kilépni! — ordította az egyik altiszt. Csend lett, mindenki a földet nézte. — Egy sincs? — kérdezte a főhadnagy szelíden. — De van — mondta ekkor valaki. Mindenki odanézett: egy harminc év körüli asz- szony állt a lépcső előtt — Te mondtad az embereknek, hogy eztán mindenki magának arat? — Mondtam. — Az urad? — Oda van. A tiszt bólintott, s aztán intett: vigyétek! A dörrenés nekicsapódott a fazsindely alatt lógó rézharangnak: halk, hosszan elnyújtott kristályhang szállt a riadt emberek fölé. — Kinél laktak vörösök? — kérdezte a főhadngay. Senki sem mozdult — Akkor te, te és te kilépsz — mondta a tiszt A tömeg utat nyitott. Egy szakállas öreg, egy fiatalasz- szony és hórihorgas legény állt a tiszt elé. A főhatdnagy bólintott, a katonák tisztelegtek. Dörrenés, elnyújtott harangzúgás. Az áldozatok már mozdulatlanul feküdtek, amikor a templom faláról a golyótépte vakolatdarabok hullni kezdtek. Jancsik, Berkner és Jankó dermed ten állt a félig kész sírban. — Én ezt nem bírom tovább — mondta Jankó. Jancsik a folyó felé nézett: a túlsó parton lesben álló lovasszakasz megkezdte az átvonulást. A lovak szügyig jártak a vízben, sőt, egyikmásik már úszott is. Kissé feljebb emelte a fejét, s akkor ez a kép kimaradt látószögéből, s csak a zöld, nyírfákkal tarkított rétet látta, mely mögött árpa- és rozsföldek végtelenje sárgállott. Szinte megszédült a békés, nyugodt táj meleg szépségétől; valahogy így képzelte el a hazai földdel való viszontlátást. Melegítette, csalta, hívta a folyóntúli béke. Megbűvölten állt; szinte minden hajlat és minden bokor személyes ismerősének tűnt ebben a varázserejű pillanatban. Egy folyó — alig több mint száz méter —, egy hatalmas nekifutás, s mindennek, ami rossz volt, — vége... Már nem gondolt a Kárpátokra, s nem jutott eszébe a Tisza. Ez a névtelen, sáros vizű, sással szegélyezett folyócska minden mást kiszorított belőle. Át kell jutnom, gondolta, haza kell érnem, nem igaz, hogy semmit sem tehet magáért az ember. Dobálta a földet, s közben óvatosan szemügyre vette, merre húzódtak el az őrök. A vízparton már csak ketten álltak. A nyugati parttól átértek az utolsó lovasok is. De sajnos még túlságosan világos volt... — Ha szürkületig itt maradhatunk, átússzuk a folyót — mondta halkan. — Igen, — mondta Berkner. — Én is éppen erre gondoltam. Szerencséjük volt, a főhadnagy ragaszkodott hozzá, hogy minden holttestet elföldeljenek. Az ötödik sírt már sötétben kezdték ásni. A század zöme ekkor már elvonult a domboldalon hagyott társzekerek felé, az őrök többsége pedig a házak környékén cserkészett — ottfelejtett értéket remélve. A vízparton ketten álltak. Mindent előre kiterveltek: Jankó lefeküdt a fűbe, az egymásra dobált halottak mellé, s amikor alkalmasnak látszott az időpont, megragadták a kezét és a lábát. A két katona éppen rágyújtással volt elfoglalva, amikor megpillantották a feléjük közeledő, hullát cipelő foglyokat. — Hova? — kérdezte az egyik a cigaretta mellől. — Mosdatni — mondta Berkner. — Koszos a lába, szegénynek... Az őrök nevettek. — Nem fér a gödörbe? — Nem... Még két lépés, gondolta Jancsik, csak most ne vegyenek észre semmit. Földre eresztették társukat, s amikor a katonák lehajoltak, hogy megnézzék, mindketten egyszerre ugrottak. v ... A fegyvereket gondosan víz-fölé tartva úsztak, öt méter, tíz, tizenöt... Valaki kiáltott. — Észrevették! — hörögte Jankó, s arcát a vízbe terítette. (Folytatjuk.) Ki mit tud a képzőművészetről? A helyes megfejtés 3 pont 22. nap. 1. A fenti képen látható művészeti ág legnagyobb magyar művésze ki volt? Milyen művészeti ágról van szó? 2. Mi az absztrahá lás? « ♦ * ♦ f f «■ i ♦ ♦ : : és Sxom*? JbvicUtf: ____ * Murrm A maffia hosszú karja ugyanis a rendőrség és az államügyészség legfőbb helyedre is elér. így a rendőrség birtokába jutott, a maffiát kompromittáló legtöbb anyag eltűnt, mert a maffia emberei ezeket hamisítványokkal cserélték ki. A Véletlen játszhatott közre, hogy az orvos leleplezésed huszonöt esztendő múltán egy milánói szerkesztőség birtokába jutottak, és így 1962- ben egy halott orvos koronatanúként léphetett fel a maffia ellen. Röviden dr. Allegra története: .. .1916-ot írtak. A szicíliai feudális maffia hatalmasabb volt, mint bármikor azelőtt. Észak- Olaszországban, az Alpokban és az Isonzónál véres csatákban küzdöttek az olasz csapatok az oszták—magyar seregekkel. A szicíliai parasztokat egyre szigorúbb rendelkezésekkel kényszerítették az olasz imperializmus háborús érdekeinek szolgálatára. Többségük nem mutatott különösebb kedvet, hogy Rómáért haljon meg, amely a szigetet fél gyarmatként kezelte. Az ószakolasz nagyburzisoázia megkísérelte a maffia hatalmasait a háborús üzelmekbe bevonni. A maffia dánok a maguk módján segítették is az olasz háborús célkitűzéseket. A katonai hatóságok megbízásából lovakat rekviráltak. amelyeknek nagy részéit a szegényparaszrtoktól és kis- bérlőktői ingyen szedték össze és jó pénzen átadták a hadseregnek. A fronton azután kiderült, hogy ezek a lovak a hadsereg számára teljesen hasznavehetetlenek. Ezért a „Tiszteletreméltó férfiak” közül néhányat törvény elé idéztek. Bizonyítani azonban semmit sem tudtak rájuk Dr. Allegra ez időben egy palermói katonai kórházban szolgált és súlyos sérülteket kezelt. A betegek többsége szimuláns volt, akik saját- magúkon okoztak kisebb-nagyobb sérülést. Amikor erre rájött, jelentette a kórház parancsnokságának. A jelentés után, mint az már lenni szokott, látogatót kapóit Egy bizonyos Gdulio D’Agate óhajtott vele beszélni. Allegra doktor szicíliai volt és nyomban sejtette, kivel áll szemben. Vendége öntudatos fellépése, mint erről később beszélt is. nem hagyott kétséget hogy egyike a tiszteletreméltó társaság befolyásos embereinek, akikkel tárgyalni illik. Vendége nem oszlatta el ezt a kételyét. Kijelentette, hogy minden egyes katona, akit az orvos denunciál- nd akart szegény ember, akinek nagy családja van. Az volt az óhajtása, hogy ezek a beteg szicíliaiak mdelőbb meggyógyuljanak és utána hosszú betegszabadságot kapjanak. A tárgyalás végén D’Agate, a félreértések elkerülése végett, közölte az orvossal, hogy mindezt ne kérésnek, hanem parancsnak tekintse. A találkozást követően néhány nappal D’Agate újra felkereste Allegrát Társaságában most már két másik ember is volt. A három úr meghívta Allegrát egy palermói gyümölcskereskedésbe, kis beszélgetésre. A katonaorvos elfogadta ezt és a találkozóra a kereskedés egy hátsó helyiségében került sor. A beszélgetés köszönő szavakkal kezdődött, majd a három úr felvilágosította. hogy ők egy nagyon jelentős szövetség tagjai. Ezt a szövetséget széles körben maffiaként ismerik. Tagjai nyugodtak lehetnek, hogy a szövetség mindaddig megvédi éleiét, segíti egzisztenciájának kibontakozását, amíg a tag hű marad. Ezek után az orvost felszólították, hogy lépjen be és tegye le a kötelező hallgatási esküt. Allegra vallomásában hű képet fest a maffiáról. „Családokra” tagolódik. A családok élén egy vezető Don áll. Egy-egy család a szomszédos városok és falvak kisebb csoportjaiból tevődik össze. Amennyiben a család túlságosan nagy létszámúvá növekedne, akkor tizes csoportokra osztják szét. A családok szigorúan szabályozott működési körön belül tevékenykednek, és a tartományi főnök irányítása alá tartoznak. A családok alkotják a tiszteletreméltó társaságot, amelynek Észak- és Dél-Amerikában, Tuniszban és Marokkóban is igen erős szervezetei működnék. A testvéri szövetségbe való felvétel szigarú rítus alapján történik. A ceremónia a középkorból öröklődött át napjainkba. Bizonyos értelemben az Egyesült Államokban tevékenykedő Ku-Klux-Klan is a maffia középkori ceremóniái alapján veszi fel tagjait Ahogy Allegra elmondotta: „Középső ujjamat egy tűvel megbökték és néhány csepp vért egy kicsiny szentképre nyomtak ki belőle. A képet azután elégették és mialatt hamuját a tenyeremre szórták, esküt kellett tennem, amelynek rövid tartalma ez: eszküszöm, hogy testvéreimhez hű leszek, őket soha el nem árulom, minden esetben segítek rajtuk és ha ezt nem tenném, vagy mindezt megszegném, úgy égjek el. úgy váljak hamuvá, mint ez a kép”. Ezzel a fiatal orvost felvették a „tiszteletreméltó emberek” rendjébe, amely kivételezett helyzetet jelentett Allegra számára. A maffiához való tartozása csengő aranyérmékben térült meg. Palermo Castelvetrano kerületében kezdett magánpraxist, amely olyan jól jövedelmezett, hogy rövidesen magánklinikát vásárolhatott. A testvéri szövetségbe tömörült barátai gondoskodtak arról, hogy nemcsak a jól fizető páciensekből éljen meg. Magától értetődik, hogy a maffia az orvost „nem zárta ki bizonyos emberbaráti tevékenységének” köréből. Karrierjéért, jólétéért a „testvérek” elvárták szolgálatait. Titokzatos lövésekből eredő sebek kezelését kívánták tőle és együttműködését némely gyilkosságban. Allegra befolyásos maffia-tag lett és számos fiatal, kevésbé tekintélyes tagtársa kereste fel, hogy tanácsát kikérje. A tekintélyes polgárok és a lakosság ugyanis mindenfajta maffia-uralta helységben nem a rendőrség, vagy más hatóság tanácsát kérték ki. hanem a maffiáét így a házasságkötéshez is a maffia vezetőinek engedélye kellett A „Tiszteletreméltó férfiak” hozzájárulása nélkül nem lehetett kivándorolnia. A maffia kormányzott és uralkodott, míg a hivatalos olasz hatóságok csak statisztáltak ehhez Szicíliában. í ! t ♦ i ♦ ♦ ♦ t-V ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ I» ♦ ♦ ♦ * i i l + I J
