Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-18 / 242. szám
Mezőgazdasági nagyüzem épül Előregyártott alumínium szigetelőanyag elemekből megkezdték a szakályi sertéstelep épületeinek összeszerelését. A sertéstelep — amelyet közösen üzemeltet a szakályi és a re- gölyi szövetkezet — évente ötezer bízót bocsát ki. Foto: Bognár A fizikai dolgozók és a távolságok Töprengő, némiképpen talán elfogult, de mindenképpen, közéleti rangú kérdések kerültek szóba beszélgetés közben a Fornádi Állami Gazdaság néhány dolgozójával. Elmondták, úgy érzik, túl nagy a távolság a fizikai dolgozók és a vezető beosztású emberek között A gazdaság szb-titkárával, párttitkárával csak nagy ritkán találkoznak, a munkahelyeken nincs mód közvetlen, emberi hangú eszmecserét folytatni arról, ami a munkásokat foglalkoztatja. Nem a Fornádi Állami Gazdaság az egyetlen mezőgazdasági üzem, ahol hasonló gondok foglalkoztatják és „feszítik” a fizikai dolgozókat. De igazságtalanok lennénk, ha nem állapítanánk meg, hogy ezek a gondok a vezető beosztásban lévő embereket is erősen foglalkoztatják. Hogyan jussanak közelebb az emberekhez, miként legyen elvtársiasabb, oldottabb, meghittebb a légkör. Időzavar! Ez az ismétlődő és örökké visszatérő magyarázat arra nézve, hogy miért nem beszélgetnek többször, gyakrabban a vezetők a dolgozókkal. S valóban, olykor egy-egy nagy munka időszakában a nap huszonnégy órája is kevés a gazdasági feladatok, a termelés szempontjából nélkülözhetetlen munkák elvégzéséhez. A több ezer holdas mezőgazdasági üzemek párt- és szakszervezeti vezetői hasonlóképpen elfoglalt emberek. Újabban mintha szaporodna, sokasodna az értekezletek, a tanácskozások, a megbeszélések száma. Gyakran az egész pusztán időpazarlás, s legtöbbször a párttitkárt, a szakszervezeti titkárt éppen a legfontosabb területről „iktatják ki”, nevezetesen a dolgozók köréből. A helyi tájékoztatás, a helyi tájékozottság, napirenden szereplő, megoldást igénylő téma: a távolságokat is leszűkíti a fizikai, és a szellemi dolgozók között. Ilyen szempontból tehát csakugyan megszívlelendő és figyelmet érdemlő az, amiről a Fornádi Állami Gazdaságban beszélgettünk, s az, amit másutt is szóvá tesznek, kifogásolnak a dolgozók. Valóságos és rejtett mnnkaerőtartalék Férfiak, kisebbségben — Ipartelepítés, lakásgondok Dombóváron a járási tanács végrehajtó bizottsága nemrég foglalkozott a munkaerőgazdálkodás helyzetével. Az ülés óta nem telt el fél év sem, az alkalomra készült jelentés számszerű adatai azonban módosultak, s nagyon valószínű, hogy nem várják meg cikkünk publikálását sem, hanem tovább változnak az adott határok között. A megye, városi rangra pályázó járási székhelyén líM>4-től a mai napig 500— 1000 között ingadozik a munkát keresők száma. Aligha meglepő tény, hogy pillanatnyilag — bármilyen megragadó arányúak az ipartelepítési tervek — több az eszkimó, mint a fóka A munkaerőgazdálkodással foglalkozók lényegesen kevesebb munkalehetőséggel kell gazdálkodjanak, mint ahá- nyan munkát keresnek, hiszen míg a szocialista építés megelőző szakaszaiban akár az ország másik felére is elmentek a kenyér után az emberek, napjainkban mind hangosabban jut kifejezésre az az igény, hogy gyökeret verni egy helyen és ott dolgozni, helyben. Az igények és lehetőségek összehangolása ezért is nehéz feladat, ráadásul Dombóvárnak pillanatnyi helyzetét az is nehezíti, hogy a mindenkori munkaerőtartalékban a nők képviselik a többséget, a férfiak a kisebbséget. Nincs abban semmi váratlan és semmi meglepő, hogy korunk nője nem akar csak a családi tűzhely mellett maradni. Ügy tűnik mégis, hogy Dombóvár ipartelepítésének megalkotói nem kis mértékben feledkeztek meg a nőkről. Igaz. hogy idetelepült a Pécsi Kesztyűgyár egy üzemmel, igaz, hogy a magtisztító sokakat foglalkoztat idényszerűen, szerződéssel. Igaz, hogy az induló kórház dolgozói között megint csak a nők vannak többen. De az is igaz, hogy ezeken túl már bezárul a kör, pedig pillanatnyilag nincs szó például kifejezetten csak nőket foglalkoztató könnyűipari üzem idetelepítéséről. Van munkaalkalom, de a fizikumot férfimódra igénybe vevő. Létszámhiánnyal küzd a MÁV, a fejlesztés kapcsán itt tevékenykedő építőipar, portán belüli munkaerőfölösleggel a járás termelőszövetkezetei, amelyek a műszaki fejlettség jelenlegi fokán már most 7—800 főt tudnának nélkülözni, s nagyon' természetes, hogy a gépesítés mértékével arányban, ez a szám növekedni fog. Mind többen jönnének a székhelyre munkáért. Előjegyzésben már kialakult az 1970-ben induló Láng Gépgyár törzsgárdája, amelynek leendő szakmunkásai ma még Kaposvár, Pécs és Komló üzemeiben dolgoznák. Szó van arról, hogy tavaszi üzemkezdéssel letelepedik Budapestről a Pátria Nyomda, amely 200 —250 munkáskezet tud majd foglalkoztatni. A vegyesipari ktsz műanyagfeldolgozó üzem létesítésén fáradozik, s az üzemalapítás ismét elvesz a munkaerőfölöslegből. De, a nap nap után újratermelődő és növekvő fölösleg nem áll egészséges arányban a már meglévő és a majdani elhelyezkedési lehetőségekkel. Félreértések elkerülése végett, Dombóvárott nem fenyeget senkit létbizonytalanság, de már most szembe kell néznie a munkaerőgazdálkodásnak azzal a ténnyel, hogy a munkalehetőséget keresők, munkahelyet változtatni szándékozók válogatnak. A letelepülő üzemekkel érkezők pedig lakást követelnek. Azok, akik korszerűtlen bérleményekben élnek vagy albérletben, de már régebb óta itt, szintén lakásért döngetik a kapukat. Viszont az állami lakásépítés üteme jóval mögötte halad az ipartelepítés arányainak. Sem a megye más járási székhelyén, sem a megyeszékhelyen nem ismeretlen ez a probléma. Dombóváron a jövő tavasszal induló Lánggyár kvalifikált szakmunkásainak, illetve vezetőinek hatvan lakást kér! Bizonnyal nem hiába kérné, ha lenne miből gazdálkodni, de nincs. így tíznél is jóval kevesebb lakás jut a gépgyáriaknak. De a következő tervidőszaktól sem várható gyökeres változás, hiszen az igények alapján meghatározott 5 — 600 lakás helyett 250 építésére nyílik lehetőség. S itt kénytelenek vagyunk kitérőt tenni. Éppen aznap, amikor Dombóvárott jártunk, olvastuk az Esti Hírlap egyik tudósításában, hány száz lakás építését vállalják Budapesten az építők befejezni fel- szabadulásunk évfordulójának tiszteletére. Tulajdonképpen kollektív örömünk, ha az országos méretekben nyomasztó gondokat hordozó lakáshelyzet javul. De időnként azért joggal érezzük azt is, hogy a lehetőségek asztalánál nem éppen a legjobb helyen ülünk.. Nem hivatalos értesülések szerint az elkövetkező ötéves terv lakáskontingenséből Tolna megyének 2000—2500 lakás építéséire lesz módja. Baranyának 10—12 ezer, Bács megyének még ez utóbbinál is több. Ez az, ami nemcsak Dombóváron kelt keserű gondolatokat, ’ hanem megyeszer- te. Nem Ids mértékben érezhetjük magunkat mostoha gyermekeknek, noha ez a státusz az ipartelepítés közeli és távlati terveit tekintve akadályoz bennünket a fejlesztés munkájának teljes értékű elvégzésében: embereket megkötni, letelepíteni hovatovább nem lehet csak a puszta kenyérrel... De térjünk vissza Dombóvárra. ahol egy előzetes fölmérés alapján számolni kell egy már ma sem egészen rejtett munkaerótartalékkal, amit a termelőszövetkezetek táplálnak. Mint említettük, a járás közös gazdaságai akár holnaptól nélkülözni tudnának 7—800 émbert. s minél erőteljesebb lesz a gépesítés, annál több munkáskéz keresi foglalkoztatását az iparban. De, elegendő-e munkalehetőséget teremteni az ipartelepítéssel és minden más, járulékos fejlesztési tervet másod-harmad-negyed- sorban kezelni? Volt már szó erről is, de óhatatlanul ismétlésibe kell bocsátkozni a munkaerőgazdálkodás helyzetét vizsgálva, hogy Dombóvár már most kemény küzdelmet vív, hogy meg tudjon valamennyire felelni például a szakmunkásutánpótlás terén a valós és a majdani igényeknek. Nyolcvannál többen jelentkeztek ipari tanulónak a vasipari ktsz-nél. s a gyermekeiknek szakmát adni kívánó szülők Soanogyból, Baranyából is jöttek_ nemcsak Tolnából. A jelentkezők közül mindössze 35 gyereket vettek föl, mert amikor a je* lentkezők elhelyezkedési problémái fölmerültek, az derült ki, hogy a szülők többsége nem tudja vállalni tanuló fialánya albérleti elhelyezését. Úgy vélem, nem véletlen, hogy a rövidesen megnyíló kórház — ami főként a nők számára kínál munkalehetőséget — meg tudja oldani középká- der-szükségleténe!k biztosítását. A nővérszállás rengeteget jelent. De, perspektívájában vizsgálva a dolgokat az is, hogy a szakképzetlen ápolónők javarésze érettségizettekből verbuválódott. Nem valószínű, hogy a szakma munka melletti elsajátításának lehetőségét ilyen mértékben használnák akkor is, ha történetesen a kezdő, tehát szakképzetlen ápolónők albérletekben lennének kénytelenek lakni! Az elmondottakat jó lenne derűlátóan summázni. Nem azért nem tesszük, mert hellyel-közzel sincs ok a derűlátásra. Inkább azért, mert olyan dolgokról szóltunk. ami forrásban van, ma nem olyan, mint holnap, holnapután lehet. A munkaerőgazdálkodás kapcsán csupán jelezni kívántuk, hogy nem elég csak munkát adni az ipartelepítéssel, ezzel párhuzamosan bővíteni kell az iparban foglalkoztatottak letelepítésének megyénkben ma olyan szűkös lehetőségeit. LÁSZLÓ IBOLYA
