Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-14 / 238. szám
27x2 A helyes megfejtés 4 pont Jó százötven méternyit beeveztek, s ott három póznával kitámasztották a tutajt Lovász magára vállalta a figyelést, a többiek pedig behúzódtak a pokrócok alá. Berkner és Jancsik közvetlenül egymás mellett feküdt. Húsz-harminc perce bámulták a nyugat felé úszó felhőket, mikor Berkner hirtelen felkönyökölt; — Nem lett volna szabad Bodót egyedül elengedni... — Ne féltsd. — Nem őt féltem. — Hát? — kérdezte Jancsik, s ő is felült. — Meglásd, csinál valami disznóságot. — Nem kellenek ennek a nők. — Nemcsak nő van a világon. Mindketten a partot nézték, az apró, fák mögé bújó fényeket. — Milyen falu lehet ez? — kérdezte Jancsik elmélázva. — Miféle emberek laknak itt?.. — Szegény emberek. Jancsik Berkner felé fordult, tekintetük egymásba akadt. — Most mire gondolsz? — kérdezte Berkner csendesen. — Rád. — És mit gondolsz rólam? — Jó lenne egyszer úgy istenigazából elbeszélgetnünk. * Szerencséje volt, a jól zsírozott bakancs alig engedte át a vizet. Felfutott a partra, s néhány percre meglapult a bokrok alatt. Az első ház kétszáz méternyire lehetett. Az ösvényen senki sem járt, nyugodtan mehetett. A fegyvert a karjára akasztotta, mint otthon szokta a duplacsövűt, s magabiztosan elindult. A falunak legfeljebb ha húsz háza lehetett, ez maximum tíz — feltehetően fegyvertelen férfi... Mielőtt bekopogott volna gondosan ellenőrizte, milyen messze vannak a szomszédok, s mennyire esik a községi fő útvonal. A ház nem volt ugyan nagyobb, mint a mellette álló, de ápoltabb volt. Megállt a sápadt fényt sugárzó ablak alatt, néhány másodpercig hallgatózott, s aztán hirtelen elhatározással berúgta az ajtót. Az arcok csak fokozatosan rajzolódtak elé a félhomályban. Egy öregember, egy fiatalasszony, egy középkorú férfi és nyolc év körüli kisfiú. Bodó elmosolyodott; kérdés helyett tisztelet és alázat áradt a szemekből. — Házkutatás — mondta oroszul —, majd vakmerő ötlettel hozzátette: angol csend- őrség... Meglehetősen jól beszélt oroszul, s öltözete is alkalmas volt arra, hogy elleplezze igazi énjét. A fiatalabb férfi felemelkedett az asztal mellől, az asszony azonban visszahúzta. — Senki ne mozduljon — mondta Bodó, s megemelte a karabély csövét. — Hol van a liszt? Az asszony mutatta; a kemence tetején. — Vodka? — Nincs — mondta az öregember. — Álljon fel — mondta Bodó. Az öreg felállt, karjait vékony combjaihoz szorította. — Volt katona? — Igenis. Bodó közelebb lépett az asztalhoz: forró levesillat szállt az arcába. A puska csövével intett a fiatalabb v férfinak is: — Felállni! Nyikkant a kopott falóra. A fiatalasszony felugrott, megragadta férje karját, s sírással küszködve felsegítette. Bodó most látta csak; lába térd fölött le van vágva. Enyhe kis szédülést érzett, talán közvetlen közelében szétroncsolt testek émelyítő szaga euhant át érzékszervein, az orrlyukaiban megkapaszkodó levesillat azonban pillanatok alatt elnyomta ezt az emléket. — Ne mozduljanak a kemence mellől — mondta. Az öreg a fia és a fiatal- asszony mereven maga elé nézett. — lányért — mondta Bodó. Megvárta míg az asszony tele szedi levessel, s aztán intett: falhoz. A csőre töltött fegyvert az asztalra fektette, s aztán kanalazni kezdte a furcsa ízű, bizsergő illatú levest. Néhányszor az ágy szélén gubbasztó gyerekre mosolygott, s közben arra gondolt: milyen jót röhögne Vass Andor ezen a történeten... Mikor végzett, a fiatalasz- szony vizet tett elé. A falábú férfi kissé előrébb lépett s azt mondta: — Egészségére, tiszt úr. 12. nap. 1. „Egyetlen magányos alakba... bele tudott zárni egy egész osztályt" — mondja róla Lyka Károly. Ő volt az első szobrász, aki az öntudatos munkást ábrázolta. Hogy hívják a szobrászt és mi fent látható művének címe? Melyik magyar múzeumban található e szobor? 2, A szobrászatnak hány ágazata van? Külföldi szakkörökben is figyelmet keltő, több mint két hétig folytatott ásatást fejezett be szombaton Tamási határában dr. Bóna István kandidátus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense. A tamási Szarkahegynél lévő csikólegelői homokbányában felfedezett, mintegy 1400 évesre becsült longobárd temetőben — amelyre Táczi István helybeli lakos hívta fel a figyelmet — 13 mély sírt tártak fel. Ebből kilencet a mostani ásatásokkal; s a női sírokból viseleti díszek: gyöngynyaklán- cok, fibulák, hajtűk, fésű kerültek' elő; a férfisírok szegényesek voltak mellékletekben, csupán az egyikből került egy lándzsa napvilágra. Az ásatásokra a szekszárdi múzeum igazgatója kérte fel dr. Bóna Istvánt, mint a longo- bárdok régészeti kutatásának elismert szakértőjét, s így a leletek a Ealogh Ádám Múzeumba kerülnek majd. A csontanyagon antropológiai vizsgálatokat végez dr Kiszely István, az MTA Régészeti Intézetének antropológusa. Ez Magyarországon kb. a 25. — Tolna megyében a harmadik — lelőhely erről a titokzatos északi germán népről, amely rövid ideig élt hazánk területén, elvonult Észak-Itá- liába, s a mai Lombardia őrzi emlékét. A tamási sírok'érdekessége, hogy egy kivételével, nem bolygatták meg sírrablók, amint azt eddig tapasztalták általában a régészek. Az ásatásokat a jövő év tavaszán folytatják. (—só) Longobárd temető feltárása Tamásiban / ► ► ► ► ► ► *■ ► ► ► «■ ► ► ► *■ ► l ► ► ► t ► t ► t ► ► ► ► Szamos Rudolf: Kántor és Csupati (Részletek egy nyomozókutya történetéből) — Szépen? — fújt megvetően Csupati és a két daliásán ácsorgó kutyára sandított. Kántor halk morrantásokkal figyelmeztette előbb Szultánt, majd Vitézt, jobb lesz, ha tisztes távolba kotródnak tőle és nem zavarják munkáját. Csupati Kántor morgásából megértette: félre a bámészkodó műkedvelőkkel, most nem a gyakorlópályán tartózkodnak. „Vigyétek el innen ezeket, parancsolta határozottan. Nemhiába, a kutya hasonlít gazdájára." Csupati meg is je gyezte: „Tehetetlen embereknek tehetetlen a kutyája is. Ne zavarjátok a professzort... Nem volt elég, hogy a határsértőnek több mint egy óra plusz előnyt adtatok, még Kántor munkáját is hátráltatjátok". Kántor, miután Vitézt és Szultánt elparancsolták a közeléből, határozottan nekiindult a megyeszékhelyre vezető útnak. Csupati engedélyezte a két másik kutyának és gazdáinak, hogy a kísérő határőrök mögött nyolc-tíz méterről követhetik őket. Két óra alatt tették meg a tizenkét kilométernyi utat. Kántor pihenés és habozás nélkül a városban is egyenletesen haladt és a központban épült nagyszálló személyzeti bejárója előtt állt meg. Csupati az órájára nézett. Negyed tizenkettő vo lt. A keskeny utca a szállónál két ágra oszlott, s mintegy nagy ipszilon fogta közre a század elején épült négyemeletes szecessziós tömböt. A szálló homlokzata és kávéházi terasza a szálló elől kezdődő sugár- útra nézett, melyet az épület zárt le. A személyzeti bejáró a magas házaktól övezett keskeny sikátorok tál álkozópontján volt. A földszinti bárból néha az árkádos bejáró alá ki- csörrent a cintányér és a dob ritmusa. Csupati néhány másodpercig tanácstalanul bámult a bezárt vasajtóra. Most ő volt a kicsiny csoport rangidős parancsnoka, néki kellett intézkednie. „Azonnal hívd a központi ügyeletét", utasította végül is segédjét, „Te pedig értesítsd a kerület ügyeletes tisztjét" — mondta a határőr törzsőrmeste rnek. Csupati Kántort a szálló halijába vezette. A személyzeti bejáró előtt két katonát hagyott azzal, ha bárki akarna be-, vagy kimenni, amíg vissza nem jön, addig tartóztassák fel. Az üzletvezetőt kereste. A portás perceken belül előkerítette. A bárból hívta ki a főnököt, akit Csupati maga is évek óta ismert. „Elnézést a zavarásért” — kezdte és a tágas hall egyik sarkába húzódott, lehető legtávolabbra a portások pulttal körbekerített recepciójától. Kántor a pult előtt várakozott és amikor a vörös hajú cingár éjszakai hotelportás becsukta maga mögött a félkör alakú karám nyitható fedelét, kíváncsian felágaskodott és mellső praclijaival az üvegborítású lapra támaszkodott. Gyanúsan nézett farkasszemet a pult mögött a kulcsrekeszig hátra hőkölő portással. „Mivel szolgálhatunk?” — kérdezte udvarias simulékony modorral az üzletvezető. Csupati legyintett, mintha nem is lenne fontos: — Kinek van kulcsa a hátsó bejárathoz? — Nekem; a konyhaséfnek, az igazgatónak. egy van itt a portán, a gépésznek és a helyettesemnek. — Elég népes gyülekezet — vakargatta állát Csupati. — Másnak nincs? — Az üzletvezető a kérdésre a vállát rándította: „Tudomásom szerint! De várjon... Józsikám! — szólt az éjszakai vezetőportáshoz és Csupatiba karolt, hogy a pulthoz vezesse a törzsőrmestert. „Hány kulcsunk van a gazdasági bejáróhoz? A portás az ujjain számolta: „hat vagy hét" — összegezte a végén. — Ki tudná nyitni most? — kérdezte Csupati az üzletvezetőt. — Hogyne!... Józsikám, adja ide a kulcsot. — Pillanat — lépett a szállodai szobák kulcsrekeszei mellett a falon lógó táblához és Csupati figyelmét nem kerülte el hogy tétova mozdulattal, bizonytalanul nyúlt a kampós- szögeken lógó kulcsok felé. A 23-as számú kampó üresen állt. „Nem értem” fordult visz- sza tanácstalanul a portás. „Tegnap este még itt volt.” — Mindegy, akkor engedelmével egy perc. felugróm az irodámba és hozom az enyémet — mondta mentegetőzve az üzletvezető, miközben gyilkos pillantást vetett a portásra Kántor gyanakodva méregette a kopaszodó, kerek arcú, kissé elhízott férfit és feltűnés nélkül kétszer is megszimatolgatta boka-tájon a nadrágját. Az iroda a félemeleti galériáról nyílott. Ahogy az üzletvezető a bordó szőnyeggel borított lépcsőt elérte, Csupati gondolt egyet. Kántor füléhez hajolt: „Kövesd. Ciciiii" — adta metszőfogai résén szívott levegővel kettejük titkos utasítását, ami emberi nyelvre fordítva annyit jelentett, hogy a követett személynek a gazda látókörzetén kívül nem volt szabad kerülnie és nagyon gyorsan vissza kellett térnie. 4 4 ■4 4 4 4 q ■4 4 4 4 4 ■4 4 4 4 4
