Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-12 / 211. szám

Mire fordítják a pénztt

— Ki ez a Pefler Gyula? •— kérdeztem eltűnődve.

— Ez az a Pefler Gyula, akit beutaltak önhöz — felelte.

— Dehiszen jómagam is nyomorult beutalt vagyok! — fakadtam ki.

— Ilyen az élet — mondta erre ő.

Hát ha ilyen, legyen ilyen. Jöjjön az a Pefler. Ha nem forgolódik, elférünk a díványon ketten is. Esetleg ő alszik lábnál, én fejnél. De én ugyan nem teszek ellen^ semmit. Végtére is lehet, hogy nagyon kellemes ember. Mondjuk kitűnő sakkozó. Vagy szépen énekel. Kitűnő csevegő is lehet. Magam is jól csevegek, majd eldiskurálunk. Jöjjön az a Pefler.

— Rendben van — mondtam mélabúsan a házmegbi- zottnak.

— Fellebbezzen. Ne húzzon ujjat a lakáshivatallal. Ne durcáskodjék. Ha nem fellebbez, azt könnyen szabotázsnak minősíthetik. Maga fogja a rö- videbbet húzni.

— Azt húzok, amit akarok.

Vállat vont és elment. Én

leültem egy sámlira és azon tűnődtem, milyen lesz Pefler. öreg? Fiatal? Szakálla van? Monoklit hord? lmok? Légtornász? Bosszantana, ha dadogna. Inkább legyen féllábú.

Később bejött hozzám a szomszédasszony, bizonyos Kvantáné. ö is azt tanácsolta, hogy fellebbezzek.

— Mindenesetre nyer egykét hetet. Ez alatt meghalhat az a Pefler. Meghalhat maga is. Istenem, emberek vagyunk. . . v *»*

— Irtózom az elöljáróságtól. Kvantáné. Inkább öt Pefler, miint egy délelőtt a lakáshivatalban.

— Várjon. Lehet, hogy ez a Pefler csakugyan öt. A sógor- nőmhöz beutaltak egy bizonyos Spék Aurélt. Szegény sógornőm örült, hogy egy magányos férfit utaltak be hozzá. Erre kiderült, hogy Spék Aurélnak felesége és hét gyermeke van. A lakása most valóságos gyermekjátszótér.

— Nem ijeszt meg, Kvantáné lelkem. Nekem mér minden mindegy.

Makacs elhatározásomnak nyilván híre mehetett, mert másnap délben egy lakáshiva- tali tisztviselő keresett fel. Nem kertelt.

— Miért nem fellebbez? — kérdezte szigorúan.

— Nem szokásom.

— Ehhez a bánásmódhoz nem vagyunk hozzászokva — mondta neheztelőn. — Ha nem talál jogcímet a fellebbezésre, leérjen tanácsot valakitől. Nem nagyon demokratikus dolog, hogy a mi fáradságos munkánkat ilyen tartózkodóan fogadja. Adjon be kérvényt.

uram. Csak egy próbát tegyen velünk, s majd meglátja, hogy azután mindig nálunk fog fellebbezni.

Megesett a szívem rajta. Megszerkesztettem egy fellebbezést ég bevittem a lakáshivatalba, számot kértem, sorba álltam, bejutottam, előadtam, megmagyarázták, átmentem, kikeresték, lementem, iktatták, felmentem, utánanéztek, lepecsételték, bebizonyítottam, megmutattam, oda- „.tetterri, megnézték, beadtam, iktatták, számot kaptam.

Ezzel a számmal azután hazamentem és leültem a sámlira. Nem tudom, mennyi ideig ülhettem így, egyszerre csak csengettek. Magas, sovány, köpcös ember állt az ajtóm előtt. Azonnal láttam rajta, hogy csak Pefler lehet.

— Pefler Gyula vagyok — mondta és belépett.

— Ááá. igazán örvendek.

— Kérem, engem ide beutaltaik.

ífe |g WfyfeSSá. TOeffellebbeztem.

— Igen?

— Mit szól hozzá! Igen.

— Én is. Tudniillik én Kőbányán kértem lakást. Ez pedig nem Kőbánya. Ide én nem jövök. Megfellebbeztem.

— Rettenetes... — mondtam sápadtan —, mindketten megfellebbeztük. Most már bizonyos,, hogy lakótársak leszünk.

ÜZLETEMBEREK

Nagyon örültem, hogy rövidesen komoly jövedelemre teszek szert, bár Jafrinek nem árult el a dologról semmi közelebbit. Csak annyit mondott, hogy egy bizonyos vállalkozásról van szó. rátermett emberek csinálják, az illetőnek, aki a tőkét adja, nagy kedve van a dologhoz, s megfelelő helyen rövidesen összeülünk.

összeülünk! Ez nagyon biz- tatólag hatott rám. Bizonyos ügyben összeülni — ez régi vágyam volt. Ha néhány illető bizonyos ügyben megfelelő^helyen összeül, abból komoly pénz szokott származni.

Harmadnap sürgönyt kaptam Jafrinektől; legyek másnap este 9 órakor a kőbányai Kékhordóban. Pontosan megjelentem.. Jafrinek bemutatott négy úrnak, aztán összeültünk.

— Hát miről is volna szó?

— kérdeztem izgatottan.

— Nem ez a legfőbb kérdés — intett le egy fekete- bajuszos. — Az a kérdés, hogy meg lehet-e a dolgot csinálni úgy, ahogy gondoljuk.

— Nade. hogyan gondoljuk?

— okvetetilenkedtem.

— Nem az a lényeg, — -mondta. Jafrinek — mert az, hogy hogyan gondoljuk, kizárólag a lehetőségektől függ. Tudniillik gondolhatjuk így is, gondolhatjuk úgy is, a fő csak az, hogy kellő időben fogjuk meg a dolgot.

— Úgy van — bólintottak a többiek hevesen.

— Nade, mikor volna az a kellő idő? — firtattam merészen.

Tabi László (Folytatjuk)

Községfejlesztés

Keszőhidegkú t. Kis község. 473-an lakják. Közülük 120-an átlag 301 forintos községfejlesztési hozzájárulást fizetnek. Területükön két üzem fizet kommunális adót. Ez évben a tervek szerint 16 ezer forintot. Társadalmi munkát 50 ezer forintnyit terveztek 1969-re. Ebből az év első felében semmit sem valósított meg a lakosság. Az utóbbi kilenc év legnagyobb beruházása a községben a törpevízmű' építése volt. A terveit a tanács készíttette el, még 1961-ben. Ez alatt az időszak alatt ösz- szesen 2010 néevzetméter járdát építettek meg. Bővítették a közvilágítást. 1968-ban autóbusz-várótermet, ebben az évben pedig ravatalozót építenek.

Kisszékely. Százezer forint értékű társadalmi munkát terveztek erre az évre Kis- székelyben. Ebből június 30-ig 50 ezer forintnyit teljesítettek is. A községben 932-en laknak, 419-en átlag 180 forintos fejlesztési hozzájárulást fizetnek. Az elmúlt kilenc év alatt összesen 3l5b négyzetméter betonjárda készült el. Megépítettek egy ravatalozót és egy autóbuszgarázst. Vásároltak egy szolgálati lakást, s elkészült egy mélyfuratú kút. Bővítették a közvilágítási hálózatot is. Jelenleg 50 ezer forintjuk van tartalékolva. Erre a törpevízmű építésénél lesz szükségük. A negyedik ötéves tervben szeretnék a törpevízművet felépíteni, s ezzel a lakosságot jó ivóvízzel ellátni.

Koppányszántó. 787-en laknak Koppányszántón. Átlag 212 forintos községfejlesztési hozzájárulást 373-an fizetnek.

Keszőhidegkútoa Kis székelyen Koppányszántón Magyarkeszin

Az év első felében 9200 forint értékű társadalmi munkát végeztek a koppányszántóiak. A teljesített összeg messze esik a tervezettől, ami 80 ezer forint. Az elmúlt években ösz- szesen 2460 méter járda készült el a község területén. Megépítettek egy 250 méteres útszakaszt és egy ravatalozót is. A negyedik ötéves tervben legfontosabb feladatuknak a törpevízmű építését tartják, e mellett. — amennyire anyagi lehetőségeik engedik majd. — a járdaépítést is tovább kívánják folytatni.

Magyarkeszi. 2115-en lakják a községet. 831-en átlag 249 forint 50 filléres fejlesztési hozzájárulást fizetnek Kommunális adó nem érkezik a község pénztárába. 1961. óta néhány nagyobb beruházás volt a faluban. A villany- hálózatot 3900 méterrel bővítették. Elkészült 2800 négyzet- méter járda. Már régóta laknak a két pedagógus szolgálati lakásban, a körzeti orvosi lakásnak is van gazdája és az orvosi rendelőt is rendszeresen használják. Hetven kisgyerek részére készült az óvoda, s a gyógyszertárat is már néhány éve, hogy átadták. Erre az évre 200 ezer forint értékű társadalmi munkát terveztek a község vezetői. Június 30-ig már több mint felét, — 128 ezer forintnyit — elvégzett a lakosság. Jelenleg 600 ezer forintiuk van félretéve. A negyedik ötéves terv legnagyobb feladata a községben a művelődési ház felépítése lesz, a félretett 600 ezer forint erre kell majd. A művelődési házon kívül 2000 négyzetméter járda felújítását akarják elvégezni, s gondolnak a törpevízmű létesítésére is.

♦

♦

♦

4

*

♦

i

♦

4

A UILAGUR KÖIIETEI ?

Fantasztikus tudomány —

tudományos fantasztikum

Ezen a távoli szigeten, amely „a Naptól keletre, a Holdtól meg nyugatra’ fekszik, egyszer valami egészen bizarr ötlete támadt valakinek. Senki sem tudja, kinek, és azt sem, hogyan támadt ez az ötlete. Mert ez még jóval azelőtt történt, hogy fehér emberek Kolum- busszal eljutottak Amerikába és felfedező útra indultak a nagy és ismeretlen Csendes-óceánon. Míg a mi fajtánk még mindig azt hitte, hogy Gibraltárnál vége van a világnak, akadtak nagy hajósok, akik jobban voltak tájékozva. Ezek a bátor tengerjárók, korukat megelőzve, kimerészkedtek Dél-Amerika sivár nyugati partjairól az ismeretlen messzeségbe, szántották a végtelen hullámokat, míg végre messze- rnessze szárazföldre nem bukkantak: a világ legmagányosabb kis szigetére. Partra szálltak és hozzáfogtak az ősi idők egyik legfigyelemreméltóbb mérnöki munkájához. Nem várakat és erődöket, nem védőgátat vagy rakpartot építettek. Emberi, formájú, gigantikus figurákat faragtak ki kőből, majd ezeket a háznagyságú, több vasúti tehervagon súlyú kőóriásokat (jó sok volt belőlük), elvonszolták a sziget különböző pontjaira és széles kőalapzatra állították őket.

fejlettség akkori alacsony fokán’

Titok.

Senki sem tudja.

De az alakok ott meredeznek ma is az ég felé, azon a helyen, ahol ők akarták.

És hol vannak az alkotók? *

A szigetlakok az általuk emelt kolosszusok lábánál temették el halottaikat, nemzedékről nemzedékre. De egyszercsak elnémult a szerszámok csattogása a sziklafalakon. Hirtelen né- mult el, mert a szoboralakok közül sok csak félig készült el. A titokzatos szobrászok eltűntek az ősidők ködében.

Mi történt?

Mi történhetett a Húsvét-szigeten?

Tulajdonképpen senki sem tudja a sziget valódi nevét. A bennszülöttek Rapanuinak hívják, de a tudományos kutatók nem hiszik, hogy ez lenne az ősi neve.1A legrégibb mondák szerint a bennszülöttek Pito o te Henuának, vagyis a Világ Köldökének nevezték szigetüket, de ezt is inkább valami költői megnyilatkozásnak kell tartani, mint a sziget valódi nevének, meri ugyancsak a bennszülöttek későbbi időben Égrenéző Szemnek, mások pedig az Ég Határának hívták.

Hivatalosan a Húsvét-sziget nevet kapta, ezen a néven szerepel a térképeken.

Ugyanis éppen húsvét napján történt 1722- ben, hogy a hollandus Roggeveen és társai ezeken a vizeken hajózva ismeretlen fajtájú embereket pillantottak meg a parton, amint füst- jelekkel igyekeztek magukra vonni a figyelmet. Roggeveen és társai voltak az első európaiak, akik két kis vitorlás hajójukkal eljutottak oda. Közelebb hajóztak és napnyugtakor horgonyt vetettek. Még az éj leszállta előtt alkalmuk volt ismeretséget kötni az ott lakó, különös néppel. Magas, izmos testalkatú emberek látogatták meg őket a fedélzeten, világos bőrű poüHogyan tudták ezt véghezvinni a műszaki néziaiak, alighanem ugyanaz a fajta, amely

Tahitit, Hawaiit és a többi déltengeri szigetet benépesíti. A lakosság azonban kevert volt, mert a látogatók közül egyesek feltűntek sö- tétebb bőrükkel, mások viszont „teljesen fehérek” voltak, akárcsak az európaiak. Akadt közöttük „vöröses árnyalatú is, mintha a nap égette volna cserzettre a bőrüket”. Többen szakállt viseltek.

Partra szállva a hollandusok óriási, harminc láb magas kőfigurákat pillantottak meg, melyeknek fejét valamiféle koronához hasonló, nagy hengerszerű alkotmány ékesítette. Roggeveen maga meséli, hogy a szigetlakok tüzeket gyújtottak óriási isteneik előtt, s talpukon guggolva, áhitatosan fejet hajtottak előttük, majd két tenyerüket egymáshoz szorítva, karjukat ismételten felemelték és leeresztették. A másik hajó fedélzetéről megfigyelték, hogy másnap reggel, napkeltekor a bennszülöttek földre borulva imádták a felkelő Napot és száz, meg száz tüzet gyújtottak — a hollandusok szerint —. isteneik tiszteletére. Ez az egyedüli eset, hogy valaki is beszámolt a Húsvét-szigeten dívó napimád ásról.

Az elsők között, akik a holland hajók fedélzetére léptek, volt egy „tökéletesen fehér ember”, aki szertartásosabban viselkedett, mint a többiek. Simára borotvált fején madártoll- korona díszelgett, fülében ököl nagyságú, kerek pecket viselt. A „fehér ember” viselkedésével jelezte, hogy ő a közösség kiemelkedő tagja; a hollandusok papnak vélték. Fülcimpája át volt fúrva és mesterségesen megnyújtva annyira, hogy egészen a vállára lógott. Ezt egyébként több szigetlakon is megfigyelték. Ha hosszúra nyújtott fülük gátolta őket valamilyen munkában, egyszerűen kivették belőle a pecket, s fülük alsó részét hozzákötötték a felső részéhez.

X

X

X

i

X

X

X

♦

♦

♦

♦

♦

♦

♦