Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Gyalog is veszélyes Szekszárd szép parkja hívogat az őszi napsütésben. Idős férfi és óvodás korú fiúcska tart a kert felé, — a gimnázium előtt, ferdén át az úttesten. Az állomás felől autóbusz közeleg, a fiúcska átszaladna előtte. Kísérője — tán a nagypapa —, elkapja kezét, visszarántja, s már hátrál a veszedelem elől. Kettős lékcsikorgás. Az autóbuszé és a Béla tér felől jövő Trabanté. .. Az efféle jelenet — sajnos — nem kuriózum. Az idegtépő pillanatok megértetik, miért emelkedik évről évre a gyalogosokat ért balesetek száma. 1965 óta országos szinten az évi emelkedés 30—40 százalékos. Ezen belül a súlyos és halálos kimenetelű balesetek száma 20—25 százalékkal növekszik. A rosszabbodás nem korlátozódik Budapestre és a nagyvárosokra. Megyénkben tavaly 56 gyalogost ért közúti közlekedési baleset; ez év első nyolc hónapjában 39-et. Szekszár- don hétről kilencre szökkent, — azonos összehasonlítási időben — a gyalogos balesetek száma. Legveszélyesebbnek a Rákóczi utca külső szakasza bizonyult. Külön figyelmet érdemel, hogy ezeknek a szerencsétlenségeknek csak kisebb hányadát okozzák járművezetők. 1968-ban az 56 baleset közül 50-ért, ez évben 39 közül 29-ért kizárólag a gyalogos hibáztatható. A közúti közlekedés fejlődésével egyre több, nagyobb, gyorsabb jármű lép forgalomba. 1975-ben — például — hazánkban a magángépkocsik száma eléri a félmilliót; ma még félennyi sem fut. Nem vitás, hogy a közeli jövőben lényegesen megnövekszik a motorkerékpárok, segéd-motorkerékpárok száma is, — nem beszélve teherautókról, pótkocsis teherautókról. Ezek tömeges jelentkezésére számíthatunk, hiszen az ismert közlekedési koncepciónak megfelelően a jövőben a vasúti teherforgalomból az áruszállítás nagy hányada a közutakra tevődik át. Sem járművel, sem gyalogosan nem veszélytelen a közlekedés. Biztonsága a gyalogostól követeli a legkevesebb szabály ismeretét; ezt a keveset azonban feltétlenül meg kell tartani, máskülönben még több sérültje, halottja lesz a gyalogos közlekedésnek. Hízott marhák Itáliának Nagy érdeklődés a kocaakció iránt — Igen örvendetes a megye tsz-einek a hízlalási eredménye, mert az idén is a vártnál nagyobb mennyiségű élőmarhát tudunk exportra adni — közölte érdeklődésünkre Tárnok Lajos, a Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója. — Mennyit szállítanak külföldre? — Az arány körülbelül úgy alakul, hogy a termelőszövetkezetek növendék hízó — bika és üsző — állományának mintegy 65—70 százaléka exportra megy. Ez körülbelül 11 000 növendék hízott marha lesz, s eddig majdnem nyolcezer ment el. — Kik vásárolják a Tolna megyei hízott marhát? — A zöme Olaszországba, a többi pedig nyugat-európai országokba indul. Az olaszok minden mennyiséget átvennének, — Mi a helyzet a sertéshíz- ialásban? — Soha Tolna megyében az első félévben annyi hízott sertést nem vettünk, mint az idén, a gátló körülmények ellenére is. A nagyüzemi gazdaságok elég ütemesen adják a portékájukat, az első félévben 70 000 hízott sertést vett át vállalatunk. S ami új: nem lökésszerűen mint azelőtt, hanem beütemezetten hizlalnak. — Hallottuk, hogy ebben egyre jelentősebb szerepe van a vállalat szaktanácsadásainak is. — Igen. Harmincnál több tszszel vagyunk ilyen üzleti kapcsolatban. Szaktanácsokkal és tápkísérletekkel segítettünk. Legalább tizennégy tsz-szel volt megállapodásunk a technológia közös alkalmazására, sőt rizikót is vállaltunk. Törekvésünknek az a célja, hogy a tsz-ek saját erőből minél olcsóbban és eredményesebben hizlaljanak, s a rendelkezésükre álló eszközökből korszerűsítsék sertésférőhelyeiket és ellássák azzal a legszükségesebb, s nem túl költséges technológiával — így például önetetőkkel és itatókkal —, amely fontos a malacok felnevelésében, elősegíti a korai és nagy súlyban való leválasztásukat. Kísérleti etetést folytattunk hazai és külföldről behozott nagy hatékonyságú sertéstápokkal, hogy megállapítsuk: melyek a gazdaságok körülményei, viszonyai közt legjobban megfelelő tápok. Hogy lehet jobb takarmányértékesítést elérni, vagyis: gazdaságosabban hizlalni? Az eredmények magukról beszélnek, csökkent a fajlagos takarmányfelhasználásuk, s a hízlalási időt egy — másfél hónappal lerövidítették. Ma már nem ritka nálunk, hogy hathat és fél hónap alatt kész egy-egy hízó a tsz-ekben. Beigazolódott az, hogy a jobb táppal kétségtelenül nagyobbak a hízlalási eredmények, de emellett legalább olyan fontos jelentősége van a megfelelő technológia kialakításának is. Mert nem minden a táp, lényeges a technológia, s éppúgy az is: hogyan dolgoznak. — A jövőben bővítik ezeket a kísérleteket? — Szeretném a szarvasmarha-hizlalással kapcsolatos, valamint a juhok takarmányozásának szakszerűbbé tétételére irányuló kísérleteket folytatni, megfelelő közös együttműködéssel. Ezekről azonban majd később beszéljünk, amikor már konkrét eredményeink, bővebb tapasztalataink lesznek. Inkább a kocakihelyezési kölcsönakciót említeném meg. — Ez a rendelkezés nemréelben jelent meg:. Hogryan reagáltak rá Tolna megyében? — A termelők kívánsága volt, hogy ilyen törlesztéses formában jussanak kedvezményhez. Az érdeklődés eléggé nagy, a pillanatnyi felmérés szerint mintegy félezer kocát kihelyezünk így, ami ' gén jó eredmény. A tsz-ek tői a kocasüldőket vemhesítve adjuk ki a háztáji gazdaságokba. (— só) Múzeumok: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai mellett megtekinthető még vadász- és képzőművészeti kiállítása is. A Babits Emlékház 9—13 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napon szünetel. i ! ! Könyvtárak: A megyei könyvtár hétfői nyitva tartási ideje: felnőtt kölcsönzés 13—19 óra, olvasóterem nyitva tartási ideje: 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: ideológia és társadalmi tudományok 11—16 óra, szakreferens Pacsai László. Irodalomtudomány 11—16 óra. szakreferens Miszlai Sarolta. Ifjúsági könyvtár mindennap 14—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—18 óráig, ifjúságiaknak 13—17 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—19, ifjúságiaknak 13— 18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: felnőtteknek 8—10, ifjúságiaknak 13—17 óráig látogatható. Szekszárd, művelődési központ? Vasárnap ifjúsági diákklub. A BM-klubban a polgári védelmi vetélkedő megyei döntője. Bonyhád: A művelődési központban vasárnap táncos klubdélután, a zománcgyári klubban 19 órától táncos klub. Dombóvár: A’ művelődési központban vasárnap ifjúsági klub. Paks: Vasárnap az állami gazdaság biritói központjában ifjú- ' sági találkozó, szellemi vetélke- • dőveü., ismerkedési esttel. Hétfőn *a gyapai kerületben ifjúsági klub. ' r Hőgyész: Vasárnap zenés klubdélután. Simontornya: A bőrgyári művelődési házban vasárnap kötetlen klubfoglalkozás. Tolna: Vasárnap ifjúsági klub, zenés klub. Emberke tragédiája. Dalmand: Vasárnap 18 órától az Oszkár című film vetítése. Hétfőn ugyanezt Tíiskepusztón vetítik. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). KÖZLEMÉNY A SZEKSZÁRDI KÖRZETI ORVOSOK BEOSZTÁSÁRÓL; 1969. október 1-től kezdődően a gyermekkörzetek utca elosztásánál változások történtek. Szekszárd város alábbi utcái dr. Orbán Brúnó körzeti gyermekorvoshoz tartoznak: Berzsenyi u., Béri B. Ádám u. Háry János u., Népfront u.. Bem u.. és Benczúr utca, valamint Bakta-köz és Bak- ta-alsó. Dr. Hámori Gabriella körzeti gyermekorvoshoz kerültek: Angyal-szurdik, Fürdőház u.,- Kadarka u., Klapka u., Esze T. u., Elő- ' hegy. Ezerjó u.. Fürst u., Rizling u.. Mecsek u., Bakony u.. Cserhát u. és Vak Bottyán utca. A fent nem említett utcák továbbra is változatlanul az illetékes körzeti gyermekorvoshoz tartoznak. ORVOSI ÜGYET ETEK: Szekszárdon, a Hunyadi utca 2. sz.ám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város. Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Bonyhádon a hétvégi ügyeletet 27-ón 12-től 29-én reggel 8-ig dr. Bese Ferenc látja el. (Bonyhád, Perczel Mór u. 16. Telefon; 84). Nagymányok Váralja, Máza, Győré községekben, a bányavidék összevont ügyeletét dr. Muth Lajos tartja 27-én 12-től 29-én reggel 8-ig. (Váralja). Zomba, Kéty, Hőgyész közséMOZI Bonyhád: A kacsa fél 8-kor csenget. (Nyugatnémet—olasz film). Dombóvár: A halál 50 órája. (Amerikai film). Dunaföldvár: Sziget a szárazföldön. (Magyar film). Paks: Dorellik jön! (Olasz film). Szekszárd, Garay: 451° Fahrenheit. (Angol film). Tamási: Hekus és azok a hölgyek. (Francia film). gekben a betegeket 27-én délelőtt ll-tól 29-é*n reggel 7-ig dr. Genye Sándor fogadja, (Hőgyész, Telefon: 59.) Pakson dr. Király István ügyel. (Paks, Hegyhát u. 2. Telefon: 264.) Dunaföldváron dr. Pozsonyi Imre várja a betegeket. (Dunaföldvár, Előszállás! u. 46.) Nagy dörög, Györköny, Bikács és PUKtahencsp összevont ügyeleté*, dr. Nagy József tartja. (Györköny Fő u. Telefon; 6.) Dombóvár: dr. Gyöngy össy György (Dombóvár, Bezerédj u. 34. Telefon: 12—14.) szombaton du. 5—-6-ig, vasárnap pedig délelőtt 10—12-ig a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Bertha Béla. Szekszárd. Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 146—4». Az ügyelet Idlerjed Szek- szArd város, öcsény, Sióagárd és Szálka községekre is. Ügyeleté* tart még ae állatkórház ^leáll alorvosa. A rádió és a televízió műsora VASABNAP KOSSUTH RADIO 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Chopin zongoraművek. 8.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. 8.51: Mesejáték. 9.49: Szerkesztői üzenetek. 10.05: Bemutató a Magyar Rádió és Televízió Gyermek- kórusa új felvételeiből. 10.20: Könyvszemle. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... 13.00: Jegyzet. 13.10: Művészlemezek. 13.40: Pillantás a nagyvilágba. 14.00: Részletek Bart zenés játékából. 14.30: Visszhang. 15.08: Zenekari muzsika. 15.15: Galgóczy Erzsébetnél. 16.05: Uj felvételeinkből. 16.16: A Tijuana Mariachi-együttes játszik. 16.30: Mérkőzések percről-percre. 17.30: Háromszor három... 18.05: Felelet. Déry Tibor regénye rádióra, n. rész. 18.35: Suzanne Danco dalokat énekel. 18.50: Suppé: Fatu- nitza — nyitány. 19.10: Nóta- és népdalest. 20.05: Kedves lemezeim. 21.00: Gandhi. Száz éve született. 22.10: Hangképek az országos evezősbajnokságról. 22.25: Mi újság az Operában? 23.05: Versek. 23.20: Könnyűzene éjfél előtt. 0.10: Operettmuzsika. PETŐFI RADIO 8.03: Miska bácsi lemezesládája. 8.33: Verdi: Simone Boccanegra. 9.33: Szívesen hallgattuk. 11.05: Hangverseny. Kb. 12.40: Könnyűzene. 13.01: Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Táskarádió. 15.00: Érdekességek a jövő hét műsorából. 15.25: Mérkőzések percről- percre. 16.20: Tessék a mikrofon! 16.40: Kürthy Éva és Palcsó Sándor népdalokat énekek 17.05: Liszt: Pathetikus koncert két zongorára. 17.25: Mit üzen a Rádió? 18.05: Slágerstaféta. 18.11: Parasztok. Folytatásos rádiójáték. 19.35: Hangverseny. Kb. 21.20: Tudósaink arcképcsarnoka. Kb. 21.35: Verbunkosok, népdalok. 22.20: Tíz ország — tíz dallam. 23.10: Leopold Stokowski vezényel. URH 16.05: Csak fiataloknak! 17.35: Hanglemezparádé. 18.05: Beetho- ven-est. Közben: 18.45: Jereván— Bjurakán. 19.25: A jazz kedvelőinek. 19.40: Részletek Purcell drámai operájából. 20.20: Smetana: II. vonósnégyes. 20.40: Hang- felvételek — felsőfokon. 22.10: „Szavakból élek”. MAGYAR TV 9.05: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 9.30: Közvetítés Moszkvából. 10.00: Felsőfokú matematika. 10.40: Hétmérföldes kamera. 10.55: Gyere pajtás, énekelni! 11.10: Csak gyerekeknek! 11.35: Hollókirály. Bábfilm. 14.13: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 14.40: Irodalom — mindenkinek. 15.15: Képes Kalendárium. 15.50: A fegyveres erők napján. 17.20: Telesport: Közvetítés Várnából, a Modern Gimnasztikái VB-ről. Tudósítás a Súlyemelő VB-ről. 19.10: A világ térképe előtt. 19.20: Esti mese. 19.30: Rinaldó Rinaldinl 13. (befejező) rész: Az árulás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Vízszintes — függőleges. Zenés keresztrejtvény IV. 21.40: Réti József operaénekes — portré. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 9.00: Magyar nyelvű adás. 9.30: Horvát népdalok. 10.00: Földművelőknek. 10.50: Nincs probléma Splitben. 11/35: Huckleberry Finn élményei. Gyermek-sorozat- film. 15.36: Sportközvetítés. 18.00 : Az ember és a világmindenség. 20.35: Zenészek. 21.20: Videofon. 21.35: Sportszemle. 22.25: A Párizs—Tours kerékpárverseny. A MAGYAR—SZOVJET BARÄTSÄG MG. TSZ LAKATOSÜZEME finom és durvalemez szabását vállalja hozott anyagból valamint lemezből szélesacél csíkozást a kívánt méretben. • • • Vágható lemezvastagság: 14 mm. Címünk: Kecskemét, Városföld 127. Telefon 14—31, 11—#8. Ügyintéző: Huszárik János. (332) osztrák tv 15.30: Kincses sziget. (1. rész). 16.50: Kontakt, n.05: Hank. (12. rész). 17.30: Apollo—11. Film a Hold-utazásról. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek) 16.30: Operakalauz. Figaró házassága. 10.00: Tv-hlrado. 10.30: Sporthírek. hétfő KOSSUTH RADIO 6.15: Mit üzen a Rádió? 6.50: Verbunkosok, népdalok. 0.25: A hét előadóművésze: Eugen Jo- chum. 10.06: Kamarazene. 11.00: iskolarádió 11.SS: Schubert; IU- admfónia. 12.30: Tánczenei koktél. 1S.1S: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.06: Muszorgszkij: Hovanscsina — a II. felvonás fináléja. 14.10: Az olasz ellenállás dalaiból. 14.28: Az éló népdal. 14.30: A fecskék fészket raknak. Móricz Zslgmond regénye, folytatásokban. VII. rész. 15.10: Harsán a kürtszó! 15.4$: Iászt-zongo- raművek. 16.05: Nyugat-dunán túli táncok. 16.13: Van új a Nap alatt. 16.25: Eugen Jochum vezényel. 17.20; A Stúdió 11 Játszik. 17.40: Fegyveres Erók Napján. 10.00; Huszas stúdió. 19.35: Hangverseny. Közben: Kb. 20.40: Verseik. Kh. 21.50; Könnyűzene. 22.20? Történelmi dalok. 22.45: A modem filozófia problémái. 23.00; Ritmus- turmix. 0.10: Morley- és Burcell- kórusok. PETŐFI RADIO 8.05: Barokk muzsika. 0.00; Ezer- egy délelőtt. 11.50: Arcok munka közben. 12.00: Utry Anna és Sár- dy János nótafelvételeiből. 12.15: Részletek Lörtzlng operájából. 13.06; Huss év a könyvtárban. 13.20: Kamarazene. 14.00: Kettőtől—hatig.. 18.10: Közkívánatra! 10.30: A folyamatos munkahétről. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Közvetítés a Citadella étteremből. 20.5«: Jerzy Jurandot vígjátéka. 21.56: Herman zenés Játékából. 22.25: A hét előadóművésze: Eugen Jochum. 23.10: Bellini operáiból. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kabaréest. 20.28: Kamarazene 21.05: Az 1960. évi Montreuxl Nemzetközi Jazzfesztivál I. rész. 21.40: Operák Schiller drámái nyomán. 22.10: Századok baíettmu2sikája. JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű adás. 17.45: Tv-6voda. 18.00: Kis világ. 18.20: A fejletlen országok és problémáik. 18.50: Zenei album. 20.35: Hezea Triane: Gyilkosok éjszakája. Színházi közvetítés. 21.35: A XX. század filozófusai. 22.00: Kosárlabda : Jugoszlávia—Bulgária. OÉZTRAK TV 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.50: Elbűvölő Jeannie. (1. rész). 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek 20.15: Angyal kalandjai. 21.05: Hétfői telesport. 22.05: Tv-hiradó. 22.15: Kifejezetten önnek. Filmműsor. Az Orion Hádió és Villamossági Vállalat tamási V. gyáregységé géplakatosokat és villanyszerelőt felvesz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat tamási telephelyén. (355) A Szekszárdi Vasipari Vállalat olajkályhagyár- táshoz felvesz segédmunkásokat Jelentkezni lehet a vállalat központjában Szekszárd, Rákóczi u. 13. szám alatt. _________ (381)