Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Iá és im u it h-u Kössünk ruhát a babának is Még tanufómunkákaSt is 36 a kislányoknak, ha sajátkezűig kötnek, horgolnak divatos ruhácskát a babájuknak. Maradék vagy bontott fonal is csaknem minden háznál akad. Az első babaruhát két egyforma darabból simán kötjük (vagyis egyik oldalon sima, a másik oldalon fordított kötéssel). A baba nagyságától függően kb. 40—40 szemre kezdjük. Mindkét lap kötésénél, mindkét oldalon a szélétől 2 cm-el beljebb, 3 centimétereként 1—1 szemet fogyasztunk, így kapjuk meg a trapézvonalat. A nyakkivágást rövid pálcával horgoljuk körül. A virágokat különböző élénk színű fonallal varrjuk bele a ruhába. A kalapot úgy kezdjük, hogy 4 láncszemből gyűrűt zárunk, 8 rövidpálcát öltünk bele, tovább egyenletes szaporítással szépen kifekvő 12—16 cm átmérőjű lapot horgolunk. Ezután minden negyedik szembe 2 szemet horgolunk és ezzel a kíván! szélességig dolgozunk. Bebéleljük és gumit húzunk bele. A második, kétrészes babaruhához kb. 5 deka egyszínű és %—Hí deka elütő színű fonal szükséges. A szoknyát vagy 5 tűvel körbe simán, vagy két tűvel — de akkor két darabban, az egyik oldalán simán, a másik oldalán fordítottan — kötjük. A szoknyát teljes bőséggel kezdjük és az alján négy sort lustakötéssel kötünk. (Ez öt tűvel való kötésnél azt jelenti, hogy egyik sort simán, a másik sort fordítottan kötjük. Két tűvel való kötésnél pedig mindkét oldalán simán kötünk). Utána sima kötéssel 4 sort egy sötétebb fonalból, 2 sort pedig egy világosabb fonalból kötünk. Ezután sima kötéssel, az eredeti színnel folytatjuk a kötést csípőmagasságig, majd onnan kezdve egyenletes elosztással a körbe fogyasztást végezzük a megfelelő magasságig és bőségig. Befejezve, 2 sor rövidpálcát horgolunk rá, ezt bebéleljük és gumit húzunk bele. A pulóver elejét és hátát a baba méretének megfelelő egyforma szemmennyiséggel kezdjük. Egy sima, egy fordított kötéssel egyenesen kötjük a váll magasságáig. Itt 2—3 cm-t a két oldalon befejezünk és a többi szemeket tovább kötjük a visszahajtó nyak részére, kb. 5 cm magasságig, majd lazán befejezzük. Az ujjákat kb. 28 szemmel kezdve szintén egy sima, egy fordított kötéssel kötjük a kívánt hosz- szúságig. összeállítva a pulóvert, már kész is a divatos, kétrészes babaruha. SZEGEDY BÉLÁNÉ Hétfő: Marhapörkölt galuskával, paprikasaláta. Kedd: Zöldségleves, burgonyafőzelék húsgombóccal. Szerda: Hideg vacsora: Tehéntúróval töltött paradicsom- paprika, kenyér. Csütörtök: Lecsó kolbászszál. Péntek: Babgulyás, burgonyás pogácsa. Szombat: Rántott hal burgonyával, savanyúság. Vasárnap: Ebéd: Csontleves daragaluskával, sült hús, tört burgonya, birsmártás, mandulás rétes, bor. Vacsora: sült hús, paradicsom, paprika, bor. Mandulás 1 : rétes: Rétestésztát készítünk, az ismert módon, lezsírozzuk és. szikkasztjuk. Töltelék: 20 dkg fehér őrölt mandula, 20 dkg süteménymorzsa, 6 db tojás. 1 liter tej, 20 dkg cukor, vanilia, citromhéj, 5 dkg liszt, fél dl cóiiitreau. A tojások sárgáját 10 dkg cukorral, 5 dkg liszttel, kis ’ vaníliával, 2 dl hideg tejjel jól 'elkeverjük és a többi, forrásban lévő tejbe, folyamatos keverés közben befőzzük; ha felforrt, a tűzről elvesszük és a tojások fehérjéből 10 dkg cukorral vert kemény habbal, a darált mandulával, a morzsával, a cointreauval és 0 citrom héjával összekeverjük. A kihúzott, lezsírozott és szik kadt réteslap egyharmad részét megtolj ük az elkészített töltelékkel. Lazán sodorjuk, lezsírozzuk és tepsiben, erős tűznél sütjük. Szépségápolás Vitám fitos gyiimölcspakolás Minden arcbőrre kitűnőek'a vitaminban gazdag gyümölcspakolások, amelyek biológiailag egyébként is aktív anyagaiknál fogva élénkítik, frissítik a bőr anyagcseréjét, pórusösszehúzó hatásuknál fogva fokozzák a bőr feszességét, rugalmasságát. Egyszóval fiatalító hatásúak. Bőrtápláló arcpakolásra egyarán felhasználható a citrom, az alma, narancs, szilva, uborka, paradicsom stb. Használhatjuk ezeket a gyümölcsléket lé, pép vagy csak egyszerűen felszeletelt formában is. Arcpakolás előtt a száraz bőrt olajjal, vagy zsíros arctejjel, a zsíros bőrt arcszeszszel vagy meleg szappanos vízzel megtisztítjuk. Az arcpakoló masszát az ujjunkkal, vagy pálcikára csavart vattával vagy lapos ecsettel úgy kenjük fel az arcra, hogy a szemhéjat és a szájat szabadon hagyjuk. A pakolást általában 15—20, vagy 30 percig hagyjuk az arcbőrön, mialatt hanyatt fekve, a lábunkat kinyújtva pihenünk. Utasa tiszta, állott, vagy egészen langyos vízzel lemossuk az arcot és ha szükséges —. száraz bőrnél feltétlenül — megfelelő zsíros, vagy félzsíros krémmel bekrémezzük. A gyümölcslé-pakolást a következőképpen készítjük: A kisajtolt gyümölcs levét (őszibarackból, almából egy bőségesen elég) habosra kever-, jük 1 kávéskanál tejszínnel, vagy tejföllel, és 1 tojás fehérjével. Az arcra kenve 20 percig hagyjuk rajta, majd langyos vízzel lemossuk. Miután minden savanykás gyümölcs pórusösszehúzó hatású és ezért szárít is, a száraz bőrűek, s ez minden gyümölcspakolásra vonatkozik, keverjenek bele egy kávéskanálnyi friss étolajat is. A gyümölcspép-pakolást úgy készítjük, hogy a megmosott gyümölcsöt, például őszibarackot, szilvát héjastól elkaparjuk, s ha nem csípi a bőrt, 10—15—20 percig is az arcon hagyjuk. Ha nagyon híg lenne a pép, keverjünk bele egy mokkáskanálnyi lisztet. A szeletekbe vágott uborka és friss paradicsom-pakolás is kitűnő frissítő és pórusösszehúzó hatású. A szeplős, májfoltos bőrűeknek azért is ajánlható, mert színtelenít. A ruhával letakart pakolást 15 —20 percig hagyjuk az arcon. A száraz bőrűek szintén olajosán, olajba mártva használhatják. Hetenként egyszer közben készíthetünk az arcunkra ma- íonézes arcpakolást is. Egy tojás sárgáját jól elkeverjük X kávéskanál étolajjal és az arcra kenve 20—30 percig, száradás után bő langyos vízzel, dörzsölés nélkül mossuk le. A tojássárgája biológiailag különlegesen aktív zsiradék- és vitamintartalmánál fogva jól táplálja, frissíti és zsírozza a bőrt. *-> Röviden Egy egri és egy debreceni ktsz, valamint a Miskolci Vasipari és Gyermekkocsigyártó Vállalat készít gyerekkocsit az országban. A hazai szükséglet kb. egyharmadát a miskolciak adják. Termékükre az anyasági segély bevezetése óta megnőtt az igényt az 1966 évihez viszonyítva csaknem kétszeresére, 14 ezet darabra emelkedett a legyártandó gyerekkocsik száma a miskolci vállalat idei termében. Háztartás Ismerkedés az Régebben vastag falú üvegből készítették az autoszifon-pala«kbf’' s; jtzV<*%s, sűrű drótfonattal vették körül az esetleges robbanás' okozta veszélyek elkerülésére. Ma már kizárólag alumíniumból állítják élő a palackokat. ezek kétségtelenül biztonságosabbak elődeiknél, de „áramvonalasabbak”, tetszetősebbek j». Az üvegpalacknak legfeljebb az volt az előnye, hogy szemmel ellenőrizhető volt a vízfeltöltés szintje s a szódavíz kifogyása. Rendkívül fontos, hogy a vízfeltöltés nívója fölött megfelelő légtér maradjon a vízben fel nem oldódó széndioxid számára, a nyomás kiegyenlítésére és mérséklésére, a robbanás elkerülésére. Alumínium palackoknál túltöltés ellen egy cső- nyúlvány — ún. nívócső — szolgál, mely menettel illeszkedik a palack nyakába. Tisztításnál ki kell szerelni ezt az alkatrészt, de vízzel csak akkor szabad feltölteni a palackot, amikor a nívócsövet már ismét a helyére csavartuk. Egyébként kb. kéthetenként mosogatóporos vízzel, három-négy hónaponként pedig ecetes vízzel ajánlatos kitisztítani a palackot; az utóhbi a vízkő eltávolítására való. A palack nyakába vastag gumitömítéssel illeszkedő feLszálló<?sőrői aligha kell több szót ejtenünk, egyszerű, hosszú életű alkatrész. Annál inkább az autoszifonfejről, mely az egész készülék „lelke”, annak is a patront befogadó részéről. E nyúlvány furatának legmélyén a kiszúrótű foglal helyet, fölötte az úr% nyakgumi található, melyet finom menetű leszorítógyűrű tart a helyén. A kiszúrótű az autoszifon legkényesebb része. A ferdén levágott végű tűnek olyan erősnek kell lennie, hogy minden nehézség nélkül átszűrhassa. a patron alumínium dugóval lezárt nyakát. E nagy igénybevétel közben megesik, hogy a tű eltörik. A szifonfej tervezői gondoltak erre, ezért vásárláskor minden autoszifönhöz egy olyan univerzális kulcsol adnak, amellyel a tűcsere könnyen és gyorsan elvégezhető. Ha egyébként nincs is különösebb panasz a tűre, időnként, akkor is szereljük ki a helyéről, a kiszúrótűnek a szifonfejbe nyúló részén ugyanis egy gumikarika található, amelynek elmozdulása vagy elszakadása sok kellemeta u toszi fonna! lenséget okozhat. Ez a gumikarika valójában egy visszacsapószelep; a széndioxid beáramlásakor — a nyomás hatására — kissé megemelkedik, szabad utat engedve a gáznak, majd a nyomás megszűntekor ismét ráfeszül a befúvónyílásra. Ha a gumi nincs a helyén, a patron nyaka mellett vissza- szivárgás indulhat meg, lassan „elszokik” a nyomás a palackból. A nyakgumiként említett tömítés arra szolgál, hogy a felszúrás közben szorosan körülvegye a patron nyakát, megakadályozza a nagy nyomású gáz oldalra való ..kitörését”. A nyakgumi viszonylag hamar begyűrődik. elmorzsolódik. ..kifárad”. Kicserélése az említett kulcs segítségével nem jelent nehézséget. Élettartamát meghosszabbíthatjuk, ha a patrontartót a belehelyezett patronnal együtt először óvatosan, egy menetnyire csavarjuk fel a nyúlványra, majd a patront két ujjunkkal megfogva benyomjuk a nyakgumi nyílásába, s csak ezután kezdjük erőteljesebben csavarni a menetes patrontartót. A szifonfej emeltyűvel és erős rugóval működő szelepének élettartama jóformán korlátlan, még tisztításra sem szorul, hiszen “mind a nagy nyomású gáz, mind a rajta át- áramló szódavíz erőteljesen átmossa. Éppen ezért szétszedését sem javasoljuk, elég nehéz utána összeszerelni. A csaknem teljes egészében alumíniumból készülő autoszifonon több menetes csatlakozást találunk. Köztudomású, hogy az alumínium viszonylag puiha fém. ezért különösen vigyázni kell a menetek épségére, összecsavaráskor vigyázzunk, hogy a menetes részek simán, könnyen fussanak egymáson. Szorulás esetén kevés étolajjal kenjük be a meneteket. A palack nyakának erősen kopott menetét — ha „lötyög” rajta a szifonfej — sürgősen javíttassuk meg. mert enél- kül nem biztonságos az autoszifon működése. A patron fokozatos becsavarásakor, a széndioxid beáramlása közben, rázogassuk a palackot, ez meggyorsítja a gáz oldódását a vízben. Fontos szabály: szódavízzel telt auto- szifont soha ne tegyünk hőforrás közvetlen közelébe, de még a tűző napra se! Végül hadd említsük meg. hogy az auto- szifonnai nemcsak szódavíz készíthető, hanem különféle szénsavas gyümölcslevek, sőt, akár pezsgőbor is. Ha ilyen célra használtuk a palackot., utána mindig gondosan mossuk ki. S. 1.