Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Szeberényi Lehel: A uewetőismok ostroma PA LOS ROZITAj Egy középkori szobában olya» fehér a Csend «sínt a nád belseje új illatú vágy születik sejtett célzása nyomán ünnepi fájdalom szent gyűrűjébe von eszméletlen szavaid mögé hol valódi léted székvárosa / benne még sohasem laktál fekete önzésed miatt de most olyan fehér a csend mint a nád belseje s te vagy a Csend > a Mindenség saolgálatában " égért vagy Itt aa időben előre $ hátra »ét»» a világot — világtalan Velence, 196« ./ \ LOVASZ PAL« Színkép A rádióteleszkóp jelé», műszert műszer segít, átlépnek millió fényéveket, felsorakoznak a színképvonalak s adják a hírt; Kitőrt « hidrogénvihar egy esllla?halmazon — lángörvények dobálnak, forgatnak, tépnek, vegyítenek lemérhetetlen hőfokon világmindenség-részeket, Ó a lent-fönt-sehol-tij fői® embere, olvasd a hírt és rejtsd el arcodat: langyos talajt, lég-köntöst, lágy vizet, árny-fény szépségét kaptad, mégis-mégis idézed, kísérted a rontó elemet s ha szót fogad: léted, honod, világod njneesé lobban, s a rezgés tengerének spektruma • ' megfesti drámádban a végsó vonalat. iSicíp nnujijdi ntji'ht REMEK, REMEKEL Lányaink világoskék kabátjukban olyanok, mint az ikrek. Magas fekete kendőt kötnek hozzá, s igazán csinos bakfisok, ahogy szőkeségük kikandít alóla. Vasárnap délelőtt utaznak egyszer így ketten a Héven, Szentendréről Pestre, az Erkel Színház diákelőadósára, Egymás mellett ülnek és kéklik tőlük a kocsi. Két fiatalember menten oda is vágódik s leülitek velük szemben, mert éppen üres ott a hely. A mi két lányunk föl sem emeli a fejét az Ifjúsági Magazinról. A fiúk velük szemben ülnek, a térdüket fészkelődtetik, s a szemük is izeg-mozog, természetesen a lányokon. A kö- zelüiők várják az ingyenszínházat, mi lesz. Hamarosan meg is szólalnak a fiúk, Kezdi az első: — Neked melyik tetszik? — A szőke. — Mindkettő szőke. — Mindkettő tetszik. Faj nem lévén köztük, lányaink az Ifjúsági Magazint iktatják . közbe, mint afféle hangfogót, — Fütyülnek ránk. — Nem vagyunk az esetük. Túlságosan topis az öltözékünk. — A te ronda orrod elriasztja őket. Á lányok arca annyit se mozdul, mint a iég, melyet a hang megrezegtet. Ámbár Kati felles kissé a betűkről, csak úgy az üres semmibe, Megállapítja, hogy az orr normális, s az öltözék szuperelegáns. A fiúk ezt a kis meilólese- getést is észreveszik. — Nini, felnézett! — Szomorú vagyok, mert az Ízlésünk nem egyezik, elhajtotta a sportot —, veszi a másik a társától a szót, Kati ugyanis zavarában továbbhajtott. Zsuzsa bosszús a műhibáért. mely azonban valójában (semmiség. A faarc a lényeg, azt tartani. S tartják. — Hű de értelmes képet vágnak, Tűzzed. —- Nézem, Nevessétek már el magatokat. — Nem tudnak ezek nevetni, — Mondj valami jót, hátha elmosolyodnak, — Csődöt mend a tudományom. Lányaink látják, hogy a kocsi nekik drukkol: meddig tudják magukat tartani egy mosolyintái, nélkül. A fiúk bevetik teljes frazeológiájukat a nevetőiamok ostromlására. Következtetéseiket festegetik élénk színekkel a családi háttérre, mely hir zonnyai kispolgári. Papa, mama lelkűkre köti a kislányoknak, hogy bácsikkal szóba ne elegyedjenek, s hét órakor otthon kell ám lenni a jó kislánynak, s nyolckor tente. S a tisztelendő bácsi is megcsóválja fejét, ha nem viselkednek engedelmesen. Jézus» kának tetsző módon. S azért járnak Pestre templomba, nehogy otthon a párttitkár bácsi megtudja. A kocsi már nevet, a lányok arcán semmi. S itt van mindjárt a Margithíd. A» arcokon körösköriil a cinkos elismerés. a fiúk kínjukban valami nagyot akarnak mondani. — Mikor kaptál Virágot a Vőlegényedtől? — kérdik Katánkat. Katánk kis híján el is mosol yodik. mert e gondolatkör a gyengéje. De nem. De mégsem, S a kocsi utasai elégedetten tolonganak kifelé a szétcsapódó ajtón: jó színházat láttak. Lányaink már magukban, a villamoson, új tömegben. Féktelen bakíiskaeagásukra mindenki odakapja a fejét: abbahagyhatnák már. A régi magyar nyelvbem « remek szó egyszerűen darabot jelentett, tárgyat, egy példányt valamely dologból. Nyelvemlékeinkben és régi szótárainkban mindig ez a jelentése, s ebben «z értelemben ment át a céh-nyelvbe is, csypán korlátozottan, egy esetben használták. Ugyanis midőn a* iparos legény önállósítani akarta magát, mesterré kívánt lenni, többek közt vizsgadarabot, mesterremeket kellett készítenie. Ezért eleinte mindig ebben az összetételben írva találjak: „Az ezéhnek csináljon mester remekben egy fél vedres esys- szájú fél oldalú lapos pa- laczkpt”. „Ha valamely idegen ötvös legény mesterremeket akar követni..”: „Ha ki mesterremeket csinál, négy géra ezüstből csinálja”. Idő jártával a remek szó „darab” jelentése a köznyelvből egészen kiveszett, s így á céh-nyelvben fölöslegessé vált az összetétel efsg tagja: remeken mindenki próbadarabot értett. A XVIII. század elejétől fogva már csak ebben a formában találjuk.: Tartozzék az remekesináló személy tisztességes étellel, itallal az az remek mestereknek gazdálkodni, míg remek darabjait megcsinálja”, „tn az remek készítésében sem tudva, sem titkon belé nem szólok''. Ilyen értelemben később közmondásokba, szólásmondásokba is átment a szó: „Ingei esztendőben remeket ne esinállv”, azaz ne hamar- kodé el a dolgot. (Kisviczay Péter: SelecHora Adagia, lffé). Vagy: „Inas se volt, mégis reméket készít”. (Du- gonits Andrást Példabeszédek, mo). A szó harmadik jelentésváltozása mindebből könnyen érthető: A legény a remek készítésekor beleadta a munkába minden tudását, ügyességét, igyekezetét, s a darab a rendesnél jobban, szebben sikerült. A munkából remekmunka lett, S a szó ebben az értelemben önállósulva, ismét visszakerült a köznyelvbe. Mióta pedig a céhek megszűntek, egykori jelentésének emléke is elmosáé§tt, S P nyelvi köztudat a pompás, nagyszerű, kitűnő, mesteri, szép, tökéletes, stb. jelzők rakor,szavát érti rajta. De már Baráti Szabó Dávid is önállósult jelentéssel használja (1784-ben). ,,Ez egéssz remek”, aza? égésűén olyan, mint a remek. Puganits szintén (1811-ben): „Szebb a remeknél. .. Remek munka”. VÁRKONYI NÁNDOR 2ELK ZOLTÁN: Törli a bűt homlokáról Üregeknek ifjú voltam, fiatalok közt öreg, nem Is széna, nem is szalma volt a sorsom, de lőrék. Há fennhangon nem fs mondták hallottam én, hogy „Mi fán termett ez?” és: „Ha nem kérik, minek húzza a cigány ?* Nyirettyűmből vándorbot lett. hátamon a hegedű, nem húztam én, mégis szólt a i vidám Is. meg keserű. így bolyongtam, vándoroltam, kótám lett a nagyvilág, rétek hátán, patak habján olvastam a muzsikát. Ezért volt, hogy fű ha biceent, ág ejtette levelét: hegedűm már tovább hágta ezt a hangjasincs zenét. Ezért éhét ha üviilté, fagy halálát farkas, eb: hegedűm is égre sírta véle ezt az énekei! Halkan, mint a füvek tánca, máskor vonított a húr — csoda-e ha ily cigánynak nem fizetett senki úr2 Mögt, hpgy éltem alkonyulna, hajnalodik a világ, törli a bút homlokáról, mint ablakról a homályt, Hegedűmről is letörli ezt a hosszú éjszakát? Ne szakadjon, jaj, n® mondjon húrja még jóéjszakát! dally Géza: SZŐLŐHEGY Foto: Tóth Iván,
