Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-25 / 222. szám

Szerdáig 600 holdról taka­rították be a termést az or­szág egyik híres hibridkuko­rica-termesztő nagyüzemében: a Dalmandi Állami Gazda­ságban. Az MV—40-es, korai érésű magyar hibrid fajta — májusi morzsoltban számítva — 27 mázsa, jó átlaghozam­mal fizetett 550 holdról. Ezenkívül 50 holdról az ang­liai megbízásból — úgyneve­zett céltermelésre — termesz­tett XK—59-es hibrid kuko­ricát is letörték. A sziget- ország éghajlatának megfele­lő vetőmagot az angol cég küldte Dalmandra, hogy ott szaporítsák el részére. Az an­gol hibrid kukorica 21 má- zsányit adott holdanként. szintén májusi morzsoltban számítva. A gazdaság mintegy 3200 hold kukoricájában jelenleg is 17 — jugoszláv—magyar kooperációban készült — cső­törő és fosztó gép, valamint két, szovjet kombájnra sze­relt francia adapter dolgozik. A martonvásári SC—530-as fajtájú árukukorica betaka­rítása folyik. Ä kukorica- törést szeptember 11-én kezd­ték meg, s már nyolc kom­bájn a napraforgó betakarí­tását is végzi, {-sói A mözsi Űj Élet Tsz-ben megkezdődött a burgonya felszedése, válogatása, Az étkezé­si burgonyát a MÉK-nek adják el, a vetőgumót, valamint a takarmánynak valót maguk tárolják. Foto: Tóth Iván Angol kukorica Dalmandon Munkában a csőtörő és fosztó gépek Iskolaalapítók — országalapítók A tárgyak személyes ismerőse Aktuális nyilatkozat Gazdaságrezetők a BŐV-ről Elfogadnám minden darabját a kiállításnak A Simontomyai Bőr- és Szőrmeipari Vállalat ki­állítási anyaga egyik szenzációja volt az idei BŐV- nek. Nemcsak a lakosság, hanem számos kiskeres­kedelmi vállalat is megismerte ezt a céget, termé­kei t Kürtét István igazgató nyilatkozott a tapasztala­tokról. — Eredetileg a Baranya megyei ipari vásáron akar­tunk részt venni, a nevezési, részvételi költség ötezer forint plusz négyzetméterenként kétszáz forint lett volna. Dolgozóink javaslatára úgy határozunk, hogy a BÖV-re megyünk, miután a költségek azonosak, ugyanakkor a fővárosban nagyobb közönséget kap majd árunk is — gondoltuk. Nehezen tudtunk dön­teni abban a kérdésben is, hogy csak kiállítsunk, vagy áruljunk is. Végül úgy határozott a vállalat vezetősége, hogy mintegy kétszázezer forintos forgal­mat kell lebonyolítanunk, hogy a költségek megté­rüljenek __Nagyobb gond csak azután jött: megfelelő m ennyiségben árut biztosítani a kiállításra — kivált­képpen akkor volt ez az áruhiány kritikus, amikor a közönség már megismerte áruinkat. Összesen 417 ezer forint értékű árut adtunk el. — Milyen áruval vonultak a BÖV-re? — Nem olcsó cikkekkel. A 7100 forintos perzsa­bunda, az ocelot-nyomású 3600 forintos bundák vol­tak a keresettek, ezek voltak a mi slágereink. Még most sem tudjuk megérteni, hogy a nagykereskedelmi cégek miért az olcsó bundákat rendelik, amikor a közönségneek a finomabb, nagyobb értékű kell... — És kik voltak vásárlóik? — Nem „káderoztukf vevőinket, de úgy véljük a lakosság minden rétege vendégünk, vásárlónk volt. Persze elsősorban színésznők, énekesnők: Surányi Magdolna, Harangozó Teréz, Gombkötő Erzsébet ba­lettművész... És sok-sok áruház, kiskereskedelmi cég volt nálunk árut rendelni, vásárolni Szóval megis­merte most az ország fogyasztóközönsége, cégünket, termékünket. Tessék, itt a vendégkönyvünk ... A vendégkönyv megtelt. A bejegyzések mind dicsé­rik a kiállítókat. Ilyen summázásokat olvashatunk: Címüket megjegyeztem! Pompás bundát vettem, kö­szönöm. Elfogadnám minden darabját a kiállításnak. — És a jövő évi kiállítás? — Úgy tervezzük, hogy kétmilliót érő áruval me­gyünk a BÖV-re, s ebből másfél milliót ott helyben a lakosságnak adunk el... Sajnos, az idei kiállítás­nak volt egy kis árnyoldala is: a labdával nem tud­tunk olyan sikert elérni. mint szerettük volna. Keve­set adtunk el. Majd talán jövőre. Egyenletesebb elosztást ' Hol keresse az újságíró a nyugdíjas igazgatót? Természetesen ott, ahol az elmúlt évtizedek során ke­resték és találták megannyi- an, az iskolában. Két kislány lohol órakezdés után a szertár felé, pótolan­dó valami mulasztást. Őket kérem, hogy kalauzoljanak Boldogan teszik. — Szerettétek? — Nagyon! — És most persze, sajnál­játok, hogy nyugdíjba ment. — Nagyon! Szívesen faggatnám őket tovább, hiszen nem mellékes, amit ők mondanának, de nem lehet. — Itt az igazgató bácsi! A régi is, az új is, — mondják és eljramlanak. Komisz kis dilemma! A két férfi közül melyik lehet az új es melyik a régi? A kérdést a bemutatkozás dönti el. de nem enyhül előbbi zavarom, s újságíró életemben először azon kapom magamat, hogy udvarolok. Mihelyt kimon­dom, hogy letagadhat évei­ből tizet, mert... akkor ő esik zavarba. Ejnye, de kellemet­len! Udvarlás esetén általá­ban fordított az ábra. No. ez a nap is jól kezdődik! Jól, mert kölcsönös derűvel. Kint foglalunk helyet az igazgatói szoba előterében, hogy négy- szemközött beszélgessünk ar­ról, ami sok szem előtt zajlott. Ez is fura fordulat. De talán így a jobb. Ahol jelen van a mosoly, ott nincs helye az érzelmeskedésnek, általános­ságoknak. Heinrich Rudolf, a tamási gimnázium nyugdíjas igazga­tója ezelőtt 22 évvel jött Szé­kesfehérvárról Tamásiba. A Művelődésügyi Minisztérium elődétől, a VKM-től azt a megbízást kapta, hogy alapít­sa meg a gimnáziumot, vezes­se ideiglenesen, amíg az in­tézmény megerősödik, aztán visszamehet Fehérvárra, vagy újabb megbízatással, másho­va. Huszonkét évvel ezelőtt 1947-et írtunk. Akkor már 12 éves tanári munka állt mögöt­te. most a Tamásiban végzett tevékenységgel együtt 34. Nemrég a Munka Érdemrend ezüstfokozatának birtokosa­ként ment nyugdíjba. Kényte­len vagyok hinni, hogy de­cemberben töltötte be 80. évét. Pedig változatlanul hi­hetetlennek tűnik. Néhány szó esik arról, hogy milyen volt a pályakezdés. Közhelyként hat. hogy nehéz, pedig nagyon az volt, mert a fiatal magyar—francia szakos tanár több mint öt évig ke­reste óraadóként a kenyerét, mire kiböjtölte az állami ál­lást. Történelmünknek nem éppen a legfényesebb lapjait írtuk a harmincas években— — Nekem itt személyes is­merősöm minden fal, minden tárgy. Külön krónikája le­hetne mindegyiknek. Túlzás? Semmiképpen. Hu­szonkét évvel ezelőtt három tanár, tizennyolc tanulóval jelentette Tamásiban a gim­náziumot. Volt itt egy tanter­mük és egy alig -szobácská- juk, akkor még az iskola a földművelődésügyé volt, s az új gimnázium albérlője lehe­tett csak a mezőgazdasági is­kolának. Az alig, szobácska volt a tanári, az igazgatói re­zidencia, s ez volt a szertár. Alig szerekkel. Bútor? Sem­mi! Az első, a hőskor nővén-' dékei hazulról hoztak széke­ket, hokedliket, rajztáblák szolgáltak asztalként. Két évig tartott az albérlőélet. Az első végzősök 1951-ben érett­ségiztek. Jelenleg közel há­romszáz tanulója van a gim­náziumnak, amely sokféle kí­sérlet színhelye volt. mert ké­peztek itt középiskolai szinten állattenyésztőket is. — Mit mondhatnék? Vala­melyik nap beszélgettünk a kollégákkal és abban egyez­tünk meg, hogy rettentő gyor­san suhant el a 22 év és alat­ta úgyszólván semmi különös nem történt. Sajnos, nincs idő azt für­készni, hogy mit vélnek külö­nösnek és mi az, amit törté­nésnek könyvelnek el. A gim­názium mindenesetre a me­gye jó hírű középiskolái közé került. Az ilyen rangot pe­dig — köztudottan — nem ad­ják ingyen. Az iskola egy­fajta munkájának értékét méri, hogy a volt tanítványok közül számosán ide jöttek vissza tanítani. Ezeken kívül a gimnázium számon tarthat több tucat olyan volt nö­vendéket, aki akár az élet felsőbb osztályába lépve nyomban a gimnáziumi évek után helyére talált, sok az olyan volt tanítvány, aki to­vábbtanulva valamilyen te­rületen kimagasló szakem­bernek számít. .. Nem arról beszélgetünk konkréten és mégis arról, hogy az iskolaalapítók nem kis mértékben országalapítók is. Az iskola munkájának a ter­mészete más, mint törvénye­ket. rendet alkotni, de az ered­mény azonos, mert aki a tu­dást gyarapítja, az elmét pal­lérozza, az fundamentálisan dolgozik bele az országépítés munkájába. Úgy jött Tamásiba, hogy küldetése végeztén elmegy. A küldetés véget ért Heinrich Rudolf marad. Nagyon mélyre futott gyökereket kellene im­már eltépnie, ha menni szán­dékozna. Kevesebb óraszám­mal, de tanítani fog, francia nyelvet. Mellette megtartja a képzőművész-szakkör vezeté­sét. Szabad idejében? Fest és szobrászkodik. Alkotásaival már eddig is sokszor találkoz­hatott a közönség a megyei képzőművészek kiállításain. Valamikor 29—30-ban a nyelv­tudás tökéletesítése miatt járt Franciaországban, ahol egy neve® professzor felajánlotta, hogy ha kint marad, fedezi a tanulás költségeit, foglal­kozzék csak képzőművészettel Nem fogadta el a csábító ajánlatot. Miért,? A overtyát nem lehet mindkét, vén-én meg- pvúitani! Nem saináHa az el­mulasztott lehetőséget. Mit is sajnálhatna? Meg­adatott neki. hogy hivatását hivatásszerűen és ne foglalko­zásként űzze. Tanított, s men ezt teljes emberségével tette, nyugdíjasként sem tud már epvebet tenni, mint tanítani. Résen nem láttam hozzá ha­sonlóan boldog, ki esve súlyozott embert és — ensedelmet az ismétléséért — hatvanévesen isi ilyen fiatalt, nedíg més soha eddig. Azt hiszem, ez a sugárzó belső harmónia az, ami miatt a tanítványok ra­jonganak érte... — H — Szerdán ülést tartott Szek- szárdon a MÉSZÖV Igazga­tósága. Megtárgyalták egye­bek közt az élelmiszer- és vegyianyag-éllátás helyzetét, az illetékes nagykereskedelmi vállalat képviselőinek jelen­létében. A felszólalók sok problémát vetettek fel, egye­bek közt kérték, hogy a té­mában érdekelt Baranya— Tolna megyei nagykereske­delmi vállalat egyenleteseb­ben. ossza el az árut a két megye közt. Ugyanis több kiskereskedelmi szakember­nek az volt a megállapítása, hogy Tolna megye hátrányo­sabb helyzetbe került az el­osztásnál. Többen kérték, hogy az új cikkeket gyorsab­ban juttassák el a közsé­gekbe, mert ott is igénylik. Az új cikkeket nem ismer­tetik elég széles körben, ezért néha megtörténik, hogy érdemes árucikkekről sem az eladó, sem a vásárló egysze­rűen nem is tud. Cukrász­ipari termékekben hiány mu­tatkozik, ugyanakkor Tolna megyében is kihasználatlan cukrászipari kapacitás van.

Next

/
Thumbnails
Contents