Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-24 / 221. szám
— És kétezer dollárom is van — szólt könnyedén. — Kétezer dollárja! Honnan? — Találtam. És azért hoztam szóba, mert beszélni akarok magával ebben az ügyben. Tudniillik nem tudom, hova tegyem. •- .1 — Hát hol tartja? — Itt van nálam. Állandóan magamnál hordom. Egy drukk az életem. ■— Hol találta? — kérdeztem izgatottan. — A padláson, egy ládában. Szerencsére százas címletek. Látott már százdollárost? . .. amire ugyan — hála az Égnek — szüksége nincs, de ha Isten ments, valami történik, mégis csak... Ki tudja, mit hoz a jövő? — És minek kell ahhoz történnie, hogy.,. — Az ember azt most nem tudhatja. Inget csináltatni, aranyórát venni — emiatt nem nyúlnék a dollárhoz. Nem azért van az embernek egy kis vastartalékja, hogy ilyesmire költse. Csak, ha valami nagy baj történik. Valami nagyon nagy baj, tudja? Megragadtam a karját és ráordítottam : Nemleges válaszomra bevitt egy kapu alá. A zsebébe nyúl! és kivett; egy csomó pa- . pirost. — Idenézzen — mondta és az orrom alá tartotta. Keskeny sárga színű számolócé- duiá volt, valami képpel és áz volt rányomtatva; ..Bér,son gumisarok a legjobb!" , — Hülye vicc — mondtam egykedvűen, — Hogyhogy hülye vicc? Húsz ilyenem van. Az kétezer dollár. — Ne beszéljen marhaságokat — formed tem rá —. ez néni dollár. • — Nőné! Ez csak akkor nem dollár, ha értékesíteni akarom. Ha én ezt jól eldugom valahova, akkor dollár. Nem vagyok bolond, hogy értékesítsem. Hogyne! Amikor egyre 5 feljebb megy az árat Hála Istennek, tisztességesen keresek. , van mit ennem, egykét ruhám, amit nem adtam ,^t megőrzésbe,, megmaradt, miért adnám el a dólíárai- mat? Én ezt a kétezer dollárt i'ól ..eldugom valahova és^élók .. abból, amit keresek. — De minek ezt eldugni? •Kiteheti akár a küszöbre is! — Megbolondult? Hát nem tudja megérteni, hogy csak akkor dollár, ha mondjuk beleteszem egy üveg meggybefőttbe? Ha jól eldugom, akkor biztonságérzetet ad. Nagyszerű érzés azt tudni, hogy az embernek van kétezer dollárja, — De ha valami nagyon nagy baj éri, ki fog derülni, hogy nincs egy dollárja sem! — Ez igaz — felelte elgondolkozva —, de mit számít a pénz, ha az embert valami nagyon nagy baj éri ? ... S2ÁZÖTVENBILLIC Azzal kezdődött, hogy este hét órakor megjelent a lakásomon Göbicze Tibor, régi adósom s leszámolt elém tizenöt darab ropogós tízbillióst. A váratlan pénz természetesen kétségbeejtett. Éppen akkor tudtam meg, hogy az adópengő 300 százalékkal emelkedett. A százötvenbillió tehát hajnalhasadás után már csak ötvenbillió lesz — erre gon- dPltam mély szomorúsággal. Átkoztam ezt a gazember Gö- biczet,' hiszen bíztam a tisztességtelenségében. És íme, eljön és fizet. Szerencsémre a ..Meleg otthon” étkezde nyitva volt még. Most folytatom ott, hogy félóra múlva verejtékezve és kétségbeesve ültem az asztalnál. Két előétel, három adag főzelék és nyolc tojásból rántotta volt előttem, holott már akkor sem voltam éhes, amikor nekikezdtem. A gyomrom majd szétpattant, időnkint levegő után kapkodtam, a térdeim reszkettek. És még mindig csak százbilliónál tartottam. Beszélni már nem tudtam, mert tele volt a szám tojással. Leírtam egy darab papírra, hogy kérek még három adag túróscsuszát, s odaadtam a pincérnek. Másfél adag csuszát még el tudtam helyezni a nyelőcsövemben, a másik másfél adagot beletöm- ködtem a gallérom mögé. Bágyadtan intettem a fizetőnek. 142 billiót kért. A hátralévő nyolcbillióért — hogy másnapra el ne értéktelenkedjék — vettem két sárgabarackot és elhelyeztem a fülemben. A vendéglős felsegített á székről és a falhoz támaszkodva kivánszorogtam. Kint azonnal összeestem és hasoncsúszva haladtam tovább. Amint így megyek-mendegélek a kellemes esti levegőn, hát ki jön velem szemben hasoncsúszva? Nyavalyek Guszti az első emeletről. — Mi az Guszti? — nyöszörögtem — mi az, hogy így hasoncsúszva vánszorog a Visegrádi utcában? — Tudja, — felelte elhaló hangon — az a piszok Göbicze tartozott nekem százötven billióval é* tegnapelőtt este megadta. A nyomorult! — Nekem mondja? — nyöszörögtem, persze maga is agyonzabálta magát... Könnyek csordultak ki a szeméből : — Gúnyolódik? Félóra múlva éhenhalok. Harmadnapja nem ettem. — De Guszti, az Istenért... Hát miért nem evett harmadnapja, ha annyi pénzt kapott? Alig hallhatóan lehelte: — Adópengőjegyben fizetett a nyomorult! Amikor a pénzt megadta, éhes voltam, de gondoltam, csak más'nap eszem, mert az adópengő nagyot ugrott. Másnap aztán arra gondoltam, hogy egy napot böjtölhet az ember, hadd legyen a százötvenbillióból ötszáz. Mert aznap már kétszázötven volt. És szamár fejjel még egy napot akartam várni... De most este összeestem az éhségtől. Le akartam jönni ide a Meleg Otthonba, de félúton összeestem és azóta így csúszok hason. Mondja, messze van még? Tabi László (Folytatjuk) I Rokon népek barátsága ii. A közelmúltban volt a magyar—finn kulturális egyezmény aláírásának IC. évfordulója. Helsinkiben dr. Vainö Kaukonen professzor, a Finn— Magyar Társaság alelnöke nyilatkozott munkatársunknak, hogyan látják Finnországban a két nép kapcsolatait, milyen eredmények születtek az elmúlt tíz esztendőben a kulturális együttműködés terén. A professzor megemlékezett a hagyományos finn—magyar kapcsolatokról és elmondotta, hogy a második világháború előtt a kulturális kapcsolatok főleg a finn-ugor körökre szorítkoztak. 1950-ben, a Finn— Magyar Társaság létrehozatala után a kapcsolatok kiszélesedtek. így jutottunk el tíz évvel ezelőtt a sokoldalú kulturális egyezmény megkötéséhez. — Hogy funkcionál most az egyezmény? — Mindkét, részről hattagú vegyesbizottságot alakítottunk. Magam is tagja vagyok a ve- gyesbizottságnak. Minden második évben tartunk közös értekezletet, s ezen kétéves munkatervben állapodunk meg. A munkatervet tulajdonképpen két részre oszthatjuk. Az egyik a finn-ugor kapcsolatokat és kutatásokat érinti. Ennek keretében minden évben egy fiatal egyetemista ösztöndíjasként jön Finnországba tíz hónapra a finn nyelv tanulására. Ugyancsak tíz hónapig finn hallgató tanul magyar egyetemen. Ezenkívül több egyetemi hallgató — kölcsönös nyelvtanulás céljából — rövidebb időre szóló ösztöndíjjal tartózkodik egymás országában. — A 40-es — 50-es évek kiesése miatt a fiatalabb generáció nem ismerte meg egymás nyelvét. Amit akkor elmulasztottunk, azt most sike• rült pótolnunk. Ezenkívül a helsinki és turkui egyetemen is folyik magyar nyelvoktatás magyar előadóval és elmondhatom, hogy nagyon élénk az érdeklődés nálunk a magyar nyelvtanulás iránt. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a különböző területeken történő információcserének, a tudományos és szakmai ismeretek cseréjének. Ezek között szerepel a felnőttoktatás kérdése, amelyet Magyarországon a TIT képvisel. Igyekeztünk kibővíteni kapcsolatainkat a Magyar Tudományos Akadémia és az ennek megfelelő finn szervezet — a Finn Tudományos Társaság — között. Helsinkiben sok tudományos kongresszust rendeznek évente és a kulturális bizottság segíti a magyar érdeklődőket a részvétel megszervezésében. Lahtiban minden nyáron írótalálkozót rendezünk. Az a tapasztalatunk, hogy mindkét országban nagy az érdeklődés egymás irodalmának megismerése iránt. — Zenei kapcsolataink bizonyítéka az éppen most nagy sikerrel bemutatott Vérnász című magyar opera. Fontos programpontja a munkatervünknek a kiállítások cseréje. A sok érdekes. Finnországban rendezett magyar kiállítás közül szeretném kiemelni a magyar népművészeti kiállítást, a Budapestet bemutató fényképkiállítást és különösképpen a magyar festőművészeti kiállítást a XIX. —XX. század alkotásaiból. Reméljük, hogy ezt követi majd a magyar középkori és újkori művészet alkotásait bemutató kiállítás. — Külön megállapodás van a két ország rádiója és televíziója között. Az idén bonyolítottuk le a nagy sikerű „Barátság-híd” akciót, amelynek keretében 36« finn utazott Magyarországra és ugyanannyi magyar érkezett ide hozzánk. Tudjuk, hogy minden évben nem lehet ilyen nagyszabású akciót indítani, de reméljük, hogy rövid idő elteltével újabb „Barátság-hi - dat” építhetünk. Kulturális egyezményünk célja, hogy rokon népeink, amelyek földrajzilag ugyan távol állnak egymástól, de nyelvileg közel, minél szorosabb barátságot építsen ki. Ügy érzem, hogy kapcsolataink kimagasló eseménye lesz a finn köztársasági elnök közelgő látogatása Magyarországon, — fejezte be nyilatkozatát Vainö Kaukonen professzor, a Finn— Magyar Társaság alelnöke, a társaság alapító tagja. GÁTI ISTVÁN ♦ ♦ j A VILRGClR { KÖVETEI ? Fantasztikus tudomány — tudományos fantasztikum Bármilyen óriási is a távolság, amelyet meg kell tennünk, bármilyen lassan is telik az idő a Földön maradottak számára; Einstein relativitáselméletének érvénye megdönthetetlen. Fel- ' foghatatlannak látszik, de tény, hogy a megközelítően fénysebességgel száguldó űrhajóban lassabban múlik az idő, mint a Földön. Például, ha az űrhajósok számára tíz évig tart az út, a Földön közben már 108 év telik el. Az űrhajósok és a földi lakók közötti idő- eltolódás könnyen kiszámítható az Ackeret professzor által levezetett képlet segítségével. A cél közelébe érve az űrhajó személyzetének lesz mit csinálnia: gravitációs méréseket eszközöl. színképelemzéseket végez, keringési pályáikat számít ki, hogy a megközelített állócsillag körül keringő bolygók közül kiválassza a legkedvezőbbet, a legalkalmasabbat, amelyen a leginkább hasonlatosak a körülmények a földi •körülményekhez. , Feltételezhető, hogy mondjuk nyolcvan fényévnyi távolság beutazása után az üzemanyag I teljesen elhasználódik, tehát az .űrhajónak olyan helyen kell leereszkednie, ahol megtalálhatja a x .visszautazáshoz szükséges hasadó anyagot. « Tehát tegyük fel, hogy a leszállásra kiválasz♦ tott bolygó hasonlatos a Földhöz. Ez a feltétele- » zés — mint az előzőkből láttuk — egyáltalán * nem lehetetlen. És menjünk feltételezéseinkben egy lépéssel tovább: fogadjuk el, hogy azon a bolygón az élet azt a fokot érte el. mint Földünkön körülbelül 8000 évvel ezelőtt. Műszereik, számológépeik segítségével az űrutasok mindezt már előre megállapíthatják és olyan leszállásra alkalmas területet is találnak, ahol atomerő fejlesztésére alkalmas anyag van, hiszen műszereik megbízhatóan jelzik, melyik hegyláncban található uránium. Az űrhajó tervszerűen, simán leszáll. Utasai bizonyos fokig értelmes lényeket találnak a bolygón; kőbaltákkal vadásznak, kezdetleges fazekasmesterséget űznek, juhot, kecskét legeltetnek. Vagyis ugyanazt a képet látják, amit Földünk mutatott: nyolcezer évvel ezelőtt. De mit gondolnak majd a bolygó primitív lakói a leereszkedett csodálatos alkotmányról, s a belőle kiszálló lényekről? Ugyanazt, amit 8000 évvel ezelőtt, primitív őseink gondolhattak, vagy gondoltak... Teljesen érthető, hogy az űrhajó leszállásának szemtanúi leborulnak, s nem mernek felpillantani. Mindaddig a napig napjukat imádták, s lám. most valami csodálatos dolog történt: istenek ereszkedtek le a magasból, a mennyből...! A bolygó lakosai biztos rejtekhelyről figyelik űrhajósainkat: furcsa fejfedőt viselnek, amelyből csillogó rudak ágaskodnak ki (antennával ellátott sisakok); csodálkozva látják, hogy az éjszaka fényes nappallá válik (a fényszórók bekapcsolásával), rémülettel észlelik, hogy az idegen lények minden nehézség nélkül a levegőbe emelkednek (rakétás övék segítségével); újra meg újra leborulnak, ha azt látják, hogy az égi alkotmány belsejéből zúgva, morogva, pöfögve szörnyetegek másznak ki (hernvótalpas traktorok, helikopterek), s vévül is barlangjaik biztonságos mélyébe menekülnek, rejtőznek, ha a ♦ negyek felől mennydörgésszerű robaj és moraj hallatszik (robbantások hangja). Mindezek után nem csoda, hogy a primitív lények mindenható isteneknek tekintik a földi űrhajósokat! S miközben űrhajósaink folytatják munkájukat. kutatásaikat, bizonyos idő elteltével az őslakók vénei, papjai, vagy varázslói érintkezést keresnek velük. Ajándékokat visznek az „isteneknek”, megalázkodnak előttük, engedelmességet fogadnak. Elképzelhető, hogy az űrhajósok computerjeik segítségével gyorsan megfejtik az őslakosság beszédét, megtanulják nyelvét, S köszönetét mondanak az ajándékokért. Természetesen mit sem segít, ha megmagyarázzák nekik, hogy ők nem imádnávaló istenek, hanem halandó lények. A primitív őslakosság ezt nem hiszi el, nem képes elhinni és felfogni. Hiszen a jövevények a magasból, a csillagokból érkeztek, óriási hatalommal rendelkeznek, csodákra képesek. Nem lehetnek mások, mint istenek! Bármilyen nehéz is elképzelni, milyen kapcsolatok jönnek létre az űrhajósok és az őslakosság között, néhány valószínű eseményt mégis rögzíthetünk: Űrhajósaink megnyerik az őslakosság egy részének bizalmát és kiképezik arra, hogy közreműködjenek az üzemanyaghoz szükséges hasadó anyag — uránium vagy más érc — bányá- szásában. A legértelmesebbet az őslakók közül megteszik királynak. Hatalmának jeléül rádiókészüléket (Mózes frigyládája) kap, amelynek segítségével bármelyik pillanatban értekezhet az „istenekkel”. Az űrutasok igyekeznek a legegyszerűbb civilizált életformákat bevezetni, és erkölcsi szabályokat meghonosítani az őslakosság körében Ezzel lehetővé teszik bizonyos társadalmi rend és rendszer kialakulását. ♦ * i i ♦ f ♦ i ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ » ♦
