Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-18 / 216. szám

CSODALATOS VÁLLALKOZÁS Otven évvel ezelőtt repülték át először az óceánt Egy lelkes sportember Pest­ről Budára akar átmenni. „Semmitől sem riadok visz- sza'’ — mondta a Ludas Ma­tyi munkatársának. Amikor belépünk a szerény Epe utcai ház kapuján, izga­tottan beszélgető csoportba üt­közünk. Igen, persze, róla van szó, Nyuszek Emilről. A ház­beliek fejcsóválva tárgyalják a dolgot. Még mindig nem akarják elhinni, hogy Nyuszek most. télvíz idején akar men­ni Budára. — Telefonálni kellene a rendőrség életvédelmi osztá­lyának ... — mondta egy hölgy idegesen. Mások leintik. Valaki azt magyarázza, hogy mártírok nélkül nincs haladás. Nézege­tik a kapualját, hova szege­zik majd fel a márványtáblát. Szemtől szembe Nyuszekkal A földszint 5-ben lakik. Amikor belépünk, éppen egy hatalmas térkép fölé hajolva találjuk. Iránytű, barométer, oxi gén palack hever szanaszét. Lekötelező szívélyességgel áll rendelkezésünkre. — Mi az indoka elhatározá­sának? — tesszük fel a kér­dést. — Vállalkozásom — mond­ja szerény mosollyal — de­monstratív jellegű. Meg aka­rom mutatni a világnak a ma- gyar rátermettséget, élniaka- rást. — Bízik a sikerben? — Igen. Shaokleton és Amundsen példája lebeg a sze­mem előtt. Körülnézünk. A kályha mel­lett egy kisírt szemű fiatal- asszony ül: Nyuszekné. Két zokogó gyermekének fejét si­mogatja. Megható kép. Komoly előkészületek Magától értetődő, hogy egy ilyen útnak nem lehet csak úgy nekivágni. Arró) faggat­juk Nyuszeket, milyen előké­születeket tett. — Gondosan áttanulmá­nyoztam az észak-sarki expe­díciók történetét. Állandóan hallgatom a rádiót, hogy mi­kor melyik híd van lezárva. Látja ezt a nagy térképet? — Igen. — Ezzel bélelem ki a cipő­met. Két liter rumosteát vi­szek termoszban. Ezek itt ra­kétapisztolyok, hogy jelzéseket adhassak le, ha eltévedek. Utam célja a Szilágyi tér. Ha elérem, leszúrom a zászlómat, hogy örök időkre hirdesse az emberi kitartáiSt és leleményt. Részletes útiterv Nyuszek elmondja a továb­biakban, hogy az út nagy ré­szét kutyaszánon kívánja meg­tenni. Nyolc sarkikutyája van már. A sarkon fogta vala­mennyit, Szívós dögök, talán kibírják a Szilágyi térig. Hogy merre megy, még nem tudja. Az azonban elhatározott szán­déka, horv útjának történetéi két kötetben megírja. — A közönség aggódása büszkévé tesz. Sokan állandó­an lebeszélnek. Különös büsz­keségem. hogy a közlekedési minisztérium js mindent elkö­vet, hogy utamat lehetetlenné tegye. Én azonban semmitől sem riadok vissza. Ünnepélyes indulás Mielőtt távoznánk, még át­adja a fényképét lapunk szá­mára s elmondja, hogy ünne­pélyes külsőségek között hol­nap délután indul útnak. A házmegbízott kisebb beszéd­ben fogja búcsúztatni s egy gyerekkórus elénekll a „Fel, fel vitézek” című indulót. Elbúcsúzunk a lelkes sport­embertől. hogy ne zavarjuk előkészületeiben. Még megmu­tatja prémmel bélelt alsónad­rágját, s aztán távozunk. A másik szobából áthallat- szik a sarkikutyák csaholá- sa. * A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Nyuszek Emil tegnap délután 4 órakor elin­dult a Szilágyi-térre. A Mar- git-hídnál még látták, azóta nincs hír róla. PESTI UTCA (Sorstragédia egy felvonásban) Ez a dráma a Visegrádi ut­ca és a Szigeti utca sarkén játszódik, fényes nappal, 1945. májusában. Sem máskor, sem máshol nem történhet meg! Fekelekalapos: (a falhoz tá­maszkodva áll az utcán). A Tuhás: (karján egy férfi­nadrággal el akar menni előt­te). Feketekalapos: (karonfogja. megállítja.) Mit kér? A ruhás: Hagyjon jó ember, nem eladó. Feketekalapos: (erélyesen) Nem azt kérdeztem, eladó-e vagy sem. Azt kérdeztem, mit kér érte? A ruhás: Ugyan kérem! Va­salni viszem ide a szabóhoz. (Tovább akar menni). Feketekalapos: (még erélye­sebben). Ne vitázzunk sokat! Négyszázhúsz és kész. A nad­rág kopott. Azt hiszi, millió­kat ér? A ruhás: (ordít). Nem el­adó! Nem eladó! Viszem va­saltatni. Zöldkalapos: (jön, megáll). Mit kér érte az ipse? Feketekalapos: Négyszázhú- szért nem adja. A Daily Mail, ez a nagy példányszámú angol napilap a repülés hőskorában példá­san támogatta az aviatikát. Többször jelentős díjat is ki­tűzött, hogy nagy vállalkozá­sokra bírja a pilótákat. Jól járt a lap is; mert ügyesen tudta kamatoz talmi az olva­sók nagy érdeklődését, és jól jártak a gépszerkesztők meg a pilóták is, mert egy-egy díj elnyerésével nemcsak erköl­csi elismerésben, hanem anya­gi támogatásban is részesül­tek. Végül a -díjnyertes repü­lőgépek- gyártótj is hasznot húztak: nagy megrendeléseket kaptak. Az említett lap 1908 végén a La Manche-csatorna első átrepülőjének ÍÖOO font’ ster­linget. 1909 c elején pedig a London—Manchester közötti távrepülés győztesének ugyan­csak magas díjat ígért. (Mint isméretes, a csatorna első át- repülése — 1909. július 25- én — Lóuis Blériöt francia gépszerkesztő és pilóta-nevé­hez fűződik.) . A Daily Mail pályázata A Daily Mail hasábjain 1913-bkn újabb pályázat je­lent meg: 10 000 font sterling díjat tűztek ki annak a piló­tának, aki először repüli át az Atlanti-óceánt Ez a ver­senydíj egyéb hozzájárulások­kal 13 000 font sterlingre emelkedett. Az első világhá­ború után a lap ismét meg­hirdette a pályázatot. Tény, hogy ez is hozzájárult az eu­rópai és amerikai földrész kö­zötti légi kapcsolatok megte­remtéséhez. A versenyen nem vehettek részt az első világháborúban Angliával és szövetségeseivel szemben álló országok repülő­gépei és pilótái. A pályázati feltételek alapján tizen vet­tek részt a versenyben, de versenyen kívül indultak az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének pilótái is három hidroplánnal. Az angol légierők és a ten­gernagyi hivatal a részvevők­nek azt tanácsolta, hogy ne a legkockázatosabb utat vá­lasszák. mert a biztonságos repülés mindennél fontosabb, és a közönség aggályait is el kell oszlatni, hogy ezzel elő­segítsék a légi forgalom meg­indulását. Három útvonalon Az Atlanti-óceán átrépülé- sére három légi vonal látszott a legalkalmasabbnak. : Mind­egyiküknek az Észak-Ameri­ka északkeleti — Európához legközelebb eső — partvidé­kén ■ elterülő New Founland vált a kiindulópontja. Az északi- útvonal Grönlandot érintve, Skócia nyugati part­jai mellett a Hebridák szi­getcsoportjáig, Anglia leg­északibb pontjáig vezetett. A középső útvonal a kiinduló­ponttól Írország déli part­vidékéig vezető egyenes ten­geri út volt. a déli útvonal pedig az Azóri-szigeteket érintve Portugáliáig vonult. Ezeken az • útvonalakon vol­tak a legkedvezőbbek a me­teorológiai és a hajózási vi­szonyok. A versenyből egy 27 éves angol pilóta, John Álcock ke­rült ki győztesen. Társa, egy 33 éves angol . származású amerikai volt. Arthur Whit­ten Brown. A .két nyerte^ 1919. június 14-én délután indult el gépével St. Johnból — New Foundland közigaz­gatási székhelyéről — és más­nap délelőtt szerencsésen megérkezett az írországi Clif- denbé, A 3020 kilométeres utat 16 óra 27 perc alatt tet­ték .meg.. Jó hátszelük volt, viszont négy órán át sűrű ködben renditek, majd ziva­tarba kerültek s ez igazi erő­próba elé állította őket A gépükre rakódott jég még veszélyesebbé tette repülésü­ket. Bár üzemanyaguk Lon­donig is elég lett volna, az európai szárazföldet elérve rögtön leszálltak nehogy ver­senytársaik az időeredmény­ben megelőzzék őket. TABI LÁSZLÓ (Folytatjuk.) m «111-AGlJR 7 Fantasztikus tudomány — tudományos fqntasztikum rjr sr iff .„lid! ..„síit! Más kutatók és hajósok, Föld körüli út­jukon korábban is, későbben is partra szálltak a Húsvét-szigeten, de csak pár napig, vagy né­hány óráig időztek ott. Legendákat és faragvá- nyokat gyűjtöttek össze a szegény lakosságtól, élőlényeket és növényeket a sziget ugyancsak szegény faunájából és flórájából. A kis szi­getet lassan teljesen megkopasztották, hogy megtöltsék emléktárgyakkal a múzeumok fiók­jait és vitrinjeit. Csak az óriásfejek álltak to­vábbra is a lejtőkön, fölényes, dermedt kő­mosolyukkal és a titokzatosság továbbra is ködfátyolként leng a sziget körül... Némelyik kolosszus mellett annak idején furcsa jelekkel televésett táblákat találtak. Ma már a világ összes múzeumában tíz ilyen táblát, sem lehet felhajtani, s a meglévők írásjeleit sem fejtették meg ez ideig. Thor Heyerdahl tüzetesen tanulmányozta a szoboróriásokat, és vizsgálataival három, pon­tosan elhatárolható időszakot állapított meg a . Húsvét-sziget ősi kultúrájában. A jelek szerint a legrégibb időszakban volt a kultúra a leg­magasabb fokon. Talált faszénmaradványokat, s — feltételezései szerint — ezek az időszámítá­sunk kezdete utáni IV. .évszázadból maradtak meg. Semmi bizonyítékát nem találta annak, hogy a szén- és csontmaradványok összefügg­nek a szoborkolosszusokkal. A sziklafalakon és a kráter peremén Heyerdahl több száz megkez­dett. befejezetlen szobrot fedezett fel, azon­kívül a kőszerszámok, egyszerű kőbalták ezreit. Szanaszét hevertek, mintha azok, akik dolgoz­tak velük, váratlanul és hirtelen, parancsszóra mindannyian abbahagyták volna a munkát. A Húsvét-sziget — mint mondottuk —, tá­vol fekszik minden világrésztől és más szi­gettől, a lakosai közelebb érzik magukhoz a Holdat és csillagokat, mint a szárazföldet. A vulkanikus eredetű szigeten fának nyoma sincs. Tehát jelen esetben sem helytálló az a szok­ványos magyarázat, hogy a kőgigászokat fa­görgőkön szállították a helyükre. A szigeten aligha terem meg élelem két­ezernél több ember számára. (A Húsvét-sziget- nek jelenleg 300 lakosa van). Elképzelhetetlen, hogy az őskorban hajók szállítottak élelmet és ruhaneműt a kőfaragók számára. Ne feledkez­zünk meg arról, hogy a sziget 3000 kilométerre van a legközelebbi szárazföldtől... Akkor hát kik faragták a szobrokat? Kik és hogyan szállították a több tonna súlyú óriásokat helyükre — fagörgők nélkül? Hogyan állították fel a több méter magas szobrokat? És végül, hogyan helyezték fejükre a „kala­pot”, amelyet más kőbányákban faragtak? Élénk fantáziával még elképzelhető, «hogy Egyiptomban a rabszolgák hangyaserege dolgo­zott „hó-rukk ’ módszerrel, a Húsvét-szigeten azonban tömegek híján, ez elképzelhetetlen. Két­ezer ember semmiképpen sem elegendő még ha éjjel-nappal is dolgozott, hogy primitív kőszer­számokkal kifaragja az acélkemény kőzetből az óriásszobrokat. Mert hiszen a lakosság egy ré­szének a sovány földet is meg kellett művelni, más része kénytelen volt halászattal foglalkozni, hogy előteremtse a szükséges élelmet. Azután szükség volt olyanokra is, akik fontak, szőtek... Nem, kétezer ember semmiképpen sem alkot­hatta meg a több száz óriásszobrot. Ennél töbö lakosa pedig sohasem volt a Húsvét-szigetnek, nem is lehetett. Kinek a műve hát a sok hatalmas szobor? Ki alkotta az óriásokat és miért? És miért állnak a szobrok környes-körül a szi­get szélén, miért nincs egyetlen sem a sziget belsejében ? Kinek a tiszteletére emelték a szobrokat? Milyen vallási kultusznak a szolgálatában? A Nyugatról érkezett hittérítők, sajnos, a földnek ezen a parányi pontján is hathatósan hozzájárultak ahhoz, hogy a ködbevesző messzi múlt sötétben maradjon. Elégették a titokzatos jelekkel teleírt fatáblákat, megtiltották az ősi istenek tiszteletét, és elfojtották a szájhagyo­mányt. De bármilyen alaposan is végezték munkájukat, mégsem akadályozhatták meg, hogy a bennszülöttek továbbra is a Madáremberek országának nevezzék szigetüket. És azt sem. hogy apáról fiúra továbbszálljon a legenda, amely úgy tudja, hogy az ősidőkben repülő em­berek ereszkedtek le a szigetre, ők hozták ma­gukkal a tüzet. Kimeredt szemű, szárnyas alakokat ábrázoló szobrok és sziklarajzok megerősítik, hogy ez a legenda ősidők óta él a szigeten. A gondolkozó ember önkéntelenül is össze­függést keres és talál is a Húsvét-sziget és Tiahuanaca között. Itt is ott is kőóriások állnak s ezek egyazon stílusban készültek. Amikor Fer­dinand Pizarró 1532-ben az inkáktól Tiahuanaca felől érdeklődött, azt a választ kapta, hogy sen­ki ember fia nem látta azt a várost, csak ro­mokban, mert Tiahuanaca még az emberiség éjszakájában épült. \ ! I * ♦ ♦

Next

/
Thumbnails
Contents