Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

% „A társadalmi bíróság ítéletet hirdet... Tűzzel — Tassal (MTI foto — Érczi K. Gyula felvétele) Javaslat az OTP-nek: Kölcsöntörlesztés — átutalási számlák Csak üdvözölni lehet az OTP kezdeményezését, az átutalási betétszámla bevezetését. Em­lékezzünk csak vissza: nem is olyan régen milyen vitát váltott ki az áramdíj befize­tésének korábbi módszere. Mikor jöjjön a díjbeszedő, hányszor kö­teles elmenni egy-egy helyre, mi­ért nem lehet a vállalatnál befi­zetni a díjat, mint korábbi évek­ben? Aztán — a legtöbb csa­ládban a férj is, a feleség is dol­gozó lévén — lesni a postást, mi­kor jön a televízió, a rádió, újsá­gok, folyóiratok előfizetési árá­ért, ugyanez ismétlődött a bizto­sítással, és egyéb, rendszeresen fizetendő tartozásokkal. A betétszámla bevezetése lénye­ges könnyítést jelent, hiszen az OTP közreműködésével egy füst alatt el lehet intézni mindennemű kifizetést. Nyilván ennek hasznát, előnyét ismerte fel az a több száz szekszárdi lakos is, aki máris készséggel fogadta az ajánlatot. Viszonzásul jómagam is tennék az OTP-nek egy ajánlatot: az át­utalási betétszámlára felvett szol­gáltatásokat terjessze ki saját kö­veteléseire is Az OTP különböző kölcsönök folyósításával egész se­reg embernek könnyíti meg a házépítést, a gazdálkodást, külön­böző, nagyobb értékű, tartós fo­gyasztási cikk, lakberendezés vá­sárlását. Az eddigi gyakorlat szerint a havonta esedékes tartozások fi­zetése a postán keresztül törté­nik. Tehát, az illető az OTP-nek befizeti az esedékes díjak ki- egyenlítéséhez szükséges összeget — augusztus elsejétől a befizetést is egyszerűsítették — majd külön csekken, a postán befizeti az OTP-tartozást. Amelyet — szerintem — be le­hetne fizetni átutalási betétre is... Ezzel a módszerrel az adós mentesülne a postai befizetéssel járó időtöltéstől, és a pénz útja lényegében lerövidülhetne, a pos­ta pedig mentesülne az átutalás­sal járó adminisztrációtól. No és mindezeken kívül érdekeltté le­hetne tenni azokat is, akik eset­leg nem rendelkeznek külön ta­karékbetéttel. Nyilván mindenki olyan összeget fizetne be az át­utalási betétre, amelyből marad­na némi felesleg a tartozások ki- egyenlítése után is. BI. Maga a tárgyalás nem tar­tott sokáig, hiszen a tényál­lás ismert volt, a vétkesek be­ismerték cselekményüket. Csu­pán azzal védekeztek: jóhisze- műek voltak... A szekszárdi gépjavító vál­lalat társadalmi bírósága előtt három munkás állt, kisebb értékű társadalmi tulajdon el­tulajdonításával vádolva. A vontatóvezető „számláján” volt a legtöbb, mintegy há­romszáz forint érték, de ezt tulajdonképpen egy feketefu­var, és néhány szál vascső „srófolta” ennyire. — A kerítésdrót, amit el- vittem. olyan rbssz volt, hogy kiselejtezték. Elmarta a só­sav... Még a KAV sem vitte el. Ennél értékesebb dolgokat is lapátoltunk már fel hulla­dékként a kocsira — véde­kezik. — T-né részére fát szállí­tott a vállalattól. H. József részére vascsöveket vitt ki, Cs. F. részére pedig egy se­lejt kaput — olvassa a jegy­zőkönyvet a társadalmi báró­ság elnöke. Az asszony — a vétkesek egyike — azzal védekezik: tán három kosárra való olyan hulladékfát vitt haza — gyaj­tósnak — amilyenből három pótkocsival vittek ki a városi szeméttelepre. — Éppen ezért tartom túl­ságosan súlyosnak, hogy kiír­tak bennünket a táblára, és most itt, a társadalmi bíróság elé állítanak, az egész üzem csúfjának kitesznek ezért a semmiségért. De akik nagyobb értéket vittek el, azoknak biz­tos, nem lesz semmi bajuk... — Az idősebb munkás — tán harminc forint értékű, ki-; selejtezett kapu van a , szám­láján” — elmondja: ő a gond­nok engedélyével vitte el a kiselejtezett kaput, miután ha­sonlókat vágtak össze tűzifá­nak. — Nem tartom igazságos­nak, hogy az esetet lopásnak tüntetik fel, mert úgy kértem el a kaput. Korábban, éve­ken keresztül az volt a gya­korlat, hogy ha valamit ki­selejteztek, aki elkérte, meg­kaphatta. És most én vete­medtem volna lopásra? Tizen­egy éves munkám után, több­szörös kiváló dolgozó létem­re? Most már tudom, olyan a rendelet, hogy a vállalattól semmit nem lehet elvinni, ezek után még ha kínálják is, nem viszek el semmit. En­gem nem szégyenítenek itt még egyszer... A társadalmi bíróság tag­jai — Varga András, Kiss Pál, Czank Imre — ítélethoza­talra vonulnak vissza. Amíg tanácskoznak, a hallgatóság élénken tárgyalja az esetet. A vélemények különbözők. Van, aki túlzásnak tartja, hogy ilyen, néhány forintos ügyet is a társadalmi bíró­ság elé utaljanak. A másik azzal replikázik, hogy itt tu­lajdonképpen nem a bünte­tés nagysága, hanem a nevelő szándék a lényeges. A mun­kafegyelem érdekében az ilyen kis ügyek ellen is fel kell lépni... Ez utóbbi vélemény tükrö­ződik a társadalmi bíróság ítéletében is: a vontatóvezetőt megrovásban részesíti, és köte­lezi az okozott kár megtéríté­sére. T-né és Cs, F. esetében a figyelmeztetést tartja meg­felelő súlyú büntetésnek. — Miután előfordullak sú­lyosabb esetek is — közli Varga András, a bíróság el­nöke —. az elhangzott meg­jegyzésekre közlöm: a válla­lat három személy ellen bűn­vádi feljelentést tett, miután az általuk eltulajdonított ér­ték meghaladja az ezer-ezer forintot. Tehát mindenki el­len eljárunk, cselekményének megfelelően. Amint a tárgyalás véget' ér, a hallgatókból jó néhányan megtekintik még a nagyterem színpadán rögtönzött házi ki­állítás anyagát. Tanulságos kiállítás — ismert és ismeret­len tettesek által ellopott, il­letve lopás szándékával elrej­tett tárgyakból. A tárgyak között szerepel vashordó. Bergmann-cső, kü­lönböző méretű vascsövek, öntöző-szórófej, targonca-ak­kumulátor. hegesztő-elektróda, azonkívül munkaidő alatt fu­sizott virágállványok, csillár, MTZ-traktorfülke műanyag teteje, speciális vörösréz hu­zal. A kiállítás megtekintése után rövid beszélgetésre ülünk össze Varga Andrással, dr. Miszlai György jogtanácsos­sal és Vágány István üzem- rendésszel. — Úgy láttuk, vegyes érzel­meket keltett a munkásokban a tárgyalás.^ — Magam is ezt tapasztat tam — jegyzi meg dr. Miszlai György. — A tény az. hogy a társadalmi bíróság elé állí­tott munkások cselekménye — különösen T-né, és Cs. eseté­ben — egészen kicsi súlyú, tulajdonképpen el lehetett volna intézni fegyelmivel is. Viszont itt nem elsősorban az érték, hanem a munkafegye­lemre gyakorolt hatás tevő­dött mérlegre. Ezért is dön­tött úgy a vállalatvezetés, hogy az ügyeket a társadalmi bíróság elé' utalja, amely di­cséretes gyorsasággal, négy nap alatt előkészítette a tár­gyalást és döntést hozott. — Már évek óta a társa­dalmi bíróság elnöke vagyok, sok ügyet tárgyaltunk, lopás­tól verekedésig, de még nem volt. aki kétszer egymás után elénk került volna — jegyzi meg Varga András. — Min­den egyes esetben tapasztal­juk, milyen nevelő, visszatar­tó hatása van a társadalmi bíróság tevékenységének. Tár­gyalásaink mindig nagyobb nyilvánosság előtt folynak, mint a különböző fegyelmik. Egy-egy esetről így az egész üzem tudomást szerez, ami nem éppen hízelgő az illető­re nézve. Vágány István üzemrendész a tárgyalás és a kiállítás ösz- szefüggéseiről beszél. — Az utóbbi időben néhány dolgozó megfeledkezett magá­ról, és a társadalmi tulajdon­ról. Hasonló, további esetek megelőzése, a visszatartás ér­dekében tárgyalta most a tár­sadalmi bíróság ezeket a kis súlyú eseteket is. Az eljárás egyúttal mérlegelést is jelent. Cs. esetében elsősorban a jó­hiszeműséget kellett figyelem­be venni, a kis érték mellett. De az már a társadalmi tu­lajdon tudatos megkárosítója, aki ellopja a nyolcszáz forin­tos akkumulátort, hogy azzal világítson a víkendházban. Ez esetben már — miután az ak­kumulátor mellett még egyéb is volt — meg kellett, tenni a bűnvádi feljelentést. T-né jön, kéri; s — Vegyék már le á nevün­ket ártól a tábláról, ne csúf- kodjon ott még továbbra is. Elég büntetés volt az, még tárgyalás nélkül is.;. BI. n ♦ ♦ * Mace már-már elcsüggedt, amikor megtud­ta, hogy egy fiatal varrónő elköltözött a kör­nyékről, és felcsapott énekesnőnek egy kaba­réban. Újult erővel vetette magát a nyomozás­ba. Egy zenés kávéházban meg is találta a lányt. Megtudta róla, hogy régi ismerősei közül csak egy Voirbeau nevű férfi járt hozzá. Meglátogatta a lányt, és faggatni kezdte. — Igen, valóban vendégül láttam néhányszor Voirbeau urat — ismerte be az énekesnő —, de karácsony óta egyszer sem volt nálam. És vele együtt a barátja is eltűnt — tette hozzá sajnálkozva. — Miféle barátja? — pillantott rá érdek­lődve a detektív. — Hát Désiré... Désiré Bodasse. Egyszer a nagynénjének is bemutatott, aki, ha jól emlék­szem, itt lakik a környéken, a Rue des Nes­les utcában. Mace fölkereste az idős hölgyet, és megkér­dezte, mikor látta legutóbb unokaöccsét. — Azt hiszem, december 13-án. Azóta felém se nézett — panaszkodott az öregasszony. A detektív rábeszélte, hogy menjen el vele a tetemnézőbe és vizsgálja meg a harisnyát. — Az öcsémé! — sikoltott fel az öregasszony, amikor meglátta a foltot, és ha Mace el nem kapja, összeesik. Az áldozat tehát már megvan — állapítot­ta meg Mace, a biztonság kedvéért azonban Bodasse lakására is eiment. Ajtaját zárva ta<- lálta. — Csak esténként jár haza — világosította fel a házmesterné. — Két-három órát itthon tölt, gyertyafény mellett dolgozik, azután ismét el­megy. Nem tudom, hol, merre jár, de az biz­tos, hogy az utóbbi időben nagyon megváltozott. Gyakran napokig elmarad. Voirbeau-t sem találta otthon Mace. Elköl­tözött, mondták a szomszédai. A detektív visszatért Bodasse lakására, és betörte az ajtót. A szoba üres volt, a padlót és a bútorokat vastag por lepte. A földön ti­zenhét elgyújtott gyufaszál feküdt, a kandalló párkányán két kartondoboz. Feliratuk szermt nyolc-nyolc gyertya volt bennük, de most már csak az egyikben maradt egy. Mace meggyúj­totta. Pontosan három óra hosszáig égett. — Eszerint a házmesterné tizenöt este lát­hatott fényt Bodasse szobájában — szögezte le a detektív, majd megkérte az asszonyt, pró­bálja meg emlékezetébe idézni, hányszor lehe­tett otthon Bodasse az utóbbi időben. — Legföljebb tizennégyszer, tizenötször — hangzott a válasz. Mace ezután Voirbeau régi takarítónőjét ke­reste fel. Gyanúsnak találta, hogy Voirbeau la­kást cserélt. — Mindig maga takarította a szobáját? — Igen... azazhogy nem. Egyszer már föl volt mosva a padló, amikor megérkeztem. — Mikor, melyik napon? — érdeklődött lá­zasan a detektív. Hosszú fejtörés következett. — Azt hiszem, december 17-én. Voirbeau felkutatására jó néhány nap rá­ment, de végül őt is megtalálták. Mace ma­gával vitte régi lakására, leültette, maga is he­lyet foglalt vele szemben, és egy kancsóból lassan vizet csorgatott a padlóra. A víz vékony csíkokban kanyargott a pad­lón, egy bemélyedésben megállt és tócsává duz­zadt. Voirbeau halálsápadtan ült a széken. — Szivacsot! — szólt oda Mace az ajtóban álló rendőrnek. Fölmártogatta a vizet, csákányt hozatott, és felfeszítette a deszkákat. Alsó felü­kön vörös foltok sötétlettek. — Megalvadt emberi vér — jelentette a vegyelemzés után a rendőrségi szakértő. Voirbeau mindent beismert. Tettét azért kö­vette el, mert Bodasse nem volt hajlandó pénzt kölcsönözni neki. Agyonütötte és kifosztotta, holttestét pedig darabonként kicsempészte a házból. Őrizetbe vétele után fölakasztotta magát cel­lájában. A vizeskancsós jelenet örökre bekerült a bűn­üldözés történetébe. Gustav Mace volt a vilá­gon az első detektív, aki felismerte azt a tényt, hogy a legtöbb bűnöző megtörik a bűntény el­követésének színhelyén: idegei felmondják a szolgálatot. AMERIKA, A BŰNÖZÖK PARADICSOMA A címben tett megállapításhoz már évtizedek 4 óta nem fér kétség. A legújabb statisztikai ada- ♦ tok is ezt bizonyítják: az USA-ban 31 másod- 4 percenként történik egy-egy súlyos bűntény. És ♦ hogy az esetek jelentős hányadában a bűnös + nem viszi el szárazon, az jórészt az FBI-nek, a ♦ Szövetségi Nyomozó Irodának köszönhető. Pedig £ ennek gépezete csak a szövetségi törvényekbe • ütköző esetekkel foglalkozik, más bűntények ­esetében csak akkor léphet közbe, ha a tettes 4 elhagyja annak az államnak a területét, amely- ♦ ben bűnét elkövette, vagy ha a helyi rendőrség 4 segítséget kér tőle. ^ 44444444444444444

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents