Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

V

A SZEKSZÁRD a MAHART motoros vontató hajója. Szürke, zömök és emellett, furcsa módon, egyszerre karcsú is. Brutto regisztertonnában mért vízkiszorítása nem ismeretes, folyami vontatóknál a nagyságrendet a motorokban rejtőző lóerők száma szabja meg. A SZEKSZÁRD közepes erejű hajó, két motorjában képletesen nyolcszáz igásló izomereje feszül. (Tessék elképzelni nyolcszáz ig'áslovat! Egy kisebb járásban van ennyi.)

A SZEKSZÁRD tíz éves, ez a hajó-genealógiákban a legszebb legénykornak számít. Névadó ünnepségét megyénk székhelyén rendezték, 1959- ben, amikor szülőhelyéről, Balatonfüredről, a Sión leúsz- tában — valószínűleg életében először és utoljára — látta az itteni szőlőborította dombokat.

Azóta viszont látott sok egyebet, nem is egyszer. Rendszeres útjainak csak két végpontját említve: Regensburgot éppúgy, mint Izmailiát. E kát város között 2375 kilométer a távolság. A hajót éppen ezért nem könnyű megtalálni. Kerek két hónapig „vadásztunk'’ rá, míg végül — hála a MAHART vezérigazgatósága szíves telefonüzenetének — augusztus 14-én reggel, a dunaújvárosi kikötőben megtaláltuk. Az előző délutánon érkezett „hegymenetben” (vízfolyás ellenében), hogy ezen a napon nyolc uszályt (a „vontát”) maga után kötve, útnak induljon a távoli Romániába. Nem lévén vízi emberek, első naív kérdésünk így hangzott:

— Előreláthatólag meddig tart az útjuk?

A válasz félreérthetetlen volt:

— Nem tudjuk. Éppúgy tarthat hetekig, mint hónapokig. Lehet, hogy kifolyik alólunk a víz. ..

A laikusok többsége ennél a mondatnál valószínűleg megreked egy pillanatra. A partról szemlélve a Duna meglehetősen bővizű folyónak tűnik, melyet kiszáradt érként még senki sem látott. A „kifolyt víz” köznyelvre fordítva any- nyit jelent, hogy a SZEKSZÁRD merülése 165 centiméter, és ha hiányzik alóla legalább 35—45 ccníiméternyi (!) víz, akkor nem lehet hajózni. Rövid közös útunk idején a Duna éppen apadt, kifolyt a hajó alól.

Természetesen nem ez az egyetlen szokatlan kifejezés, melyet a hajóra látogatott idegennek meg kell tanulnia. A hajó parancsnoka tengeren általában a ,.barba”, itt „komman- dáns úr”. Az első tiszt, egyben a másodkapitány „szekond”. A fedélzetmestert viszont „bots- mann”-nak nevezik, ami betű szerint átültetve tulajdonképpen „csónakmestert” kellene, hogy jelentsen, de ezen nem akad fel senki. A hajósnép általában hagyománytisztelő. Elegáns egyenruhájuk fekete nyakkendőjét például a trafal- gari csata óta viselik, amikor a brit flottánál a gyász ilyen, nyakban hordható jelét rendelték el a hősi halált halt Nelson admirális emlékezetére. A gyásznyakkendőt az angolok azóta is elfeledték levetni, a világ többi hajósai pedig átvették tőlük.

Együtt ülve a mértéktartó eleganciával berendezett ebédlőben, mely étkezések előtt és után a „szalon” nevet viseli,- rövid számolgatás árán kiderítettük, hogy a parancsnok, az első tiszt, a hadnagy, a főkormányos és a gépüzemvezető csekély száztizennyolc esztendei hajózási gyakorlattal büszkélkedhet. A Dunán, ezen a szép, békés, nyugodt folyón, ahol nincsenek viharok, csak itt-ott egy-egy sziget és alighanem tömény unalom.

Makkay Gyula, a SZEKSZÁRD parancsnoka, egy nyugodt, acélkék szemű, sebész- professzoros kinézésű férfi:

— Mindebből körülbelül csak a szépség igaz. A Duna veszélyes folyó és szeszélyes. Bár nálunk a hajózási útvonal kitűzői általában jól működnek, sosem tudhatja az ember, mikor hordott össze a víz egy váratlan homokpadot. Ami pedig a viharokat illeti, lenn az Aldunán a „kősava”, a hajósok réme, két-három méteres hullámokat is vert idáig. Ezután még nagyobbakat fog, mert amint a vaskapui gát elkészül, a folyó egy része gyakorlatilag állóvízzé változik majd. A sodra pedig olykor szinte iszonyatos. Rossz manőverezés folytán csak nemrégiben borult fel egy román hajó és süllyedt el olyan gyorsan, hogy szemmel alig lehetett követni. A legénység ottveszett.

Lényegesen több tisztelettel nézünk ezután a mögöttünk tornyosuló nyolc uszályra. 1041, 1063, 1064, 1077, 1078, 1080,

1304 és 1306 a sorszámuk. Most találó a jelző, hogy „tornyosodnak” mert csak az egyikben viszünk árut, szóra sem érdemes hatvan vagonnyit, a többi magasan a víz fölé emeli orrát. A legnagyobbakat — az 1304-est és 1306-ost — a hajósnyelv „papucsnak”, vagy „tepsinek” nevezi. Ezernégyszáz tonnás tepsik. A kormánynál most Zerza Ferenc másodkormányos áll, 1931-ben született paksi fiatalember. Dunaföldvárnál a víz nyomban ízelítőt ad veszélyeiből. A bóják olyan szeszélyes elrendezésben jelzik az alacsony vízállás jóvoltából előbukkant háborús hídroncsokat, akár egy sílefutó versenypálya kacskaringózó szakaszait a hóba tűzött botok. A part visszhangzik a legkülönbözőbb kürt jelektől, melyek a mögénk kötött kétszer négy uszály kormányosait irányítják és a SZEKSZÁRD elegáns könnyedséggel viszi át terheit a veszedelmes szakaszon.

Verőci József másodkapitány, egy cserzett arcbőrű, idős férfi, akinek ez a nyugdíjt megelőző utolsó előtti útja:

— Mi egyszer majdnem elvittük a felső összekötő vasúti híd egyik pillérjét. Drótkötél szakadt, négy uszály kétfelé ment. Utána kazalszám írhattam alá a kár jegyzőkönyveket.

Az átlagember képzelőtehetségét messze felülmúló érték az, ami itt a parancsnokok és kormányosok kezére van bízva. A SZEKSZÁRD maga negyvenmillió forintot ér, a nyolc uszály — természetesén rakomány nélkül — darabonként tíz-tíz milliót. A rakomány többnyire vasérc, félkész vasáru, szulfát, nitrit és gabona. Ezek szállítása a leggazdaságosabb a vízen.

Miután könnyűszerrel sikerült meggyőződést szereznünk arról, hogy a dunai hajós élete távolról sem az a kedélyes ladikázás, amint azt a partról szívesen véljük, okszerűen kínálkozott a kérdés:

— Ki megy ma hajósnak?

— Elsősorban vízparti községekből származók. Sajnos azonban kevesebben, mint szeretnénk és kevesen tartanak ki.

A hajózást mindenki matrózként kezdi. Van, aki néhány hónap múltán feljebb kerül ebből a sorból, másnál évek múlnak el. A hadnagyi vizsgához éves tanfolyam kell, a kapitányihoz még plusz kettő esztendő és érettségi. A SZEKSZÁRD tizenöt főnyi személyzete (parancsnok, első tiszt, hadnagy, főkormányos, másodkormányos, botsmann, gépüzemvezető, másodgépész, a két gépkezelő, három matróz és két konyhás) negyedik éve egyetlen szocialista brigád. Nem akármilyen eredménnyel, mert a MAHART negyven vontatója között tavaly a második helyen álltak.

— Szabad kellemetlent is kérdezni? — fordulunk a parancsnokhoz.

A kék szemek szűk résnyire húzódnak, de a vendéglátó udvarias ember:

— Tessék!

— A hajósok és az ital. Ezt a két szót a közvélemény köny- nyen párosítja. így igaz?

— Nem. Legenda. A hajón a szolgálati szabályzat szerint tilos az ital. Azért viszont nem szabad senkire se követ vetni, hogy ha több hét után szárazföldre lép nem számolja egész pontosan a megivott fröccsö- ket. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy éppen mert elszokott tőle, jobban megárt neki.

— A hajósok és a csempészés?

— Ez a másik legenda. Nem tudom pontosan, hogy hányán járjuk a vizet, de á vámőrséget kellene megkérdezni, hogy a lefoglalt csempészáruk értékéből hány forint jut egy Hajósra és mennyi mondjuk egy IBUSZ-, vagy egyéni turistára?

— Parancsnok úr az egészség szobrának tűnik. Van a hajóséletnek foglalkozási ártalma?

— Sajnos. Éppen ezért, mi régiek, olykor visszasírjuk a jó, öreg, nyugodt gőzösöket. Az állandó motorzaj, ez a csendes reszketés, amit a hajón minden pillanatban érez, kikezdi az idegeket. A másik az állandó készenléti állapot. Az ember hiába fekszik le abban a tudatban, hogy most nyugodtan végigalhatja az erre szánt időt, bármelyik pillanatban kiugraszthatják az ágyból. A parancsnoktól a matrózig mindenkit. Az út időtartamának bizonytalansága sem a legmegnyugtatóbb. Volt eset, hogy július közepén indultunk leflé és csak október végén értünk vissza.

— Ezután persze az ember joggal áhítja odahaza a pihenést.

— Igen, és kétheti pihenés után már csak téblábol otthon, mert hiányzik lába alól a hajó.

Dunaföldvárnál a SZEKSZÁRD „rundózott”. A vontató orral a víz ellenébe állt, a nyolc uszály méltóságteljes lassúsággal mögéje sorakozott. Vízre eresztették az egyik csónakot és e sorok írója váratlanul rádöbbent, hogy a víz szintje nincs is olyan közel a fedélzethez, amint azt idáig vélte. A fegyelmezett hajósok arcizomrándulás nélkül figyelték nem éppen kecses, és valószínűleg cseppet sem szakszerű csónakba szállását. A búcsúzás csak kézszorítás volt, mert szerencsére idejében kiderült, hogy jó utat kívánni nem szabad. Ha már élőszóban nem sikerült, legalább utólag, írásban engedtessék meg:

— Szerencsés hajózást SZEKSZÁRD!

ORDAS IVAN

Tallózás

régi

jogszabályok

között

Magyarországnak írott alkotmánya csak húsz esztendeje van. Az előző évszázadokat a jogszabályok valóságos dzsungele jellemezte. Szemléletes példákat lehet gyűjteni ezek közül, jellemzőket a letűnt társadalmi rendre. Az alább idézettek csak kis csokrot képeznek, melyekhez azonban — úgy véljük — felesleges minden kommentár:

1.

„Maga az Isten választást tett közöttünk: a jobbágyra osztván a munkát és fogyatkozást, a főemberekre a bőséget és a vígasságos életet.”

(Úriszéki döntés 1748-ból)

2.

„Országunk régi szokása és törvénye szerint minden nemes és birtokos embernek ítélkezni joga van a maga jobbágyain és birtoktalan szolgáin... kivéve a főbenjáró bűntényeket.”

(Zsigmond király oklevele, 1397. október 26-án.)

3.

„A parasztnak ura földein azok örökségére nézve a munka bérén és jutalmán kívül semmi joga nincs, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti.”

(Werbőczi István: Tripar- titum)

4.

„Meg nem engedtetik, hogy a szolgálatra alkalmatos férfiak és fejér személyek szolgálat nélkül légyenek. .. Az idejének kitöltése előtt el szökött tselé- det a Gazdája jelentésére a Szolga Bírák Urak mindjárt fogadtassák el és 24 páltza ütésekkel megbüntetvén any- nyiszor amennyiszer, adják vissza a Gazdájának; ha pedig azt szolgálni nem akarná, küldjék a tömlötzbe.”

(Nemes Pest Vármegye közgyűlésének rendelete 1804. évi Kis Asszony Havának 29-ik napján.)

5.

„Könnyű testi sértés miatt büntetésnek nincs helye... a gazda által elkövetett nyolc napon belül gyógyuló házi fenyítés nem büntethető.”

(Btk. 1878: V. te. 313. §.)

6.

„A Belügyminiszter Ur nem híve annak, hogy a nők képviselőválasztási jogosultságot nyerjenek, mert Magyarországon a női népesség nagy tömegei még nem bírnak politikai érettséggel és nem alkalmasak arra, hogy az ország ügyeinek intézésére döntő befolyást gyakoroljanak.”

(2200'1922. sz. miniszter elnöki utasítás.)

•

Az utolsó dátum nem elírás. A magyar királyi miniszter- elnök idézett utasítása valóban 1922-ben látott napvilágot.

O. L