Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
Efua Theodora Sutherland Elmohdjam-e néktek, hogy Kyerefáso szüze, Foruwa, a Királyi Anna lánya olyan volt, mint a fiatal szarvas, oly kecses? Clyan volt 6, feltartott fejével, lágytektntetű, csodálkozástól kerekre tágult szemével. És könnyű volt a lépte, könnyed minden mozdulata. Ruganyosán lépkedett az ösvényen, mint egy szarvas, amely elkóborolt a csordától, s ilyenkor szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. Senki nem haladt el mellette anélkül, hogy vissza ne fordította volna a fejét. A falubéliek azt mondták, hangja olyan, mint a bambuszlevelek alatt folydogáló patak csobogása; a mosolya néha olyan, mint a virágzó liliom, máskor meg olyan, mint a napkelte. A pillangók sosem kerülik el a virágokat, inkább köröttük keringenek. Foruwa volt a falu virága. Elmondjam-e nektek, hogy a falu pillangói, a férfiak megpróbáltak körötte keringeni, folyton-folyvást keresztezték az útját. így szóltak róla a férfiak: az én feleségem lesz. De felkelt a Nap és lenyugodott megint, ezüstösen fénylett a Hold, majd elhalványodott, múltak a napok, Foruwa egyre kívánatosabb lett, mégsem lett senki felesége. Rá- mosolygott a pillangókra, könnyedén intett nekik üdvözletét, aztán sietősen ment a dolgára. „Jó reggelt, Kweku Jó reggelt, Kwesi. Jó reggelt, Kod wo” — ám ez volt minden, így aztán azt mondták róla, miközben a szívük kalimpált érte: „Büszke! Foruwa büszke._ és igen különös”. „íme, ott megy egy különös leány. Nemcsak afféle merevnyakú- büszke, nemcsak afféle kebel- feszi tő-én-vagyok-az-egyetien- lány-a-faluban-büszke. Miféle büszkeség is az övé?” Eljött az év vége, az ünnepek ideje. Mert a gabona, az édesgyökér, s a kakaó betakarítása után aratási ünnepséget rendeztek. A falu férfias zajoktól, puskák zörejétől, szárnyaló kórusoktól volt hangos. Az új ösvényt törő szertartás véget ért. Az Asaforharco- sok a Királyi Anya háza felé meneteltek. Kemény volt a tartásuk, kemény a léptük. Amikor kellett, rávetették magukat az ellenségre. De most nincs többé vérontás. Nincs mennydörgő harci zaj. A Királyi Anya kertkapuja előtt izgatott tömeg várta őket. „Csendesen, csendesen” — intette embereit az Asafok vezetője. — „íme itt jő a Királyi Anya”. „Terítsétek elébe gyenge bárány bőrét...” És ott állt a Királyi Anya előttük, szép volt, magas, s az emberek elcsendesedtek. „Mi jó hírt hoztatok?” — kérdezte lágyan. „Poros homlokkal tértünk meg ösvénytörő utunkból, anyánk. Fáradt, tövis szagat- ta lábbal jöttünk elébed. Jöttünk, hogy felajánljuk férfiasságunkat az új életnek”. A Királyi Anyát körülvették legyezőhordozói, s ott szorongtak mind az asszonyok. A harcosok pedig egyenként lába elé tették fegyverüket, s ekkor ő megszólalt: „Gyertek szüzek, asszonyok, járjatok ünnepi táncot a fér— Efua Theodora Sutherland ghanai írónő. Elbeszéléseit meseszereivé teszik a bennük íelhasznált afrikai népköltészeti elemek, legendák. KÁLDI JÁNOSI Lilla sírjánál fiákkal akik ezentúl az új életnek szentelik magukat”. Csak egyetlen lány akadt, aki nem táncolt. „Ugyan, Foruwa!” — sürgette a Királyi Anya. — „Miért nem táncolsz?” Foruwa szóra nyitotta ajkát, de csak ennyit mondott: „Anyám, nem látom Öt itt”. „Kit? Kit nem látsz itt?” „Azt akivel az új életet kell építenünk. Nincs itt, anyám. E férfiak arca mind üres; semmi nincs rajta, semmi a világon”. „Mi lesz belőled, leányom?” „Aznap, amikor rátalálok anyám, szaladok hozzád, s véget vetek aggodalmaidnak”. „Cehát, Foruwa, Foruwa — érvelt a Királyi Anya noha szíve mélyén megértette a lányát —. öt éve már, hogy nővé avattunk. Barátnőd, Maanan férjhez ment. Barátnőd, Esi férjhez ment. Mindkettőt véled együtt avatták. „Igen, anyám, ők férjhez mentek s lám a szikra kihunyt a szemükből. A férjük naphosszat pálmabort iszik a mangófák alatt, a bábokat to- lagotják a táblán, és talán már éppen új feleséget keresnek. Anyám a férfi akiről én beszéltem, nincsen it/t”. A beszélgetést bizonyára kihallgatták, mert hamarosan mindenki tudta, mint beszélt Foruwa. Attól kezdve akadtak olyanok a faluban, akik elfordultak, ha Foruwa arra jött. Elmondjam-e néktek, hogy eljött a nap, amikor Foruwa fürge lábakkal szaladt édesanyjához? Felrántotta a kertkaput és ott állt örömtől sugárzóan. Nyomában egy idegen lépkedett. Megállt, keményen. mint egy oszlop. Foruwa így szólt a meglepett Királyi Anyához: „Anyám, íme itt van az a férfi”. A Királyi Anya merengő pillantást vetett a lábát keményen megvető, szálas idegenre és azt mondotta: „A bölcsesség fényét hordod arcodon, fiam. Üdvözöllek és szívesen látlak. Dehát ki vagy te, fiam?” „Munkás vagyok — felelt csendesen az idegen. — A két kezem minden gazdagságom ezt ajánlhatom fel a leányodnak. Sokat utaztam, hogy lássam, miként dolgoznak az emberek más hazákban. Tudámarosan ők is kint verítékez- tek földjükön, amely olyan termést adott, mint korábban soha. A nők meggyömyedtek a teher alatt, miközben be- hordták. Uj szellem kavarta fel a falut. A sietősen összetákolt kunyhók egyre-másra eltűntek, s helyükbe új otthonok épültek. Kyerefaso faluja újjá született. S íme, ismét eljött az ünnepségek ideje. „Osee!” — hangzott a kultikus kiáltás. — „Atyáink feltörték számunkra az ösvényt. Ml építjük meg az utat. Vérükkel vették meg számunkra a földet. Mi erőnkkel építjük naggyá. Eszünkkel tesszük gazdaggá”. A férfiak nyomában a nők és gyermekek haladtak. A nők fejükön, réztálakon és arany edényekben vitték a föld terményeit: banánt és narancsot, olajpálmafa dióját, édesgyökereket és paradicsomot. A gyerekek pedig büszkén hordozták körül a színes szőnyegeket, kosarakat, játékokat, melyeket maguk készítettek. A Királyi Anya az újonnan épült falusi játszótéren figyelte a menetet. S megpillantotta Foruwát, s szivét boldogság töltötte be, amint a lányát nézte a többi asszony között. Aztán észrevette Foruwa férjét. Karjában fehér bárányt hozott és vígan énekelt a férfiakkal. A Királyi Anya büszkén nézett rá. „Figyeljetek!” — csengett az Asafo vezér szava. — figyeljétek, hogy vár ránk Királyi Anyánk. Ö a legszebb földünkön. Várja, hogy lemoshassa homlokunk porát a belőle áradó béke hűvösével. Rakjátok elébe a föld terményeit. Rakjátok elébe kézműves munkátok gyümölcseit.” „Könnyedén, könnyedén lépdel a mi Királyi Anyánk, mert 6 a béke.” Fordította: Zilahi Judit Dr. F'erenczy Miklósnak baráti szeretettel —* Itt nyugszik a harangszó-ruhájú angyal, az álom-szép vihar, aki lángot-villámot szórt, amerre ment. aki fölgyújtotta az erdőt Mihály szívében. Mint sejtelmes, távoli zengés, úgy él már itt e tájon. Takarja a föld. Őrzi édesanya-mód ez a szélsöpört csupa-csönd. hegyoldali temető. Vallom a múltat, ahogy lehet. Küldik a ciprus- és bukazusievelek a fényfinom üzenetet Debrecen felé, ahol a halhatatlan Elhagyott zengett hárfáját most is szüntelen. i Ki érti meg a fák tétova, lassú mozdulatát a kápolna körül, amelyre a jéghideg, rég-volt sóhajok százezer indája tekereg? Mit mondana, ha szóin! tudna a derengő, füstpamat- fejü szegfűk és vadzab alatt Pihenő, akit a „tyrann törvény” buta-vak ereje elrabolt a „kedves, drága Lélektől?” Tűnődik minden. Suhog az idő. Hallgatózom. Lent a Duna kékje leng nyárias szertelenséggel és fenségesen. Látszik, utánozza a végtelent. A sírra nézek és meghajtom mélyen a fejem. Dunaalmás, 1969. június 3. SZÉP MAGYAR NYELV Körmére ég som van és erőm”. Felzúdulás támadt a faluban és sokan nyíltan gúnyolódtak, mondván: „íme, a büszke lány ezentúl a földet túrja”. De hamar nagyon hamar eljött az idő, amikor Kyerefaso lakói másképp beszéltek az idegenről, „Ki ez — mondta egyikük , aki a dalt s verítéket egy- bevegyít, akinek a munka öröm s az élet szép és teljes?” „Látjátok — mondták má- sek —, hogy szüntelen buz- gólkodása nyomán micsoda termést nyújt a föld!” „Téglává formálta az agyagot. Látjátok, micsoda házat épített magának, az egész falu büszkeségére”. „Nézzétek, milyen ügyesek az ujjai, kosár, vagy kanna, kisszék vagy gyékényszőnyeg — mindent elkészít, ha kell”. „Gyermekeink ott nyüzsögnek körülötte, bámulják örömmel”. Később már. nem elégítette ki őket, hogy naphosszat a bábukat tologassák a táblán a a mangófák alatt. „Látjátok, mi mindent tett Foruwa férje — jelentették ki —, vajon a falu fiainak nem kellene-e ugyanígy cselekedniük?” És hamarosan felkeresték az idegent, tanácsát kérték, HaEz a kifejezés a középkori szerzetes-életből ered: az éjjeli officiumokon és hajnali miséken bal hüvelykujjuk körmére kis viaszgyertyákat ragasztottak, hogy lássák a recitálandó szövegeket, s persze iparkodniuk kellett az olvasással, nehogy a körmükre égjen a gyertya. Ugyanígy tettek, ha este vagy éjjel írtak. Az írás akkoriban — ügyes szerszámok híján — eléggé nehézkes művelet volt, s minthogy sokat kellett körmölniük, a gyakorlat kialakította az írás aránylag kényelmes technikáját. A tudós, az íródeák vagy a szerzetes bal kezébe fogta a kis gömbölyded tin- tásbörgét, s kezével leszorította a ferde pulpitusra helyezett hártya, pergamen vagy a papírlap felső szélét, hogy el ne csússzon, vagy fel ne kun- korodjék. Ez praktikus volt azért is, mert a lúd. vagy hollótoll kevés tintát tudott egyszerre felfogni, egy-két szó leírása után a bögrébe kellett mártani, amely így jól kézügybe esett; hasonlóképpen praktikusan, közelről világította meg az írást a bal hüvelykujjra ragasztott gyertya. Jói szemlélteti ezt az írásmódot Dürer híres, szép metszete Erasmus Rotterdamus- ról. Ezen nincs ugyan gyertya, de például Aquinói Tamásról feljegyezték, hogy gyertyavilág mellett írta kis könyvtárra menő műveit. Aquinóinak csodálatos központosító képessége volt, gondolatai oly sebesen Ömlőitek, hogy alig tudta tollal követni őket, noha gyorsírás-forma, alig olvasható jelekkel írt. Ilyenkor transz- szerű állapotba esett, megfelejtkezett magáról, környezetéről; ezért előre megkérte társait, ne zavarják, mert a kizökkenés ebből az állapotából kínos hatású volt. így aztán csakugyan nem egyszer körmére égett a gyertya, s ez térítette magához furcsa éber kábulatából. Ezt a szólásmódot mint hasonlatot, sokáig ebben a teljes alakban használták, az át- vittebb forma először a XVII. században tűnik fel, Pázmány Péter például már így ír: „Nem várta, hogy körmére égjen, hanem cito, mingyárt (cselekedett)”, viszont Baráti Szabó Dávid 1803-ban megint az eredeti alakhoz tér vissza: „Észre vévé, hogy igen körmére égett a gyertya.” Kevésbé épületes eredetű szólásmondás: körömszakadtáig tagad; a köröm-, vagy hü- velykszoritóval végzett kínvallatás emlékét őrzi; ha sokáig állta a vallatott, a köröm elszakadt gyökerétől és levált. Magát magyarázza ez a kifejezés: körme szakadtáig dolgozik; a sok durva munkától megrepedezett, szakadozott körmökre utal. Iskolai fenyítés volt az ún. kormos, az én gyerekkoromban még járta: a tanító a nélkülözhetetlen spanyolnáddal az öt kézujj ősz- szeillesztett hegyére ütött. Ennek régebbi formája: körmére koppintani vagy koccintani, enyhébb, de mindig megérdemelt büntetést jelent. Noha a deres már rég kiment a divatból, még mindig tudjuk, mi történt avval. akit lekaptak a húsz körméről. Záradékul hadd említsek néhány ideillő kifejezést. Körömpróbáig itta a poharat, aki oly alaposan kiürítette, hogy egy körömre önthető csepp sem maradt benne. Körmönfontnak rendszerint a bonyolult, csavaros, ravasz, fondorlatos okoskodást értjük. Balkörmű volt a félkézkalmár. Azt hiszem, székely eredetű az ördög tréfás neve: kormos angyal. VÁRKONYI NÁNDOR
