Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

355 névadó — 915 esküvő — 192 temetés A családi események társadalmi megrendezéséről Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt Szabópál Antal vb-etnök vezetésével ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Rózsa Imre, a megyei pártbizottság munkatársa. Az ülés napirendi pontján a csa­ládi események társadalmi megrendezésének Tolna megyei eredményei, tapasztalatai és problémái szerepeltek. A napi­rend előterjesztője Bárd Flórián, művelődésügyi osztályve­zető-helyettes és dr. Lencsés Gyula igazgatási osztályvezető volt. Ezután a vb különböző bejelentések tárgyában hozott E témakörben a közeljövő­Ez történt a külpolitikában Kedden délután véget ért a Román Kommunista Párt X. kongresszusa. A záróülésen ismét Ceausescut választották az RKP főtitkárává. A frank leértékelése továbbra is élénk visszhangot vált ki. Párizsban az a vélemény, hogy a devalvációs mű­veletek sikere elsősorban attól függ, sikerül-e stabilizálni az árakat. Erre azonban kevés a remény. Vietnami jelentésünk szerint a szabadságharcosok 91 helyre zúdítottak pusztító tüzet, zambiai hírünk pedig ar­ról számol be, hogy Kaunda elnök mozgósította a hadsere­get, tekintettel a rézbányák államosításának várható kö­vetkezményeire* Bukarest Véget ért az RKP X. kongresszusa Devalváció és az árak alakulása Összpontosított támadások Athén közelében levő szállo­dába vitték. Itt tartják a görög hadsereg legutóbb kéhyszemyugállományba kül­dött tisztjeinek egy részét. • A brazíliai Guanabara ál­lamban a kormány csapatok nagyszabású bekerítő hadmoz- dulatokat kezdeményeztek az állam területén jelzett gerilla- csoportosulások és összevoná­sok felszámolására. Az akci­ókról a központi hatóságok nem adtak ki hivatalos jelen­tést, a hírek szinte csak szó­beszéd útján terjednek a véres hadműveletekről. Az AFP ér­tesülései szerint a kormány Guanabarában bevetette ten­gerészgyalogsági egységeit. * A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa két háza elnökeinek meghívására kedden tíznapos szovjetunióbeli látogatásra Moszkvába érkezett Labib Su- keir, az EAK nemzetgyűlésé­nek elnöke. társasági palota előtti téren felsorakozott bukarestiek ez­reinek, akik hatalmas lelkese­déssel üdvözölték az erkélyre kilépő román pártvezetőket és a kongresszuson részt vett kül­földi delegációk vezetőit. hogy gyakorlatilag lehetetlen a hatékony árellenőrzés. A nehézségeket fokozza, hogy bizonyos áremelkedések min­denképpen elkerülhetetlenek, magából a leértékelésből kö­vetkeznek. Az áremelkedések elsősor­ban a fizetésből és bérből élő dolgozókat sújtják, akik már amúgy is elégedetlenek vá­sárlóerejüknek egy év alatt bekövetkezett csökkenése miatt. híitaroza tokát. A megyei tanács végrehajtó bizottsága 1964-ben tárgyalta a családi események társadal­mi megrendezésének helyzetét Tolna megyében. Azóta öt év telt el, s az akkori helyzethez képest jelentős változás ta­pasztalható. új feladatok és új problémák jelentkeztek. A leg­kedvezőbb képet a névadók száma mutatja: a múlt évben 355 volt. „Ezeknél az ünnep­ségeknél — mondja a vb elé terjesztett jelentés — a szü­letések számát figyelembe vé­ve az országos átlag felett vagyunk. Oka a fiatalok meg­változott világnézete és a tár­sadalomhoz való új kapcsola­tuk felismerésén kívül a val­lásos szülők befolyásának csökkenése.” A múlt évben 915 házassá­got, kötöttek ünnepélyes kere­tek között a tanácsházák há­zasságkötő termeiben, vagy e célt szolgáló helyiségeiben. A társadalmi esküvők mellett százalékban még elég sok fia­tal templomi esküvőt is tart. Ennek oka elsősorban az egy­házi esküvő külcsínében, és a szülői, nagyszülői befolyásban rejlik. Szám szerint kedvezőtlenebb a helyzet a temetések meg­rendezésénél. Tavaly 192 tár- .sadalmi temetést . tartottak. Hogy miért csak ilyen keve­set, azt így fogalmazza meg a jelentés: „Alapvetően meg­határozó tényező a halálhoz kapcsolódó miszticizmus, az idősebb korosztály erős val­lásossága és a szertartások megrendezéséhez szükséges személyi, anyagi, tárgyi fel­tételek hiánya.” Amint a végrehajtó bizott­ság sokoldalú vitájából is ki­tűnt, éppen ezek a személyi, anyagi és tárgyi feltételek azok, amelyek megteremtése nélkül a családi események társadalmi megrendezésében továbblépés elképzelhetetlen. Ezek biztosításához szükséges formák megtalálása és körül­tekintő kidolgozása az illeté­kesek soron következő legfon­tosabb feladata. ben várható, hogy napvilágot lát egy országos érvényű in­tézkedés, de addig is szükség van más megyékben, közsé­gekben a gyakorlat igazolta helyes módszerek bevezetésére. Az elképzelések közül néhá­nyat már ismertettek a '.árgy előadói. így például szándé­kukban van egy szónoki be­szédgyűjtemény. és az-onkívül különböző tájékoztatási lapok kiadása. Megbeszélik a temet­kezési vállalattal, hogy miként tudnák biztosítani a ceremó- niális körülményeket a tár­Kedden, a délutáni órákban véget ért a Román Kommunis­ta Párt X. kongresszusa. A délelőtti zárt ülésen választot­ták meg a párt főtitkárát, a KB tagjait és póttagjait, a központi revíziós bizottság tagjait. A délutáni záróülésen a szavazatszámláló bizottság el­nöke a kongresszusi küldöttek lelkes éljenzése közepette je­lentette, hogy titkos szava­zással Nicolae Ceausescut az RKP főtitkárává választották. Ezután felolvasták az új KB tagjainak- és póttagjainak, va­sadat mi temetkezéseknél, A feladatok között szerepel, hogy amint azt az anyagiak engedik, megfelelő helyiségek­ről gondoskodjanak a taná­csok, s e rendezvényeket va­jóban kultúrált, esztétikus, az alkalomnak megfelelő környe­zetben lehessen lebonyolítani. Irreális volna ilyen termek megépítését és berendezését követelni valamennyi község­ben. Ezeket központi helye­ken — megyeszékhely, járási székhely, nagyközségek, cent- rumiközségek — és fontossági sorrendben kell berendezni, A végrehajtó bizottság a tár­sadalmi összefogást hangsú­lyozta még e témában. A csa­ládi események ír.eg"ende/é- sében többet kell tenniük a lakóhelyek állami intézményei mellett a tömegszervezeteknek, a kulturális intézmények dol­gozóinak, az érdekeitek mun­kaadóinak, a vállai átoknak, üzemeknek is. lamint a központi revíziós bi­zottság tagjainak névsorát. Ezt követően Nicolae Ceausescu főtitkár tájékoztatta a kong­resszust az új kb első plénu: mának és a központi revíziós bizottság ülésének munkájá­ról, amelynek során megvá­lasztották a kb vezető szerveit. Az RKP KB Végrehajtó Bi­zottsága 21 tagja és 11 póttag­ja nevének felsorolása után ismertették a kb új összetéte­lű, állandó elnökségét. Az ál­landó elnökség tagjai: Nicolae Ceausescu, Ion Gheorghe Maurer, Emil Bod- naras, Paul Niculescu-Mizil, Gheorhe Pana, Dumitru Pet- rescu, Georghe Raduiescu, Virgil Trofin, Ilié Verdet. A kb titkáraivá a követke­zőket választották: Paul Niculescu-Mizil, Vir­gil Trofin, Gere Mihály, Georghe Pana, Dumitru Po- pescu, Vasile Petiimet. Az észak-írországi Dungan­non központjában hétfőn este a helyi városi tanács ülését követően mintegy 300 katoli­kus és protestáns között inci­densekre került sor. A rend­őrség, miután eredménytele­nül kísérelte meg a verekedők feloszlatását, gumibotokkal verte szét a tömeget. Három rendőr és több polgárjogi tün­tető megsebesült. * „Faji okokból’’ összeszólal­koztak a Hawaii-szigetek Ka- neone támaszpontiénak ame­rikai tengerészgyalogosai. A kezdetben szócsatának indult összeszólalkozásból tömegvere­kedés támadt, amelyben kö­rülbelül 250 fekete és fehér vett részt. A tömegverekedés 16 sebesült sürgősségi elszál­lításával végződött. * Rhodosz szigetén őrizetbe vették Szofoklész Canetisz al­tábornagyot, a görög vezér­kari főnök volt helyettesét Hírek szerint a letartóztatott magasrangú katonatisztet egy A keddre virradó éjszakán 91 dél-vietnami katonai tá­maszpontra, városra és meg­erősített állásra zúdítottak pusztító tüzet a felszabadító hadsereg tüzérségi erői. A hazafiak összpontosított tűzcsapása 45, köztük 20 ame­rikai kézen lévő támaszpon­ton okozott károkat. 122 nam­es rakéták csapódtak be Sai­gonban, Hue-ban és a Da Nang-i órási támaszponton. Az amerikaiak már napok óta nagyobb szabású offenzí- vától tartanak, s erőteljes szőnyegbombázásokkal pró­bálták felszámolni a hazafiak feltételezett állásait. Az ame­rikai veszteségek az utóbbi napokban érezhetően fokozód­tak. Zambia Mozgósítás Az AFP és az UPI jelenti: Kenneth Kaunda, Zambia el­nöke mozgósította a hadsereg egységeit, a légierőt és a rend­őrséget, tekintettel a réz­bányák államosítása bejelen­tésének várható következmé­nyeire. Kaunda elnök reggel bi­zonytalan Időre elnapolta az Egyesült Nemzeti Független­ségi Párt tanácskozását. Az elnök a kormánypárti veze­tők előtt kijelentette, hogy Zambia washingtoni, New York-i, londoni és más euró­pai diplomáciai képviseletein keresztül lépéseket tett az or­szágra nehezedő nyomás el­lensúlyozására. HASZONVAS, lemez, idomvas, eső rendkívüli árengedménnyel kapható a r Baranya és Tolna megyei telepein ! (185) Nicolae Ceausescu, az RKP KB főtitkára Pullai Árpáddal, az P.KP X. kongresszusán részt vevő magyar pártküldött­ség vezetőjével és a küldöttség tagjaival. Az RKP X. kongresszusa Nicolae Ceausescu rövid záró­beszédével és az Internacioná- lé eléneklésével ért véget. A záróülés lefolyását hang­szórókon közvetítették a köz­Párizs A francia fővárosban most már egyre többen beszélnek róla, hogy a devalvációs mű­velet sikere elsősorban az árak alakulásától függ. A kormány első intézkedései ezért éppen az árak azonnali emelkedését akarták megaka­dályozni. Több kedd reggeli francia napilap azonban kételkedik abban, hogy ez sikerülhet-e. Rámutatnak: a francia kor­mány rendelkezésére álló el­lenőrzési apparátus oly kicsi, Vietnam

Next

/
Thumbnails
Contents