Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

vTi-rc pÄtremm^ wfEstrwEfEK« NÉPÚJSÁG B A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | XIX. évfolyam, 186. szám ARA: 80 FILLÉR Szerda, 1969. augusztus 13. A Hazafias Népfront szervezésébem Ünnepségek az alkotmány napján minden községben Tolnán Kállai Gyula mond ünnepi beszédet Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége A Hazafias Népfront megyei elnöksége tegnap délelőtt ülést tartott. Csaj bók Kálmán me­gyei népfronttitkár ismertet­te az elnökséggel az augusz­tus 20-i ünnepségek terveze­tét. Az elnökség tudomásul vette a megyei és járási bi­zottságok, népfrontaktívák augusztus 20-i ünnepségéről készített programját. Esze­rint — a sok éves hagyomá­nyokhoz híven — idén is a községi népfrontbizottságok szervezik az alkotmánynapi ünnepségeket. Elkészült Tol­na község ünnepi műsora >s. Eszerint Kállai Gyula az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés el­nöke, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsá­nak elnöke lesz az ünnepi szónok azon a nagygyűlé­sen, melyet Tolna község­ben a sportpályán tarta­nak. A szervezők mintegy hat­ezer személy részvételére szá­mítanak. Különautóbuszok szállítják a tolnai ünnepségre Fadd, Bogyiszló, Medina, öcsény lakosait. A nagygyű­lés után egész napos műsor lesz, sportversenyek, divatbe­„Idegen világ, de bennünket barátságosan fogadott...“ Az Apollo—11 utasai a Holdexpedícíöről Másfél órás sajtókonferen­cián válaszoltak az Apollo—11 űrutasai az újságírók kérdé­seire, az első holdexpedícióról. Neil Armstrong, Edwin Ald- rin és Michael Collins csak­nem 45 percen át mutatták be azoknak a filmfelvételek­nek és fényképeknek egy ré­szét, amelyeket a Holdon, il­letve útközben készítettek. Az űrhajósok részletesen beszá­moltak arról, milyen tapasz­talatokat szereztek az égites­ten. „Idegen világ ez, de ben­nünket barátságosan fogadott és mi igyekeztünk megbarát­kozni vele” — mondotta Arm­strong. Armstrong hangoztatta, hogy az Apollo—11 útja „új kor­szak kezdetét jelenti” és nagy­szerű érzés volt számukra, hogy átélhették a történelem­nek ezt a pillanatát. Armstrong és Aldrin el­mondotta: a mozgás a Holdon nem okozott különösebb ne­hézséget, annak ellenére, hogy a Föld vonzásának csak egy- hatoda van meg a Hold fel­színén. A mozgásnál bizonyos nehézséget okozott, hogy min­den lépést előre ki kellett ter­vezni, vagy — Aldrin meg­fogalmazása szerint —, leg­alább négy-öt lépést előre át kell gondolni, a földi két- három lépés helyett, mert a kisebb nehézségi erő miatt a láb kevesebbszer és rövidebb ideig ér földet, mint azt az egyensúly megtartására meg­szokták, a normális körülmé­nyek között. Az űrhajósok szerint a le­szállás helyén a Hold felszínét borító portakaró vastagsága nem egyenletes. Helyenként csak egy-két centiméter, má­sutt ennél jóval több. A por­takaró alatt a felszín „meg­lepően keménynek” bizonyul' nehézséget okozott például : különleges talajpróba vétek illetve a zászlórúd leverése A holfelszín szinte a ’fényvi­szonyoknak megfelelően vál­tozónak tűnt. Mindkét űrhajós elmondotta: kevésnek találták az időt, amit a Holdon tölthettek és szívesen végeztek volna még más vizsgálatokat is, így pél­dául nagyobb köveket akar­tak szemügyre venni, de erre már nem volt mód. Az űrhajósok elmondották, hogy több tárgyat hagytak az égitest felszínén, köztük egy szimbolikus olajágat és az el­hunyt Gagarin és Komarov szovjet űrhajósok emlékjelvé­nyét. Armstrong és Aldrin szá­r: mos fénykép- és filmfelvételt mutatott be a Holdon végzett tevékenységéről. Igen érdekes­nek bizonyultak azok a felvé­telek is, amelyeket Collins a Hold körül keringő űrhajóból készített az égitestről. Leve­títették a két űrjármű, a „Co­lumbia” és a „Sas” találkozá­sáról készült felvételeket. Ez volt a három űrhajós első sajtókonferenciája, amióta vasárnap elhagyták az egész­ségügyi zárlatot. A három űrhajós szerdán New Yorkba és Chicagóba utazik, ahol ünnepélyes fo­gadtatásban részesítik őket. Szerdán este Los Angelesben Nixon elnök díszvacsorát ad az Apollo—11 személyzetének tiszteletére. mutatók és egyéb rendezvé­nyek szórakoztatják az ün- neplő-szórakozó közönséget. Csaj bók Kálmán bejelentette az elnökség tagjainak, hogy a nagygyűlés, az egész napos műsor szervezése már folyik, s minden jel arra mutat, hogy színpompás, emlékezetes ünnepség lesz Tolna község­ben. Ünnepségek lesznek a me­gye más községeiben ia A népfrontbizottságok munkás­paraszt találkozókat szervez­nek, kulturális műsorok, sportversenyek teszik majd színessé az idei augusztus 20-át. Az elnökség tegnapi ülésén döntött arról is, hogy a VII. magyar békekongresszussal kapcsolatban milyen politikai munkát végeznek. Eszerint többek között szeptember 17-én tarta­nak a megyeszékhelyen békekonferenciát a megyé­ben tevékenykedő jeles békeharcos személyiségek részvételével. Kijelölte az elnökség azokat a személyeket is, akik Tolna megyét, a megye békeszerető lakosságát képviselik majd az október 4-én és 5-én tartandó VII. békekongresszuson. Ti­zenhárom személy képviseli a kongresszuson megyénket. Az elnökség tudomásul vet­te az irodának azt a jelenté­sét is, amely az 1969/70 ok­tatási évre való felkészülés tapasztalataiból adott részle­teket, de e kérdésről az el­nökség legközelebbi, szeptem­beri ülésén fog majd részle­tesen tanácskozni, megfelelő határozatokat hozni.- Pi. ­Mai szántunkból: Leértékelve drágább lett 3. o. Babits tájai 4. o. Gyerekek 5. o. Megkezdték a paksi emberölés tárgyalását 8. o. A. Koszigin elutazott Budapestről Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke, aki Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására rövid ideig Ma­gyarországon üdült, kedden hazautazott Budapestről. Magyarországi tartózkodása során néhány napot a Bala­tonon töltött meglátogatta a Herendi Porcelángyárat, meg­tekintette Budapest ás Veszp­rém nevezetességeit. Az MSZMP Központi Bi­zottsága és a forradalmi mun­kás-paraszt kormány vezetői­vel megbeszéléseket folytatott a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről és a két orszá­got érintő időszerű nemzet­közi kérdésekről. A vélemény- csere a barátság és a testvéri egyetértés szellemében folyt le. A szovjet miniszterelnök tiszteletére Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke ebédet adott, amelyen részt vettek: Biszku Béla és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, a Központi Bi­zottság titkárai, Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese és F. Tyitov. a Szov­jetunió budapesti nagykövete. Alekszej Koszigint a Feri­hegyi repülőtéren Fock Jenő és Biszku Béla búcsúztatta. Jelen volt F. Tyitov, nagy­követ. (MTI) Gyalogtúra a Tanácsköztársaság nyomában Neil Armstrong űrhajós, a Holdon járt első ember egy nappal azután, hogy társaival együtt elhagyta az egészség­ügyi elkülönítő!, hivatalába négy, hogy az űrhajózási köz­pontban megkezdje rendszeres napi munkáját. A KISZ KB a Tanácsköztársaság ünnep­ségsorozatának záróakkordjaként az ország öt nagyobb városában augusztus 19-én és 20-án kétnapos ifjúsági találkozót rendez. E találkozót gyalogtúrák előzik meg. A Tolna megyei fiatalok is részt vesznek az ünnepségsorozaton. A paksi jubileumi táborban, a különböző versenyeken kitűnt legkiválóbb 25 fiatalt választották ki, hogy jutalomból részt vehessen a 6 napos gyalog­túrán, amelynek úticélja Kaposvár. A 25 fiatal — 9 lány és 16 fiú — ma délelőtt indul e túrára Herczig Gábornak, a KISZ Tolna megyei Bizottsága munkatársának ve­zetésével Paksról, az ifjúsági házból. A túra során Németkéren, Cecén, Simontomyán, Tolnanémediben, Pincehelyen, Tamásiban, Nagykónyiban és Dombóváron időznek és táboroznak a megye területén. Ezekben a községekben ifjúsági találkozókon, üzemlá­togatásokon, klubesteken vesznek részt, el­beszélgetnek a községek vezetőivel, megko­szorúzzák a hősi emlékműveket. A hatodik reggelén Kapospulánál lépik át a megye határát. Itt a Tolna megyei K1SZ­fiatalok elbúcsúztatják, a Somogy megyeiek pedig üdvözlik a túra résztvevőit. A Nádas- di erdőben a Baranya és Fejér megyei fia­talokkal találkoznak, akikkel közösen meg­koszorúzzák a mártír emlékművet. A kora esti órákban érnek Kaposvárra, ahol a Zala megyeiekkel és a vendéglátó somogyi fia­talokkal felütik közös táborukat. Ide érkez­nek az öt megye tanácsköztársasági művé­szeti szemléjén legjobb eredménnyel fel­lépő fiatalok is. A kétnapos ifjúsági találkozó alkalmával különböző vetélkedőket rendeznek szabad­téri és tábortűzi műsoros bemutatókat tar­tanak. A résztvevők ajándékokat adnak és kapnak, amelyeket a jubileumi táborokban részt vevő fiatalok készítettek. Az ország öt különböző városában talál­koznak ezen a két napon a 19 megye kül­döttei. A kétnapos találkozókon lebonyolí­tott vetélkedők legjobbjaiból kerülnek ki azok a fiatal turisták, akik 1970-ben részt vesznek a Szovjetunióban megrendezésre kerülő „Internacionalisták útján” elnevezést viselő nemzetközi túrán.

Next

/
Thumbnails
Contents