Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-30 / 174. szám
Visszhang Hizlalda a Birka-majorban Egy megye élt a jogával Az Állaitforgáttni Vállalat igazgatója felsorol néhány tsz-t, majd a dombóvári járást kezdi emlegetni. „Oda érdemes elmenni. Gyu- laj, Dombóvár, de még inkább Dombóvár” — mondja. Nos, valóban a megye egyik évek óta működő nagy sertéshizlaldáját, a dombóvári Alkotmány Tsz üzemelteti. 1963. az utolsó 2000 alatti esztendő. Azóta minden évben 2500— 2800 hízó sertést ad a termelőszövetkezet a népgazdaságnak. végső soron a fogyasztóknak. Két-három év múlva ez a tétel egy üzemből már nem lesz túl jelentős, hisz megye- szerte épülnek az 5—10—15, sőt az évi 30 ezres kibocsátású hizlaldák. De az még majd csak lesz, ez meg már van. Ebben a tsz-ben a vezetők sertéspártiak, túlzás nélkül állíthatjuk, fogyasztópártiak is, hisz a legkeresettebb élelmiszert, a disznóhúst termelik ezer mázsa számra. Ha a mezőgazdasági üzemek területükhöz viszonyítva ma, 1969-ben annyit hizlalnának, mint a dombóvári tsz, akkor a hentesüzletekben 24 óra alatt megszűnne a sorban állás s annyi lenne a hús, hogy Dunát. rekeszthetnénk vele. Ettől még messze vagyunk, de nem elérhetetlen távolságban, mert országszerte sokasodik a sertéspárti tsz-ek száma. A dombóvári szövetkezeti gazdák közel az új üzemanyagtöltő állomáshoz egy régi pusztán, a Birk^-majOrbán és attól nem messze, egy másik tanyám rendezkedtek be sertéshizlalásra. Miután bent a központban Koch Antal főkönyvelő adatokkal bizonyítja a felfutást, a helyszínt, a birkamajort sokkal modernebbnek képzeltem el, mint amilyen valójában. Jóformán kizárólag az önetetők reprezentálják a korszerűséget, a szociális ellátást meg egy parányi rádióval, gyógyszeres- szekrénnyel ellátott pihenőszoba. A kézierő értéke itt még nagyon nagy. A gépesítést viszont egyelőre kitűnően pótolja a magasrendű szervezettség. Réz Ferenc, a telep szaktechnikusi képesítéssel rendelkező brigád vezető je kiváló katonaként szerelt le, erről egy bekeretezett oklevél tanúskodik a főkönyvelő irodájában. Vincze István, a járás egyik legjobb sertéstenyésztője hasonlóképpen kiváló katonaként vált meg a hadseregtől évekkel ezelőtt. Talán ez is magyarázata annak, hogy a szervezettség magasrendű. 11 eszél gettem a sertésgon- dozókkal. Elmondták, óraműpontossággal dolgozik az üzem. A tápszállítmányok soha nem késnek, még egyszer sem fordult elő, hogy az etetés vagy az itatás félórával eltolódott volna. „Ez egyszerűen elképzelhetetlen” — állapítja meg büszkén, ellentmondást nem tűrő hangon Szekeres Sándor, a korban legidősebb sertésgondozó, aki sertóshizlalásan kívül nem foglalkozott még mással életében soha. A telep rendjén, tisztaságán, a hízók súlygyarapodásán meg is látszik, hogy itt értő emberek kezére bízták a tsz tagjai és vezetői a jószágot Bejártam a viszonylag zsúfolt, de egyébként nagy kiterjedésű Birka-majort, és láttam, hogy itt is az emberi szorgalom a legnagyobb kincs, a pótolhatatlan érték. A telepen dolgozó tsz-tagok tulajdonképpen itt élik le egész életüket, ők azután valójában tudják, hogy a forintot nem adják ingyen, s ahol sok á •forint, ott munka is van szakadásig. Szekeres Sándor elvtárs egyébként személygépkocsi-tulajdonos. Keceli János, a másik hizlaló ezekben a napokban várja, hogy megkapja a kiutalásra az autót. Arra viszont egyikőjük sem gondolt, hogy jogosítványt szerezzen. Korukra hivatkozva, de gyanítom ez ürügy csupán. Valószínűleg a jószág a vonakodás cuka. Hizlalás mellett sofőrtanfolyamra járni? Előttük ez elképzelhetetlen. Szekeres Sándornak a fia vezeti az autót, Keceli János meg majd a vejét ülteti a volán mögé. A tv-t szívesen nézik mindannyian. Egyéb szórakozásuk nincs. Megkérdeztem tőlük, hányad magukkal foglalkoznak sertéshizlalással? öten. írd és mondd, a Birka-majorban és a Tüske- majorban összesen öt szövetkezeti gazda állít elő évente 2800 hízott sertést. Ezek az emberek csakugyan termelnek. Az viszont igaz. hogy a kiszolgálás teljes. Nem kell gondoskodniok semmiről, a takarmányt már egy másik brigád szállítja a helyszínre, a savóról is egy másik brigád gondoskodik, az ő gondjuk csupán annyi, hogy a jószágot tisztán tartsák, az etetést, az itatást pontosan, gondosan végezzék. íyr aga a hizlalás futósza- tagszerű. A hizlalda szomszédságában „üzemel” a malacgyár. A malacok a süldőkart soha nem érik el. Tizenegy hetes korukban 20—22 kilós átlágsúlyban választják le a malacokat az anyakocák alól, s innét irány a hizlalda. A hízósertésprogram sikere tehát nagymértékben múlik a kocagondozóikon. Ezzel hárman foglalkoznak: Frezik Istvánná, Vincze István és Török András. Hosszabb ideig beszélgettem Frezik Istvánná elvtársnővel. Amíg nem veszi magára a munkaruhát, jómódú polgárasszony, amikor átöltözik: kanász. Valójában egyik is, másik is. Havi átlagkeresete 3600 forint. Ennek fejében 35 kocát gondoz és pillanatnyilag 267 malacot. Ha valaki a kereset miatt cserélni szeretne vele, ne feledje, hogy ennek az asszonynak magánélete egyáltalán nincs. „Mindenért kárpótol viszont, hogy a munkámban sok örömet találok és a keresetből szépen összeszedtük magunkat” — mondja Frezik Istvánná. A közösség kedvükben jár. A hiányzó pihenést, szórakozást, művelődést a termelőszövetkezet pótolja. Hol így, hol úgy. Tavaly például Vincze István, a járás egyik legjobb sertésgondozója a termelőszövetkezet költségén közel két hetet töltött a Szovjetunióban. A Birka-majorban soha **■ nincs vége a napnak. Ezekben a hetekben a szokottnál is élénkebb a telep, mert építkezés folyik, bővül, terjeszkedik a hizlalda. A sertésgondozók örülnek ennek, de bosszankodnak is, mert az építők mind letaposták az ólakat övező virágágyakat. Hetenként szállítják innét a kész hízókat a vágóhidakra. Egy évben 52-szer fordulnak az Állatforgalmi Vállalat teherautói. A termelés folyamatos, Az idén 2800 hízó megy ki a dombóvári Alkotmány Tsz hizlaldájából. Sz. P. Népújság 3 I960, július 30. A „Szomjaztak”, valamint az „Egy megye élt a jogával” című cikkükkel kapcsolatosan köszönjük a Tolna megyei Népújságnak, hogy szenvedélyesen foglalkozik a város lakosságának ellátásával, azonnal reágál a hiányosságokra, nagyban segítve és ösztönözve azt a munkát, melyet a lakosság ellátásának érdekében különböző szervek kifejtenek. A cikk írója a strand vasárnapi üdítőital-ellátásával kapcsolatban a tényhelyzetet írta le. A büfé zárva tartásának oka valóban a szombat esti betörés következményeit felmérő leltározás volt. Mozgóárus szervezése pedig a Vendéglátóipari Vállalat hibájából elmaradt. Ezzel kapcsolatosan a cikk olvasása után, — mivel abból szereztünk tudomást a mulasztásról —, magyarázatot kértünk a Vendéglátóipari Vállalat vezetőitől és a mulasztókkal szembeni felelősségre vonásra pedig javaslatot tettünk a vállalat közvetlen felügyeleti szervének, a megyei tanács vb. kereskedelmi osztályának. Nem értünk viszont egyet a cikknek azzal a részével, melyben a cikkíró egy vendéglátóipari egységben lévő egynapi üdítőital-hiányból, egy vendéglátóipari dolgozó mulasztásából a város vezetőinek tevékenységére általánosít. Ezzel kapcsolatosan engedjen meg az újságíró egy-két megjegyzést. A város vezető testületéinek, vezetőinek valóban legfontosabb feladata a lakosság igényeinek kielégítése, a lakosságról való gondoskodás. Ebben a szellemben irányítjuk különböző ágazatok, így a vendéglátó- ipar fejlesztését, tevékenységét is. Munkamódszer tekintetében — különösen a városi tanács felügyelete alá nem tartozó szervek esetében — elsősorban a megfelelő kapcsolat kialakításával, kölcsönös támogatással kívánjuk elérni az ellátási színvonal javulását. Szükség esetén azonban megfelelő körültekintéssel, állami kényszerítő eszközök, szankciók alkalmazására, vagy azok kezdeményezésére is sor kerül. A cikkíró nem Ismeri a város vezetőinek a vendéglátóiban ellátással kapcsolatos erőfeszítéseit, tárgyalásait, javaslatait. Nem is ismerheti, hiszen erről nem tájékozódott. A városi tanács végrehajtó bizottsága évenként rendszeresen — legutóbb I9tfí. októberében *— beszámoltatja a Vendéglátóipari Vállalatot a városi ellátás színvonaláról, a városban végzett munkájáról. A beszámoltatások alkalmával, valamint egyéb megbeszéléseken rendszeresen felhívta a vállalat, valamint a megyei tanács vb. kereskedelmi osztályának a figyelmét a vendéglátóipari ellátás hiányosságaira, köztük konkrétan a strandbüfé ellátására is. Egyedi jó, vagy rossz példát minden munkaterületen lehet találni. A városban több ezer ember dolgozik olyan munkaterületen, ami kapcsolatban van a lakosság ellátásával. Kétségtelen tény, hogy az ellátás színvonaHúszéves a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat, amely két évtized alatt 70 ország cégeivel alakított ki üzleti kapcsolatokat. Exportjának fő profilja a vágómarha, a marhahús, de sok vágójuhot és más állati termékeket, baromfit, tejtermékeket is exportál. A hagyományos európai piacokon kívül távoli államokba Kanadába, Ausztráliába, Japánba, észak-afrikai országokba is szállít. A Terimpex bonyolítja az egész magyar mezőgazdasági export több mint 60 százalékát, s a tőkés piacokra irányuló mezőgazdasági kivitel 70 százalékát. A közös piacokhoz tartozó országok többsége a magyar mezőgazdasági és é’elmiszer- ipari kivitel hagyományos fel* vevőhelye. Exportunkból a kóla sok esetben a tárgyi feltételek, vagy a lelkiismeretes munka hiánya miatt marad el a kívánalmaktól. De az utóbbi esetben is egy ember, kétségtelenül felelőtlen mulasztásából, egy egységen, egy vállalaton, egy ágazaton keresztül a városra, vagy a "megyére általános következtetést levonni nem lehet. Ezen a területen is a további előrelépéshez úgy gondolom, elsősorban az szükséges, hogy mindenki a maga munkaterületén végezze nagyobb felelősséggel munkáját. CSÁSZÁR JÓZSEF vb-elnök, Szekszárd * A szerkesztőség álláspontja: Császár József elvtárs közli; a Népújságból szereztek tudomást a mulasztásról. A városi tanács vb-eínöke ezzel mindenben alátámasztja az „Egy megye élt a jogával” című írásunk mondanivalóját. Néhány megjegyzés, úgy véljük, mégis ide kívánkozik. „A cikkíró nem ismeri a város vezetőinek a *endéglátóipari ellátással kapcsolatos erőfeszítéseit, tárgyalásait, javaslatait. Nem is ismerheti, hiszen erről nem tájékozódott” — állapítja meg Császár József elvtárs. Az ille- téktelenség hangoztatásának, a hozzá nem értés kinyilvánításának, összességében a bírálat elutasításának régi, hagyományos, ügy is mondhatjuk, klasszikus módja a fentebb idézett két mondat. Ennek ellenére, valószínűleg Császár elvtárs is egyetért velünk abban, hogy az erőfeszítések, a tárgyalások, a javaslatok értékét mindenkor a végeredmény határozza meg. S itt a végeredmény elég egyértelmű, akár tájékozottnak, akár tájékozatlannak mondjuk is a cikkírót. Az idézett rész tehát mi alól ad felmentést? Kit érdekelnek az erőfeszítések, a tárgyalások, a javaslatok? A , város dolgozóit a végeredmény érdekli. Kit vontak felelősségre? Erről viszont Császár elvtárs levelében nincs szó. Az erőfeszítések, stb. értéke akkor is más lenne, ha például a strand ellátásának akijt hiányosságait a Népújság nélkül is ismernék, s mondjuk úgy szüntetnék meg, hogy a szekszárdi vendéglátóipart ott nem kívánatos cégnek minősítvén, valamelyik fogyasztási szövetkezetnek, vagy más vendéglátóipari vállalatnak adnák át a terepet. Említettük és változatlanul tartjuk, a strand-ügy több annál, mint amennyit mutat. Azt a szemlélet tükrözi, amely nem új, a Vendéglátóipari Vállalatról lévén Szó, sem a város vezetői, sem a város dolgozói előtt. A Népújságban megtalálható több tucat cikk, amely ezt a szemléletet konkrétizálja. Hibázhat mindenki. Ez tény. De az is tény, hagy a strand- ügy mögött megbúvó szemléletet ma már kevés megyeszékhely vezetői tűrik el, függetlenül attól, hogy felügyeletük alá tartozik a vendéglátóipar, avagy sem. zös piaci országok ma is igen jelentős százalékban részesednek: legtöbbet az N'SZK-ba, és Olaszországba exportálunk. Mezőgazdasági termékeink két évtized alatt kialakult több ezres vevőköre egyre újabbakkal bővül. Az egyik legújabb megrendelő Japán, ahová már második éve szállítunk vágott baromfit. A Közel- és Közép-Keleten többek közt — Kuwait, és Bahrein jelentkeznek új piacként, szintén vágott baromfira, vágójuhra, és más élelmi- szeripari cikkeinkre. Líbia. Spanyolország, és a Kanári szigetek ugyancsak húst és vágott baromfit vásárolnak tőlünk. Ausztráliába és Kanadába Kashkaval-sajtot, fehérsajtot, magyaros készételeket exportálunk.------------—---------------------------------------------------i----M ezőgazdasági termékeink a világpiacon
