Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-25 / 170. szám
Előbb megpróbál odébb húiódni, de aitán el- erőtlened«« letesi róla és hogyja, hog; a csoto- térról jött biborsiinű habos >is a hátára emelje. Holmi hídroncsba kapa síkodra, ringatódiik a hűs hullámokon, hosszan, végtelenül s kőiben irtáiattal figyeli a «ele együtt tizével, sióiévá! utasé holtakat Könyörüljetek! Húizatok kil De latinul kiáltott. '‘Nlindegy. akárki, gyó molitásra szorul. alapján egy rablótámadásban való részvétellel vádolták, a felettesei végül kénytelen-kelletlen elbocsátották. Vidocq szerencsecsillaga azután ijesztő gyorsasággal zuhant. Bárhol kért munkát, elutasították, mert féltek tóle. Nem adta fel a harcot. 1833-ban megalapította a világ egyik első magándetektív-irodáját, fényt derített néhány rejtélyes esetre, de a kojj- mányt nyugtalanította a tevékenysége, és bezáratta irodáját. Egykori pártfogója, Monsieur Henry, az egyetlen ember, aki megbízott benne és segíthetett volna rajta, már régen átadta íróasztalát egy fiatalabb rendőrfőnöknek. Francois Eugéne Vidocq, a világ első igazi de- tektívje, korának legnagyobb nyomozója, végleg elveszett a feledés homályában. Koldusszegényen halt meg, gyalulatlan deszkakoporsóban helyezték örök nyugalomra. (Emlékét csupán néhány jeles francia író örökítette meg. Balzac, aki személyesen ismerte, az ő jellemvonásait örökítette meg egyik regényalakjában, és Jean Valjean, a szökött fegyenc meg Javert rendőrfelügyelő, Victor Hugo Nyomorultak című regényének hőse is alighanem egyazon személy: Vidocq. Eugen Sue talán sohasem írta volna meg „Párizs rejtelmei”-!, ha nem olvassa Vidocq emlékiratait.) A világ első mesterdetektívje még halála "után is szolgált egy meglepetéssel Párizs lakosai számára. Alighogy halálának híre ment, megjelent néhány félvilági hölgy — táncosnő, színésznő — a párizsi bíróság előtt, és beadta Vidocq eredeti végrendeletét, amely szerint az elhunyt hagyatéka egyedül őt illeti meg. Vakarták is a fejüket a derék jogászok, hogy most mit tegyenek. Végül is az utolsó végrendeletet nyilvánították érvényesnek. Hogy aztán a boldog örökös mit kezdett a rátestált semmivel, az már az ő dolga. A SCOTLAND YARD ELSŐ NYOMOZÖI Két évvel azután, hogy Vidocq Párizsban leköszönt, Sir Robert Peel, az akkori brit belügyminiszter elrendelte, hogy Londonban, a már egymillió^ lakosú világvárosban szervezzék át a meglehetősen rosszul működő közbiztonsági szolgálatot. London lakosságának álmára és éjszakái nyugalmára azelőtt éjjeliőrök vigyáztak. Amint a város nyugovóra tért, megkezdték-virradatig tartó kőrútjukat, és időnként kikiáltották az éjszaka óráit. Közben kereplővel jó nagy zajt csaptak, hogy elriasszák negyedükből az éjszaka lovagjait. Munkájuk persze egy pipa dohányt se ért. Kereplésük, ahelyett, hogy elijesztette volna a tolvajokat és betörőket, inkább útmutatóul szolgált nekik. Noha a törvény kérlelhetetlen szigorral. sújtott le a gazfickókra — a lopást is halálbüntetéssel torolta meg —, a bűnözés egyre nagyobb méreteket öltött. Mivel az éjjeliőrök intézménye teljes kudarcot vallott. Henry Fielding, az egyik londoni község elöljárója engedélyt kapott a városi hatóságoktól, hogy megszervezze az első egyenruhás rendőrséget. Legényei rikító piros mentét viseltek, a nép rögtön rájuk is ragasztotta a „vöröshasúak” gúnynevet. Egyikük-mási- kuk csakhamar kivívta a polgárok .elismerését, a többiek azonban szégyent hoztak a rendőrségre. visszaéltek a beléjük helyezett bizalommal. „Tolvajok, tessek besétálni r című, Pálfán készített riportunknak a községben akkora visszhangja támadt, hogy még Szekszárdon is meghallottuk. Mivel pedig Szekszárdról rö- videbb az út Pálfáig, mint fordítva, — kíváncsian ismét ellátogattunk a faluba. Séta- partnerünk megint Veres Gábor, a helybeli önkéntes rendőri csoport vezetőjének helyettese volt. Utunk azokhoz a házakhoz vezetett, amelyeknek gazdáiról minap megírtuk, hogy TÜLSÄGOSAN OPTIMISTÁK: úgy vélik, a tapasztalt tolvaj nem találja meg a kerítés belső oldalára akasztott, vagy az eresz alá dugott kulcsot. Hevenyészett statisztikánk szerint minden második-harmadik portán megszívlelték a tanácsot, főként persze azokban a házakban, ahová jár a Népújság. Nem így, — például —, a Rákóczi utca végén. A kapu most is nyitva; igaz, a fiatalasszony nem távozott messzire hazuról. Tisztára mosott gyerekholmi szárad az udvaron. A szín alatt Komar kismotor. Szerényen számított értékük háromezer forint. — Magyarországon nem lopnak gépjárművet, nincs hol eladni, — így a menyecske. — A gyerekruha használt.'.. — Az igaz, hogy az állandó géjármű-ellen őrzés kedvét szegi a tolvajoknak, — reflektál Veres Gábor az észrevétel1'®, — de a textíliának nincs ám száma! S ha így, használtan nem is sokat adnának érte a Bizományi Áruházban, ha lába kél*, sokba ;k®rül a pótlása. S még egy! A csibészek hamar megtudják egymástól, melyik faluban könnyű lopni. Az egyik ember könnyelműsége a másiknak is kárt okozhat. Úgy látszik, hat az érvelés. Az asszonyka szívesen venné, ha könnyen elkészíthető biztosítóberendezés leírását találhatná a Népújságban. — Lesz az egyik vasárnapi számban! — ígérjük, s a Zrínyi utcában folytatjuk a sétát. Barnapiros fiatalember a ház gazdája. Egészséges arcszíne traktorost sejtet, pedig a szociális gyermekotthon dolgozója. — Nem tudtam mire vélni, hogy a kollégák munkahelyemen emlegetik, mennyire szeretem a virágot, hány sonka lóg a kamránkban, — úgymond. — No, aztán kezembe nyomják a lapot. ... Azt helyeslem, hogy felhívták a figyelmet a nagyobb elővigyázatosságra, de azt nem, hogy kiírták a házszámokat. Lelkére vette volna a riporter, hogy éppen az ő cikke alapján látogassanak a megadott címekre a tolvajok? A KÉRDÉS JOGOS. de kényes is. Az újságíró tudja, amit tud. de a titok nem az övé, hanem a rendőrségé. .. A pillanat kínos feszültségét Veres Gábor őszintesége oldja fel. — A Népújságtól megtelefonálták, mikor jelenik meg a pálfai cikk. Biztosítottuk az utcákat Jó hallani, hogy itt is megfogadták tanácsunkat. A kulcs immár nem az aszparátusz- cserép mellett rejtezik, hanem reggelenként átkerül a nagymamához, aki — a fiatalok hűséges segítője — bejáratos a házba. Malac nélkül a malaszt keveset érő; ezért ellátogatunk áz iparcikkboltba is, hogy megérdeklődjük, miféle biztonsági zárakat kínál a kereskedelem: — Két hónapja színét sem láttuk, — hangzik a meglepő felelet. — Úgy tudom, árváltozás készül, — teszi hozzá a boltos, — de három-négy hét múlva itt az áru. A nagyker ígért kéttollas zárat is, hen- gerzáras Elzett-et is. Érdemes vásárolni a portékából. Ára — minősége szerint — különböző, de még mindig kisebb, mint amennyi kárt egy besurranó tolvaj okozhat — borváró — Aztán szűnik a zápor, kisüt a nap ás a fálönki- vü latban szánd argó Záta agyiz arra arra riad, hogy a magáradt patak a lábát amalgati. A ruhája hunra vall e az emberi nyelvekben olyan szó, amellyel meg lehelne köszönnöm a hozzám való jöiá'-od Pályafutása tragikus módon ért véget. Tizenhét évi szolgálat után, 1829-ben néhány irigye gálád összeesküvést szőtt ellene: kabátját becsempésztek a rendőrfőnök feleségének hálószobájába, s gondoskodtak arról, hogy a férj észrevegye. Vidocqnak be kellett nyújtania felmondását. Visszavonulása után papírgyárat alapított, új életet kezdett. Minthogy a bűn üldözésének szentelt hosszú éveket sehogy se tudta elfelejteni, gyárába csupa büntetett előéletű nőt és férfit vett fel. hogy alkalmat adjon nekik az újrakezdésre. Aztán nekiült és megírta emlékiratait. Esetei két vaskos kötetet töltöttek meg, százezrek és százezrek olvasták visszafojtott lélegzettel, gyárának papírját, a volt fegyencek keze munkájának termékét azonban nem vásárolták. Vidocq tönkrement, saját bőrén tapasztalta, hogy emberbaráti eszméinek megvalósítására még nem ért meg az idő. Üres zsebbel tért vissza Párizsba, és politikai ügynök lett Lajos Fülöp szolgálatában. Csakhamar észrevette, hogy kollégái gyanakodva néznek rá, titkolóznak előtte és — mintha bélpoklos lenne — messze elkerülik. Azt hitték, őket ellenőrzi, és mindenáron igyekeztek megszabadulni tőle. Hamis bizonyítékok Csibészcsalogató, sonkaszámlálás, s még egy pálfai meglepetés
