Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-23 / 168. szám

&

Adjuk most ált a szót a .szakszervezet ttt&úrá- nak: „A bejelentés után - kijöttek a televíziótól és beszélgettek a dolgozókkal. Az egyik ember szemrebbenés nélkül mondta be a mikrofonba:

,A vezetők nem tettek semmit a gáz ellen.’-A mellette álló szomszédja ezt füle hallatára azon- nyomban megcáfolta azzal, hogy igenis konkrét intézkedések történtek. Miután a Tv munkatársai meggyőződtek arról, hogy csakugyan, azt a részt, miszerint a .vezetőle nem tettek semmit, a filmből kivágták.” — mondótta a szakszervezet titkára.

Itt most újból érdemes megállni. Mi is történt tulajdonképpen? A Televízió kötelesség- szerűen eleget tett a Lám part bonyhádi gyáregysége néhány dolgozója' kívánságának.' Megjelent a gyár területén kivizsgálni a panaszos ügyet. Beigazolódott azonban, hogy a panaszosok néhány fontos körülményt elhallgattak. Az egész akció szervezője ezen a napon be sem ment a gyárba.

De történt még valami. Az egyik ember kijelentette: A vezetők semmit nem tettek. Nos, éppen ez a kijelentés a legizgalmasabb, mivel nem több, nem kevesebb, mint hazugság. A tévé viszont egyszerűen intézte el: a filmből kivágta.

De vajon ez a módszer összeegyeztethető a szocialista demokrácia alapelveivel? Aligha. Ezzel a módszerrel szembe lehet szállni a demagógiával? Egyáltalán nem. A gyár vezetői, ha kérde- zik, joggal kérdezik: Miért nem hagyták benne a filmben a valótlan kijelentést, s miért nem leplezték le a nyilvánosság előtt, hogy az egész szemenszedett hazugság. Igaz: kényelmes megoldás az elképzelésekbe bele nem illő részt a filmből kivágni, de hol itt az elvszerűség? Vagy la vezetőt, ha ütni lehet, akkor „hurrá!”, ha azonban védeni kell, akkor visszavonulunk? Burkolt munkásellenességnek foghatjuk fel az eleven, a valóságos konfliktusok előli kitérést, csak azért, mert jelen esetben egy .demagógra, aki történetesen fizikai dolgozó, ki kellene mondani, hogy hazudik... S itt sajnos a következetességgel van baj. Persze hatáskeltés, kényelem szempontjából, jó módszer filmkivágással a valóságot meghamisítani, de kérdés, kinek használ? $

Érdemes nyomon kísérni a további fejleményeket. Megkérdeztük a szakszervezet titkárától, hogy ml történt azzal az emberrel, aki odaállt a felvevőgép elé és szemrebbenés nélkül hazudott. „Semmi, mi történt volna vele?” Nos, itt most veszélyes vizeken evezünk, de vállaljuk a kockázatok mindegyikét. Először: furcsa, de tulajdonképpen érthető, hogy a demagóg munkásoktól a vezetők félnek és gyakran egy rendes, szorgalmas emberhez . kíméletlenebbek, mint a hazudozó. fecsegő, naplopóhoz. Miért? Kiderült, attól tartottak,, ha a hazudozót, akár csak meg- -1 dorgálják, nyomban olyan színezete lesz a dolognak, hogy megtorolták a bírálatot. Sajnos a

Beszélgetés a munkáról

Ha ütni lehet akkor hurrá ?

felszínes ítélkezés legtöbbször csakugyan a vezetőn veri el a port. Tehát tisztázzuk: a kritika elfojtása, a bírálat megtorlása lett volna, ha ezt a tévének nyilatkozó emberi így vagy úgy, de felelősségre vonják? Nem. Azért nem. mert a bírálat és a hazugság két különböző dolog. És egy 1300 munkást foglalkoztató üzemben éppen á kollektíva érdeke a kettőt élesen és világosan elhatárolni egymástól. A Lampart-gyár dolgozóinak döntő többsége józan gondolkodású, elfogulatlanul ítélkező ember. Ezeknek az embereknek a szemében azáltal is nőhet a vezetők tekintélye, ha felelősségre vonják a demagógokat.

Másodszor: „Nagy a demokrácia” — állapította meig a beszélgetés során a gyár főmérnöke. Molnár János I. dolgozó szavaiból Viszont arra kellett inkább következtetni, hogy a gyár dolgozói és vezetői hagyják magukat sakkban tartani egy maroknyi bajkeverőtől. Molnár elvtárs arról beszélt, jöttek a húzóprésnél dolgozó emberek, hogy micsoda rend ez már megint; nincs felfogó csavar, nem tudnak dolgozni. „Csavart nekünk, de azonnal” — követelték. Miután a szóban forgó csavarok elkészítése hosszabb időt vesz igénybe, a művezető arra kényszerült, hogy megnézze, csakugyan elfogytak-e a csavarok? Nem fogytak . el, még több mint harmincat szedett össze.- S ezzel napirendre tértek a dolog felett. Senkinek nem jutott eszébe megkérdezni a követelőzőktől: miért csinálnak pánikot? Miért követelőznek? És miért nem tudja a művezető megnézés nélkül is, hogy van-e valami a „birodalmában”,, avagy nincs?

Amikor a főmérnök némi iróniával és sokat sejtetően megjegyezte, „sok múlik azon, hogy az új dolgozó, .’amikor beteszi a lábát, milyennek látja a rendet, a fegyelmet” — a főmérnök valószínűleg arra gondolt, a következetesség nem túl • ismerős fogalom «. bonyhádi - gyárban.- Erről a helyi vezetők, de nemcsak ők tehetnek. Részt vett a beszélgetésben Váradi László, a járási

pártbizottság munkatársa. Azt a párttagot, aki a tévéhez intézett beadványt szervezte, kiváló munkásnak, jó elvtársnak minősítette. Eszünkbe sem jut kétségbe vonni szavai igazát, de feltűnt, hogy a járási pártbizottság munkatársának egyetlen elmarasztaló megjegyzése sem volt e párttag által kezdeményezett „felhajtásról”. Az ilyen természetű semlegesség nem nagyon készteti a gyárvezetést a következetességre, hiszen ki akarja kitenni magát annak, hogy munkásellenes hírbe kerüljön? Nehéz ügyek ezek. Deltát néma gyermeknek az anyja sem érti meg a szavait.

A vita, a beszélgetés során valaki megjegyezte, nem érti, miért kell néhány kirívó esetnek ilyen nagy feneket keríteni. Hiszen alapvető bajok nincsenek. „Csakugyan a gyár még nem dőlt össze” — jegyezte meg a főmérnök. Mi úgy véljük: alapvető bajnak tekintendő, ha egy kritikus helyzetben bebizonyosodik az ami a normális hétköznapok során kitapinthatóan nem kerül felszínre, az, hogy a vezetők nem számíthatnak maradéktalanul a dolgozókra, a dolgozók nem bíznak meg a vezetőkben. Erről nem venni tudomást, azzal a vonalasnak vélt kijelentéssel, hogy alapvető bajok nincsenek, nem jelent mást. mint a tények semmibe vevését. Tartósan elodázni, presztizsokokból a létező feszültségeket semmisnek nyilvánítani nem lehet. Ma már csak azzal megelégedni sem lehet. Hogy folyik a termelés, megtartottuk a termelési értekezleteket, a gyár megszokott rendben dolgozik, szóval „alapvető bajok” nincsenek.

A régi követelményekhez képest csakugyan nincsenek. De az új, bonyolultabb helyzethez képest már vannak. Ezek azonban kizárólag akkor vehetők észre, ha újszerű látásmóddal közelítjük meg a munkáskollektíva életét, hétköznapjait. megnyilvánulásait. S ha a megnyilvánulásokat nem külön-külön, hanem együtt^ véve vizsgáljuk. Ha pusztán annyit sikerül megérteni a folyamatos munka tagadásából, hogy néhány ember köti az ebet a karóhoz, akkor az egész nem látszik nagy ügynek. De ha mélyére nézünk a dolognak, akkor itt többről van szó, arról, hogy tudnak-e a dolgozók a vezetők fejével • gondolkodni. Ám az összefüggések taglalása során törvényszerűen el kell jutni annak a kérdésnek a feltevéséig is, hogy bizonyos helyzetekben tudnak-e a vezetők a dolgozók fejével gondolkodni?

Mielőtt erre választ keresnénk, idézzünk , egy nagyon érdekes véleményt. „Az itt dolgozó emberek hatvan százaléka munkás, negyven százaléka majd csak lesz munkás” — mondotta Simon Imre üzemvezető. Ez a körülmény nehezíti ugyan, de jórészt meg is határozza á vezetők dolgát, amikor arról van szó, hogy a dolgozók fejével is kell gondolkodniuk.

(Folytatjuk;}

SZEKULTTY PÉTER

„Ne csak éveket adjunk az életnek”

hanem Hetet is az éveknek"

— szól a szép intelem, s eszembe jut, hogy pályakezdő újságíróként milyen döbbenettel lapoztam azokat a megsárgult lappéldányokat, amelyek a harmincas évek világába kalauzoltak vissza. Ma sem tudom, miért vadásztam különös hévvel azokra a híradásokra, amik a testi-szellemi nyomorúság arcát próbálták szűkszavúan, de agitá- cióval fölérő erővel leleplezni. Ifjonti ismeretszomjúságomban az ember érdekelt, az ereje teljében lévő és az erejében megfogyatkozott, egy olyan társadalomban, amelyik a gyöngékre, tűrő-szelidekre farkaserkölcsöket kényszerí- tett. Hányszor olvastam el- szörnyedve, hogy a valameny- nyire biztos életet jelentő földért, nyomorú kis vagyonkáért küzdő fiatalok, dologra már aliű fogható, idős szüleiket milyen kiszámított kegyetlenséggel segítették másvilágra. A lélegzetnyi krónikák valahány á egy dráma volt.

]Vfa már ritkán jutnak eszembe ezek a drámák, hajlott korú áldozataikkal, hiszen a mi világunk

— ez a sokszor eléggé nerrf becsült jelen, aminél mindig jobbat kívánunk —, nemcsak éveket ad az életnek, hanem életet is az éveknek. Igaz. nem annyi, és nem olyan jó ízű életet, mint amennyi kellene, de az tény, hogy évről évre mind többen vannak azok az idős emberek, akik

a társadalom segítségére, gondozására szorulnak és nem maradnak támasz nélkül.

Az elmúlt tíz év során megduplázódott az az összeg, amit az álláni szociális gondozásra és. ennek fejlesztésére ód; Országosan fél- milliárdot meghaladó ez az , összeg, és az egészségügy költségvetésének kis híján 8 százaléka. A szükség és a lehetőségek összehangolásának jegyében mind többet tudunk adni. Az elmúlt évben országos viszonylatban 3i ezer gondoskodásra szoruló részesült rendszeres szociális segélyben. 1958-tól 68-ig több mint 35 százalékkal emelkedett a szociális otthonok befogadóképessége. Az egész ország területén 26 ezer idős ember részesül szociális otthoni ellátásban és akár megyénkben, országosan is most van kialakulóban egy új, rövid idő alatt népszerűvé lett gondozási forma, az öregek napközi otthoni hálózatának építése. Szerte az országban 240, öregnek szánt napközi működik, megyénkben kilenc. S wj még az is, hogy ahol nem szervezték még meg a Házi szociális gondozást, ott most keresik a szociális gondozónők foglalkoztatásának lehetőségét. Ma még hazánkban csak 90 ilyen gondozónő tevékenykedik.

1V| egnyugtató és egyben új tennivalókra fölkészítő adatok ezek, hiszen ha két marokkal adnánk az életet, akkor is lenne előrelépni valónk és még több adni- valónk. A népesség alakulásának törvényszerűségeit kutató szakemberek jó előre figyelmeztetnek arra, hogy az elkövetkező években tovább fog növekedni az egyedül élő, gondoskodásra szoruló öregek száma. JEzé'rt a következő ötéves tervben mennyiségileg és minőségileg tovább kell fejlesztenünk a szociális gondoskodásnak csaknem ■ minden formáját, gyakorlatát, sőt, az új igényeknek megfelelően, új ellátási formákat is meg kell honosítanunk. Ilyen új ellátási forma a nyugdíjasok háza, vagy a nyugdíjas penziók létrehozása.

lYTem kis jelentőségű fel- ' adatok ezek, megvalósításukban nem elég csak a pénz, az anyagi áldozatkészség, szükség van a társadalom széles körű, jó szívvel adott segítségére is.

Mindenesetre, az a majd valamikor pályakezdő kolléga, aki múlt időket idézni ül megvénült újságok mellé, szebb, emberibb szavú üzeneteket kap ezekről az évekről, amelyeknek ma munkálói vagyunk. Persze, nem árt egy világkép teljes megalkotásához, ha messzebbre visszamegy és tudja azt is, hogy honnan indultunk, mígnem életet is adhattunk — adhatunk — az éveknek.- li Libanonba hajózik a Tolna megyei óbúza

A fadd-dombori volt hajóállomáson 130 vagon óbúza rakodását kezdte meg szombaton egy nagy uszályra a Tolna megyei Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat. A jó minőségű magyar óbúzát Libanonba szállítják, A kiválogatott exportbúzát a vállalat tengelici, szekszárdi és nagydorogi raktárából tehergépkocsikon, köztük billenőlapos kocsikon szállítják a Duna-partra, s ott egy tisztítógépsor megtisztítja, majd szállítószalagon ömlesztik a hajó- térbe. Keddig ötven vagon óbúzát eresztettek az uszályba, s ha kedvez az időjárás a hét végéig befejezik a rakodást és elindul a hajószállítmány a Fekete-tenger irányába.

Megkezdték az új búza rakodását is a dunai uszályokra. Dunaszeltcsőn a bátai tsz, Madocsán a helyi Igazság Tsz, Gerjenben pedig az állami gazdaság hordja hajóra búzáját, hogy a vállalat vízi úton szállítsa a csepeli kikötőbe. A tervek szerint 400—500 vagon gabonát szállítanak az olcsó vízi úton Budapestre, júliusban és augusztusban Tolna megyéből. Azt is tervezik, hogy kivitelre szintén uszályokon szállítják majd a kukoricát és a napraforgót.

<-bás)