Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-20 / 166. szám
A múzeumban Emlékezés egy Tolna megyei zeneszerzőre KORARÉZKORI LELETEK Fusz János zeneszerző Tolnában született 1770-ben, iskoláit Baján végezte, ugyanitt kezdte zenei tanulmányait is. Egészen ifjú volt még, amikor már komponált. Egykori életrajzírója így emlékezik ezekre az évekre: „Tolna Vármegyében lakó muzsika kedvelők gyakran meghívták az ifjú művészt holmi muzsikai előadásokra.” Majd Fusz hosz- szabb házitanítóskodás után Pozsonyba ment zenetanárnak, az itteni német színpadon előadták „Pyramis és Thisbe” című egyfelvonásos melodrámáját. Aztán Bécsbe került, ahol a neves osztrák zeneszerző, Albrechtsberger növendéke lett. A császárvárosban Beethovennel és Haydnnal is kapcsolatba került, ez utóbbi végigjátszotta a Pyramis partitúráját és a darab főpróbáján is megjelent. Ezután Fusz Bécsből ismét Pozsonyba ment. Itt József nádor névnapjára komponált egy zenedarabot. Anyagi helyzete különböző próbálkozásai ellenére sem tudott valóban jóra fordulni, például zeneszerzés mellett többek között zongoraeladással is kénytelen volt foglalkozni, amint ezt a „Pressbur- ger Zeitung” 1815. és 1816. évfolyamában fennmaradt adatok is tanúsítják. Ebben az időben írta „Watwort” című operáját is. Fusz János sokat írt a lip csei és bécsi zenei lapokba, főleg az „Allgemeine Musikalische Zeitungéba. Külön kell megemlékezni arról, hogy 1813-ban jelent meg egyetlen magyar szövegű dala: „A tavasz” Csokonai Vitéz Mihály versére. Az említett lap 1816. évfolyamában magyar zenei emlékeket tett közzé. Például a „Magyar Szüretelő Ének”-et és egy Rákóczi fejedelemhez szóló dalt. Érdekes zenetörténeti adalék, hogy a Magyar Szüretelő Éneket később Beethoven dolgozta fel. Ugyanakkor Fusz több, a helyszínen feljegyzett hazai szláv dallamot is közzétett. Fusz élete végéig visszavágyott szűkebb hazájába Tolnába. Megkapó bizonyítékát adja ennek a visszavágyódásnak néhány szép dalszerzeményében. Életrajzírója szerint — aki egyben jó barátja is volt — jól tudott magyarul. Kedvezőbb körülmények között bizonyára többet tehetett volna a magyar zenei haladásért. Fusz János Magyarországon főleg Pozsonyban időzött. Hosszú éveket töltött Bécsben is. Végül Budára jött, hogy viszontagságos életkörülményei által aláásott egészségét helyreállíthassa az itteni már abban az időben is híres meleg fürdőkben. Azonban bátyja és Krüchten József nevű zene- történész barátja gondos ápolása ellenére sem sikerült meggyógyulnia. 1819-ben, százötven évvel ezelőtt hunyt el 49 éves korában. Testét a budai Csörsz utcai temetőben heSr a szó elég furcsa jelen- tésváltozáscm ment át: azt kín- nők, szélhámos az, aki hámba fogja a szelet, azaz valamiképpen csal. Sok efféle, széllel kapcsolatos kifejezésünk van: széUeibélelt, széltoló, szélkakas, szélkelep, szélházi, szele burái, a szélhámosnak azonban semmi köze a fúvó levegőhöz, eredetileg a kettős fogat mellé, kisegítőül lyezték örök nyugalomra. Annak, hogy a magyar haza fiának érezte magát, tanú- bizonysága sírköve is, amelyen latinul bár, de nemzetiségeként a magyart jelölték meg. Fusz Jánosra jelentős zeneszerzői tevékenységén kívül azért is emlékezünk szeretettel, mert, ha szerény mértékben, de első volt azok között, akik, a magyar muzsikát igyekeztek az európai köztudatba belevinni. Ezzel mintegy előkészítve a talajt olyan óriásoknak, mint Liszt és Brahms. Batári Gyula nevezték így. Már jó korán átvitt értelemben is kezdték használni, de nem csalót, szédelgőt jelentett, mint ma, hanem szélsőségest, eltévelyedőt. Pázmány Péternél gyakran találkozunk vele: csudák dolgában közép úton keli járnunk. hogy két szélhámos tévelygésül magunkat megőltal- mazhassuk.” Másutt: „Az ca- tholicusok két szélhámos tévelygést elkerülvén, az igaz úton középen járnak.“ Még Baráti Szabó Dávidnál it ez a jelentése (Magyarság viré- gi, 1»03.j; „Két szél... hámot tévelygések között szorongat- tátik a Kristus igaz tanittá- sa.“ A népnyelv szeles, szele burái, ugrifüles jelentésben használja, olykor a szeszélyes, változékony időt nevezi így: „De szélhámos idő vanr (Fél- egyháza, Magyar Tájszótár.) A franciáknál is külön neve van a harmadik lónak, csakhogy nem szélre, hanem a kettős fogat elé fogják a „cheval de volée”-t, viszont ennek átvitt értelme ugyanaz, mint a magyaré volt: „esprit égeré", azaz kóboré szű. tévelygő. A mai jelentésvariáns: csaló, szédelgő, svindler, állítólag Tóth Bélától származik. Ezek után világos, hogy a lógós ló párja a szélhámosnak, illetve a kettő azonos. Átvitt értelme azonban egészen más: olyan embert jelent, aki esek tél-túi vagy egyáltalán nem vesz részt a közös munkában; Baráti Szabó Dávid is így magyarázza: „Lógós: keveset dolgozó". A Balaton- vidéki népnyelvben további, eléggé érthető változatát találjuk: a házas ember szeretőjét hívják így a Magyar Tájszótár szerint: „Lággóst tart hitvese mellett*’. várkonYi Nándor • szélső hámba befogott lovat CSERHÁT JÓZSEF: A fékeié bojiár Aki annyi sárba lecsapott lepkét, méhrajt, madárcsapatot látott, mint a fekete bojtár, valahogy az is csak elbotorkál, csak a talpában lüktet a tövis, amelyből háromszor jutott több a bojtárnak, még a szivébe Is. Odafönt a mindenki nyája ballag a nappal lefelé, s lent a költő fekete arca nem mutatja, hogy a villámot is előzni tudó tekintet hunyt ki, az övét így marad Itt a megszomorodo' utódokra a puli. meg a bot, meg a ceruza, mert a bojtár írni is tudott. Hagyatékot őriz a kunyhó, azét, aki vagyontalan távozik innen, akinek hozzánk a halál után is szava van: sírjára elkésett gyorssegélyként zúdul le majd az őszi fákról a minden bojtárt, minden költőt megillető arany. PÁLOS ROZITA: Epilógus emléked hó és almavirág sugár követe az eltűnt időnek ha visszaválthatnám szavakkal hallgatnék n kétszer át nem élhető csodák jégcs időben föl s alámerülve mégis idézel néha egy végtelen sugarú kört mi törpe terekből kiold akár a menny és fájdalma tartománya elhangzott ember nyomára hó és almaviritg Szép magyar nyelv Szélhámos A szekszárdi Béri Balogh Ádám múzeum értékes leleteiből mutatunk be most kezdődő sorozatunkban néha- nyfrte Most a korarézkorí műveltség (időszámításunk előtt 8560-tól 2100-ig terjedő időszak) szabadkézzel formált agyagedényeiből mutatunk be néhányat. A három sírlelel Lengyelből került elő, Wosinsky Mór máit századvégi ásatásai Behúzott peremű edény; Talpas tál. Foto: Tóth Iván.
