Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-20 / 166. szám
„Az idegenforgalom: országok városok, vidékek kívülről jött látogatóinak forgalma.” (Uj magyar lexikon) A bevezetőben idézett meghatározás lexikonból származik, így hitelt érdemlőnek tekinthető. Mégis szeretnénk bővíteni. Idegenforgalom az is, ha valaki a megye bátai csücskéből Simontomyára látogat, vagy ha egy koppány- szántói família úgy dönt, hogy megnézi a dunaföldvári várat. A belső idegenforgalom már nem lexikon!', ’hanem szakberkekből származó kifejezés, de lényegre tapintó és fontos. Fontossága sokoldalú. Az idegenforgalom bevételt hoz a fogadóhely legkülönbözőbb szerveinek (szállodáknak, múzeumoknak, vendéglátóipari üzemeknek, boltoknak, de magánosoknak is), s ezenkívül^ azonban pénzben nem mérhető hasznot, ismered gyarapodást, élményt, pihenést a látogatóknak. A továbbiakban tehát, ha idegenforgalomról beszélünk, egyformán gondolunk külföldi és belhoni, akár megyebeli látogatókra. A kérdések sora, érzésünk szerint, logikusan következik. Érdemes-e Tolna megyébe jönni? Nem kell különösebben vad lokálpatriótának lenni ahhoz, hogy valaki eldöntse: érdemes. A megye természeti szépségeket, népművészeti érdekességeket, a történelmi múlt emlékeinek sorát kínálja. Bőségben? Az utóbbiakat az ország egyetlen megyéje sem nyújthatja bőségben, erről épp elég évszázad gondoskodott. A megmaradtak megőrzésében azonban g megye már a század elején élen járt. A szekszárdi múzeum országosan is kiemelkedő gyűjteményt őriz. A természeti szépségek és a népművészeti érdekességek taglalására még visszatérünk. Hol szálljon a látogató? Személyhajó-közlekedésünk megszűnt, vasúthálózatunk gyér, útjaink vegyes értékűek, légi szállításról álmodni sem lehet. Természetes tehát, hogy az, aki a megye meglátogatására szánja magát, csak nagyon ritkán számolhat huszonnégy órányi tartózkodással. Hol kaphat tehát éjszakai szállást? Az alábbi adatok a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjétől származnak. Rendelkezésre áll e pillanatban: Szekszárdim: Dombóváron: Tamásiban: Konyhádon: Bátaszéken: Fadd-Domboriban: Pakson: Dunai'öJdváron: összesen; 189 férőhely 48 férőhelv 18 férőbe*33 férőbe 9 -érőbe. 44 férőhely-----férőhelv 2 8 férőhelv 372 férőhely Ebben szálloda, turistaszálló, kempingház, fizetővendég-szolgálat, vagyis minden egybe foglaltatik. Olyan szállók férőhelyei is, melyek legjobb esetben egy török idők- beli közepes karavánszerájra emlékeztetnek belsejükben és külső formájukban egyaránt. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy ez a 372 hely legszerényebb igények mellett sem mondható soknak. A tények (és ezek a pillanatnyi tények!) ismeretében a már bekövetkezett fejlődés mutatói lehetnek bár szépek, de távol vannak attól, hogy önelégültségre okot adjanak. Szekszárdon a turistaház és a fizetővendég-szolgálat jóvoltából az elmúlt év első felében 7685 személy kapott szállást. 1969. első hat hónapjában 12 255. Dombóvárott 18571 helyett 2534. Látnivalók Az idegenforgalom „alanya”, a turista, elsősorban tartózkodni, üdülni, pihenni kíván. Tőle e jogát senki el nem veheti. Már az idézett számadatok miatt is nehéz azonban vitatni, hogy lehetősége megyénkben erre viszont lényegesen kevesebb. A Balatonnal, Duna-kanyarral, Mátrával, vagy akár Har- kányfürdővel nehéz lenne rivalizálni Tolnából. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy ne lenne mutogatni-, vagyis látnivalónk. Egy napilap szűk terjedelme sajnos csak felsorolást enged. Látnivaló a Sárköz — nem élő, de (amiként tények és termelő üzem bizonyítja) közvetett úton életben tartható — népművészetével. Az maga a megyeszékhely is, tájképi szépségével, műemlékeivel és — ne restelljük bevallani — borával. Bonyhád községből a 'közelmúltban meghalt Genthon István 1959-ben megjelent műve, a Magyarország művészeti emlékei (máig a leginkább mértékadó ilyen jellegű krónika) harminc műemléket sorol fel. Ott van Dunaföldvár, Simontomya, Ozora vára és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Gemenc. Természeti szépségek sora lehetne még idézhető. Most csak arra utalunk, hogy aligha túltengő lokálpatriotizmusból rangsorolta Illyés Gyula — egy. lapunkban több mint két éve megjelent nyilatkozatában — a „magyar Svájc” értékrendbe szülőpátriáját. A felsorolás korántsem teljes. Bárki, igénye és hozzáértése szerint bővítheti. A műemlékek becséről X+l milliót költenek egy régi vár restaurálására. Minek? Ilyen és hasonló véleményt nem egyszer hallottunk már. Hiszen Simon országbíró XUL században emelt lakótornyából aligha alakíthatók távfűtéses lakások és a borjádi Petőfi-mé- hes sem lesz egyhamar sztriptízbár. Csakugyan, minek? Ne féljünk a szótól: n é p g a z - dasági érdekből. Magyarországnál műemlékekben lényegesen gazdagabb országok, konvertibilis valutában tízmilliós nagyságrendű összegeket költenek ilyen célra. Ugyanezen országok polgárai, ha hozzánk vetődnek, ámulva tapasztalják, hogy — lényegesen mostohább gazdasági viszonyaink ellenére — mi menynyit áldozunk múltunk kevés számú maradványának megőrzésére, fenntartására. Nem nyújtózunk a takarónkon túl, így például a dunaföldvári Török torony helyreállítása és a körülötte végzett feltárási munkák mit sem változtattak a községben lakásépítések keretén. Csakhogy! (És itt ismét a nyers tények beszéljenek). Simontomyán az Országos Műemléki Felügyelőség hathatós támogatásával lassan befejezéséhez közeledik a szép, értékes — és bármilyen szerény, de nekünk fontos — végvár feltárása, helyreállítása. A várban a község utolérhetetlen becsű kultúrcent- rumot kap. Kaphatna az idegenforgalom is, de ezt ilyen irányban még sem kérdezték. A pincerendszerben vendéglő, borozó nyílik: minden bizonnyal nagy örömére a he„ lyi szeszkedvelőknek, mert más ugyan aligha vetődik ide. Ozora jövője sokkal többet ígér: — merít még egyelőre nem nyúlt hozzá az Eszterházyak kőművesei óta senki. A vár (Siklós után a Dunántúl második érintetlen középkori erőssége) helyzete ez idő szerint — erős a szó — kultúr- batrány. Történelmünk kifürkészhetetlen akaratából a falak épek. Az udvar akusztikája tüneményes, méltó színtere lehetne bármilyen kórustalálkozónak. Az épület e pillanatban 300 vagon befogadóképességűnek méretezett magtár. Nagyjából ez az egyetlen rendeltetés, amire a legkevésbé lenne szabad felhasználni. A sok vihart látott (és olykor önmagánák is nem keveset okozó) község hosszú évek óta nem épít művelődési házat, hiszen a várban háromnak is bőségesen ?,kadna hely. Azonkívül a múzeumnak, melynek gazdag anyagát rövid ideje még ládákba csomagolva leltük, olyként, mintha Magyarországon napjainkban nem lenne éppen örvendetesen fellendülőben: a tájmúzeumi kultúra. A Műemléki Felügyelőség szakembereitől nyert értesülésünk szerint az ozorai várhoz való felvonulásuk annak függvénye, hogy lesz-e az épületben gabona, avagy sem? Ottjártunk alkalmával éppen fertőtlenítették a várat az ide termés befogadására. Az Az idei termés remélhetőleg jó lesz, de bármilyen majd az 1970-es, tárolására más helyet kell találni. A falu és az idegenforgalom érdekében. A falut azonban csak akkor lehet bekapcsolni az idegenforgalom vérkeringésébe, ha megépül összesen 1800 méternyi út. A vár sorsáról a faluban beszélnek. Fültanúi voltunk a következő megjegyzésnek: „Itt türistaház épül majd súlyos dollárokért” Megnyugtathatjuk az ozoraiakat, hogy egyelőre nem épül, ámbár a dollárok sem lennének meg- vetendők az ország érdekében, természetesen a vár más. irányú rendeltetése mellett Üdülés Az üdülés megyebeli centruma ez idő szerint a Fadd melletti dombori holt Dunáig. Dombori helyi jellegét nem kell különösebben hangsúlyozni, hiszen elsősorban a közvetlen környék és a megyeszékhely pihenni vágyóit veszi fel. Víkendházak sora, vállalati üdülők épültek itt egy fél évtized leforgása alatt és ÁFÉSZ-ek versengenek a vendéglátásért Mindez fontos, sőt nagyon fontos. Ha Szekszárdról indulunk azonban, és nincs motorunk, gépkocsink, vagy nem vagyunk kerékpártúrára kapható fiatalok, Dombori megközelítése egyelőre drága. A buszközlekedés nem megoldott és véleményünk szerint mindaddig nem lesz az, amíg az AKÖV nem létesít — mérsékelt taksájú — ingajáratokat Szekszárd és az üdülőhely között. A soványabb pénztárcájúak részben talán éppen ezért már öntevékenyen üdülőhellyé avatták a Sió-csárda melletti holt- Siót Tervek Terv sok születhet. A tervek alapulhatnak fényeken és olyan elképzeléseken is, melyek bázisát majd az eljövendő tények szolgáltatják. Ilyenek: a régi bonyhádi kórház épületében létesítendő múzeum, a decsi padlásmúzeum, (írtunk róla), a tenge- lici és más parkok, a sokszor veszendőbe ment, de még hasznosítható kastélyok, kúriák jobb célokra fordítása. Terv a szekszárdi Gemenc- szálló is, éppúgy, mint az, hogy a már meglévő turista- szálló elbírna még egy emeletet Terv, és — nem csak az előbbiek felépültével, hanem korábban is megvalósítható terv — a szekszárdi szüreti napok, a sárközi lakodalmas jobb megszervezése; a gemenci trófeakiállítás és a vadrezervátum élővilágát bemutató tárlat létrehozása a már újjászületőben lévő millenniumi vadászházban. Terv, l&zándéftú terv lehet még sokféle. Van azonban más is. Tények Sajnálatos, de tény, hogy a megyeszékhely idegenforgalmának — és így a megye idegenforgalmának — gyökereként felfogható vendéglátóipar ez idő szerint távol van a jó színvonal alsó határaitól is. Lapunkban visszatérünk még az illetékes vezetők ilyen irányú véleményére, engedtessék meg egyelőre a jelenlegi helyzet tömör summázarta: A szekszárdi „Kispipa” újjáépült és új helyre került bár. de kiszolgálásának színvonala (ami aligha össze nem függ az anyagi érdekeltség elvével) a legjobb esetben is csak közepesnek mondható, — A Kis- kulacs a Vasúti vendéglő idegenforgalmi szempontból szá- . mításba se jöhet. A Garay mos* van újjászüietőben; a „bár** * elmet időnként viselő Várköz, csak a titulus egészen sajátos ilyen irányú értelmezése szerint nevezhető ennek. — Az Ifjúsági presszó, bármilyen kulturált is, kiesik a forgalomból. Dunakömlőd és Paks halászcsárdája nagyjából megfelel a célnak, mégsem véletlen, hogy az idegen — lettlégyen az külföldi, vagy magyar állampolgár — csak akkor tud igazán jól és kedve szerinti kultúrfokú körülmények között szórakozni, ha személyes összeköttetések fel- használásával magánházakat, (pincéket) vesz igénybe. Ki tervezzen? A fenti kérdésre kurta a Válasz: az Idegenforgalmi Hivatal. Ez a megyei szerv megszületése óta sokat tett. Egész- és félműszakos dolgozói, kiképzett idegenvezetői e pillanatban német, orosz angol, francia, lengyel, cseh és szerb nyelven tolmácsolnak, fordítanak. Turistaházat, kempinget tart fenn. Az idegenforgalom munkájába — az ide vezetett forgaloméba — természetesen bekapcsolódik az IBUSZ kirendeltsége is. Lehetőségei az utóbbinak, az országos vállalatnak, sok szempontból nagyobbak. Nem egy hazai megye példája bizonyítja azonban (Veszprémre, Vasra gondolunk) hogy a helyi szervek kezdeményezési készségében van az idegen- forgalom fejlődésének kulcsa. Ennek alapfeltétele másutt is az volt, nálunk sem lehet egyéb, mint az Idegenforgalmi Hivatal súlya, megbecsülése, szakember-ellátottsága. Hiszen az a kérdés — melyet címünkben feltettünk — hogy „Hol forog az idegen?” csak akkor kaphat pozitív választ, ha a feleletre nem kettő, négy nyolc, vagy tizenhat különböző szerv és intézmény képviselői jogosultak, hanem egyetlen egynek munkatársai. ORDAS IVAN
