Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
Foto: Tóth Iván Higgadtabban nem lehetne? Nincsenek tíznél többen a várakozók. Időpont: 1969. június 3., kedd, 5 perccel 8 óra előtt a szekszárdi postán. A nyitástól hiányzó percekben, várás közben zajlik le az ingerült vita. Megjelenik egy középkorú férfi, ő a tizenegyedik, s nem tudja, hol a sor vége. Megkérdezi: — Ki, hova vár? Mondja bá- csikám, maga melyik ablakhoz sorol? —- szólítja a határponton ácsorgó, hasonló korú férfit. — Majd ahol előbb kezdenek. Oda megyek én ! — Micsoda? Az pedig nem helyes! Döntse el végre, hová sorol, mert egyszerre két helyen nem tarthatja fenn a sorát. — Semmi köze hozzá. Fogja be a száját. Hájpacni . . . Kölcsönös sértegetések, hangos kiabálás. A közeli asztal mellett írogatók felkapják fejüket, egyik-másik csendesíteni, csititgatni próbálja a nyugtalanokat. Szerencsére nyitnak már, mindkét ablaknál gyorsan fogynak az átnyújtott csekkek, pénzesutalványok, s a posta ügyfelei. Tíz perccel az intermezzó után már minden várakozó feladta pénzét, s távozott. Ez a nap is jól kezdődött. . .-i -é Nyitott kapu A faddi nevelőotthon kapuja naphosszat nyitva van. így felesleges a kerítésen keresztül, bonyolult tornamutatványok árán megszökni. Akadálytalanul lehet a tárt kapun át. Szöknek is, nem kevesen. Szeretetvágyból. Szülő legyen a talpán, aki indokolni, magyarázni képes, hogy miért feledi el, hagyja magára, veti el gyermekét? A kívülálló a puszta tényt is bajosan tudja megérteni, a gyerek sosem. Csak éppen fájó, sosem hegedő sebet kap és hordoz, amíg él. Ki tudja, hogy kinek és hol adva vissza jogosnak vélt bosszúját mindazért, amiben nem részesült? Objektív okok ugyanis lehetségesek. Nem élünk még a társadalmi fejlődésnek azon a fokán, hogy ki-ki — legjobb szándéka mellett is — mindazt megadhassa felnövekvő utódainak, amit szeretne, sőt többet, mint amennyit ő maga kapott. Ilyenkor az állam segít, pontosabban: ez az állam segít. Az állam azonban segíteni kényszerül olyankor is, amikor nem a leküzdhetetlen nehézségek, hanem az ugyancsak leküzdhetetle- neknek tűnő szenvedélyek — ital, a más neműek naponta változó társasága, az előbbi kettőből óhatatlanul származó durvaság — ejtik a sebeket. Itt, Faddon kereken számítva száz gyerek szívében. És sokan, nagyon sokan mégis szökni akarnak. Erről beszélgettünk Domány Tiborral, a faddi nevelőotthon igazgatójával. Először a nyers és minden érzelemtől mentes tényekről: — A nevelőotthon eredetileg Pakson volt és hajósok gyerekei részére létesült. 1952 óta itt működik, én 1956 október 1 óta vezetem. Tizenhetedik esztendeje vagyok faddi lakos, korábban az utca túlsó oldalán lévő általános iskolát igazgattam. — Melyik volt a nehezebb? — Ez. — És melyik a szebb feladat? — Ez. Történetek bizonyítanak. © Talán sehol nem lesik úgy a postást, mint itt. — Jött levelem? Édesanyám írt? — Nem írt, kisfiam. Mi lehet otthon? A gyerek — önmaga által boszorkányosnak vélt ügyességgel — kilop az ebédlőből egy szelet szalonnát, három karéj kenyeret. Aztán négy szem főtt krumplit. Fel kell készülni az útra, hiszen édesanya nem írt, bizonyára beteg, Oroszlány pedig messze van. A Monte Cristo-i tervek lelepleződnek. A szökés dugába dől. de másnap befut egy levél az anyától, akit szép nyelvünk jogtalanul nevez „édes”-nek. Rideg levél, tárgyilagos. Ilyesformát szokás irni indoklásul akkor, ha valaki mérséklést kér az adóhivataltól. Ne jöjjön a fia, még csak látogatóba se jöjjön, mert nincs hol fogadnia. Süt a sorokból, hogy a léte sem érdekli. A fiú marad. © Az egyik kisfiúhoz eljön az anyja. Jó anya, a kevesek egyike, akitől csakugyan a már említett objektív nehézségeket mérlegre téve, saját kérésére fogadták ide a fiát. öleli, csókolja. Egy másik odafut a közelben álló igazgatóhoz és — könnyes szeme tanúsítja, hogy mennyi fájdalommal — belé karol: — Ugye. igazgató bácsi, hozzám is eljön majd az én anyukám? Másnap csakugyan eljön. Az érzelmek minden jele nélkül, kegyetlenül és a maga durvasága cicán még csak nem is sejtve, hogy mennyi sebet ejtőn: — Elraboltak tőlem, fiam! Itt tartanak, börtönbe zárva! A fiú egy hét leforgása alatt megszökik, mert kinek hinné el, ha a saját „édes” anyjának nem hinné el a szavait? © Nap-nap után' akad, aki besündörög a konyhára. Nem mintha éhes lenne, hiszen a koszt bőséges. A konyhán nők dolgoznak. Főznek, ami valami rejtélyes majdnem tudat alatti módon, az otthon emlékét idéző tevékenység. Kedvesek is, majdnem anyák, Majdnem. A gyerekek szeretik őket és viszont Mert szeretni kell. — oOo — — Nálunk nincsen más gyerek, csak valamilyen formában sérült. Legnehezebb a fá- sultakkal, az érzelemszegényekkel, — így az igazgató. Az újságíró ez ideig egymással szöges ellentmondóként könyvelte el magában a „fásult” és a „gyermek” szavakat. Nem azok. Itt legalább is nem. A fásultság szüntetésén, a sebek gyógyításán, fél tucat szakképzett pedagógus és lcét gyermekfelügyelő buzgólkodik. Csendes munka, évekig tartó. Ma csak az általános iskola felső tagozatát végzők laknak már a faddi otthonban, de korábban kisebbek is, ami még nehezebbé tette a munkát. Az otthon, a legfinomabb, avatott kezű buzgól- kodás ellenére sem lehet más, mint az igazi otthon pótléka. Szokványszerűnek és báva- tagnak tűnik a következő kérdés, melynek csak a felelet bizonyítja igazát: — Eredmények? — Volt gyerekünk, aki innen távozott és a minap elhozta bemutatni a jövendőbelijét. Amiként azt a szülőkkel illik megtenni. Ma pedig már az ipari tanuló sorba serdült, volt növendékeink között nem is egy akad, aki nyári szabadsága idején ide kéredzkedik. Ide jön haza. Mindennek érdemét nem kell magyarázni. Az érdemek forrásául szolgáló bűnökétsem. A tettesek, apa, anya, szülő gyűjtőnéven élnek a társadalomban. ORDAS IVÁN — De feltétlenül kérem vissza. — Rendben — felelte Tyihonov, miközben a noteszt lapozgatta. Az ismerős mondattöredékek, érthetetlen megjegyzések után a név: „A. F. Hizsnyak”. — Nem tudja, ki lehet ez a Hizsnyak? — mutatta a nevet Sztasz Beljakovnak, aki rövid- látóan hunyorgott, hosszasan, figyelmesen tanulmányozta a feljegyzéseket, átlapozta a noteszt, s végül megvonta a vállát: — Nem ez az egyetlen név itt. Tánya sok emberrel találkozott. Nézze csak: Kondratyenko, Szemjonov, satöbbi. „De Hizsnyak a legutolsó név — gondolta Sztasz. — A legutolsó azelőtt, hogy Tányát megölték Persze ez lehet véletlen is.” A könyvelésben Sztasz sokáig forgatta Tánya kiküldetési papírját. Repülőgépjegy a Moszkva—Rovno-i járatra, hatnapos szállodai számla, vasúti jegy. Tánya február harmadikán érkezett Rovnó- ba, ezen a napon foglalta el szállodai szobáját. Itt lakott kilencedikéig, azaz hét napig. Ezek szerint harmadikán csak délután költözött be, kilencedikén pedig délelőtt utazott el — hiszen a számla hat napra szól. Rovnótól Moszkváig körülbelül huszonnégyórás az út Ha dél körül utazott el, tizedikén délben Moszkvában kellett lennie. A húga, Gálja azonban határozottan állítja, hogy csak tizenegyedikén, pénteken reggel érkezett meg. Hol lehetett egy teljes napig? Tyihonov a világosság felé emelte a vonatjegyet A jegy a 16. sz. gyorsvonatra szól, a rovnói vasútállomás pénztárában váltották. A gyorsvonat február tizenegyedikén 16 óra 20 perckor ért Moszkvába. Az utas azonban — amint a pecsétből látható — tizedikén megszakította útját Brjanszkban és a 20 óra 45 perces vonattal folytatta útját, amely tizenegyedikén reggel 8-kor ért Moszkvába. — A pénztáros Tyihonov- ra pillantott és hozzátette: — Ellenőrizheti a menetrendből is. — És a gyorsvonat mikor ért Brjanszkba? — kérdezte Sztasz. — Rögtön megnézem. — A pénztáros végigfuttatta ceruzáját a menetrenden. — Február tizedikén, reggel 9.15-kor. — Köszönöm. A pályaudvar előtti téren négyet kongatott a toronyóra. Hideg, nedves szél fújt a Moszkva folyó felől. Tyihonov felsétált a Borogyinói hídra. A folyó nem fagyott be, széttöredezett, sárgára piszkolódott jégtáblák úsztak a vízen. Tyihonov megállt a korlátnál. Mit keresett Tánya Brjanszkban? Honnan kerül ide Branszk? A folyó nem válaszolt. TELEFONGRAM , 81/1. sz. Tyihonov rendőrszázadosnak. Bűnügyi rendőrség, Moszkva. „... a puska 1965. január 23-án készült a Tulai Fegyvergyárban. A 231234-es raktári szám V : alatt a brjanszki Sportszer-Nagykereskedelmi Vállalathoz került. A tulai bűnügyi nyomozócsoport operatív tisztje Hohlov”. Tyihonov telefonhívására a brjanszki Sportszer-Nagykereskedelmi Vállalat közölte: a puskát 1965. áprilisában adták el a városi önkéntes Honvédelmi Sportszövetség klubjának TELEFONGRAM RENDKÍVÜL SÜRGŐS! A BRJANSZKI, BŰNÜGYI NYOMOZŐCSOPORTNAK. 119. sz. A moszkvai bűnügyi rendőrség körözi a VB 806237. számú TOZ—17 típusú puska tulajdonosát A puska 1965. áprilisában került az önkéntes Honvédelmi Sportszövetség klubjának tulajdonába. Kérjük felderíteni, kinél található jelenleg. Az ellenőrzés eredményéről sürgős értesítést kérünk. A moszkvai bűnügyi rendőrség csoportfőnöke Sarapov”. TELEFONGRAM RENDKÍVÜL SÜRGŐS! Bűnügyi rendőrség, Moszkva. Sarapovnak 7. sz. Közlöm, hogy a VB 806237. számú TOZ—17 típusú puska 1965. április 21-én valóban az önkéntes Honvédelmi Sportszövetség városi klubjának tulajdonába került A fegyvert sportvadászatra használták, őrzéséért a sportszertár vezetője, V. Sz. Honjakov felelős. 1965. június 29-én azonban a puskát — különböző más tárgyakkal együtt — ellopták a klub helyiségéből. A nyomozás Sz. J. Plecsun személyében állapította meg a tettest. /Folytatjuk)
