Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
A könyv holnapi ünnepéért Szolgálatvállalás mínuszokkal A 2 ünnepi könyvhét már az elmúlt évben a hamis illúziók oszlatásának jegyében zajlott. Felelősséggel összegezett olvasás-szociológiai fölmérések bizonyították, hogy megközelítően sem szolgálunk rá az „olvasó nép” elnevezésre, mert országunk felnőtt lakosságának mindössze egynegyede olvas rendszeresen; a nagy többség — amit 55 százalékban határoztak meg a szociológusok — egyáltalán nem olvas. A rideg valóságnak ilyetén való föltárása hatékony cselekvésre késztette mindazokat, akik szívükön viselik az irodalom, a kultúra gondját, mert a társadalmi fejlődésnek olyan szakaszába jutottunk, amikor az előttünk levő nagy feladatok nemcsak igénylik, de megkövetelik, hogy valóban mielőbb „olvasó néppé” váljék a magyar nép. Az írószövetség kezdeményezésére alakúit meg az olvasó népért mozgalom társadalmi elnöksége, amely nem sokkal az 1969. évi ünnepi könyvhét előtt adta közre fölhívását. Szól ez a fölhívás mindenkihez, de elsősorban az irodalom munkásaihoz, írókhoz, könyvtárosokhoz, nevelőkhöz, népművelőkhöz, olvasókhoz, végeredményben mindazokhoz, akiknek népünk műveltsége szívügyet jelent. A fölhívás az egyöntetű cselekvés fontosságát hangsúlyozza, továbbá azt, hogy ki-ki találja meg a legmegfelelőbb cselekvési formát abban a munkában, amelynek célja a nemzet műveltségének gyarapítása. Az ünnepi könyvhét író—olvasó találkozói, irodalmi délutánjai és estjei több-kevesebb sikerrel befejeződtek. A könyv- fiét ünnepségsorozata Szekszárdon Veres Péter emlékezetes megnyitójával kezdődött, majd folytatódott Kisvejkén. E két találkozás még teljes volt az író és olvasó találkozásának ünnepségével. Veres Péter nevét ismerik az olvasók, mondandójára még az is kész odafigyelni, aki — mert ilyen is van bőven — nem számít az író legbuzgóbb hívei közé. incs szándékom megismételni, amit az ünnepi könyvhét alkalmából már krónikába foglaltunk, illetve ebiből csupán azért idéztünk ennyit is, mert mérlegelve az idei könyvhét eseményeinek sikerét, az első két eseményt nevezhetjük csak kimagaslónak. Egyszerűen azért, mert Veres Péter személyében ismerős jött az ismerősökhöz. És itt, elkerülendő a hosszas eszmefuttatást, nyomban nevén kell neveznünk az 1969. évi ünnepi könyvhét tartalmi szépséghibájának eredőjét. Nem egy helyütt, ahol az ünnepi könyvhét megyei rendezői író—olvasó találkozókat rendeztek, az olvasók nem tudták, kiket köszönthetnek köriekben. Tudomásunk van arról, hogy az írók ünnepi könyvhét alkalmából tett országjárásának előszervezési munka, latai túlbonyolítottak; sok áttételen kénytelenek végigfutni, mígnem lejut a megyékhez a névsor. kik, mikor szabadok, kik hívhatók meg, így későn kerül a vendéglátókhoz, hogy végül is ki mikor, hova jön. Annál többrétűbb előkészítésre alig is akad már mód, minthogy az író—olvasó találkozót igénylő községek megkapják az értesítést: ez és ez jön, ekkor és ekkor. A könyvtárosnak, a. nevelőknek, a népművelőknek ekkor már nincs idejük arra, hogy az így is érdeklődéssel várt íróvendéget megismertessék az olvasókkal. így válik a találkozók sikere esetlegessé, némelykor keserédes-ízekkel telítődve tétova tapogatózássá. Ilyen helyzetekben igen nehéz az oldódás, s a találkozó, amely lehetne életre szóló barátság megalapozója, csak kuriózum marad, hogy íme, láttunk, hallottunk egy írót. Néhány évvel ezelőtt, amikor még javában „olvasó nép” voltunk, a szomszédos Somogybán egy igen ismert és tekintélyes írónk azzal hívta ki maga ellen a haragvást, hogy indulatok nélkül, de igen őszintén elefánttáncoltatásnak nevezte az író—olvasó találkozót. Miért? Mert a találkozót megelőző várakozás ideje alatt kiderült, hogy munkásságát nem olvasva ismerik, így csak olyan naiv általánosságokra számíthat a döcögve kialakuló beszélgetés során, van-e ihlet, milyen időközönként látogatja meg őt a múzsa és így tovább. \ mai magyar irodalom gazdagsága nemcsak hazánk hatá- rain belül ismert és elismert tény. Hála ugyancsak világszerte elismert könyvkiadásunknak, a megismerni érdemes alkotások özönnel publikálódnak. Mindent, ami megjelenik, nem tudom ki lenne képes sorra úgy elolvasni, hogy ne csak pusztán befogadója legyen az adott műnek ... De ... úgy vélem a szívügy jogán, a jövőben több figyelmet kell szentelnünk arra, hogy élő irodalmunk egy-egy művelője ne ismeretlenként álljon közönsége elé. ha már látogatásával megtisztel bennünket! Igen helyesen, nem törekedtünk petárdás népünnepélyeket rendezni író—olvasó találkozó címen. Harminc, negyven ember, akit őszinte érdeklődés szólít a találkozás, ismerkedés alkalmának hasznosítására, több ember, mint százharminc olyan, akit ösztökélve lehet csak megjelenésre bírni. De, azért ne vegyük el az ünnepi könyvhét társadalmi jellegét! Ne tegyük zárt csoportosulások kizárólagos ünnepévé a könyvhét alkalmából rendezett író—olvasó találkozókat. Csak Tolnára és Faddra utalnék. Tolnán diákfiatalok alkották a közönséget, Faddon a Művelődjünk — Szórakozzunk Klub tagsága. holott helye lett volna a közönség soraiban azoknak is, akik a községi könyvtár tagjai. Vagy még nem azok, de azzá lehetnek éppen egy ilyen találkozó élményétől indíttatva. Ismételten is örvendetes változásnak kell neveznünk azt, hogy az Állami Könyvterjesztő és SZÖVKÖNYV ezúttal biztosította az író—olvasó találkozók színhelyén a nem könyvheti kiadványokat; elsősorban az íróvendégek alkotásaiból szolgáltak bő választékkal. Ez már olyan jelenség, amit nemcsak érdemes, egyenesen kötelességünk hagyománnyá avatni. Az olvasó népért mozgalom fölhívása a mozgalom kibontásához az egyöntetű cselekvés fontosságát hangsúlyozza. Nagyon az út elején járunk még, mert az 1969-es ünnepi könyvhét megyei eseményeiből, ezeknek szervezéséből, lebonyolításából még hiányzott az egyöntetűség, az alaposság, ami nélkül a nemzet műveltségének gyarapítása elképzelhetetlen, ami nélkül a ma még meglevő fehér foltok megszüntetése lehetetlen. Az a cél, ami mindannyiunk számára kitűzetett, megfontoltabb cselekvésre kötelez a jövőben, s arra ösztönöz édes- mindannyiunkat, hogy ne elégedjünk meg látszatsikerekkel, s az elkövetkező ünnepi könyvhetek tartalmi gazdagodásáért ne csak az ünnepi könyvhetet megelőző másfél-két hónap alatt tegyük a megtehetőt. A könyv, a műveltséget gyarapítani hivatott betű hétköznapi ünnepeit kell állandósítanunk, s akkor majd nem lesz nehéz megvonni a mérleget egy-egy könyvhét után. z olvasó népért vállalt szolgálatunkat ma még mínuszokkal láttuk el. Bőven van közös felelősségű munkánk a könyv holnapi ünnepeiért! É. X. Ballag már a „vén^diák... Négyszáznegyvenöt általános iskolát végzett búcsúzik A soha meg nem vénülő dallammal az ajkán generációk sokasága búcsúzott eddig is és búcsúzik még ezután is az Alma Matertől. Van abban sok. a felnőttet megmosolyogtató, hogy a tizennégy évesek komoly, ünnepélyes arcot öltve éneklik világgá „vén” diákságukat, összefont kezekkel járva végig iskolájuk minden termét — utoljára. Szombaton a város általános iskolájának 445 végzős növendéke búcsúzott iskolájától. Nem is gondolták talán ezek az ünneplőbe öltözött fiúk és lányok, eltelve örömmel és kevéske szomorúsággal is, hogy gyermekkoruknak egy olyan szép szakasza zárult, ami a dolgok kemény törvényei szerint egyszeri csupán: ezután már a felelősébb ifjúkor kö-' vetkezik, a felnőtté érés nem •mindig pihentető állomásaival. Eddig még az életüket meghatározó döntések joga, kockázata is szüleiké volt, először ezt a mai ünnepet megelőzően kellett dönteniük, hogy útjuk merre is vezessen. Tanácstalanok, dönteni nem képesek, csupán 27-en vannak. A végzős általános iskolások közül 418 tanul tovább, ki gimnáziumban, ki szakközépiskolában, ki gyors- és gépíróiskolában, s ami igen biztató dolog, ismételten azt kell megállapítanunk, hogy növekszik az érdeklődés a szakmunkásképzés iránt. Majd kétszázan a 445 közül, szakmunkástanulók lesznek. Figyelmeztető jelzés — sőt, több is ennél — az, hogy mezőgazdasági betanított szakmunkásképzésre mindössze két gyerek jelentkezett. Ősztől fogva ezek a ballagok ismét elfoglalják helyeiket az iskolák padjaiban, folytatják a mind nagyobb követelményekkel járó készülődést az életre, amit akkor kezdenek majd igazán, mikor igaza lesz az örömmel-búslakodó dalnak, s csakugyan vének lesznek, mint diákok. De emberként még fiatalok mindannak folytatására, amit most az anyák és apák alapoznak, építenek. Sok sikert ballagók, és legalább olyan szép ifjúkort, mint amilyen a gyermekkor volt, amelytől az általános iskolával együtt búcsúztatok!-ó -a Elismerés a 10 éves munkáéit A pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet által készíttetett jubileumi jelvényen az élénkzöld mező és körülötte félkörben az aranyló kalászok a virágzó mezőgazdaságot, a termelőszövetkezeti mozgalmat jelképezik. A mezőt körben övező vörös színű alapon a felirat: Pálfai Egyetértés MGTSZ. A termelőszövetkezet megalakulásának tizedik, jubileumi évfordulóján a tagságnak több mint negyede, a jelenlegi 695-ből 181 alapító tsz tag kapta meg az emléklappal együtt a törzsgárdatagok megbecsülését jelképező jelvényt. Ezen túlmenően, a tsz-közgyű- lés határozatában kimondta, frogy a jelvény birtokosai, a szövetkezetben tíz esztendeje dolgozó tagok évente két nap jutalomszabadságra jogosultak. Képünk a termelőszövetkezet jubileumi jelvényét ábrázolja. Készítője a Simontornyai Vegyes Ktsz pálfai részlege. Garázsok az F épületek mellett A gépkocsik elhelyezése Szekszárdon is gond. A tulajdonosok szívesen áldoznak azért, hogy megfelelő körülmények között tudják tartani drága járművüket. Szekszárdon már több garázs épült, némelyik formájával ugyan lehet vitatkozni, hogy nem illik bele a városképbe, de a távolabbi program szerint már szigorúbb mércét állítanak a város vezetői a garázsépítők elé. Ennek első lépése, hogy a tanács építési-közlekedési osztálya fogott a garázsok építésének irányításához, szervezéséhez. Bontott anyagból építtetnek a szekszárdi új lakótelepen garázsokat. Az F jelű épületek között két, 24 autó befogadására alkalmas garázst építenek. Az első garázst az FI és az F2 épületek között építik fel. Érdekessége ennek a garázsépítési akciónak, hogy motorosok is benevezhetnek. Négy-öt motoros bérel majd egy kocsinak való garázst. Így a motorok is biztonságos helyre kerülnek, eltűnnek a bérházak lépcsőházaiból, alagsoraiból. Népújság 3 1969. június 8,
